Rózsa Georgina évek óta küzd, hogy bebizonyítsa: autista gyermekének joga van tanulni. De mindeddig nem volt olyan iskola, ahol autista, ép értelmű gyermeke a képességeinek megfelelő oktatást kaphatna. A közoktatás legfeljebb rideg integrációt tudott nyújtani neki – segítségre, felzárkóztatásra nem számíthat.
Rózsa Georgina évek óta azért küzd, hogy autista, de ép értelmű gyermeke teljes életet élhessen. Nem akar mást, csak azt, amit minden szülő: hogy a fia a legjobbat tudja kihozni magából. Ha tanulásról van szó, egy ép értelmű autista esetében ez minden további nélkül jelenthet diplomát is, hiszen az autizmussal élők sok területen tehetségesebbek is lehetnek, mint a többség. Szociális képességeik azonban eltérnek az átlagostól, ebben támogatásra szorulnak – ez az, amit a közoktatásban Rózsa Georgina elmondása szerint nem kapott meg kisfia, Pisti.
Több év pereskedés után az Alkotmánybíróságon keresi az igazát – és más olyan szülőkét és gyerekekét, akik beletörődtek, hogy autistáknak nem jár átlagos társaikhoz hasonló oktatás. Ez jog szerint a közoktatás kötelessége lenne, ám az első körzetes általános iskola, amit megkerestek, képtelen volt ellátni Pistit. A válaszuk az volt, hogy legyen magántanuló. Rózsa Georgina azért fordult bírósághoz, hogy kimondják: fiának joga van részt venni a többségi oktatásban, és ott a szükséges segítséget is meg kell kapnia, hogy együtt haladjon nem autizmussal élő társaival.
Bár léteznek egységes módszertani intézmények (egymi), amelyek a Pistihez hasonló gyermekekre szakosodtak, kiderült, hogy ép értelmű autistákra ez nem mindig igaz. Pisti az iskolát egy ilyen intézményben kezdte, ám az oda járó gyerekek többsége sérült értelmű volt, és amikor végre indult volna ép értelmű autistákra specializálódott osztály, Pistit elutasították, mert másik kerületből érkezett. Ám a lakóhelyén továbbra sem volt kapacitás az ellátásra. Az intézménnyel más gond is volt: a bizonyítvány nem egyenértékű azzal, amit egy átlagos iskola ad ki. Vagyis a továbbtanulás korlátozott, pedig egy szellemileg ép autista fiatalnál ezt semmi nem indokolja: az autista munkavállalókat nemcsak, hogy számos területen alkalmazzák, hanem van, ahol kifejezetten keresettek, például az informatika egyes területein. Az egymiből viszont csak meghatározott szakmákban lehet továbbtanulni.
– Van egy ép értelmű, jó képességű fiam, kell neki a bizonyítvány. Azok a szakmák, amelyek az egymi-ből elérhetők, nem alkalmasak. Szakácsnak nem mehet, mert képtelen lesz az ételekben turkálni, de kertésznek sem, mert napon nem dolgozhat, fényérzékeny. Semmi jövőkép – sorolta Rózsa Georgina. Ezért nekilátott, hogy körzetes iskolába írassa át a gyermekét, hiszen a közoktatásnak el kellene őt látnia, „ha integrálható”. Így kezdődött a jogi vita arról, hogy mit jelent az integrálhatóság. A tanárok nagy része sajnos abból indult ki, hogy ha a gyermek integrálható, akkor mindent ugyanúgy kell tenni vele és elvárni tőle, mint a többiektől. Ha segítségre szorul, nem integrálható. Holott az integráció lényege az lenne, hogy a segítséget is megadja az iskola – mondja Rózsa Georgina. Az édesanya szerint a tantárgyi lemaradás sem lehet indok, hiszen ez csak tovább halmozódik, miközben a probléma nem oldódik meg. – Hiába próbálok meg mindent, nem vagyok tanár. Közgazdász vagyok, meg egy anyuka. Mindenki másra mutogatott, az iskolaigazgató a fenntartóra, a tanárok az igazgatóra meg rám.
Hosszas harc és több szakvélemény után Pisti többségi iskoában kezdhette az idei évet, ebben azonban édesanyja elmondása szerint nem volt köszönet: a „fokozatos integrálás”, amire az iskolát a szakvélemény felszólította, nem volt fokozatos, és nem járt felzárkóztatással. – Ami integráció címen megy ma az iskolában, azzal egyenértékű, mintha betolnának egy kerekesszékkel, és várnák, hogy felmenj a lépcsőn. Ez hideg integráció: bedobják a gyereket a mély vízbe. Vagy alkalmazkodik, vagy összeroppan. Pedig csak egy rámpa kellene. – mondja. A rámpa Pisti esetében legjobb esetben pedagógusasszisztenst jelentene és azt, hogy a lemaradásokat az iskola segítsen pótolni, de az édesanya elmondása szerint egyik sem valósult meg. Sőt, sok olyan probléma adódott, ami szerinte csak a rugalmasságon múlt. Pisti 80 százalékban úgy viselkedik, mint más gyerek, de a maradék 20 százalékon sok múlik: például nem tudja elviselni, ha orrfújás után nem tudja szemétbe dobni a zsebkendőt. Az iskolában azonban azt tapasztalták: a közoktatás kereteibe már az sem fér bele, hogy óra közben kidobjon egy zsebkendőt, vagy óra alatt kimehessen a mosdóba. Így hiába végzett el magántanulóként négyes-ötössel több tanévet is, hetedikben Pisti rontott az átlagán, és az utóbbi hetekben pánikrohamokat is kapott. Édesanyja szerint le tudja zárni a tanévet, jövőre pedig már új iskolában kezd. A családnak emiatt másik kerületbe kell költöznie. Az iskolát azért választották, mert ott van szakmai tapasztalat átlagostól eltérő gyermekek nevelésében, de Rózsa Georgina tapasztalata azt mutatja, hogy nem a szakmai, hanem az emberi tényezők a döntők.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/23. számában jelent meg június 3-án.