Csillogó elegancia, mohó életvágy, a szépség kultusza, csábító erotika, mámoros egzotikum, féktelen szórakozás és a luxus iránti vágy – ezek jellemzik az első világháború traumája és a spanyolnáthajárvány árnyékában, egy régi világ romjain létrejött art decót. F. Scott Fitzgerald regénye, A nagy Gatsby mondén világa, a húszas–harmincas évek jazzkorszaka, a zavarba ejtő flapperlányok uralkodásának ideje ez, amikor a dekadens élvezetek öröme mindent felülírt. Ekkortájt élte aranykorát a mozi, egész Párizs Szergej Gyagilev Orosz Balettjéért és a vad stílusáról híres revütáncosért, Josephine Bakerért rajongott. Míg Paul Poiret felszabadította a női testet a fűző alól, és Tamara de Lempicka megfestette a modern új nő ideálját, addig Egyiptomban felfedezték Tutanhamon sírját. Ezek a történések mind szerepet játszottak a sikkes, mégis frivol art deco kialakulásában, mely egyaránt hatott a képző- és iparművészetre, a divatra, a dizájnra, a filmre, a színházra, a zenére és az építészetre.
Európától kezdve az Amerikai Egyesült Államokon át a Dél-afrikai Köztársaságig és Kínáig mindenhol teret hódított magának az art nouveau-hoz, a francia szecesszióhoz visszavezethető stíluskategória, amely magába olvasztotta a kubizmus, az expresszionizmus, a futurizmus jellemzőit, de tetten érhetők benne a klasszicizmus, a biedermeier és az egyiptomi művészet jegyei is. Geometrikus formalizmus, merész, mégis egyszerű vonalvezetés, erős, tiszta színvilág, optikai letisztultság – erről szól az art deco, amely az 1925-ös párizsi világkiállításon robbant be a köztudatba. Le Corbusier volt az első, aki az art déco kifejezést használta, de akkor még nem stílusmegjelölésként. Maga a terminus csak néhány évtizeddel később született meg: Bevis Hilier művészettörténész alkotta meg az említett világkiállítás – Exposition internationale des arts décoratifs et industriels modernes – címéből.
Az art deco Magyarországot sem kerülte el, ahogy máshol, itt is kitört a műteremből, és minden társadalmi rétegre hatott: magazinok, illusztrációk, csomagolások, plakátok hirdették az új kort. Ezt a színpompás vizuális kultúrát mutatja be Magyar Nemzeti Galéria (MNG) új időszaki kiállítása, melyen az MNG gyűjteményének darabjai mellett az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), az Iparművészeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, a Kiscelli Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, illetve magángyűjtők és galériák műtárgyai kaptak helyet. A hétéves kutatómunka eredményeként létrejött tárlat az eddigi legátfogóbb és legkomolyabb merítést nyújtja a korszakról.
Budapest két világháború közötti modern, pezsgő világa, revük, mulatók, zsúfolt divatházak, elegáns mozik elevenednek meg: bubifrizurás garconne-ok, démoni asszonyok, száguldó automobilok, kivilágított nagyvárosok tűnnek fel Molnár C. Pál, Konecsni György, Dallos Hanna, Mallász Gitta, Berény Róbert, Bortnyik Sándor, Irsai István, Réz Diamant Tibor plakátjain. Az 1924-es amnesztiát követő hazatérésük után Kassák Lajos mellett Berény Róbert és Bortnyik Sándor volt az, aki meghonosította a modern vizuális formanyelvet, de ezzel párhuzamosan az art deco is virágzásnak indult, mely különösen erős hatást gyakorolt a tömegkommunikációra. „A jó reklám (…) mindenkor mint hódító, a rajtaütés tempójával lép ki a porondra; mögötte a piacra került áruk légiója következik. Nem szolgai közvetítője valami kívüle levő dolognak, hanem a termelés és fogyasztás között álló demonstratív erőkomplexum. (…) A reklám korunk nívójának és gazdasági vérkeringésének egyik legjellegzetesebb kifejezője” – írta Kassák Lajos 1926-ban.
Ezt a gondolatiságot tükrözi Berény Róbert 1929-es Modiano-figurája, Réz Diamant Tibor Atlantis-plakátja, Dallos Hanna Ovomaltine-t kanalazó hölgye, Faragó Géza Corvin Áruházat népszerűsítő nyúlánk asszonyai, Lukáts Kató Stühmer-csomagolásai, melyek mind megjelennek a tárlaton.
Az art deco plakátművészet kiemelkedő alakjának nevéhez fűződik az első igazi arculattervezés. Az Orion a korszak magyar iparának egyik sikertörténete volt: 1913-ban Kremeneczky János osztrák üzletember alapította meg Magyar Wolframlámpagyár néven az izzókat, elemeket és egyéb villamossági cikkeket gyártó céget. A háború alatt sem esett vissza a forgalma, a húszas években pedig, amikor a nagy versenytárs, a Tungsram márkát is birtokló Egyesült Izzó Vállalat részt vásárolt a cégben, még nagyobb sikereket könyveltek el. 1924-ben változtatták a nevet Orion Villamossági Rt.-re. Ekkor tervezte meg Bottlik József a legendás háromfejes logót, az indián totemeket idéző, maszkszerű ábrázolást, amely egészen az 1980-as évekig megmaradt a cég arculatában. A márka komolyságát és nagyságát hangsúlyozza a plakátokon megjelenő földgömb- és égitest-ábrázolások, ahogy az Orion tipográfiája, a vastag, széles, sokszor talpas betűk is.
Az egyik legfontosabb és talán legértékesebb alkotás – csupán egyetlen eredeti példány maradt fenn belőle, melyet az OSZK-ban őriznek – is Bottlik József nevéhez fűződik. Nyomasztó hangulatú Metropolis-posztere teljesen más aspektusból foglalja össze Fritz Lang filmjének történetét, mint a német és amerikai plakátok: a központi Atlaszhoz hasonlatos figura, a plasztikus és gigantikus férfi a munkásosztály hősi alakja, aki elnyomottként is a vállán hordozza a civilizációt. A húszas évek sztárkultuszáról tanúskodnak Bottlik más plakátjai: a Rudolph Valentino és a magyar származású világsztár, Bánky Vilma főszereplésével készült A sejk fia film plakátja az art deco másik fontos jellemzőjét, a Kelet egzotikusságát és túlfűtöttségét, az orientális díszítettségét viseli magán.
A kor színes, síkszerű, dekoratív és stilizált formanyelvét követte Réz Diamant Tibor. Az art deco plakát másik nagymestere csupán pár évig alkotott, mielőtt Németországba emigrált volna, hogy a Benz autógyár termékeihez készítsen reklámanyagokat. A film és a színház volt az ő terepe: briliánsan rajzolta meg a lengyel származású mozisztárt, Pola Negrit vagy a híres amerikai táncosokat, a Tiller-görlöket. Munkái közül mégis a húszas évek szexszimbólumát, Josephine Bakert megörökítő plakátja a legfontosabb. Baker banánszoknyás táncával nemcsak a párizsi és amerikai orfeumok közönségét, de a magyarokat is meghódította, amikor 1928-ban egy hónapig vendégszerepelt a budapesti Royal Orfeumban. Réz plakátján a táncosnő maszkszerűen jelenik meg, göndör frufruja és macskaszeme kerül fókuszba.
Érdemes itt felidézni, hogy Baker budapesti vendégszereplése miként korbácsolta fel a kedélyeket: tömegek várták a fellépését, miközben egyes politikai erők támadást akartak indítani ellene. Erről tanúskodik a Népszava 1928-as cikke is: „A párisi mulatók kábító, színes hangulatát varázsolja ide Josephine Baker, aki ellen nálunk tüntetni akartak és akit vasárnap este tombolva ünnepeltek. (…) Kúszik az őserdő fáján, mint fiatal párduc, struccmadaras táncát mintha a sivatag forró homokján járná. A bonboniére jelenetben lenyűgözően kedves és közvetlen tud lenni és az utolsó, papagájjelenetben teljes színpompáját ragyogtatja. A jó erkölcsök védelme címén nálunk ugyan igyekeztek Bakerből lehetően minél többet elrejteni, de ő a pesti színpadon is megmaradt a meg nem hamisítható Josephine Bakernek. Forró, nagy sikere volt és a közönség vagy nyolcszor-tízszer kitapsolta a vasfüggönyön.” Baker sikerét lovagolta meg a kor magyar primadonnája, Somogyi Nusi is, aki, ahogy erről Réz Diamant Tibor és Deutsch Ernő József plakátjai is tanúskodnak, a magyar Josephine Bakerént kápráztatta el a közönséget.
A gazdasági fellendüléssel és stabilizációval a modern élet része lett az utazás is. Az idegenforgalom a harmincas évekre Magyarországon is iparággá vált, pedig a trianoni döntés miatt elvesztetett területek hiánya nagyon megnehezítette az ágazat működését, hisz a magyarok jelentős része a belföld helyett inkább külföldön kereste a kikapcsolódást. A kormányzat épp ezért nagy hangsúlyt fordított a propagandára: egyre nagyobb figyelem irányult a Balatonra – mai fejjel szinte hihetetlennek hat, hogy 1926-ban alig ezer turista látogatott el a magyar tengerhez –, és megszületett Budapest, a fürdőváros. Ezt hirdette Konencsi György dekoratív plakátterve, de ifjabb Richter Aladár és Molnár C. Pál is sokat tett Budapest és a Balaton népszerűsítéséért.
Amilyen váratlanul tört magának utat, olyan hamar tűnt el az art deco, a gazdasági világválság hatása miatt és az egyre erősödő háborús hangulat nyomása alatt a csillogás már senkit nem hozott lázba.
Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938). Kurátor: Katona Anikó művészettörténész. Magyar Nemzeti Galéria, augusztus 28-áig
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/17. számában jelent meg április 22-én.