A kistelepülésen küzdelmes az élet. Kevés a munkahely, sokan ingáznak a környező városokba, de hosszú idő után végre van arzénmentes ivóvizük, és a nyugat-európai turisták is felfigyeltek rájuk. Az M4-es szolnoki elkerülőjének közeli átadása után pedig a fővárosból is legalább fél órával hamarabb lehet majd megtenni az idevezető utat.
Küzdelem a munkaerőpiacon
A település vezetője, Pisók István a 2000-es években már jól menő építési vállalkozást igazgatott, amelyet családtagjai visznek tovább sikeresen. Cége olyan intézményektől kapott kiváló referenciát, mint a Síaréna Vibe Park Eplény, a New York Café Budapest vagy a fővárosi Gresham-palota. De ők alakították ki a Szent István-bazilikában Puskás Ferenc hamvainak végső nyughelyét is.
Ahogy az ötgyermekes édesapa meséli, bár Tiszagyenda sorsát alpolgármesterként is mindig a szívén viselte, nem készült településvezetőnek. De miután 2008-ban a falu akkori első embere tragikus körülmények között, közlekedési balesetben elhunyt, engedve a rábeszélésnek úgy döntött, elindul az időközi választáson, amelyet végül meg is nyert. Azóta ő vezeti az 1025 lelkes községet.
Élénken tiltakozik a „hátrányos helyzetű település” megjelölés ellen, hiszen ahogy mondja, náluk szinte minden utca aszfaltozott, van vezetékes gáz, kiépült a csatornarendszer, és megoldották a belvízelvezetést is, vagyis az utóbbi években nagyon sokat fejlődött az infrastruktúra. Azt azonban elismeri, hogy munkalehetőségben egyáltalán nem bővelkednek, és és bérszínvonal tekintetében sem állnak jól.
– Fontos hangsúlyozni, hogy a hivatal dolgozói egytől egyig kiváló szakemberek, akik sajnos 12 éve nem részesültek béremelésben. Éppen az a legnagyobb félelmem, hogy ha a jövedelmük belátható időn belül nem emelkedik, a versenyszféra előbb-utóbb elcsábítja őket. Már most is kapnak kedvező ajánlatokat, amelyeket erős lokálpatriotizmusuk egyelőre ellensúlyoz. Ahhoz, hogy saját hatáskörben meg tudjam emelni a fizetésüket, saját bevételekre lenne szükség, de az ilyen jellegű önállóságot kis lélekszámú településként nagyon nehéz megvalósítani. Mindenesetre nem adjuk fel, folyamatosan kampányolunk azért, hogy legalább a kevés adóbevételű, ötezer fő alatti településeken kompenzálni lehessen a köztisztviselők bérét.
Közmunkából a piaci szférába
A polgármesterrel együtt indulunk el, hogy körbejárjuk a települést. Útközben arról beszélgetünk, hogy Tiszegyendán 2010 előtt nagyon sok munkanélküli volt, a falu lényegében megélhetési válságba került. Mikor a Fidesz–KDNP-kormány bevezette a közmunkaprogramot, szó szerint fellélegeztek, hiszen a kormányváltás után 160 közfoglalkoztatott jutott munkalehetőséghez. Közülük mára nyolcan maradtak, akik főként a hivatal savanyítóüzemében, kertészetében és juhászatában dolgoznak.
– Az egyik szemem sír, a másik nevet – mondja Pisók István. – Természetesen örülök annak, hogy az egykori közmunkások a piaci szférában is helytállnak, de igazán akkor lennék elégedett, ha a gyendaiaknak nem kellene az 50 kilométerre fekvő szolnoki megyeszékhelyre, a kunhegyesi járásközpontba vagy éppen Törökszentmiklósra, Fegyvernekre ingázniuk. Mi itt, Jász-Nagykun-Szolnok megyében hálával tekintünk a közmunkaprogramra, mert azon túl, hogy jövedelemhez juttatja az embereket, követendő példát is mutat a családoknak.
Közben megérkezünk az önkormányzat gazdaságába. A polgármester a február eleji szélvihar tépázta fóliasátrakat mutatja, amelyekbe hamarosan paprika- és paradicsompalánták kerülnek. A fóliasátrak szomszédságában háromszáz tyúkot nevelnek a falu ellátására, de jut belőle eladásra is. A hangos bégető kórus a juhok ebédidejét jelzi. A patások 45 fős állománya idén 25 báránnyal bővült, a legkisebb fehér gyapjas éppen három napja született.
A polgármester még élénken emlékszik arra, milyen kemény kritikákat kapott a miniszterelnök a közmunkaprogram bevezetése okán. A tiszagyendaiak akkor egy különleges zöldségkosarat küldtek fel a Parlamentbe a közmunkások által termesztett árukból összeállítva, hogy bizonyítsák az értékteremtő program létjogosultságát.
A településen futunk össze az egykor közmunkásként dolgozó, érettségizett Dienes Ágnessel. Elmeséli, hogy bár nagyon szeretett a helyi kertészetben dolgozni, az alacsony jövedelem miatt kénytelen volt munkahelyet váltani. Párja jelenleg is közmunkás. Ágnes most a 9 kilométerre levő kunhegyesi Nagykun-Hús Kft.-ben dolgozik, ahol két hosszú műszakban végez kemény fizikai munkát a sertésfeldolgozóban. Mégis nagyon örül a lehetőségnek, mert bár ingáznia kell, a járásközpontban nagyjából háromszor annyit keres, mint közmunkásként.
Összefogás nélkül nem megy
A falu főterén kora reggel óta a csikósruhába bújtatott, kevés beszédű András kavargatja a birkapörköltet, jó kedélyű barátai társaságában. Bár a tiszagyendai birkapörkölt titkát a világért sem árulná el, annyit azért hosszas vallatás után megtudunk tőle, hogy a gazdag hagymaalap elengedhetetlen a finom helyi ételhez, amely szerinte vetekszik a hungarikummá nyilvánított karcagival. Egy gyors kóstolás után csakugyan nem tudunk vitatkozni vele…
Az itteni besenyők amúgy nagyon büszkék a múltjukra, ahogy mondják, már egy ideje itt éltek a településen, amikor a kunok a Kárpát-medencébe érkeztek.
A polgármester meséli, hogy egykor a helység határában csaptak össze a területfoglaló kunokkal, de egyáltalán nem adták könnyen magukat… A hajdan volt csetepaté emléke már a régmúltba vész, hiszen a kunhegyesi kunokkal a tiszagyendai besenyők híresen jó kapcsolatot ápolnak. A helyi alapfokú iskola a Kunhegyesi Általános Iskola tagintézménye, de a Kunhegyesi Mikrotérségi Szociális Társulás keretein belül is együttműködnek.
– Egy ilyen kis településen összefogás nélkül semmire sem mennénk! Régi vágyam, hogy ipari mosodát nyithassunk, ahol a kunhegyesi húsüzem munkaruháit és egyéb textíliáit tisztítanánk, új munkahelyeket teremtve.
Az éltető víz
A nyughatatlan polgármester eddigi pályafutásának egyik legnagyobb horderejű fejlesztéséről is beszámol. A helyiek ugyanis jó néhány éve kénytelenek együtt élni a csapból folyó sárga víz problémájával. A település ivóvize magasabb arányban tartalmaz arzént a megengedettnél, ennek ellensúlyozására a vizet eddig vas-oxiddal kezelték, ami sárgára festette. Az együttműködésnek köszönhetően Tiszagyendán többé nem kell palackos vizet inni vagy sárga vízben mosakodni, mert a községben fúrt új kútból február közepétől arzénmentes tiszta víz folyik a csapokba. Először a polgármester fogyasztott belőle, a gyendaiak egészségére emelve poharát. Mindez kormánytámogatás segítségével valósult meg, de lobbizott a településért Vecsei Miklós társadalmi felzárkózásért felelős miniszteri biztos és Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője is.
– Régóta dédelgetek egy másik álmot is. A településen ugyanis kiváló minőségű termálvizet találtunk. Ha sikerülne felszínre hozni, azzal fűthetnénk a közintézményeket és a kertészet fóliasátrait. A terv megvalósításához az első lépcsőfokokat már megtettük. Uniós pályázati forrásból a közeljövőben energetikai korszerűsítésen esnek át és megújulnak a közintézményeink, ami előfeltétele a termálvíz hasznosításának. Óriási kiugrás volna a településnek, ha az említetteken túl termálfürdőre épülő idegenforgalmi szolgáltatásokkal is bővülhetne turisztikai kínálatunk.
Tiszagyendát ugyanis egyre inkább felfedezik a nyugat-európai turisták, de van már osztrák, német és holland állandó lakosuk is. George Streur évekkel ezelőtt feleségével együtt költözött Hollandiából Magyarországra. Korábban szétnéztek Dél-Afrikában, Mexikóban és az USA-ban is, de a Tisza-tó vidéke végleg lenyűgözte őket. Vendégházaikba elsősorban a Benelux államokból, Angliából, Németországból, Ausztriából és hazánkból érkeznek turisták, akik főleg madármegfigyelésre jönnek, de szívesen kirándulnak Budapestre vagy éppen a hortobágyi pusztára.
– A Tisza három, a Tisza-tó tíz kilométerre van innen, utóbbi kiemelt turisztikai övezetnek számít, ahol nemzetközi egyezménnyel védett vizes élőhelyek találhatók, a madárvilág páratlan, tavasztól még búbos bankát is látni – sorolja a vállalkozó, miközben a madárlesre repülő cinegét, gyurgyalagot mutatja. – A hollandok imádják ezt a békés vidéket, szeretnek a határban hosszú sétákat tenni, mialatt barangolásukat senki sem zavarja. Hollandiában sajnos egyre több a migránsok által elkövetett atrocitás. Az egyik visszatérő vendégünk például azt mesélte, hogy Amszterdam közelében levő keresztény templomuk, ahol egykor házasságot kötött, ma már mecsetként üzemel. De az illegális bevándorlók benzinnel lelocsolt autókat is gyújtogatnak. Nem lepődnék meg, ha a következő években még többen menekülnének Nyugat-Európából Magyarországra.
Mindenki polgármestere
Pisók István arról is mesél, hogy a polgármesteri évek alatt a személyisége is sokat változott. Míg vállalkozóként vakmerőbben hozott döntéseket, úgy érzi, településvezetőként ilyen kockázatot már nem vállalhat, hiszen nagyon sok emberért kell felelősséget vállalnia. Igyekszik mindenkit türelmesen meghallgatni, mert ahogy tréfásan mondja, a rossz gyereket is ápolni kell…
A katolikus templom tornya felé vesszük az irányt. A Szent Mihály arkangyal tiszteletére 1900-ban felszentelt templom építését Hellebronth Géza pusztagyendai földbirtokos támogatta, aki még a belső dekoráció gyönyörű fafaragásait is maga készítette. Mecénás elődjéhez hasonlóan a jelenlegi községvezető is szívén viseli a templom sorsát. Korábban az orgona felújítását és a kovácsoltvas kerítés építését is ő finanszírozta. A közeljövőben pedig a Magyar falu program keretében a parókia is teljeskörűen megújul.
Pisók István életében elsődleges helyet foglal el az istenhit. Bár korábban is templomba járó ember volt, a 2010-es években, amikor súlyos betegséggel viaskodva a gyógyulásáért imádkozott, még inkább megerősödött a hite. Ahogy mondja, nagyon sokat köszönhet jogász végzettségű feleségének, dr. Pénzes Tímeának, aki önzetlenül ápolta őt az embert próbáló időszakban. Ráadásul nemcsak magánemberként, hanem szakmailag is fáradhatatlanul támogatta polgármesteri munkáját, hogy a kevésbé gazdag településen „a kicsiből is lehessen nagyot alkotni”.