Egyszer az ember is képes lehet majd önmagát regeneratív módon gyógyítani
Száj, seb, ész
A szájnyálkahártya gyors regenerálódási képességéből merítenének ötleteket – vagy akár konkrét sejteket is – a kutatók, azt remélve: ilyen úton gyorsítható a krónikus sebek és a műtéti hegek gyógyulása.
Aszánkban keletkező sebek gyorsabban gyógyulnak, mint bőrünk sérülései. „Ha megvágjuk a kezünket vagy a lábunkat, egy hétnek is el kell telnie, amíg a seb begyógyul. Ha viszont az arcunkba, ajkunkba harapunk, kellemetlen fájdalmat érzünk, másnap azonban már nyoma sincs a történteknek” – magyarázza Maria Morasso, a Washington melletti Bethesdában működő NIAMS kutatókórház biológusa. A szájüreg sérüléseinek rapid gyógyulása azért fontos, mert a rágómozgások tovább ingerelnék a sebet, és az sem kívánatos, hogy a szánkban megtelepedett baktériumok és mikrobák befészkeljék magukat a szájnyálkahártya repedéseibe.
Morasso és szerzőtársai egy különleges kísérlettel is bizonyították a kétfajta sérülés közti különbséget. A bethesdai vizsgálatban harminc egészséges emberen hajtottak végre biopsziát: három milliméter mélyen mintát vettek a kísérleti alanyok arcának belső oldalából és a váll alatti bőrükből. A kutatók azt tapasztalták, hogy a szájban lévő sebek hamar bezáródtak, a karon ejtett ugyanekkora sérülések ellenben még két héttel később is látszottak. Megesett az is, hogy a sebzett bőr túl lassan vagy már egyáltalán nem volt képes a teljes gyógyulásra.
A krónikus sebek kialakulásának kockázata egyre nő az életkor előrehaladtával. A sebgyógyulás zavaraihoz az elhízás és a cukorbaj is hozzájárul. A sérülések számos esetben nem gyógyulnak nyomtalanul. Komolyabb műtét vagy súlyosabb sérülés után szinte mindenkinél hegek, forradások maradnak valahol a testen, emlékeztetve arra, mi történt. A szájüreg sérülései ugyanakkor nyomtalanul begyógyulnak. Phil Stephens, a Cardiffi Egyetem sejtbiológusa szerint ennek evolúciós oka van. „Ha az ősembernek hatalmas seb éktelenkedett a karján, az biztosan nagy heget hagyott maga után. Ha azonban a seb a szájában keletkezett, és emiatt nem tudott táplálkozni, az végzetes lehetett volna. De a gyógyulást segítő kötőszöveti sejtek a védőanyagot akkurátusan beleépítik a sérülés körüli szövetbe, így az hegmentesen gyógyul.”
A szájüreg e különleges képessége erősen foglalkoztatja a kutatókat. Többen egyszerűen a nyálra gyanakodnak, ami a szájnyálkahártya gyógyító folyamatáért felelős. Újabban a tudomány figyelme már a szájnyálkahártya sejtjeire irányul – mutat rá Luisa DiPietro, a chicagói Illinois-i Egyetem professzora. Bár mikroszkóp alatt a bőr, illetve a szájnyálkahártya sejtjei hasonlítanak egymásra, genetikailag különböznek, magyarázza az amerikai kutató. Az ő csapata fedezte fel, hogy a szájüregben a gyulladások legyengülve zajlanak, nem úgy, mint a bőrben.
De a vérellátás szempontjából is különbözik egymástól a kétfajta sérülés. Ha a testen keletkezik seb, nagy számban képződnek véredények, amelyek a sérült szöveteket oxigénnel és különféle tápanyagokkal látják el. Ez az angiogenezis. Ha viszont a szájüreg sérül, akkor viszonylag kevés véredény jön létre, ezek azonban hamarabb lépnek munkába.
Az említett bethesdai kísérletben az amerikai kutatók a kísérleti alanyok szövetmintáiból génanalíziseket is végeztek, és az eredmények őket is meglepték. Azt tapasztalták, hogy egy bőrsérülés után aktiválódtak a helyreállításért felelős SOX2, illetve PITX gének – a szájnyálkahártyában viszont ezek már a sérülés előtt is aktívak voltak. Ebből arra következtettek, hogy a szájnyálkahártya bármikor képes önmaga megújítására. A londoni King’s College molekuláris biológusa, Tanya Shaw a különbségeket a bőr, illetve a szájnyálkahártya eltérő embrionális eredetére vezeti vissza.
A gyorsított sebgyógyulás tapasztalatait igyekeznek mielőbb hasznosítani a krónikus sebek és hegek kezelésére szolgáló gyógyszerek kifejlesztésénél. A kutatók szerint új kezelési módok is születhetnek, például olyan szerek, amelyek megakadályozzák a műtétek után hegek képződését. De elképzelhető a helyreállító gének aktiválására képes medicinák kifejlesztése is. Phil Stephens azt is javasolja, hogy a hegeket és idült sebeket molekulák sorozatával kezeljék, mert ezek felgyorsíthatják a sebgyógyulást. De azt is el tudja képzelni, hogy a szájnyálkahártya sejtjeit felvigyék közvetlenül a sérült szövetekre. Ez utóbbi eljárás azonban meglehetősen költséges, és valószínű, hogy a test kilökné az idegen sejteket. Ezért inkább a sejtekből kibocsátott anyagokat kellene felhasználni. Egyelőre állatokon próbálgatják ennek lehetőségét, mégpedig sertéseken, mert leginkább azok bőre hasonlít az emberéhez. Stephens azonban még azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a sérült bőrfelületek önmaguktól is megújulhatnak. Mint a szalamandra esetében, amely képes bizonyos testrészeit újranöveszteni. A tudós véleménye szerint a szájnyálkahártyában megvan annak a lehetősége, hogy egyszer az ember is képes legyen majd önmagát regeneratív módon gyógyítani.