Hogy ki volt Hugonnai Vilma? Már eleve ahhoz rendkívüli energiákat kellett mozgósítania az első magyar orvosnőnek, hogy erre a kérdésre a lehető legadekvátabb választ adhassuk. A kor viszonyainak megfelelően ugyanis a Hugonnai érvényesülését nehezítő férfitársadalom jóval inkább szerette volna megmondani, kicsoda ő tulajdonképp.
Az 1847-es születésű Hugonnainak grófi család sarjaként sem volt kikövezve az útja, ha pedig nehezebb körülmények közé érkezik, talán lehetetlen is lett volna kitörnie. A Zürichi Egyetemre nemcsak azért nem juthatott volna el 1872-ben, mert a férje esetleg nem támogatja ebben, de anyagilag sem bírta volna, ha a nincstelenségbe érkezik. Még így is megszenvedte, hogy a pénzt neki kellett előteremtenie tanulmányaira, ezeket az éveket leginkább a szűkölködés jellemezte. És bár a diplomát végül megszerezte, azt csak hosszú huzavona után tudta hazájában elfogadtatni. Gyakorlatilag meg kellett ehhez várnia, hogy 1895-ben egy királyi rendelet végre lehetővé tegye a nők egyetemi tanulmányait is. Az 1879-ben megvédett disszertációját így tizennyolc évvel később, 1897-ben ismerték el Budapesten is, ekkor avatták orvosdoktorrá.
Hugonnainak viszont, mint azt az elején írtuk, nemcsak szakmai előmenetelére kellett ügyelnie.
Külön nehézséget jelentett, hogy mindarról, amin keresztülment, illetve célként tűzött ki maga elé, hiteles képet hagyjon az utókorra. Ha másokon múlik ugyanis, akkor biztosan másféle kép alakul ki róla, mint amit ő valósnak érzett. Ez persze jóval általánosabb probléma, nemcsak a nőket érinti. Hugonnai Vilma esetében azonban különösen látványosan jelent meg. Kezdve ott, hogy hiába küldte el a Magyar írók élete és munkái című kötethez az önéletrajzát, azt végül jelentősen rövidítették. Ráadásul a zürichi diploma kapcsán is azt tartották kiemelésre érdemesnek, hogy férje és apai felmenői beleegyezésével utazott. Korábban szintén hiába küldött a Pallas nagy lexikona számára szócikket a női emancipációról, végül inkább Zigány Zoltán pedagógus szövegét közölték: „Az kétségtelen, hogy a nők testi szervezete általában gyengébb a férfiakénál, lelki működéseik pedig olyan eltéréseket mutatnak a férfiak pszichikai tevékenységétől, amely az emancipációra nézve nem mondható kedvezőnek.” (Idézte Jobst Ágnes a Hugonnai szereplehetőségeiről szóló kiváló tanulmányában, a Múltunk 2008/2. számában.) Hugonnai eközben több magyar és német nyelvű önéletrajzot is írt, hogy minél hitelesebb kép maradjon fenn pályájáról.
Igaz, Hugonnai házassága mégiscsak kulcsfontosságú volt, ha nem is abból a szempontból, hogy volt ki engedélyezze számára a tanulmányokat. Ellenben a rosszul működő kapcsolat vitte rá, hogy tanulni és dolgozni, a hivatásában kiteljesedni akarjon. A Magyar írók-kötethez küldött önéletrajzában egyenesen leírta, hogy a házasság a testi és szellemi igények különbözősége miatt nem működött. Persze a Hugonnairól írók aztán sokáig inkább csak utóbbit hangsúlyozták, és a szexuális életre való hivatkozást szemérmesen elhallgatták.
Eközben viszont a szellemi különbségeket túlhangsúlyozták, és például Kertész Erzsébet is durva, műveletlen alakként mutatta be a férjet Vilma doktorasszony című regényében. Szilassy György eközben a döntést valójában elfogadta, a műveletlenségnek pedig ellentmond, hogy rendszeresen kapott magyar és külföldi folyóiratokat, felesége is innen értesült a svájci lehetőségről. Ellenben, mint azt Jobst is említi, Hugonnaitól regényolvasást várt volna apja, miután „a nő társadalmi műveltsége megköveteli bizonyos regények ismeretét”. Hugonnai viszont már ekkor jobban kedvelte a tudományos, ismeretterjesztő munkákat. Azt pedig, hogy egyre inkább a gyógyítás mestersége vonzotta, Hugonnai – egyes szám harmadik személyben – így magyarázta: „Miért vágyódott éppen az orvosi tudomány iránt, miért nem bölcsészet vagy természet-tudomány iránt? Azért, mert mint földbirtokos neje gyakran ellátogatott a cselédlakásokba, valamint a parasztházakba, és ha beteget talált, részesítette azt elsősegélyben úgy, ahogy tudta, míg megérkezett az orvos.”
Meglepőnek tűnhet mindenesetre, hogy rosszallóan nézték Hugonnai elköteleződését, miközben az ápolást hagyományosan a nőkhöz szokás kötni. Mindenesetre miután sikeresen kezelte himlős apósát, már környezete is megenyhült, a hálából kapott ékszerekből pedig finanszírozhatta a zürichi tanulmányokat. Apósának gondozása azonban súlyos következményekkel is járt: ekkoriban született második fia háromhetes korában himlőben halt meg.
A szűkölködéssel kötötték össze azt is, hogy Hugonnai külföldön több hónapig kizárólag gyümölcsöt evett, miközben az inkább számított a vegetarianizmussal való kísérletezésnek. Egy női lapban olvasott ugyanis a diétáról, és elhatározta, hogy onnantól ő sem eszik húst. Ami manapság divatos vállalásnak számít, de az 1870-es években azért kevésbé volt jellemző. „Hiába állították collegáim annak lehetetlen voltát, hiába hivatkoztak az élettan előadásaira, hiába hallottam a cathedráról az élettan kiváló tanárától Hermanntól, hogy testileg lelkileg elsatnyul az ember húsevés nélkül”, szögezte le önéletrajzában az első magyar orvosnő.
Bár itthon rendkívül hasznos, korszerű tudásra tehetett szert, mégsem gyakorolhatta hivatását még hosszú évekig. Letett hát egy szülésznői vizsgát, és miközben új házasságot kötött Wartha Vincével, előbb bábaként dolgozott, majd elméleti kérdésekkel kezdett foglalkozni. Orvosi diplomáját folyamatosan próbálta elismertetni, de Trefort Ágoston kultuszminiszter – egyébként a jogszabályokra hivatkozva – úgy utasította vissza: „a nők felforgatnák az államot, ha a tudományos téren egyenjogosíttatnának a férfiakkal”. Hugonnai ennek kapcsán feltette magában a kérdést: „De meg micsoda alapokon nyugodnék azon állam, melyet egy néhány intelligens nő felforgathatna? Szégyenleném, ha csakugyan ilyen államnak volnék gyermeke.”
Hugonnai küzdelme persze sokat hozzá is tett a nők iskoláztatásának elfogadásához. Egy sor tanulmányban érvelt az oktatás egyenjogúsága mellett, de kiállt általában is a nőmozgalomért. Bobula Ida történész emlékezett így rá a Napkelet 1928/8. számában: „tévedett Trefort, mikor azt mondotta, hogy Hugonnai Vilmának nem volt semmi kivételes érdeme vagy szolgálata, mert az ő 24 esztendei mártíromságára csak kivételes lelkierejű asszony vállalkozhatott és az ő úttörő munkája sokat, nagyon sokat jelentett a magyar nemzet nagyobb felének egyetemes kultúrájára nézve.”
Az első magyar orvosnő akkor már hat éve halott volt. Száz éve, hogy 1922. március 25-én, hetvennégy éves korában távozott. A Tolnai Világlapja akkor így búcsúzott tőle: „Meghalt az első magyar orvosnő. Dr. Wartha Vincéné, Hugonnai Vilma grófnő, ki szakítva minden előítélettel, mely még a mult században hazánkban az egyetem kapuit a nők előtt elzárta, Zürichbe ment tanulni, hol pontosan 50 évvel ezelőtt (1872-ben) orvosi oklevelet nyert. A tiszta eszmény és emberszeretet vitte erre a pályára; ingyen gyógyította a szegényeket és gyakran maga fizette az orvosságot.” Rokona, Hugonnai Kálmán pedig a Világban „a magyar nőfelszabadulás egyik legerélyesebb előharcosának nevezte”, aki szerinte a küzdelmek ellenére kifejezetten harmonikus, a csendes polgári lét keretei által meghatározott életet élt. Hogy elfogadtassa mindazt, amit gróf Hugonnai Kálmán nemes egyszerűséggel így foglalt össze: „a nő is ember, a nő is talán csak államalkotó lény, zoon politikon.”
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/14. számában, az Időgép mellékletben jelent meg április 1-jén.