A Kijev megyei Ivankivben zajló harcok során súlyos sérülést szenvedett az a helytörténeti múzeum, mely az ukrán naiv művészet kiemelkedő alakjának festményeit őrzi. Marija Primacsenko (1909–1997) huszonöt műve semmisült meg a robbanásban. A múzeum az orosz betörés stratégiai pontján fekszik, Csernobil és Kijev között.
Ukrajna legismertebb festője nemcsak kortársa volt Frida Kahlónak, de sorsuk és szuggesztív művészi látásmódjuk között is fel lehet fedezni párhuzamokat. Primacsenko gyermekbénulásban szenvedett, emiatt több évig ágyhoz volt kötve. A súlyos betegség azonban nem törte meg a lelkét, a művészetben talált feloldozást. Autodidakta módon tanult rajzolni, festeni és hímezni. Tizenhét éves volt, amikor a szülői kunyhó falát kékes agyaggal kidekorálta. A falubelieknek annyira tetszett a fiatal lány alkotása, hogy hamarosan megkapta első megbízásait. Az egyik szomszédtól disznót kapott fizetségül, a család később így tudta túlélni az éhínséget.
Felnőve Primacsenko az ivankivi hímzőszövetkezetben kezdett dolgozni, ahol a hagyományos ukrán ornamentikákat sokszor saját stílusával ötvözte. Tehetségére hamar felfigyeltek, így csatlakozott ahhoz a művészközösséghez, amelynek célja az ukrán népi motívumok képzőművészeti megjelenítése volt. Alkotásait Európa-szerte kiállították, az 1937-es párizsi világkiállításon, ahol megjelenése nagy feltűnést keltett, aranyéremmel tüntették ki. „Meghajolok e zseniális ukrán művészi csoda előtt” – a legenda szerint Pablo Picasso így méltatta Primacsenko képeit.
Kijevi tanulmányai alatt ismerkedett meg a Vörös Hadsereg hadnagyával, Vaszilij Marincsukkal, akivel hazatért szülőfalujába, Bolotnyába. 1941 márciusában született meg fiuk, Fedir, de a boldogságnak hamar véget vetett Ukrajna német megszállása. Primacsenko nemcsak férjét vesztette el a háborúban, de bátyját is lelőtték a németek. 1945 után a kolhozban dolgozva próbálta eltartani fiát, a festészetre sem ideje, sem energiája nem maradt. Közel két évtizednyi csend után törtek újra felszínre művészi ambíciói, 1960-ban még egy kis iskolát is alapított, ahol rajzolni tanította a falubeli gyerekeket.
Két évvel a halála előtt Marija azt álmodta, hogy a paradicsomban van. A felhő közepén egy nagy asztal állt, rajta papírral és festékekkel. Boldog volt, hogy beléphetett a paradicsomba, ahol kedvére rajzolhatott és festhetett. Szabadok a hétvégék? Van időnk pihenni? – kérdezte. Nem! – jött a válasz. Akkor jobb, ha itt maradok a földön; itt minden időm megvan, hogy azt csináljak, amit akarok. 2006-ban kirabolták azt a házat, ahol a fia, Fedir élt. Több mint hetven műalkotást loptak el, amelyek egyenként 10 000 dollárt értek akkoriban. A rendőrség ugyan visszaszerezte a festmények egy részét, a többség azonban a feketepiacon találhatott gazdára.
Színes mezők, emberarcú állatok, szürreális fantazmagóriák. A szépség megteremtésére irányuló elsöprő vágy és a valóság érzékeny érzékelése, a szenvedély és az ösztönösség, a realizmus és az álomszerűség egyszerre jellemzi élénk színekből és egyszerű formákból felépülő művészetét. Képeinek összetett világa egyszerre fakad saját képzeletéből és az ukrán népköltészet egész rendszeréből. Primacsenko metaforikus képi világa új, a hagyományokkal szakító kompozíciós lehetőségeket tárt fel, az egyszerű technikák, a mélység vagy a perspektíva hiánya miatt képeit sokszor a naiv alkotások közé sorolják, de Frida Kahlo, Henri Rousseau, Niko Piroszmanisvili, Paul Gauguin látásmódja is visszaköszön művészetében.
A furcsa vadállatok, farkasok, medvék, szarvasok a népi legendákból ismert alakok és a valós emberi karakterek szintéziseként jelennek meg képein. Tapétaszerű papírfestményein, az úgynevezett maljovkákon gyakran a jó és a rossz viszonyát, a csúfság és a szépség megértését állítja középpontba, de visszatérő motívumok a jóságot, szeretetet és a békét megtestesítő madarak is. Rejtélyes, érzelemmel teli álomképei között falusi pillanatokat megörökítő ábrázolásokat és tanmeseszerű illusztrációkat is találni. A hetvenes évektől képeinek hátoldalára – ahogy Frida Kahlo is tette – feliratokat írt, egyfajta magyarázó közmondásokat, amelyek szervesen kapcsolódtak az adott rajz gondolatiságához.
Marija álma az volt, hogy Ukrajna összes épületét és házát díszbe borítsa: „Micsoda csodákat tudnánk alkotni! Nemcsak a kertek és parkok virágoznának Kijevben, hanem az utcák és sugárutak is… a házak lenéznének és mosolyognának a járókelőkre…”
Marija Primacsenko képeinek legnagyobb részét, mintegy 650 festményt az Ukrán Nemzeti Múzeum népművészeti gyűjteményében őrzik Kijevben.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/10. számában jelent meg március 4-én.