Fotó: Reviczky Zsolt

Portré: Erdős Virág, író költő

„Társas összejövetelek alkalmával igyekeztem eggyé válni a tapétával” – írta nemrég Gyávaságom története című novellájában az 54 éves, József Attila-díjas szerző. Két erős művészegyéniség gyermeke. Édesapja Erdős István Kossuth-díjas bábszínész, édesanyja, Kalmár Éva a Cordelia Alapítvány munkatársaként bábterápiás foglalkozásokat tartott menekülteknek. Lányuk az ELTE magyar szakán tanult, a pályáját is akkor kezdte: „Korniss Péter budapesti udvarokról készült fotóalbumához írtam szövegeket.” Ezután főleg kispróza- és drámakötetekkel jelentkezett. Darabjai díjakat nyertek, a Kalocsát a Vígszínház házi színpadán mutatták be. Gyerekeknek szól a Négyeshatos című, kézzel írt és saját kezűleg rajzolt verseskötete, valamint a Pimpáré és Vakvarjúcska című mesekönyve. Felnőttversei először 2011-ben jelentek meg A Trabantfejű Nő címmel. A közéleti költészetet képviselő, ezt is el című kötete öt kiadást ért meg. A Van egy ország, a Na most akkor, az Én vétkem, az Édes hazám mindegyike többször volt hallható ellenzéki tüntetéseken. 2016-ban demonstrációt szervezett, amelyen „közel száz író egy-egy mondatban fejezte ki tiltakozását a hajléktalanság kriminalizálása ellen”. A Hős utcai telepről saját fotókkal illusztrált könyvet készített. A karantén idején biciklis futárként kereste a kenyerét, élményeiből idén Erdős Virág könnyei címmel lírai kötet született.

Korábbi férjétől, Melegh Attila társadalomkutatótól két fia született. Az idősebb most végez az orvosin, a fiatalabb politológiát tanult, és a civil szférában dolgozik. „Huszonéve még családilag költöztünk a Józsefvárosba. A Horváth Mihály tér sarkán álló csodálatos kis műemlék ház manzárdszintjén ma már csak ketten élünk a szerelmemmel.”

Mátraházi Zsuzsa

¬ Írt bármilyen, nyilvánosságnak szánt művet azóta, hogy közzétették az idei országgyűlési választás eredményeit?

Azóta nem, fél órával előtte viszont igen, Áprilisi tréfa címmel. Az volt az utolsó sora, hogy „Győztünk”. Hát, jó vicc volt!

¬ Az új kétharmad láttán hangot vált? Lehet még radikálisabban szólni a hátrányos helyzetűekért?

A legradikálisabb hang mindig a jól megírt szöveg, az eszeveszett kiabálás magasabb fokozata a gondolkodás és a néma olvasás. Az első, közéletinek címkézett verseim után kötetről kötetre új és új megszólalási formákat kerestem, és keresek máig. Ezek a könyvek már nem diagnosztizálni, hanem a maguk visszafogott eszközkészletével inkább analizálni akarnak. Nem a véleményhez keresnek illusztrációt, hanem a maguk véleményes módján ábrázolnak bizonyos jelenségeket. Ebből a szempontból talán a „Világító testek – 100 kis budapest” című szubjektív bédekker a legradikálisabb vállalkozásom.

¬ Előre tudta, hogy a közérzeti verseiben a szlenget, akár trágárságot is alkalmazó páros rímes stílust azok is kívülről fogják fújni, akiket korábban hidegen hagyott a költészet?

Nyilván nem. Ezek a versek elsősorban hatni akartak, lévén hogy a diktatúra kiépülésének első, brutális fejleményeivel szembesülve maguk is hatás alatt álltak. Ezért is használtak a kortárs költészet meggyőződésesen elitista nyelvezetétől ennyire eltérő nyelvet. Az, hogy mára többnyire a szerethető és szórakoztató giccs kategóriájába sorolódtak, nem jelenti, hogy a döbbenet és az indulat, ami életre hívta őket, ne lett volna ott és akkor indokolt, és hogy a megszólalás ne lett volna amúgy irodalmilag hiteles.

¬ Tüntetéseken szavalta a strófáit, kiáll a kirekesztettek mellett, rászorulók ügyeit intézi. Milyen konkrét esemény tette zárkózottból extrovertálttá?

A 2011. október 25-ei józsefvárosi népszavazás. „Támogatja-e ön, hogy Józsefváros képviselő-testülete rendeletben tiltsa meg Józsefvárosban a közterületen történő életvitelszerű lakhatást?” Ennek a Kocsis Máté által népszavazásra bocsátott kérdésnek én mint helyi lakos személyesen is a megszólítottja voltam. Magyarán a hajléktalanság kriminalizációjának története már az első pillanatban szó szerint a küszöbömig ért.

¬ Az Ukrajna elleni háború is szóra bírja?

Inkább eláll a szavam, és ámulva figyelem mindazokat, akik képesek ugyanúgy menni, csinálni, nyomatni tovább, és No war! üzemmódra kapcsolva nyakló nélkül ontani magukból a témába vágó műveket. Ez a kontroll nélküli gyorsreagálás letaglózó, de az igazság az, hogy előbb-utóbb nekem is meg fog oldódni a nyelvem. A kulturális ipar ugyanannak az önpusztításig túlpörgetett gazdasági szisztémának a része, sőt lelkes pörgetője, mint a mindig, minden pillanatban ugrásra készen várakozó hadiipar. Amilyen váratlanul és készületlenül ért minket a háború, olyan gyorsan és olyan zökkenőmentesen „csatlakoztunk rá” a magunk kulturális termékeivel. Nyilván nemsokára én is írni fogok egy verset a háború borzalmairól, megjelenik, kifizetik, leadózom, és az adómból majd vesznek egy adag tüzérségi lövedéket az aktuális haderőfejlesztési program részeként.

¬ Maximalista, ha elvekről van szó. A Szépírók Társaságából is ezért lépett ki?

Nekem pályakezdő koromban nagyon sokat jelentettek az állami ösztöndíjak. Ezeknek az alkotói támogatásoknak korántsem a havi apanázs volt a legfőbb vonzerejük, hanem az, hogy az ember azt érezhette, dokumentálhatóan is hasznos társadalmilag, amit csinál. Hogy az a magányos és sokszor öncélúnak tűnő tevékenység, amit az írás jelent, be van csatornázva egy nagyobb közösség életébe. Amikor a 2010-es évek elején elkezdődött a Nemzeti Kulturális Alap kuratóriumainak antidemokratikus átalakítása, és a Szépirodalmi Kollégium kuratóriumában a konszenzusosan kiválasztott írószervezetek addigi képviselőin túl olyan NER-kreatúrákként létrejött kulturális intézmények tagjai is dedikált helyet kaptak, mint például az MMA, akkor a Szépírók Társasága úgy döntött, mindezek ellenére továbbra is pályázik pénzbeli támogatásra ahhoz az NKA-hoz, amelynek működési elvei ellen előzőleg ő maga ágált. Ezt nem tartottam elfogadhatónak, ezért 2016-ban kiléptem.

¬ Mi bírta volna maradásra?

Máig meggyőződésem, hogy abban a kegyelmi pillanatban nagy, közös demonstratív erejű kiállással még fel lehetett volna tartóztatni azokat a folyamatokat, amelyek mára már jelentős mértékben kikezdték a kortárs magyar író morális karakterét.

¬ A tavalyelőtti Budapestért díjjal járó teljes pénzösszeget az Utcáról Lakásba Egyesületnek utalta át, közben a karantén idején biciklis futárnak állt.

Próbálok bonyolult helyzeteket egyszerűen és kreatívan megoldani.

¬ A futárkodásból született versei társadalomkritikusak. Mik a prózában összefoglalható legfőbb tapasztalatai?

Hogy a kimchi folyik, a Vapiano a vapianóiaké, és az éhezés felszámolása még a legnagyobb igyekezettel sem lehetséges.