Ha jobbkezes vagy, érdemes a bal hüvelykujjad és mutató­ujjad közé fognod a narancssárga kábel egyik végét, miközben a szárát jobb kezeddel a bal könyököd alatt áthúzva átveted a hüvelykujjad és mutatóujjad között. A mozdulatsort addig érdemes ismételned, amíg el nem fogy a kábel. Tapasztalatom szerint kézzel csak így lehet szépen feltekerni a hosszabbítót fűnyírás után.

Ez jutott eszembe a hétvégén, amikor elutaztunk a vidéken élő családtagokhoz. A remek szombati időjárásra és a szemtelenül nyújtózkodó fűszálakra való tekintettel neki is fogtam a fűnyírásnak leendő anyósomék udvarán. Kicsit olyan érzés ez, mintha az ember játékból nekiállna háborúzni. Egymagában, mindössze hűséges fűnyírója társaságában nekivágtat a millió fűszálnak. Roham!

Már ameddig az utánpótlás biztosítva van, vagy a civilek kedvéért: ameddig elér a narancssárga hosszabbító. Mivel a hűséges fűnyíró átlagos méretű, az első roham után gyors hátraarcnak kell jönnie, ezt jól tudja minden fűnyírásban jártas hadvezér, aki fűgyűjtővel felvértezve esik neki a kertnek. Különösképpen akkor, ha legutóbb már csatát vesztett a kapubejárónál, amikor a „játszós cipője” nyelve mögé lopakodott egy maroknyi gyom az ellenség soraiból, indokolatlanul zöld színűre festve a zokniját. A hátraarc azonban eleink hadi cseléhez hasonlóan legtöbbször csupán látszólagos. Amint túl vagyunk rajta, ismét frontális taktika kell hogy jöjjön, aztán ismét hátraarc. Egészen addig, amíg lovagiasságból meg nem engedjük az ellenfélnek, hogy egy percre fellélegezzen. A sportszerűség is ezt kívánja. És persze a fűgyűjtőt is ki kell üríteni.

Mielőtt azonban az ellenség túlságosan elbízná magát, rajta kell ütni a legváratlanabb módon! Megunhatatlan élmény például vonalzót megszégyenítő csíkot húzni a fűnyíróval a levágásra váró pázsit közepéig. Vagy egy hirtelen ötlettől vezérelve rögtön derékszögű háromszöget vágni a rózsabokor mellé. Kis csalással – a fűnyíró felemelésével –még szívecskét is lehet nyírni a kertre néző ablakkal egy vonalban (tesztelve, menyasszonynak bemutatva, Instagramra végül nem töltve fel).

A legfontosabb azonban, hogy mindig tartsuk szem előtt: a csata nem nyeri meg magát. Az ellenfél összezavarása közben sosem szabad véglegesen eltérni a harci taktikától, amíg az ellenség soraiból mindenki fűgyűjtőben nem végzi. Hadifoglyokat ugyanis nem ejtünk a fűnyírás során. Különös tekintettel az anyósunk virágaira. Ügyvéd legyen a talpán, aki ilyen háborús bűnök vádjából kimossa az embert. Ráadásul még az életfogytig tartó fűnyírástól való eltiltás is benne van a pakliban. Szóval ez nem játék. Tehát nem nyírjuk csak úgy le az anyósunk virágoskertjét. Letépni egy szál virágot szabad, bevinni, vázába tenni ér. Az más tészta. De nem fűnyírás közben! Mert bevinni a gazt az udvarról a frissen porszívózott nappaliba szintén háborús bűn. De ne kalandozzunk el! Rohamra!

Miután végeztünk a hátsó kerttel, a kapubejáró, a kerítés előtti rész felé érdemes terjeszkedünk. Az árok mindkét, tehát az úttest melletti részét is meg kell hódítanunk, és ha elég ügyesek vagyunk, és az utánpótlás kérdése is meg van oldva (lásd fentebb), akkor még az árokba bújt ellenséget is leigázhatjuk fűnyírónkkal, de ez már csak a tapasztalt hadvezéreknek javasolt. Egy árokban ugyanis számos veszély leselkedhet egy kezdő pázsithuszárra, a beszürkült műanyag palackoktól kezdve a random cipőfűzőkön át a „tüskés” üvegekig. Egyszóval az árok mindig nehezített pálya. De eljuthatunk a végső győzelemig.

„Ta-damm. Ta-damm” – gratulált a közeli vasútállomáson átrobogó vonat, mialatt feladatom végeztével végigfuttattam szemem a ház előtti, frissen nyírt pázsiton. Szeretem ezt az illatot. Eszembe juttatja a nyári szünet előtti utolsó tanítási napok várakozását az általános iskola előtti buszmegállóban, és az édesapámmal és a húgommal zajló fociderbiket a kertben és a játszótéren… Bár amilyen gyorsan nő, két hét múlva kezdhetem elölről. Sebaj. Az élet küzdelem. Ez az élet maga.

Nyitókép: Shutterstock