Formálódó arab–izraeli biztonsági szövetség
Véd és dac
Izraelben merénylethullám és kormányválság vetett árnyékot a formálódó arab–izraeli biztonsági szövetségre, ami az atomfegyverhez egyre közelebb kerülő Irán ellen irányul.
Keresztes Imre
Az utóbbi évek legvéresebb terrorhulláma söpört végig Izraelen, három héten belül négy merényletet hajtottak végre palesztin szélsőségesek, 13 izraeli áldozatot követelve. Az utóbbi két támadás elkövetője Ciszjordániából érkezett, az első két akciót izraeli állampolgárságú arab hajtotta végre. Ráadásul mindkét utóbbi esetben az Iszlám Államhoz fűződő kapcsolatokat feltételeznek, márpedig Izraelben 2017 óta nem vállalt magára gyilkos merényletet a dzsihádista szervezet.
Közben Naftali Bennett színes koalíciója a múlt héten elvesztette parlamenti többségét, miután egyik párttársa – a „zsidó identitás eróziójára” hivatkozva – kilépett a koalícióból. Egyelőre bizonytalan, hogy mi lesz a tavaly júniusban nyolc eltérő ideológiájú pártból létrejött kormány sorsa. Nem tudni, hogy mások is távoznak-e, de ha igen, a Benjamin Netanjahu vezette ellenzéki Likud nagy valószínűséggel akkor sem tudna kormányt alakítani. Nem kizárt, hogy Izrael szavazóit ismét az urnákhoz szólítják, a Bennett-kormány létrejöttéhez is négy, lényegében mindannyiszor patthelyzetet eredményező választás vezetett.
izraeli katonai csúcstechnológia védheti majd az Öböl térségének szunnita arab monarchiáit
A palesztinok önrendelkezésének megoldatlansága csak tüzeli a feszültséget, a merényletekből pedig a szélsőjobboldali politikai erők kovácsolhatnak politikai tőkét. A terror rávilágít arra, hogy az arab országokkal a kibékülés és együttműködés nem pótolhatja a palesztin állam létrejöttét. Pedig történelmi jelentőségű csúcstalálkozót tartottak múlt hónapban a Negev-sivatag egyik csendes kibucában, Sde Bokerben, alig néhány kilométerre David Ben-Gurionnak, Izrael baloldali alapító-kormányfőjének a sírjától. Ben-Gurion a visszavonulása után évekig élt a kibucban, és azok közé tartozott, akik nem hittek igazán abban, hogy békét lehet kötni az arabokkal.
Izrael, valamint a vele 1979-ben kibékült Egyiptom, illetve a kapcsolatait a zsidó állammal 2020-ban normalizáló Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Marokkó külügyminiszterei találkoztak, hogy egy arab–izraeli biztonsági szövetség létrehozásáról tárgyaljanak. A máris „arab NATO-nak” nevezett szövetség létrehozása távolinak tűnik, de a találkozó ténye, és az, hogy a külügyminiszterek ugyanabban a szállodában laktak és a vacsorán együtt osztoztak a kebab által nyújtott gasztronómiai élményeken, mindenképpen jelentős.
Azt ígérték, hogy egyfajta állandó fórumként folytatásuk lesz a tárgyalásoknak, és alighanem lesz miről értekezni. Izrael ugyanis állítólag közös védőernyőre tett javaslatot, de nem a jelenlegi Vaskupola vagy az amerikai Patriot rakétavédelmi rendszer került szóba, hanem egy új és lényegesen olcsóbb „lézerfal”. Bennett nemrég azt ígérte, hogy az új védőernyőt a Gázai övezet határánál egy éven belül tesztelik, tisztviselők azonban visszafogottan nyilatkoztak, és szerintük még pár év kell a fejlesztésekhez.
Akárhogy is, belátható időn belül létrejöhet az a pár éve még teljesen elképzelhetetlen helyzet, hogy izraeli katonai csúcstechnológia védheti majd az Öböl térségének szunnita arab monarchiáit például az iráni vagy a jemeni huti drónoktól, rakétáktól. Mégpedig – ha ezt nem is mondták ki – amerikai segítség nélkül. A Sde Bokerben tartott ötletbörzén Antony Blinken amerikai külügyminiszter is részt vett, így közvetlenül is tapasztalhatta az USA közel-keleti szövetségeseinek aggodalmát a washingtoni biztonsági garanciák – vélt vagy valós – gyengülése miatt.
Izrael, az Emírségek vagy a folyamathoz – egyelőre – nem csatlakozott Szaúd-Arábia nem volt hajlandó elítélni az Ukrajna elleni orosz agressziót, újabb jeleként annak, hogy az USA régiós befolyása csökken. Izrael nem akarja veszélybe sodorni a Szíria légterében érvényesülő, Oroszországgal folytatott együttműködést, amelynek keretében „levadászhatja” a Libanonba vagy a Gázai övezetbe irányuló iráni fegyverszállítmányokat. A két arab monarchia pedig – az OPEC olajkartell és Oroszország együttműködésére hivatkozva – nem csak azt az amerikai kérést utasította el, hogy növeljék az olajtermelést, a de facto uralkodóik még Joe Biden amerikai elnök telefonját sem fogadták. Viszont mindkét koronaherceg beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
elfogadhatatlan, hogy Irán átlépje a nukleáris Rubicont
Ennek a geopolitikai átalakulásnak a másik sarkalatos pontja az iráni atomalku küszöbönálló újjáélesztése. Mind Izrael, mind a szunnita monarchiák félnek az újabb megállapodástól, mert az legfeljebb csak átmenetileg – még néhány évig – korlátozná Teheránt, ha egyáltalán valóban létrejön az új egyezség. A nyélbe ütését ugyanis hetek óta gátolja az az iráni követelés, hogy Washington vegye le a terrorista szervezetek listájáról a Forradalmi Gárdát. Irán a 2015-ben megkötött atomalku Trump-kormányzat általi 2018-as felmondása óta jóval közelebb került a nukleáris fegyverhez, mint korábban. Az úgynevezett áttörési idő egyes szakértők szerint már csak két hónap, szemben a korábbi egy évvel.
Bár egyelőre nem tudni, hogy Irán valóban akar-e atomfegyvert, az ukrajnai háború megmutatta, mennyire más az, amikor egy atomhatalom hagyományos fegyverekkel elkövetett agressziójával kell szembenézni. Izrael és a szunnita arab monarchiák számára elfogadhatatlan, hogy Irán átlépje a nukleáris Rubicont.
De nem csak az arab–izraeli viszonylatban érezhető a hangulatváltozás. Netanjahu 12 év utáni, tavalyi távozása az izraeli kormányfői székből arra is lehetőséget teremtett, hogy Törökország újra közeledhessen a zsidó államhoz, ami a török külpolitika szélesebb körű átalakulásának a része. Tayyip Erdogan török elnök az Emírségeknek, Szaúd-Arábiának és Egyiptomnak is békéltető gesztusokat tett, februárban például Dubaiban igen szívélyes fogadtatásban volt része, a Burdzs Kalifa felhőkarcolót a török zászló színeivel világították meg. De kötöttek 13 megállapodást is – köztük katonait és biztonságit –, az Emírségek pedig 10 milliárd dollárnyi beruházást és a török líra megmentésére majdnem 5 milliárd dollárnyi devizacsere-ügyletet ígért.
Míg Izrael és az arab monarchiák szándéka egyértelműen az, hogy Törökországgal az Irán-ellenes tábort erősítsék, Ankara – pontosabban Erdogan – célja jóval prózaibb. A török gazdaság válsága – így a líra jelentős értékvesztése, a 60 százalék feletti infláció, a 11 százaléknál magasabb munkanélküliség – veszélyezteti azt, hogy Erdogant jövőre, a török köztársaság megalakulásának centenáriumán újraválasszák. Azt is elvárnák tőle, hogy csökkentse a politikai iszlám térségbeli támogatását, amely miatt Törökország több fronton – így Szíriában vagy Líbiában – az Emírségekkel ellentétes táborban van. Több szakértő is úgy véli azonban, hogy – ideológiai megfontolásból – Erdogan nem fogja teljesen feladni a Muszlim Testvériség és a belőle gyökerező arab iszlamista pártok támogatását, legfeljebb pragmatistább lehet.