„Gazdagok szeretnénk lenni, és külföldön élni!”

– Alig akad család, amelyet ne érintene. Különösen sújtja a jelenség a kistelepüléseket. A Szabad Pécs riportja baranyai sváb falvakban készült

Balogh Róbert

A magyarországi németeket a népnyelv sváboknak nevezi, ők alkotják a második legnépesebb nemzetiségét az országnak, létszámuk 200 ezer fő környékére tehető. Egyre többet hallani arról, hogy elnéptelenednek a német nemzetiségű falvak Baranyában is, mivel a fiatalok nyelvtudásuk miatt könnyen boldogulnak német nyelvterületen. Milyen következményekkel jár az elvándorlás? Erről polgármestereket és helyi értelmiségieket kérdeztünk, de akadt németországi megszólaló is. Az interjúkat egymástól elválasztva közöljük. Nem írtunk végső összegzést, mert úgy gondoljuk, az egyes történetekből mindenkiben kialakulhat egy kép arról, mi történt és mi történik e falvakban. Jellemző a mai közállapotokra, hogy a nevét nem minden nyilatkozó vállalta. Cikkünk rövidített változat, a teljes írás 2021 decemberében, a Szabad Pécs honlapján (www.szabadpecs.hu) jelent meg.

Negyven körüli, városban elő német nemzetiségű értelmiségi

– Milyen a társadalmi helyzet a Dél-Dunántúlon a magyarországi németek lakta falvakban?

– Ez a kitelepülési tendencia nem mostanában kezdődött, de az elmúlt évtizedben felgyorsult. A rendszerváltás óta áll fenn ez a helyzet. Akkor tűnt fel, amikor egyetem alatt kiment Németországba egy barátnőm, és kinn is maradt. Előbb csak meghosszabbította az ösztöndíját, majd a frissen megszerzett német diplomájával ott helyezkedett el. Amikor rákérdeztem, hogy hazajön-e, azt felelte: „Már nem tud visszajönni!” Már nem tud visszailleszkedni, nem ismeri az itteni viszonyokat, fogalma sincs, hogy mit dolgozzon. Akkor legalább ötszörös, most talán már csak háromszoros a fizetés különbsége. Egy KSH-kutatás tíz éve azt mutatta, hogy a legintenzívebb népességfogyás a kelet-baranyai falvakban zajlik. Ezt még felpörgette az elmúlt tíz év. A „mostani fiataloktól” kérdeztem, középiskola végi, majdnem felnőttektől, mit szeretnének elérni. „Gazdagok szeretnénk lenni, és külföldön élni!” – mondták.

– Ez nem inkább általánosan jellemző a magyarországi fiatalok zömére? Van valami speciális, németségre vonatkozó jellemző?

– A nyelvtudás. Sokkal nagyobbat tudnak ugrani egy magyarországi németérettségivel, de egy általános iskolában megalapozott némettudással és egy szakmunkásvizsgával is azt mondják 19 évesen, hogy: „Miért ne menjek ki?!” Sok fiataltól hallom ezt. De nem azzal indulnak el, hogy vissza sem térnek. Előbb kicsit Ausztriában vagy Németországban elasztaloskodnak… Ők nem tudják, hogy kinn fognak maradni, de kinn marad a zömük.

53 éves baranyai kis faluban élő német nemzetiségű értelmiségi

– Miért mennek ki a magyarországi német fiatalok Németországba dolgozni?

– Nem azért, mert akár itt, akár ott hatalmas nemzetiségi öntudat lobogna mindenkiben. Ott nem várják őket, az egésznek a nyelvtudás az alapja. A munkaadónak egyszerűbb dolga van azzal, aki beszél németül, a munkavállaló meg jobb anyagi helyzetet biztosíthat magának, a családjának. Baden-Württemberg belügyminisztere mondta egyszer, amikor itt járt, hogy maguk önmaguk ellen dolgoznak azzal, hogy ilyen jó németoktatást valósítanak meg. Csodálkozott, hogy az egész osztály német érettségit kap. Mert a fiatalok tényleg kimennek Németországba. Erre itt senki nem gondolt. De ha nem ezt csináljuk, akkor is magunk ellen dolgozunk. Most meg már lassan késő bánat…

Falusi gyökerekkel rendelkező, falun élő német kisebbségi, értelmiségi

– Ismer magyarországi németeket, akik a falujából Németországba mentek?

–Egy idős házaspár mindkét fi a Németországban él. München, Berlin. 80 felettiek. Az édesanya azt mondta, nagyon hiányoznak a gyerekei, de boldog, hogy ez így van. Boldog, hogy nem itt tengődnek a gyerekek. Ha itthon maradtak volna, akkor azon gondolkodhattam volna, melyiket segítsem. Ha megkérdeznek, hogy jöjjenek-e haza, én azt mondom, hogy ne. A szembe szomszéd 15 éve él Ausztriában. Fél év után vitte a családot magával. Még haza-hazajárnak, s azt mondja, három-négy napig örül, hogy itt van, de utána már hiányozni kezd neki Linz. Mert ott is van egy háza. Többen azt mondják, ha elérik a nyugdíjkorhatárt, visszajönnek. Mert itt többet ér a nyugdíjuk. El tudjuk képzelni Szederkényt mint nyugdíjas-paradicsomot? A hatszázezer forintos nyugdíj sokat ér. De ha nyugdíjasotthonba kell vonulni? És ha kinn él valaki 30-40 évet? Nem lesz körötte egy baráti, ismerősi háló? A gyerekei ott tanulnak, dolgoznak… A temetőbe el lehet ugrani, egy nap elég rá.

Tillmann Péter, Feked polgármestere

– Elvágyódnak a fiatalok Fekedről?

– Lassan eljutottunk odáig, hogy nincs aki elmenjen. A 70-es évektől kezdve a 90-es évekig fokozatosan elköltöztek az emberek a faluból a környező városokba. A település infrastrukturális fejlődése a 90-es évektől indult meg, addig gyakorlatilag csak villanyvezetékünk volt. Se telefon, se víz, se gáz, az utak borzalmas állapotban voltak, most épül ki a csatornázás. Mára gyakorlatilag elérhető ugyanaz a szolgáltatás, mint egy nagyvárosban, csak a közlekedés jelent továbbra is problémát.

– Németország felé is indultak?

– A munka miatt mennek oda, illetve a magasabb fizetésekért, ki nem települnek. Évek óta dolgozunk egy letelepedési támogatási rendszeren. Nem tudunk jelentős anyagi támogatást adni, de minden lehetőséget felkínálunk a fiataloknak, akik itt szeretnének gyökeret ereszteni. Az ingatlan árak nálunk alacsonyak, érkeznek is hozzánk fiatal családok, a népességfogyás megállt.

Szalonna Zoltán, Véménd polgármestere

– Véménd harminc éve 3000 fős település volt. Ma 1400 körül élnek itt. Adódik a kérdés: mi változott?

– Az emberek nem úgy szeretik egymást, mint régen. Elmentek a fiatalok, itt maradtak az öregek. Ma már alig termel valaki zöldséget. Ma már nem működik az önellátás. Ma már nincs közösségi munka, nem segítenek egymásnak az emberek. Ma hozzám jönnek be azzal, hogy a szomszéd fája elárnyékolja az ablakot. Hol van már a jószomszédi viszony? Az lenne az elsődleges, hogy mindent szabad, ami nem árt másnak! Rakhatok tüzet az udvaromban a zöld levelekből? Nem! Még akkor sem, ha azt gondolom, nekem nem árt a füst. Nem figyelnek egymásra oda az emberek. De ez nem csak Véménd problémája, ez az országé. Nem szeretném azt megélni, hogy elmennek valaki mellett az emberek a faluban, ha összeesik az utcán.

Glass (Poch) Anita Véménden született, kamaszként Pécsre költözött, onnan 1995-ben, friss diplomásként Németországba, ahol férjhez ment

– Meddig jelent még valamit az a fogalom, hogy magyarországi német?

– Mindig a két világ között éreztem magam. Magyarországon németnek számítottam, és úgy is éreztem magam, itt, Németországban próbáltam magyarnak érezni magam, de rájöttem, hogy itt is német vagyok, de a magyar akcentusom nem tudom letenni. Kihallják. De nem ér hátrány miatta. Mindig identifikálnak. De kimondom. Ich bin ein Donauschwaebin, mit deutsche Würzeln! Nekem csak német felmenőim vannak. Erre büszke is vagyok. Magyarországon a németek látható szerepet játszanak, de a fő identifikációs elem, a nyelv kihal. Ezért az egész népcsoport marginális szerepre fog jutni. Szép és fontos az, hogy valaki zenél és táncol, de ez nem elég. Nem biztos, hogy olyan érzületű is. Nem tudom, hogy ezt azért érzem-e, mert lassan ötvenéves leszek. Nevetséges azt mondani, hogy bezzeg a mi időnkben. Sajnálom, hogy a baranyai falvak nagyon le vannak maradva.

– És a gyerekei?

– Németországban most van egy olyan hullám, hogy ne fogyasszunk annyit, éljünk minimálisabb fogyasztással, éljünk közelebb a természethez. Ez sokakat megfog ma. Én innen indultam. A 70-es évek falusi élete Magyarországon ilyen volt. Nagyrészt önellátó, nem termeltünk szemetet, nem fogyasztottunk túl sokat. Németországban a gyerekeim generációján látom ugyanezt. Ez a huszonéves generáció. „Second hand”-ből öltözködnek, nem esznek húst… Ez visszahat rám is. Én ebből indultam, és most lehet, hogy ebbe megyek vissza. Németországban most sok fiatal kiköltözik vidékre, pár négyzetméteres házakba, egy kommunát vagy új falut alapítanak, összetartó közösséget. Itt el lehet bújni az online világ elől. Furcsa kimondanom, talán nevetséges is, de ami a mai fiataloknak törekvése, hogy miként kellene élni, az az, ahogy mi éltünk anno a magyar sváb faluban.

Fekedi életkép. Forrás: Partizán