Március 11-e hajnalán tették közzé azt az európai uniós állásfoglalást, amelyben a tagállamok minden kétséget eloszlattak azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna esetleg valamiféle gyorsított eljárásrend szerint az EU tagországává válhat. Az Európai Tanács tagjai ekkor „tudomásul vették”, hogy Kijev „európai értékválasztást” tett. Ezenfelül – leszámítva egy Ukrajnának nyújtandó több száz millió eurós többlettámogatásról szóló előterjesztést – mindössze annyira futotta, hogy felkérték az Európai Bizottságot, adjon hivatalos véleményt az ukrán tagságára vonatkozóan. Ez pedig – ha hihetünk Mark Ruttének, Hollan­dia miniszterelnökének – brüsszeli időszámítás szerint hónapokba, ha nem évekbe kerülhet.

„Biztosra vehető, hogy Ukrajna képtelen lesz az elkövetkező legalább húsz, de az is lehet, hogy huszonöt évben az Európai Unió tagjává válni” – vélekedett Jean-Claude Juncker, az Euró­pai Bizottság akkori elnöke 2016 márciusában. Nyilatkozata tehát a 2014-es fegyveres konfliktusokat követően, de még jóval a mostani eszkalációt megelőzően hangzott el – mondhatni békeidőben. Most Ukrajna háborúban és részben orosz megszállás alatt áll. Könnyen lehet, hogy hamarosan teljes mértékben az alatt lesz. S bár az Európai Bizottság jelenlegi elnöke, Ursula von der Leyen leszögezte, Ukrajna „egy közülünk”, könnyen lehet, hogy még hivatali elődjének becslései is jóindulatúnak bizonyulnak a valósághoz képest. Ukrajna nevében Volodimir Zelenszkij államfő érzelmektől fűtött beszédében március elején az Európai Parlament színe előtt kérte az Európai Uniót, hogy gyorsított eljárásban tegyék a huszon­nyolcadik tagállammá hazáját. „Bizonyítsák be, hogy velünk vannak!” – szólította fel az európai politikusokat, élére állítva egy olyan problémát, amely rövid és középtávon valószínűleg mégsem járhat az ukrán elnök által kívánt megoldással. Röviden azért, mert az Európai Unióról szóló szerződés nem ad rá lehetőséget. A csatlakozási folyamatokat valójában egy megfelelően kimunkált eljárásrend szabályozza, amelynek jogszabályi alapja pontosan hivatkozható.

Egy lehetetlennek látszó küldetés

Egyébként nem volt ez mindig így. A folyamatot, amely során a szokás joggá érett, Kruzslicz Péter, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán működő Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézetének igazgatója foglalja össze lapunknak. Az integráció történetének kezdeti szakaszában a közösségek, majd az unió bővítése nem jogilag részletesen szabályozott és jogilag is értékelhető szempontok szerint zajló folyamat mentén valósult meg. Az utóbbi három évtizedben azonban a csatlakozás szabályozása zárt keretet kapott, amelyben jogi szempontok is megjelentek. E keretet és szempontrendszert indokolható módon a közép-európai – és persze a balti és a mediterrán – államok csatlakozása óta alkalmazzák a gyakorlatban. Kruzslicz Péter emlékeztet: a tíz, a kettő, majd a még egy állam uniós csatlakozása már ilyen módon ment végbe, és a jelenlegi csatlakozási folyamatok is e keretbe illeszkednek, illetve e szempontok érvényesülésével zajlanak.

Az egyetemi adjunktus is hangsúlyozza, hogy Ukrajna igénye rendkívüli és felettébb tragikus helyzetben merül fel. A jogszabályok félretétele azonban ebben az esetben sem várható. Arról, hogy hogyan is néz ki és meddig tart a csatlakozási folyamat, Magyarországnak közvetlen tapasztalatai vannak. Hazánk 1991-ben kötötte a társulási megállapodást az Európai Unióval. Ennek az Európai megállapodás néven is ismert jogi dokumentumnak az a funkciója, hogy előkészítse az országot az uniós tagságra, és rendszerint pénzügyi támogatásokat is maga után von. Hazánk három évvel később, 1994-ben nyújtotta be a kérelmet a csatlakozásra, de az Európai Tanács csak 1997-ben határozta el a csatlakozási tárgyalások megindítását velünk és a többi közép- és kelet-európai országgal. Ezek a tárgyalások 2002-re zárultak le, egy évvel később pedig megtartották a népszavazást, hogy aztán 2004-ben csatlakozzunk az EU-hoz.

Ehhez képest amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, keleti szomszédunk még csak a társulási megállapodáson volt túl. Az ennek végrehajtásáról szóló jelentést az Európai Parlament tavaly februárban szavazta meg. Ebben az áll, hogy az ország 2019-ig a vállalt kötelezettségek mindössze 37 százalékát valósította meg. Átfogó és halaszthatatlan reformokra nemcsak a korrupció elleni harc és az alkotmányos működés területén van szükség, de gyökeres gazdasági fejlesztések sem várhatnak, ha Ukrajna a tagjelölti státuszra pályázik.

A Világbank számai arra utalnak, hogy az egy főre jutó reál­-GDP tekintetében az ukrán gazdaság elmúlt harminc éve aligha szolgált kedvező fordulatokkal. Hazánk és Ukrajna a Szovjetunió és a KGST összeomlását követően majdnem azonos szintről indult, de az Ukrajnában intézményesült korrupció és a javak elosztásának szélsőségei miatt a magyarországi GDP 2020-ban már több mint két és félszerese volt az ukrajnainak.

A Balkán felháborodna

A jogi problémák mellett politikai ellenvetések is felmerülhetnek az ukránok uniós tagsága kapcsán. Feltéve, de nem megengedve, hogy a jogi problémák esetleg áthidalhatók, kezdeni kellene valamit azzal a helyzettel, hogy Ukrajna így nem csak a vele egy cipőben járó államokat, tehát Georgiát és Moldovát előzné meg, bizonyára az évek óta az előszobában várakozó Észak-Macedónia, Albánia, Montenegró és Szerbia is magyarázatot követelne – nem beszélve a két évtizede hitegetett Törökországról.

Kijev esélyeit csökkenti továbbá, hogy bár a 2008-as EU–Ukrajna csúccsal kapcsolatban az akkori államfő, Viktor Juscsenko úgy fogalmazott, hogy az unió által küldött üzenet „reményekkel és ígéretekkel teljes”, több fajsúlyos tag­állam – Németország, Olaszország, továbbá a Benelux államok – valójában ellenezte Ukrajna csatlakozási folyamatának még a megkezdését is.

Most pedig a történelem megismételni látszik önmagát: 2022-ben ismét ebből a körből került ki az első olyan tagállam, amelyik hűteni igyekezett a kedélyeket a gyorsított eljárással kapcsolatban. Hollandia miniszter­elnöke, Mark Rutte – a fentebb említett jogszabályi passzusra, tehát a 24. cikkre hivatkozva – rögzítette, hogy a csatlakozási eljárás jogilag részletesen és kellően szabályozott folyamat. Megjegyzendő, hogy Rutte volt az a politikus a tanácsi csúcs alkalmával, aki több tagállam álláspontját képviselve hangsúlyozta, Ukrajna felvételét semmiképpen nem lehet felgyorsítani.

Magyar igen az ukrán uniós tagságra

Mint ismeretes, a hazai diplomácia a kárpátaljai magyarok életét jelentősen megnehezítő nyelvtörvény miatt több, Kijevnek fontos ügyet szankciós jelleggel blokkolt a nemzetközi fórumokon. S bár a NATO-tagság kérdése ilyen volt, Ukrajna uniós tagságát nem ellenezte Magyarország. Ukrajna társulási megállapodását 2014-ben ismerte el törvény formájában az Országgyűlés. Keleti szomszédunk válságára tekintettel hazánk idén ismét támogatását fejezte ki. A kormány részéről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, hogy Magyarország a három balti állammal, a visegrádi országokkal, továbbá Bulgáriával, Horvátországgal, Romániával és Szlovéniával együtt azt szorgalmazza, hogy Ukrajna tagjelölti státuszt kapjon.

Végezetül álljon itt egy újabb, frissített és nagyon optimista prognózis, immár nem egy európai politikus, hanem egy szakértő szájából. Kruzslicz Péter becslései szerint Ukrajna számára kedvező esetben és megfelelő politikai támogatás mellett is – ennek nemcsak az uniós és tagállami intézmények, hanem akár egyes államok közvéleménye szintjén is adottnak kell lennie – mostantól legalább egy évtizedes folyamatra lenne szükség ahhoz, hogy a meglévő szabályozási feltételeket teljesítve csatlakozhasson az Európai Unióhoz.

Nyitókép: Ismeretlen mester: Vándor a világ végén (Camille Flammarion A légkör: népszerű meteorológia című könyvéből, 1888). Fotó: Wikipedia