Csisztu Zsuzsa írása a Mandiner hetilapban.

Mit tehet a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként egy ilyen súlyos, háborús helyzetben?
Hátborzongató még a szót is kiejteni. Mi viszonylagos békeidőben nőttünk föl, noha a délszláv válság közel volt hozzánk. Személyesen írtam most levelet az Ukrán Nemzeti Olimpiai Bizottság elnökének, a korábbi olimpiai és világbajnok rúdugró Szergej Bubkának, és minden segítséget felajánlottam, amivel az ukrán sportolókat támogathatjuk. Például azzal, hogy edzéslehetőséget, szállást, ellátást adunk nekik a magyarországi edzőtáborainkban. Csatlakoztunk továbbá a Híd Kárpátaljáért programhoz, mert a Sportegyesületek Országos Szövetségével és a magyar sport meghatározó szervezetei­vel közösen azt valljuk, nekünk is kötelességünk részt venni az Ukrajnából, különösen Kárpátaljáról a háború elől menekülők megsegítésében.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság erős politikai véleményt nyilvánít azzal, hogy kitiltja a nemzetközi sporteseményekről az orosz és a fehérorosz zászlókat és himnuszt. Ez helyes út?
Úgy érzem, hogy Thomas Bach elnök a pekingi téli olimpia alatt igyekezett mindent megtenni, hogy eljuttassa a világ vezetőihez a sport egyetemes üzenetét a békéről, a szolidaritásról, az egymás iránti tiszteletről; nem véletlenül volt és lehetett ott Vlagyimir Putyin orosz elnök a megnyitón, ezzel is oldva a feszültséget az érintett országok konfliktusában. Nekem úgy tűnt, hogy Thomas Bach úgymond kimaxolta a lehetőségeit, azt mindenesetre meg kell érteni, hogy most arra szólítja fel a nemzetközi sportági szövetségek vezetőit, hogy haladéktalanul keressenek új helyszíneket az ez évben Oroszországba és Ukrajnába tervezett nemzetközi sporteseményeknek, hiszen a világ sportolóinak biztonságát szavatolni kell. Nem is várhat most mást a nemzetközi sportvilág, ilyen rizikót senki nem vállalhat a NOB nevében.

MOB-elnöksége első hónapjában összeakadt Thomas Bachhal; nyilván nem ilyen bemutatkozást tervezett a téli olimpián.
Valóban kissé zajosra sikerült ez az első hónap, de úgy érzem, sporto­lóink és a magyar olimpiai arany védelmében mindenképpen kifogást kellett emelnünk mindaz ellen, ami abban a bizonyos 1000 méteres döntőben történt Liu Shaolin Sándorral és a többi szereplővel.

Milyen gondolatok cikáztak önben, amíg vártuk a videózás utáni ítélethirdetést?
Először is amikor a futam felénél megállították a versenyt, majd újraindították, megszólalt bennem a sportoló: láthatóan az egész mezőny besavasodott. Wladár Sándorral, a Magyar Úszó Szövetség elnökével egyetértettünk abban, hogy úszásban vagy atlétikában egy ilyen újraindítás elképzelhetetlen volna. Gondolja el, mondjuk egy 400 méteres vegyes szám alatt 150 méternél visszafújják a mezőnyt, vagy egy 400 méteres futót 200-nál leállítanak, hogy pihenés nélkül kezdje újra az egészet. Ez kizárt dolog. Itt a versenyzők mégis fegyelmezetten vették tudomásul, de a középfutamokban, amikor a koreaiakat kiszórták és a kínaiakat továbbjuttatták, már sejthető volt, hogy erősen lejt a pálya.

Ha ez az olimpiai döntő nem Kínában van, a miénk lenne Sanyi olimpiai aranya?
A végeredményre várva egyre erősebb lett bennem az érzés, hogy nem fogják így hagyni az eredményt. Azt mondták a szakemberek, hogy ami a pályán történt, az alapján szélsőséges esetben meg lehetett lépni Sanyi kizárását, de nem volt elegáns. Meggyőződésem, hogy csak Kínában történhetett így, kínai győzelemmel végül.

Az ember igazságérzete nagy pofont kap ilyenkor…
Nem is nagyon bírtam magammal, azt éreztem, hogy le kellene rohanni és fel kellene borítani a bírói asztalt, mint egykor a ritmikusgimnasztika-versenyen a lányomnál, amikor igazságtalan pontszámot kapott. (Nevet) Bevallom, nem akartam ott ülni, mint hal a szatyorban. „Emberek! Elvettek egy magyar aranyérmet, ezt nem nézhetjük tétlenül!” – ezt duruzsoltam félhangosan, de akkor ott csak az óvásnak volt helye, amiről viszont már a benyújtás pillanatában tudtuk, hogy a Nemzetközi Korcsolyázószövetség szakemberei el­utasítják. Ekkor úgy éreztük, hogy a MOB vezetése nevében ki kell állnunk a magyar érdekekért. Aznap este forródróton voltunk a Budapesten tartózkodó Kósa Lajossal, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökével és a szervezet szakembereivel, jogászaival. Nem gondoltam volna, hogy életem első hivatalos levele Thomas Bachnak meglehetősen erélyes hangú lesz, ám abban egyetértettünk, hogy nem csupán magyar szempontból, hanem a verseny alapvető tisztasága végett, a fair play és a részrehajlásmentes bíráskodás megsértése miatt, valamint Peter Worth bíró olimpiai esküjével ellentétes magatartása miatt etikai alapon támadnunk kell a döntést. A koreaiak is benyújtották kifogásaikat, a versenyszámnak tehát több vesztese is volt. Hatalmas eredmény, hogy a NOB befogadta a panaszunkat, és továbbította a Nemzetközi Korcsolyázószövetségnek, hogy érdemben foglalkozzon vele.

Gondolom, abban nem reménykedhetünk, hogy ez utólag bármilyen hatással lesz az éremkiosztásra…
Sanyi kizárása miatt aligha, bármilyen eredménymódosítás egyenes beismerés lenne, de a panaszunk nem is ezt a célt szolgálta. Úgy mondanám, hogy ez egy szükséges és halaszthatatlan erődemonstráció volt, hogy megmutassuk: nem lehet velünk akármit megcsinálni. Később 1500 méteren egyetlen kínai versenyző sem jutott a döntőbe, továbbjuttatással sem. Azért is volt fontos ott és akkor megtennünk ezt a lépést, mert még hátravolt három sorsdöntő versenyszámunk. Nekünk nem azzal kell foglalkoznunk, hogy egy ilyen NOB-nak küldött levél kellemetlen-e, hiszen a bíráskodás nem volt elegáns. A magyar olimpiai mozgalom kötelessége, hogy ilyenkor a sportolóink érdekében összezárjon. Ezzel együtt roppant nagy öröm és fantasztikus dolog, ami Kínában történt, hogy a magyar csapat minden idők legeredményesebb téli olimpiai szereplését produkálva húsz pontot szerzett a rövidpályás szak­ágnak köszönhetően.

A téli olimpia végeztével, gondolom, az itthoni feladatok következnek. A programjában lényeges pont volt MOB-ból kizárt szakemberek, sportszakmai testületek és szervezetek delegálási jogának visszaállítása; ezzel hogy halad? Lesz egyéb személyi változás a vezetésben?
Utóbbival egyelőre nem foglalkozom, de vannak terveim, mindent majd a maga idejében. A Mészáros János vezette jogi bizottsággal már ezen a héten összeülünk, és nekikezdünk az alapszabály módosításának, hogy mindazon szervezetek delegálási jogosultságát visszaállítsuk, amelyeknek korábban megvolt ez a jogkörük. Ha jó ütemben haladunk, akkor a májusi rendes közgyűlésen már remélhetőleg el is tudjuk fogadtatni, és szeptemberre megalakulhat a magyar sport igazi parlamentje.

Milyen létszámú volna ez az ideális „sportparlament”?
A korábban már leszűkített, 123 fős létszámot ideálisnak tartanám, ezzel minden szervezet megkapná azt a delegálási létszámot, amivel elégedett lehetne, és mindenkinek, aki tenni szeretne a magyar olimpiai mozgalom ügyéért, volna közgyűlési képviselete. Az elnökségnek is maradna dele­gálási jogköre egyéni jelöltekre. A téli olimpia után erősen érzékelem, hogy a MOB megítélése mindig az olimpiai érmek számától függ, és az egyes sportágak eredményességéről szóló kérdések minden esetben a bizottság asztalán landolnak. Látni kell azonban, hogy a MOB jelenleg nem rendelkezik olyan eszközzel, forrással, szakmai szankciókkal, amelyekkel befolyásolni tudná az olimpiai sportágak eredményességét. Remélem, a jövőben ez is megváltozik, sportszakmai értelemben ugyanis lelki szemeim előtt jóval fajsúlyosabb szervezetnek látom ezt a patinás közösséget a jövőben.

Nyitóképen: Roman Jaremcsuk ukrán focista a Benfica cseréjeként érkezett a pályára Lisszabonban a múlt vasárnapi meccsen. A sportolót óriási ováció fogadta a stadionban, többen Ukrajnát támogató transzparenst emeltek a magasba. Fotó: AFP / Patricia De Melo Moreira