Európát csak egy Churchilljellemű politikus tudná megmenteni
Találkozás önmagunkkal
A társadalmi egyenlőtlenségektől a klímaválságig a legégetőbb problémákat feszegeti egy sci-fi-gondolatkísérletből kiindulva a francia író Anomália című regényében, amelyért a legrangosabb francia irodalmi elismerésben, a Goncourt-díjban részesült.
Szentgyörgyi Rita
¬ Könyvében az Air France Párizs és New York között közlekedő járatának rejtélyes történetét jeleníti meg. A gép pár hónapon belül kétszer is leszáll ugyanazokkal az utasokkal. Tizenegy ember életét mutatja be, akik találkoznak a megkettőződött énjükkel. A valóságról alkotott bizonyosságunkat akarta ily módon megkérdőjelezni?
Európát csak egy Churchilljellemű politikus tudná megmenteni
Régóta foglalkoztatott az én megkettőzésének a kérdése. Mi történne, milyen anomáliákat hozna felszínre, ha találkoznék a másik énemmel? A virtuális valósággal az emberiség eljutott arra a szintre, hogy képes valóságot teremteni. És ez eszembe juttatta Niklas Boström svéd filozófus szimulációelméletét. Az időjárástól kezdve a repülőgépek, a technikai eszközök működésén át tíz-húsz éven belül az emberi agysejtek működésének a modellezéséig készítünk szimulációkat. A számítógépek növekvő kapacitásával észbontó eredményekre juthatunk, amelyek lehetővé teszik egy intelligens élőlény, akár a Homo sapiens és a cro-magnoni ember 30–45 ezer éves civilizációjának a szimulációját. Ha megvan bennünk ez a képesség, akkor miért ne lenne elképzelhető, hogy mi magunk is szimuláció, mesterséges program részei vagyunk? Emellett kamaszkorom óta akartam bestsellert írni. A karantén idején szórakoztatásul elolvastam a Bestseller kód című amerikai kézikönyvet, és azon kaptam magam, hogy nyakig belemerültem egy bestseller-imitációba.
¬ A találkozás a másik énünkkel anomáliája sokféle irányba viszi a regényt, bevonz erkölcsi, társadalmi, politikai, vallási, metafizikai dimenziókat. Ez is az eredeti elképzelései között szerepelt, vagy egy bizonyos ponton túl a regény továbbírta magát?
A karakterek szinte kikövetelték, hogy globális, multidimenziós világba helyezzem őket. A koronavírus-járvány előtti idők látszólagos békét sugalló atmoszférájában senki sem gondolta komolyan, hogy a jól ismert geostratégiai konfliktusokon túlmutató háborús veszély fenyegeti Európát. A repülőgép-anomália következményeibe bonyolódva új értelmezést adott a könyvemnek, hogy a világ vezető politikusait, tudósait, egyházi személyeket szerepeltessek. Két dolog volt számomra problematikus. Megfogadtam, hogy olyan regényt írok, amelyik az irodalom és a társművészetek lehető legtöbb műfaját vegyíti, így született ez az egyveleg a levélregénytől a szabad versen át a sanzonig, a thrillertől a rendőrségi kihallgatáson át a sci-fiig. A másik próbatétel a kettőzött ének találkozása volt: mindegyik karakter másképp viselkedik, más stílusban beszél, ezért más irodalmi műfajt követelt meg. Készítettem egy listát a barátaim körében végzett közvélemény-kutatás alapján, hogy szerintük ki hogyan reagálna, ha találkozna önmagával. A bérgyilkos karaktere úgy született, hogy senki sem ölte volna meg a másik énjét. Ezért kellett egy pszichopata, aki szemrebbenés nélkül megsemmisít bárkit. Az önfeláldozásra egy női karaktert találtam ki, aki az első változatban várandós lesz a szerelmétől, a másodikban nem. „Empatikus” alapon itt nem kérdés, hogy a gyermektelen karakter áldozza be magát a várandós javára.
¬ Winston Churchillről írt monodrámát. A személye most, az orosz–ukrán háború idején aktuálisabb nem is lehetne.
Két éve írtam a darabot, most újra előveszi egy párizsi színház. Valóban, az orosz–ukrán háború bizarr aktualitást kölcsönöz neki. Európát csak egy Churchill-jellemű politikus tudná megmenteni. Churchilli dimenziót követel meg a szembeszállás egy olyan agresszorral, mint Vlagyimir Putyin. Az energia, amivel az ukrán elnök a demokráciát védi, Churchillhez méltó erényeket mutat. A háborús helyzettől függetlenül is olyan érzetünk lehet manapság, mintha egy beteljesedett világvégejóslat közepén volnánk. Már nem a jövőnk apokaliptikus, hanem a jelenünk. A globális felmelegedés, az ökológiai egyensúly felborulása, a közelgő klímakatasztrófa rovarinváziókat, vírusokat, újabb járványokat hozhat. Sokakat, de még nem elegeket nyugtalanít a növekvő éhínség, a nyomor, a történelmi léptékben is kirívó társadalmi egyenlőtlenségek, és nem csak a harmadik világ országaiban. Ennek metaforájaként szerepel az Anomáliában Lagos, a mérhetetlen nyomor és egyben a mérhetetlen luxus városa. A virtuális térben is zajló orosz–ukrán háború rávilágít a világ kibillenésére. Ki ajánlja fel a segítséget az ukrán kormánynak? Az amerikai multimilliárdos Elon Musk privát cége küld műholdakat egy külföldi kormánynak, miközben az európai államok tehetetlenek, a NATO szintén az. Veszélyes forgatókönyv, ha magáncégek aktív szereplőkként vesznek részt háborúkban.
¬ Az Európai Unió a korábbi széthúzás helyett az egység irányába mutat, Putyin háborúja pedig a Kelet–Nyugat-bipolaritást, a hidegháborús korszakot hozza vissza.
Az identitásválság, amiben Oroszország szenved, szintén Európa nyakába zúdult
Amellett, hogy az ukrán helyzet mérhetetlen aggodalomra ad okot, az identitásválság, amiben Oroszország szenved, szintén Európa nyakába zúdult. Harminc évvel ezelőtt az orosz maffia döntötte meg a szocializmust. Beférkőzött az államgépezetbe, valójában az oligarchák kezében van a hatalom. Sejtésem szerint a közeljövőben mi itt, Európában egy történelmi újrafelosztáshoz asszisztálhatunk: létrejön az ázsiai nagyhatalmak szövetsége Kína vezetésével, Oroszország részvételével, India súlya megnövekszik, Európa technikailag, gazdaságilag, minden szempontból lemaradásban lévő kontinensként háttérbe szorul.
¬ A francia elnökválasztáson jelenleg Emmanuel Macronnak áll a zászló.
A kérdés már eldőlt, Macront újraválasztják. A második fordulóban lehetséges kihívójának, a konzervatív Köztársaságiak jelöltjének, Valérie Pécresse-nek nincs politikai értéke, súlya. Nemzeti „specialitásként” van kétféle szélsőjobboldali induló, a keményen rasszista Éric Zemmourral és az úgymond hagyományos szélsőjobbos, valaha rasszista, mára szimplán idegengyűlölő Marine Le Pennel az élen. A népességnek közel a fele nem él a szavazati jogával, a másik felének a harminc százaléka a szélsőjobbhoz húz. A politikai közöny, az érdektelenség egyik fő oka, hogy a franciák már nem hisznek a politikusoknak, és nem léteznek hagyományos jobboldali és baloldali pártok. Ezzel szemben a franciák nyolcvan százaléka egy legfrissebb felmérés szerint tudatosan áll a klíma, az ökológiai egyensúly, az igazságosabb elosztás kérdéseihez. Szégyen, hogy nincs olyan politikai erő Franciaországban, amelyik ezeket az igazán fajsúlyos témákat a zászlajára tűzné!