Ezen a héten a politikai spektrum baloldali perifériájára kirándulunk, ami intellektuális értelemben hagyományosan annak legtermékenyebb része. David Graeber, a közelmúltban elhunyt anarchista filozófus az utóbbi évtizedek egyik legbefolyásosabb egyetemi ideológusa, az Occupy Wall Street mozgalom megálmodója. Szerzőtársa, David Wengrow régészprofesszor az afrikai és a közel-keleti kultúrák szakértője. Ők ketten arra vállalkoztak, hogy megírják az emberiség „új történetét”.

A történetírás nagy alakjai, mint Hobbes, Rousseau, napjainkban pedig Yuval Noah Harari – a közöttük fellelhető markáns ideológiai különbözőség dacára – évszázadok óta egységes narratíva mentén kalauzolnak végig bennünket az emberiség sorsán. A Homo sapiens eszerint kis vadászó-gyűjtögető csoportokban kezdte, majd kifejlesztette az agrárius életmódot, ami a magántulajdon elterjedéséhez és népességrobbanáshoz vezetett. A növekvő számosság hierarchiát követelt, eljutottunk a társadalmi csoportok, a mesterségek és az államiság megjelenéséhez. A közmegegyezés szerint világszerte egységes folyamatról beszélünk, s főként egyirányú utcáról, ahonnan nincs visszaút. A folyamatot fejlődésnek, eredményét civilizációnak hívjuk. Mi van, ha ez a konstrukció alapjaiban téves? Graeber és Wengrow így látják. Ötszáz oldalas könyvük célja, hogy átírják az elmúlt harmincezer évről alkotott képünket. Kutatásaik alapján az emberi faj nem egyetlen helyen, az észak-afrikai szavannákon, hanem egyszerre több, egymástól távoli helyszínen párhuzamosan fejlődött ki. Szerintük az sem igaz, hogy korai közösségeink primitívek voltak: a Homo sapiens kezdettől komplex és kifinomult belső szabályok és elvárások szerint élt – már i. e. 9000-ből találtak olyan ékszereket, épületmaradványokat, sőt művészeti alkotásokat, amelyekhez sok ezer órányi módszeres mestermunkára volt szükség. Az ember a ma elfogadottnál sokkal korábban eljutott az önszerveződés összetett szintjére, és már a vadászó-gyűjtögető korszakban is metropoliszokban élt, a városok valójában megelőzték a mezőgazdaságot. Miért nem tudtunk ezekről? Mert az emlékek többsége megsemmisült, a maradékot pedig évszázadokon át tendenciózusan dolgoztuk fel.

Az új tézis alapja: fajunk eleve képes volt rendszerben gondolkodni, amelyet nagy tudatossággal épített és irányított – messze az intézményesített hatalom és hierarchia megjelenése előtt. A demokrácia intézményei nem Athénban, hanem sok ezer évvel korábban alakultak ki először; tehát sosem volt alapja annak, hogy a „fejlett” közösségek felvilágosítsák, pláne felzárkóztassák bolygónk elmaradott vadembereit. Valójában a „fejlődés” kezdeti szakaszában, a korai földművelő kultúrák idején közelítettük meg leginkább az ideális társadalom állapotát – ez az, amit Graeber és Wengrow a „szabadság ökológiájának” nevez. A könyv egyik nagy példázata a mezoamerikai Teotihuacan, amely mérete és pompája tekintetében a császári Rómával vetekedett. Ez a hely azonban egalitárius és természetközeli társadalom volt, amely akkoriban – s szerzőink szerint éppen attól – lépett a hanyatlás útjára, amikor túlszervezetté vált. Mai bonyolult életünk, benne a bürokratikus állam- és hatalomszervezés tehát nem szükségszerű, a civilizáció nem csak modern lehet.Graeberék művében akkor is találunk inspirációt, ha az anarchizmus fényévekre áll tőlünk.

David Graeber – David Wengrow: The Dawn of Everything. A New History of Humanity. Farrar, Straus and Giroux, 2021

A szerző a Brain Bar Jövőfesztivál alapítója.