Ijesztő
Üzenőfüzet
A köztársaságtól 12 év alatt Orbánisztánig eljuttatott Magyarország politikai, közéleti és közérzeti krónikáját rajzolta meg a mintegy félezer karikatúrájával munkatársunk, Marabu, azaz Szabó László Róbert, aki a hatalomba 2006-ban még csak visszaácsingózó Orbán Viktor hírhedten cinikus mondatát választotta kötete címéül.
¬ A zsebre tett állam, ország és társadalom nyomán a többségnek a lyukas zseb vagy legföljebb a kicsit sárga, kicsit savanyú magyar narancs jutott. Ezt az előszóban és fejezetcímekben megfogalmazott állítást variálod könyved 444 karikatúrájában. Az abszolút főszereplőd a „Kedves Vezető”, aki rajzaid több mint negyedén feltűnik. Nem szenvedsz Orbán-fóbiában?
Meglehet, mostanság vagyunk így egypáran. Nagy önmérsékletről tettem tanúbizonyságot, amikor a kötetbe került rajzokat alaposan megrostáltam, hogy ne a kétharmaduk legyen orbános. Elvégre protokoll is van a világon, illendő, hogy felbukkanjanak a nyaloncok és a mamelukok, ám válogatás közben még egyértelműbb lett, hogy rendszere arcát megmutatni csakis vele, s nem a körülötte nyüzsgő arctalan (arcátlan?) kiszolgálókkal lehet. És be kell vallanom: 2010-ben a kétharmados győzelem miatt a jövőtől rettegő kedves barátomat azzal nyugtattam, hogy ne figyeljen a kampányban tolt dumákra, hisz ez egy profi politikus, kormányra kerülve nem lesz annyira hülye, hogy saját országa ellen dolgozzon. Naivitásomért azóta is folyamatosan (ön)korrigálok.
¬ Van olyan rajzod róla, amelyben szerinted sikerült egyetlen képbe sűríteni a személyiségét?
Orbán az íróasztal mögött ülve: „Gogolákné! Ez tea. Én azt mondtam, kávét kérek.” Gogolákné, tálcával a kezében, kissé megszeppenve: „Bocsánat! Azt hittem, taktikai okokból megint hazudni tetszik.”
¬ Többször fejtegetted, hogy a kis idők, kis sumákságok, kis aljasságok adják a karikatúra témavilágát. Ám Orbánisztán már jó ideje korántsem a „kisek” országa. Hogy lehet ezzel lépést tartani?
Ahogy a hírek diktálják. Karikaturistaként hozott anyagból dolgozom, nincs tényfeltáró karikatúra. A hírtelenség, az információ-visszatartás, a megerősítés nélküli gyanú a rajzoló tragédiája. De ha jönnek a sejtéseket megerősítő hírek…
¬ Megrajzolnád, mire gondolsz?
¬ A két Orbán-ábrázolás közti apró különbség miatt is kérdem: mennyire és mennyi idő alatt avul el a politikai karikatúra?
Nem tartós termék. Minőségét megőrzi: egy-két hónap, szavatossági idő: néhány év, onnantól csak történelmi illusztráció. De kihallom a bújtatott kérdést is: igen, üzenős könyvet állítottam össze. A jogállam leépítésének lépéseit megmutatva hatást akartam és akarok elérni az elmúlt 12 esztendő rajzos krónikájával. Egybegyűjtve hangosabb a kiáltásuk. És bárcsak elavulnának a rajzok! Nincs annál rosszabb érzés, mint amivel a kötet összeállításánál többször is szembetaláltam magam: az önbeteljesítés. A karikatúra úgy készül, hogy egy jelenséget a hatás, a poén kedvéért felnagyítunk. Aztán telik az idő, s amit annak idején még abszurdként ábrázoltam, mára valósággá válik. Ijesztő, amikor a jövő beteljesíti a rajzot. Mint például az EU kék autójában debilkedő új tagok, vagy az a lakótelepi figura, aki azon morfondírozik, hogy ő már csak kivárja, hogy amikor már semmi summantani való nem marad az országban, „azok” majd egymástól kezdenek lopni.
¬ A tolvajlás olyannyira központi témád, hogy már magad is unod. Legalábbis többször ábrándoztál olyan poénról, amikor nem lopnak, nem csalnak. Most itt a vissza nem térő alkalom.
¬ Rejtőzködő alkat vagy. A legutóbbi időkig a fizimiskáddal sem igen találkozhatott az olvasó, s három évtizede egy afrikai gólyafaj nevét viseled.
Ezt a gólyarokonságot azoknak érdemes hangsúlyozni, akik esetleg úgy gondolják, hogy én egy afféle hazátlan, bitang madárnak a nevét akartam felvenni.
¬ Hogy lettél Marabu?
1993-ban bekopogtattam a HVG-be néhány rajzzal, amelyek ugyan nem nyerték el az akkori főszerkesztő-helyettes, Horváth Zoltán tetszését, de valami fantáziát mégiscsak láthatott bennük, mert azt mondta, próbálkozzunk másokkal. Jobbakkal. A kékfényes Szabó László rosszul csengő neve helyett meg igazán választhatnék valami karikaturistásabbat. Így hát, otthon tükörbe nézve, eszembe jutott ez a daliás, jó humorérzékű madár, akiből ugye sugárzik a derű.
¬ A névbe rejtett állítás nem is jutott az eszedbe?
Nem. Én eleve pesszimistán közelítem meg a dolgokat, ezzel mentem meg magamat attól, hogy csalódások érjenek, amitől aztán mar a bú. Arra meg külön felhívnám a figyelmet, hogy a szó végi „u”-m sem hosszú.
¬ Kötetzáró önarcképeden várod a múzsa csókját. Ha nem jön, hogyan csiholod ki magadból a mindennapi ihletet, hiszen a HVG és a hvg.hu mellett állandó szerzője vagy a Népszavának, a Hócipőnek és a Magyar Hangnak.
Ebbe ne bonyolódjunk bele. Arra sem hallottam még meggyőző választ, hogyan születik, formálódik egy vers. Minden megjelent rajzom én vagyok, az viszont tényleg nagyon igaz, hogy ahány lap, annyiféle módon kell tálalnom. A seggberúgós burleszkeknek – amiket szintén nagyon szeretek –, vagy a szövegvicces, párbeszédes rajzaimnak például korántsem biztos, hogy ez a filozofikusabb illusztrációkra vágyó lap lenne a megfelelő terepe.
¬ Elmondásod szerint egész életedben sokat küszködtél azzal, nehogy politikailag elfogulttá válj, nehogy annak látszódj. Mostani könyved után ez a vád alighanem utolér.
De itt már nem politizálás zajlik, nem szemléletmódok ütköznek egymással. A hatalomhoz jutottak és az ahhoz ragaszkodók nagyon komoly civilizációs és morális tabukat taposnak meg naponta. Bűnpártolás vagy elutasítás: ez most a kérdés.
¬ Ilyen körülmények között születhet még szeretettel fricskázó karikatúra? Mondjuk Iványi Gáborról még tudnál ilyet készíteni?
Nocsak, nem sikerült. Sajnos ezen a rajzomon sem Iványi lett a főszereplő.
¬ Igen meglepődtem nemrégiben, amikor azt a gondolatfutamot olvastam tőled, hogy a karikatúra az olvasóktól akár el is tűnhetne egy pillanat alatt a lapokból.
Ennél többről van szó. Valahogy úgy érzem, ez a dacos magyar nemzet azért nem is annyira dacos, s bizony, a sajtó szabadsága sem igen foglalkoztatja. Elcsurog mellette a politika. Én már nemcsak a kormánypárti politikusokra haragszom, akik folyamatosan kitolnak velem, nemcsak a parlamenti székeik körül tipegő ellenzékiek bosszantanak, hanem elegem lett a választópolgárokból is, akik… na, szóval akik: