Péter János csupán néhány év különbséggel volt református püspök és kommunista külügyminiszter. Az egykori lelkész-politikus rejtélye azóta megfejtetlen: hogyan lehet valaki a nyíltan ateista párt embereként „Isten embere”? Átléphető-e büntetlenül a hiteles egyházi szolgálat és a pártpolitizálás közötti határ? A kérdésről Hornyák Máté történésszel beszélgettünk.

– A Magyar Népköztársaság külügyminisztere, Péter János vezető funkcionáriushoz képest meglehetősen szokatlan augusztus 20-ai szónoklatot tartott az 1960-as évek végén Kisteleken. Néhány gondolatát akár egy lelkész is mondhatta volna: „ünnepeljük az új kenyeret, az élet jelképét, munkánk minden eredményének jelképét, amely megadatott nekünk, mert dolgozunk, építünk, bízunk és hiszünk”. Szándékos lehetett a kiszólás?
– Jól tudta, hogy mikor mit várnak tőle. Hogy olykor egyszerre tekintik lelkésznek és külügyminiszternek. Csongrád megye ráadásul püspökként a joghatósága alá esett, a helyiek pedig éppolyan jól ismerték Péter Jánosban az egyházi embert, mint a kommunista minisztert.

– Történelmi távlatból nézve a lelkipásztori vagy a politikusi énje volt-e erősebb Péter Jánosnak?
– A háború előtt a Református Jövő című hetilapban megjelent egyik cikke segíthet a megoldásban. Ebben Péter János arról ír, hogy sokan az olcsó diplomaszerzés lehetőségét látják csupán a református lelkészi hivatásban. Kétségtelen, hogy neki, a szegény vasutascsalád sarjának kiugrási lehetőséget jelentett a református teológia. Péter értelmes, tehetséges fiúként egyébként a bajai ciszterci gimnáziumba járt. Már itt felfigyeltek különleges nyelvtehetségére, amit legelőször lelkészként kamatoztathatott. Az egyetemes konvent külügyi bizottságának szinte megalakulásától kezdve a tagja volt. Írásai is jórészt külpolitikai témájúak. Akár azt a következtetést is levonhatjuk, hogy már ekkor is sokkal jobban vonzotta a nemzetközi élet, a diplomácia, mint választott hivatása. Az első Péter Jánoshoz fűződő talány ezekből az évekből való. Teológiai hallgatóként tanulmányutat tett Párizsban, Skóciában és a már Hitler vezette Németországban. Az utóbbiról később mélyen hallgatott, sőt, a református zsinati levéltárból a németországi úti beszámolói is eltűntek.

– A fiatal lelkészt megszédítették a nácik kezdeti sikerei?
– Fogalmam sincs, mi oka lehetett rá, hiszen korabeli újságcikkeiből világosan kiderül, hogy egyáltalán nem szimpatizált a nácikkal. Talán csak az óvatosság vezette, hiszen a kommunista hatalomátvételt követően bárkire könnyen rásüthették, hogy fasiszta. A rejtélyek ettől kezdve csak egyre gyűlnek; Péter János háború előtti, sőt 1956 előtti életéről nagyon keveset tudunk. Csupán mozaikdarabok állnak a rendelkezésünkre. Pályája kezdetén, rövid, Kálvin téri segédlelkészkezdést követően a Bethesda kórház lelkésze lett. Ez azonban a valóságban jóval többet jelentett a kórházlelkészségnél, a Bethesda köré ugyanis valóságos intézményrendszert épített ki a református egyház. Így lett Péter a Sylvester Nyomda igazgatója, a már említett Református Jövő című lap meghatározó munkatársa. Itt ismerte meg a korábban a nyomdát vezető Tildy Zoltánt, erősen nemzeti gondolkodású baloldaliként ekkoriban csatlakozott a háború után fasisztának bélyegzett és üldözött Magyar Testvéri Közösséghez, amelynek tagjai között a renegát kommunistáktól a szélsőjobboldalig minden irányzatot megtalálhatunk.

 

 

– Mikor került kapcsolatba a kommunistákkal?
– Viszonylag korán. Kádár János egy, a 60-as években a külügyminiszter Péter Jánoshoz írt baráti hangú levelében felidézi, hogy franciaországi tanulmányútja idején Péter már találkozott a kommunista mozgalommal. Teológushallgatóként ismerte meg apósa parókiáján az ott lábadozó, szintén református gyökerekkel rendelkező Losonczy Gézát. Losonczy később is többször járt kezelésre a Bethesdába. Valószínű, hogy 1945 után embermentő és az illegális mozgalmat segítő tevékenységéért a kommunisták közül sokan nagyon is hálásak lehettek Péter Jánosnak. Haraszti Sándorné önéletrajzi interjújából tudjuk, hogy 1943-ban titkos moszkvai rádióutasításra a Bethesda kórházban kellett elbújniuk. A közelben vészelte át Budapest ostromát Kádár János, Donáth Ferenc, Péter Gábor és Horváth Márton. Könnyen lehet, hogy velük is volt kapcsolata.

– Mikor lett Péter János a kommunista párt tagja?
– Valószínűleg már a háború után. Egy véletlenül kezembe került, sokáig lappangó 1949. februári, Rákosinak szóló levelében részletesen kifejtette, mit gondol saját párttagságáról: „Losonczy Gézának elmondtam, most is tisztelettel, bizalommal előadom az alábbiakat, hogy szerettem volna már régebben is, szeretném felvetni most is a kérdést, hogy felvehető vagyok-e a kommunista párttagok sorába? A kérdés felvetését tisztán értelmi és erkölcsi meggyőződés, egyben pedig a most rajtam lévő egyre nagyobb felelősség érlelte bennem. […] Mégis gátol a kérdésfelvetésben két lényeges körülmény: az egyik, hogy teológus vagyok. Márpedig természetes, hogy igazán marxista pártnak fenntartással kell lennie egy teológussal szemben. A másik az, hogyha a párttagságom publikussá válnék, nem csak ezután lennék alkalmatlan minden egyházi vezetői munkára, hanem még azok az eredmények is összeomlanának, amelyeket a zsinati deklaráció elfogadása óta elértem.”

 

 

– Felvették ekkor a pártba?
– Ez sem világos. Hivatalos irataiban ugyanis a párttagság kezdetére vonatkozó bejegyzést rejtélyes kezek utólag tintával bemázolták vagy zsilettpengével olvashatatlanná tették. Érdekes összefüggés, hogy párttagsági kérelme után néhány hónappal Péter Jánosból tiszántúli református püspök lett. Bár megválasztásának körülményeiről alaposabb információk egyelőre nem állnak rendelkezésre, ám vannak analógiák, amelyek alapján tudhatjuk, hogyan bonyolították le a szavazást az államnak megfelelő főpásztorok pozícióba helyezése érdekében.

Az evangélikus Vető Lajos például úgy lett püspök, hogy előtte az államvédelem felmérte: a voksoló presbitereknek mik a gyengéi, ki mivel zsarolható, hány gyereke van, ki akar közülük továbbtanulni. Hasonló akció – bár erre vonatkozó irat még nem került elő – Péter esetében is elképzelhető. Normális esetben aligha lett volna belőle főpásztor. Egyrészt másik egyházkerületből került a Tiszántúlra, másrészt nem rendelkezett a püspökséghez szükséges 15 évnyi lelkészi szolgálattal. Az is biztos, hogy az egyházon belül sokakkal elhitette: ő a megfelelő ember, aki a kommunista államnál hatékonyan képviselheti a reformátusokat.

– És hogyan képviselte?
– A Rákosi-rendszerben hatékony érdekképviseletről természetesen szó sem lehetett. Péter János azonban püspök társához, a Dunamelléki Egyházkerületet irányító, az együttműködést szintén vállaló Bereczky Alberthez képest még jelentősen túl is teljesített. Bár közbejárhatott volna, egy szava sem volt a sárospataki kollégium államosítása ellen tiltakozó karcagi lelkész, Papp Béla letartóztatása miatt. Korábbi mentorát, Boér Eleket, a református konvent külügyi bizottságának titkárát kitelepítették Újfehértóra, ott is halt meg. A helyi lelkész méltó módon próbálta eltemetni, felravatalozta a templomban, amiért Péter felfüggesztette és egyházfegyelmi eljárást kezdeményezett ellene. Bereczky Albert egyházkerületében ehhez képest konszolidáltabb viszonyok uralkodtak.

 

 

Püspöksége alatt Péter nagyon sokat volt távol Debrecentől, főleg békemozgalmi ügyek miatt, külföldön is járt számtalanszor, például Angliában, Svájcban. Főpásztori tevékenységének középpontjában – a püspöki nimbuszt felhasználva – a Magyar Népköztársaság államrendjének nyugati elfogadtatása állt. Persze pozitív esetet is lehet említeni hivatali idejéből: anyósa házi bibliaóráit nemcsak eltűrte, de meg is védte őt a hatóságoktól.

– Egyházvezetői leköszönésétől, 1957 végétől néhány év telik el, és Péter János előbb 1958-tól külügyminiszter-helyettes, 1961-től külügyminiszter, 1966-tól pedig a „pártparlament”, az MSZMP Központi Bizottságának tagja lesz. Karrierje ebből a szempontból nemcsak rendhagyó, de rendkívüli is a szocialista országok történetében…
– Így igaz. Ne feledkezzünk viszont meg Péter János egyéb tisztségeiről. 1956 és 1961 között az államfői testület, az Elnöki Tanács tagjaként neki is döntenie kellett a forradalom miatt elítéltek ügyeiben, akár élet és halál kérdésében. 1957-58-ban a Kultúrkapcsolatok Intézetének élén pedig egy olyan hivatalt irányított, amely egyértelműen az állambiztonság fedőszerve volt. A forradalom idején mint minden együttműködő és kényszerrel megválasztott protestáns püspököt, őt is eltávolították posztjáról. Ám ő volt az egyetlen, aki 1957 végén még rövid időre sem vette vissza főpásztori tisztségét. Szilárdan eldöntötte, hogy melyik oldalon áll.

 

 

– Mit tudni Péter állambiztonsági kapcsolatairól?
– Sajnos semmit. A rá vonatkozó anyagok eltűntek. Az Állami Egyházügyi Hivatal fennmaradt irataiban viszont nemegyszer találkozhatunk a célzással: a Péter János tiszántúli püspökkel kapcsolatos bizonyos kérdések meghaladják a hivatal kompetenciáját. Miniszterhelyettesként hozzátartoztak az emigrációs ügyek, ami azt jelentette, hogy a külügyi hírszerzés anyagai átmentek a kezén. Tökéletesen megbízhatónak tartották tehát. A lelkész-püspökből ekkorra már igazi egyházromboló lett: tevékeny részt vállalt a nyugaton működő, a magyar állammal ellenséges gyülekezetek bomlasztásában.

Több mint érdekes az is, hogy korábbi élete valósággal predesztinálta arra, hogy koncepciós eljárás áldozatává váljon, esetleg maga legyen egy monstre per főszereplőjévé. Nem lett következménye, hogy a Magyar Testvéri közösséghez tartozott és annak sem, hogy a háború idején folyamatos kapcsolatban állt a budapesti Skót Misszióval, amely a brit titkosszolgálat meghosszabbított karjaként működött. Budapest ostroma idején korabeli feljegyzés szerint az angol titkosszolgálat egy munkatársa, a későbbi brit prágai másodtitkár a Bethesdában tartózkodott. Ilyesmiért szintén könnyen börtönbe zártak, internáltak bárkit. 1944-ben ki akarták küldeni a genfi Tájékoztatási Könyvtár élére, amely igazából a béketapogatózások fedőszerve volt. A tény a Horthy-rendszer részéről iránta meglévő bizalmat mutatja. Egyszer, a gödöllői királyi kastélyban találkozott is a kormányzóval. Külpolitikai ügyekről beszéltek.

– A kommunisták mindezek ellenére töretlenül bíztak benne…
– Úgy tűnik, igen. Ha kapcsolatot kellett keresni a pártközponttal, Ravasz László püspök mindig Pétert küldte, mert tudta, milyen jó viszonyt ápol a kommunistákkal, közvetlen kapcsolatban áll Rákosival is. Sokszor kérték fel közbenjárásra letartóztatott, internált lelkészek, kántorok ügyében. 1948- ban bizonyíthatóan részt vett egy állambiztonsági akcióban, Tildy Zoltán köztársasági elnök vejének, az utóbb halálra ítélt és kivégzett Csornoky Viktornak Kairóból való hazahozatalában. Érdekes, hogy egyházi kapcsolatai, ha informálisan is, de végig megmaradtak: megfigyelhető, hogy külügyminisztersége idején fontos pozíciókba sokszor az ő emberei kerültek.

– Külügyminiszterként szintén rendhagyó utat járt be. Lengyel kollégájához, Adam Rapackihoz hasonlóan erősen kilógott a szocialista külügyérek sorából, nyugaton is tekintélye volt.
– Valóban rendhagyó miniszter volt. Elődeitől és utódaitól eltérően, mint nemzeti gondolkodású ember, igyekezett hathatósan fellépni a határon túli magyarok érdekében. Ez az akkori viszonyok között nem sikerülhetett. Moszkvát kifejezetten zavarták dunai konföderációs törekvései. Ebben egyébként a hagyományos, Bethlen–Teleki-féle vonalat vitte tovább, amellyel még a pályája elején mentora, Boér Elek ismertette meg. Többször tett önálló lépéseket a nemzetközi porondon, saját kezdeményezésére igyekezett tompítani a kínai–szovjet ellentéteken, a szovjetekkel való egyeztetés nélkül közbenjárt az amerikaiaknál a vietnámi háború befejezése érdekében, nyilván eredménytelenül. Gyors és váratlan leváltására valószínűleg szovjet intervencióra került sor.

 

 

– Péter János hitbuzgalmi könyvével, A megbotránkoztató szeretettel ma is találkozni néha antikváriumokban. Kocsis Tamás újságírónak pedig ennyit mondott bizalmasan közéleti szerepéről: „Tudod, hiszek abban a világban, amiért élni akarok, és ahhoz ott kell lennem, ahol a legtöbbet tehetek érte. […] És mélyen hiszem, hogy ebben az Isten sem talál kivetnivalót. Ezt is megmondtam Kádárnak.” Lehet-e bármit tudni Péter hitéről?
– A lelkész és a kommunista harcolhatott benne – ezt akkor is feltételezhetjük, ha nem sok dokumentum, nyom maradt lelkészi működéséről. Nem látták igét olvasni 1956 után, állítólag az énekeket sem ismerte jól. Beszéltem idősekkel, akik még hallották igehirdetését. A tüzet hiányolták belőle. Egy dolgot viszont kiemeltek: 1956 szeptemberében Debrecenben a szigorúan vallásos lelkésznél, Berényi Józsefnél tartott olyan istentiszteletet, amelyen azt érezték, hogy „lélek van benne”. Valaki úgy mondta: „mintha megtért volna a püspök úr”. A sajtó és a külpolitika kérdései foglalkoztatták elsősorban. Ha volt is hite, azt legbelül, a nyilvánosság kizárásával élte meg.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/20. számában jelent meg május 13-án az Időgép történelmi mellékletünkben.