Erdély metropoliszában kissé tovább tartott a Ceaușescu-rendszer, mint másutt, elsősorban a szélsőséges sovinizmusáról elhíresült Gheorghe Funar polgármester miatt – emlékeztet Gergely Balázs. A kék-sárga-pirosra festett padokkal és kukákkal, románosított Mátyás királlyal és szélsőjobboldali kirohanásokkal terhes, sötét korszak minden szempontból a város kárára vált,

fejlődése megrekedt, nemcsak a fogyatkozó, de népes magyar kisebbség, hanem a román többség is szenvedett tőle.

Hosszú időbe telt, míg a magyar közösség, mint a letaposott fűszál, újra kiegyenesedhetett, s megformálódhatott az igény, hogy ismét birtokba vegye a köztereket. „Itt bő öt évtizeden át nem volt a köztereken zajló magyar rendezvénysorozat, leszámítva a tiltakozásokat. Mi 2010-ben azt mondtuk, ez nem maradhat így, egy lelkes, fiatal csapattal és rengeteg tenni akarással elkezdtük szervezni az első Kolozsvári magyar napokat. Akkor még fikciónak tűnt, hogy sikerül, de megcsináltuk” – emlékszik vissza Gergely.

Mint meséli, sokan könnyekig hatódtak, amikor végre először úgy énekelhették el a Himnuszt, hogy nem defenzívában voltak egy konfliktushelyzetben például a Mátyás-szobor védelmében, hanem felszabadultan ünnepelhettek.

„Az emberek összesereglettek, együtt énekelték a Fő téren levetített István, a király rockopera kultikus dalait, vízválasztó esemény volt” – mondja, hozzátéve: ez nagy lendületet adott a folytatásra, s egyfajta kötelezettséget is jelentett.

Kolozsvár az ötvenes-hatvanas években vesztette el magyar többségét – elsősorban az 1945 utáni, gyors iramú román betelepítés és az erőteljes asszimilációs nyomás miatt –, a kilencvenes években pedig húsz százalék alá zuhant a magyarság aránya. De a 320 ezres városban élő 50 ezres csoport még így is a második legnagyobb határon túli közösség a marosvásárhelyi után, érthető tehát, hogy erős igény mutatkozott a magyar kultúra megélésére.

A mintegy 450 rendezvényt felvonultató programkínálat pedig egyre sokszínűbb: a Budapesti Operettszínház operettgálája, a Republictól a Tárkány Művekig mindenféle ízlést kielégítő zenei programok, kiállítások, a felújított Szent Mihály-templom megnyitása, történelmi és filmes programok, gyermekfoglalkozások, hagyományőrző tevékenységek és sportesemények várják a látogatókat.

Nem csoda, hogy csaknem 200 ezer ember sietett részt venni az eseményen, a rendezvények szinte mindegyike telt házas volt – meséli lelkesen a fő szervező. Különösen annak fényében figyelemre méltó teljesítmény ez, hogy a 2010-től 2019-ig egyre sikeresebbé váló Kolozsvári magyar napokat, ahogy más rendezvényeket is, derékba törte a koronavírus-járvány. Igaz, a 2020-as és a 2021-es eseményt is megtartották a megfelelő óvintézkedések mellett, de azok értelemszerűen közel sem tudták hozni azt az együttlétet és hangulatot, mint a korábbiak.

„Pengeélen táncoltunk, és nagyon hálás vagyok a Gondviselőnek, hogy az idei ennyire jól sikerült” – mondja Gergely Balázs. Szerinte Kolozsvárt Erdély hagyományos fővárosi státusza is kötelezi arra, hogy itt rendezzék meg a magyar kultúra seregszemléjét, és e tíz nap alatt mindenki meg tudja élni a magyarságát, megerősödjön kulturális identitásában, és kikapcsolódhasson egy kicsit,

Persze nem mindenkinek tetszik, hogy a kincses város magyar múltja, jellege megjelenik a köztereken: korábban megesett, hogy a román média egy jól körülhatárolható, ám annál hangosabb része igyekezett feszültséget, magyarellenes hangulatot kelteni – emlékezik vissza Gergely. Ilyen volt, amikor a Beatrice XX. század című dalát megpróbálták úgy beállítani, mintha náci és egyszerre sztálinista dal lenne. Hasonló módon ugrottak arra, amikor a Horthy-nosztalgiával finoman szólva sem vádolható Romsics Ignác történész előadást tartott a korszakról, s egyből jöttek a vádak, hogy igazából Erdély visszafoglalásáról szólnak a programok.

„Sokszor az az érzésem, azért csinálják, hogy érzékeltessék velünk, hol vannak a határok, amelyek között mozoghatunk, és hogy állandóan figyelnek ránk. Amikor nem találnak valós kritizálnivalót, kitalálnak valami mondvacsinált okot, hogy feszültséget kelthessenek” – festi le a helyzetet. De azért nem ezek a történetek a jellemzők, és szerencsére a rendezvény megzavarására, fizikai vagy akár verbális atrocitásokra nem volt példa.

Érdemes tudni: a román városvezetés is megértette, hogy az esemény Kolozsvár egészének fontos, ráadásul ki lehet tenni a kirakatba mint a tolerancia és a multikulturalizmus szép példáját, ezzel növelve a település reputációját is – ezért kimondottan támogatják a a programsorozatot.

„Sok román is kilátogat hozzánk, ami hosszú távon mindannyiunk érdeke, hiszen együtt élünk ebben a gyönyörű városban” – meséli Gergely Balázs. A fő szervezőt olykor már románok is megállítják az utcán, hogy gratuláljanak a rendezvényhez, esetleg megköszönjék, hogy például az itt szervezett román nyelvű városvezetésen mennyi mindent megtudhattak a városuk múltjáról.

„A minap egy román anyuka mesélte, hogy kivétel nélkül megvannak minden évről a rendezvénypólók, egy másik román család pedig a Kolozsvári magyar napok hatására íratta magyar óvodába a gyerekét” – sorolja.

Nyitóképen: Az István, a király 2013-as előadása ötvenezer ember előtt a Fő téren. Fotó: Shutterstock