A ház az 1800-as évek óta áll Tornanádaska kastély felőli szélén. Négy ajtaja van. Négy szoba. Mindegyikben egy-egy család él. A leghátsóban Kuru János, a felesége meg a nyolc gyerek. Az ablaktalan szoba talán húsz négyzetméter lehet. Tizenegyen laktak itt pünkösdig. Akkor halt meg Dávid, aki a barátjával, Szabolccsal együtt belefulladt a Balatonba.

Nincsen semmijük, de kínálnak

A szoba berendezése egy szekrény és néhány ágy. Leülünk. A gyerekek hallják, miről van szó, kérdezik az anyjukat: – Hol van Dávidka? – Kórházban. Majd ha üzen, meglátogathatjuk – válaszolja Beáta. Írástudatlan, a nevét sem tudja leírni. Dávidka nem fog üzenni. Ezt az ellentmondást még fel kell dolgozni. De nincs itt az ideje, hadd higgyék a gyerekek, hogy Dávidka él! János, az apa ezen is töprengve kizavarja a pulyákat az udvarra. Nem fogadnak szót, ezért mi megyünk ki. János felírja egy papírra a telefonszámát és a nevét: „Kur Jánós”. A faluban Kuruként ismerik.

Nincsen semmijük, de kínálnak. Legalább egy kávét fogadjak el. Az egész országot végigittam kávéilag, most is az van, ami lenni szokott, ha cigány családnál járok. Semmit nem kérek bele, „csak mezítláb” innám, mint a miniszterelnök, de a házigazdák azért tesznek bele vagy három cukrot és tejet is. A vendégszeretet édes ízét keserű pofával kortyolom.

Ifjabbik Jánossal, Dávid öccsével már találkoztam. Amikor megálltam az autóval az önkormányzatnál, odajött hozzám: – Jó napot, segíthetek? Csak így, ismeretlenül. – Nem, köszönöm – válaszoltam, de végül csak megkérdeztem, merre van az óvoda. Ott volt találkozóm a polgármesteri hivatal egyik dolgozójával. Háttérinformációk ügyében. Megmutatta. Most meg azt kérdezi a házuk mellett állva, hozhat-e nekem ebédet. Vagy üdítőt. Bármit. Nem kérek semmit, csak egy pohár vizet, de ő mégis elmegy, és hoz kólát. Nem mindenkinek, ez most lehetetlen is volna, nem elég a család, az újságíró, de még a rokonok is eljöttek, legalább harmincan ácsorgunk az udvaron. Kólát, ahogy látom, a családfők vagy az idősebb férfiak kapnak. Családfő vagyok, a jelek szerint idősebb is, mert egyet az én kezembe is adnak.

 

 

Ifjabbik János ott volt a szerencsétlenség idején a Balatonnál. Szabolcs, Béla, Dávid és ő együtt ment a tóhoz munkát keresni. Mint most minden, ez is zavaros. A család korábban nyilatkozott már, de nem azt, amit nekem. A korábbi verziók szerint a fiúk dolgoztak Balatonaligán. Nekem azt mondják, két napja voltak a gyerekek a Balatonnál, munkát kerestek. Ismerősnél volt szállás, nem kellett fizetni érte. A 17 éves Dávid a nap végén lement pecázni a tóhoz. Fogott is egy pontyot. Úgy döntöttek, fürdenek egyet. Ifjabb János 16 éves, családfőként tekintett a testvérére. Aki azt kérte, főzzön egy kávét nekik. János felment a szállásra, megfőzte a kávét, vitte a partra, de ott már csak a rendőröket találta. Béla ki tudott jönni a partra, Szabolcs és Dávid belefulladt a tóba. Akkor még csak eltűntként keresték őket. Ifjú János ezen a ponton elsírja magát. Az apja elküldi, de előtte még ad neki egy cigarettát.

Apja helyett akart dolgozni

János, az öreg – harminc-egynéhány éves, ezt nem hallom jól a diktafonról – maga is ment volna a fiúkkal dolgozni. Magas a vérnyomása, cukros, rosszak az ízületei. Dávid azt mondta neki, maradjon itthon a családdal. Majd ő keres pénzt, minden rendben lesz. Öreg János rábólintott a felvetésre, ma is bánja.

2013-ban született egy kislányuk. Néhány hetes volt, az asszony és közte feküdt, meghalt egy éjjelen. Soha nem tudják kiheverni az elvesztését. És akkor most meg a Dávidka.

A ház szülői örökség. A többi szobában Öreg János testvérei laknak a családjukkal. Dávidkának nagy tervei voltak. Szeretett volna egy szobát hozzáépíteni a házhoz. Viccelődős, kajla fiú volt. Nem fejezte be a nyolc osztályt, amikor 16 éves lett, elküldték az iskolából. Rögvest munkát kezdett keresni. Hobbija is volt – mondja az Öreg, aki nem az édesapja volt. Három hónapos korától nevelte. Dávidka focizni szeretett, meg horgászni. Volt egy barátnője, „kedves egy virágszál”, házasodni készült. A kicsik megint körülvesznek minket. Némelyik már pityereg. Megint odébb megyünk, Kicsi János meg megint megy a boltba. Csipszet hoz, attól megnyugszanak a gyerekek.

Azzal a kötéllel…

Beáta alig tud beszélni. Sokkos állapotban van. Mentőt akarnék hívni hozzá. Öreg János csak legyint: – Ez van napok óta. Beáta nem a szemembe, hanem maga elé nézve mond néhány mondatot. Hogy ő ezt nem éli túl. Hogy neki ezt túl kell élnie, mert ott a többi gyerek. Ilyenkor csak hülyeségeket lehet kérdezni. Persze, nem dolgozik, kilenc–nyolc gyerek mellett főállású anya. Nincsen mosógépe, naponta két órát csak mos. Kézzel. Százezer forintból élnek. Hó elején vesznek húst is, aztán a végén már nem. Ha nem lenne a rokonság segítsége, már felakasztotta volna magát. Azzal a kötéllel, amin a ruhák száradnak.

A gyerekek kihoznak egy apró termetű, reszkető kutyát a szobából. Kicsi a neve. A háta végén és a farka tövénél nincsen szőre. Szerintem rühes. Ő volt Dávid kutyája. Együtt aludtak. Féltve a saját kutyáimat, nem simogatom meg Kicsit. Nyalja a szája szélét, bújik az Öreghez. Megváltás, amikor a kövér férfi leteszi a földre, megy a ház melletti szemétdombhoz, örömében ürít egyet.

Mielőtt Öreg János beküldi a házba, Beáta beszél az ünnepnapokról is. – Ilyenek náluk nincsenek. Születésnap? Torta? Ajándék? Nem-nem, ilyesmikre nem futja. Volt, hogy karácsonykor krumplival feküdtünk – teszi hozzá János. Érteni vélem, de bután nézek. – Hajában főtt krumpli. Az volt a vacsora karácsonykor – mondja János. Nagynéném férje, Géza bácsi meg hétköznap is hisztizett, ha nem volt előmelegítve a tányér a pörkölt-nokedlijéhez, pedig csak egy harmadik emeleti panelproli volt a mérnök úr – jut eszembe.

 

 

Dávidka az apja szerint tudott úszni. Hiszen járt horgászni. A Bódvára, itt van a falu határában, a szélessége errefelé néhány méter. Megnézem, szerintem kevesebb, de ez nem változtat a tényen: a fiúk először jártak a Balatonnál, amely hatalmas víztömeg bármely folyóhoz képest. És nem tudni, mi történt velük.

A felnőttek 80 százaléka nem jó úszó

„A történeti kutatások alapján a sporttörténészek jelentős része egyidősnek tartja az úszást az emberiséggel” – olvasható a Tanulmányok az úszás és vízbőlmentés témaköréből (Szerkesztette: Kertai Bendegúz, Prisztóka Gyöngyvér) című kötetben. A szerzők szerint „Egyiptomban a Nílusban való fürdés vallásos okokból kötelező volt, így a fiúk és lányok is hamar elsajátították az úszómozgás alapjait. A legelső ismert úszásábrázolás is innen származik, ami a gyorsúszó mozgáshoz hasonlít.

Kínában a Krisztus előtti III. században kötelező úszókiképzést tartottak a császári flotta intézményeiben. Az Indus-völgyi civilizációban a Kr. e. I. században törvény írta elő az úszás és vízi küzdelmek elsajátításának kötelezettségét a harcosok számára. Szíriában négyezer éves fürdőket tártak fel, akkora medencékkel, amelyek úszásra is alkalmasak voltak. Rengeteg történelmi példa van. Ehhez képest a Magyar Úszószövetség 2014-ben közölt kutatása szerint a 18 éven felüliek csupán 18–20 százaléka úszik jól, a tízéves gyerekeknek pedig mindössze 35–40 százaléka képes legalább 25 métert leúszni.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata nem ismer ennél frissebb kutatást, de munkatársai szerint ez reális arány lehet. Mint lapunknak elmondták, a kormány uszodaprogramja miatt az úszni tudók aránya 2014 óta látványosan javult, azonban a covid megjelenése és ezzel együtt az uszodák bezárása miatt meglehetősen rosszabbodott. Jelen helyzetben – mondták – a gyerekek jobban úsznak, mint a felnőttek, utóbbiakra viszont igaz, hogy nagyon eltérő az úszáskészségük, ami megyénként és „etnikák szerint is” más. Arról, hogy a vízbe fúlók a legtöbb esetben miért halnak meg, nincsenek kimutatásaik, bár ha lennének, ezeket nem oszthatnák meg velünk – mondták. – Tény – tették hozzá –, hogy olyan emberek is bemennek a mély vízbe, akik nem tudnak úszni. Kapaszkodnak egy gumimatracba, vízibiciklibe, szörfdeszkába, amelyek nem tudják megmenteni az életüket.

Lenne helye a segítségnek

Dávidka családja hívő katolikus. Hamvasztást ezért nem szerettek volna. Egy vállalkozó egymillió forintért vállalta a holttest Tornanádaskára való szállítását. Ennyi pénzt a család még soha nem látott életében. Az A Kívánság nevű jótékonysági szervezet gyűjtést indított a dolog rendezésére. Kerestek egy másik temetkezési céget, összegyűjtöttek félmillió forintot, a szertartáshoz a családnak még háromszázezer forintot kellett kölcsönkérnie. Dávidot lapzártánk után temetik el.

Ha valaki támogatná Dávid családját, az alábbi számlaszámon teheti meg: Takarékbank, Kuru János, 50453702- 10072271. Jánosék mindennek, bútornak, ruhának, tartós élelmiszernek, játéknak is nagyon örülnének.
Az esetleges segítők ezen a címen érdeklődhetnek: szerk@hang.hu.

Szabolcs szülei jómódúak. Jobb módúak. Kötelességüknek vélték, hogy maguk rendezzék gyermekük temetésének költségeit, és ne kérjenek hozzá segítséget. Nyilatkozni nem akartak.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/25. számában jelent meg június 17-én.