Miközben a Balaton a nyári szezon egyik legfelkapottabb turisztikai célpontja, máig hajlamosak vagyunk az itt eltöltött vakációt szimplán a vízparti pihenéssel, strandolással azonosítani. Pedig a tó mellett és környékén egymást érik a régi pincesorok, ódon parasztházak és azok a romantikus romok, amelyekért igenis érdemes a fürdőruhát túrabakancsra cserélni. Ahhoz, hogy körbejárjuk a Bala­ton­akalitól alig néhány kilométerre északra fekvő Dörgicsét, még csak bakancsra sincs szükségünk. Elég egy kényelmes sportcipő, hogy nyakunkba vegyük a lélekszámban amúgy kicsi, de mégis hosszan elterülő falucskát.

Három az egyben

Dörgicse ugyan ma már csak egy alig háromszáz lakosú falu a Balaton északi partján, Balatonfüred és Tihany szomszédságában, a régmúltban azonban a környék egyik legjelentősebb települése volt. Régészeti kutatások bizonyítják, hogy már az őskorban lakták, majd itt futottak keresztül a Római Birodalom útjai, ezer esztendővel ezelőtt pedig a honfoglaló magyarok vették birtokba a tóparti hegysor mögötti, páratlan adottságú medencét. Dörgicse nevét egy 1082-ben kelt oklevél említi először, a névadó feltehetően egy halfajta, mégpedig a durbincs egyik változata volt. Mindenesetre ez arra enged következtetni, hogy a település határa a középkorban valahol a Balaton partján húzódhatott. Annyi biztos, hogy valamikor a XII. században az addig egységes Dörgicse kisebb településekre szakadt, majd a történelem folyamán három falu – ma is jól elkülöníthető településrész – alakult ki: Alsó-, Felső- és Kisdörgicse. És bár az Árpád-házi törvények szerint csak tíz falunak volt kötelessége egy templomot építeni, az itt élők gazdagságát jól mutatja, hogy ők bizony a három településre három kőtemplomot is felhúztak! Közülük is a legrégebbi a sokak által csak ikerromként emlegetett, 1082-ben már biztosan álló felsődörgicsei Szent Péter-templomrom.

Kultikus romok

A Szent Péter tiszteletére emelt templomra a falu mértani közepén, a ma is működő felsődörgicsei evangélikus templom és a temető közvetlen szomszédságában bukkanhatunk. A szépen restaurált rom ma egyike a Balaton legfontosabb középkori emlékeinek, amelyet a honfoglalás után itt letelepedő Bogát–Radvány nemzetség épített feltehetően egy római kultikus építmény alapjaira. Kétszáz évvel később azonban egyedülálló módon megnagyobbították, mégpedig úgy, hogy egyszerűen hozzáépítettek egy másikat! Különlegességét mutatja, hogy ehhez hasonló, azaz kétszentélyes és kéthajós korai típusú templom sem hazánkban, de még a környező országokban sem található. Ha az építések időrendjében akarunk haladni, következő állomásunk a Bere-patak rétjén magányosan álló, XII. századi kisdörgicsei Szent Miklós-pusztatemplom, melyből mindössze déli oldalfala és három boltíves lőrésablaka maradt meg az utókornak. Mindez éles kontrasztban áll a romjaiban is impozáns, XIII. században épült alsódörgicsei Boldogasszony-erődtemplommal, amelynek több mint húszméteres nyugati fala már messziről jól látható. A fehérvári őrkanonokság egykori kegyúri temploma mellett temetőt, illetve lakóházat és melléképületeket is feltártak. A templom körül ma pihenő- és tűzrakó hely várja a megfáradt kirándulót, aki nem mellesleg csodálatos balatoni panorámában is gyönyörködhet.

Mivel a reformáció idején mindhárom falu lakossága evangélikus hitre tért, egyből magyarázatot is kapunk a három dörgicsei településrész három evangélikus templomára, amelyekben ma is rendszeresen tartanak istentiszteletet. Természetesen a faluban a katolikusok sem maradtak istenháza nélkül, számukra egy kicsit később, az 1820-as években épült fel Alsódörgicsén a késő barokk stílusú Szent Imre-templom.

 

Cseppnyi Provence

A dörgicsei templomokon és az országos jelentőségű, emblematikus romtemplomokon kívül nem mehetünk el szó nélkül a Balaton-felvidéki építészet jellegzetes stílusjegyeit magukon viselő helyi lakóházak, pincék és présházak mellett sem. Ezek közül több eredeti formájában maradt fenn, másokat pedig a hagyományok tiszteletben tartásával, értékőrzéssel felújítva láthatunk. Külön említésre érdemes a ma Granárius étteremként üzemelő egykori magtár és pince, a piarista rend dörgicsei birtokának jellegzetes épülete, amelynek emeletén egy néprajzi kiállítás is helyet kapott. És ha még mindig marad egy kis energiánk, vagy esetleg egy kis provence-i hangulatra vágyunk, keressük fel a felsődörgicsei romtemplom melletti Levendáriumot, vagyis a Dörgicsei Levendula Majort és annak többhektáros ültetvényét! Merthogy a Balaton környéke immár nemcsak a szőlő- és bortermelés, hanem az egyre inkább mediterránná váló klímának köszönhetően a levendulatermesztés egyik központja is. És ha a levendula már el is virágzott, a major kolostorkertje, benne a számtalan rózsafajtával és a különböző gyógynövényekkel, minden évszakban más és más arcát mutatja a vendégnek.