Utolsó ítélet

A múlt héten elhunyt James Lovelocknak a Földet megaorganizmusként lefestő Gaia-elméletét sokáig kinevették a tudóstársai, ám az újabb kutatások valóban bonyolult összefüggéseket tártak fel. A klímaváltozás veszélyére figyelmeztető Lovelock úgy vélte, bolygónk alkalmazkodhat a felmelegedéshez, még ha azt az emberiség nem is éli túl.

AFP / JOSH EDELSON

Az utolsó pillanatig sem veszítette el a jókedvét az angol James Love­lock, aki két éve, a 101. születésnapja közeledtével egy interjújában szarkasztikusan megjegyezte: a bioszférában és benne az a közös, hogy mindketten az életük utolsó egy százalékát morzsolják. Tavaly novemberben pedig egy cikkében úgy vélte, a koronavírus-járvány talán a Föld kísérlete arra, hogy megvédje magát az embertől, aki a biodiverzitás pusztításával és a fosszilis energiahordozók felhasználása okozta klímaváltozással öngyilkos módon mindent elkövet azért, hogy tönkretegye Gaiát. Vagyis azt a megaorganizmust, amit a múlt héten, a 103. születésnapján elhunyt – és ezzel az egy százalékot túlteljesítő – Lovelock szerint a Föld összes élő és élettelen része alkot, s azok önszabályozó együttműködése tart egyensúlyban.

A legfontosabb tudományos örökségének számító Gaia-elmélethez egymásra épülő felfedezéseken és gondolatkísérleteken keresztül jutott el Lovelock. A London déli részén található Brixton negyedben nőtt föl, ahol a szülei boltosok voltak. Az egyke fiú a nők egyenjogúságáért küzdő, szüfrazsett anyjától a makacsságot, a vele sokat túrázó, s a növények, állatok és rovarok nevét megtanító apjától a természet iránti fokozott érdeklődést örökölte. Nem tanult jól – ebben diszlexiája is akadályozta –, ám a helyi könyvtárban Jules Verne és Herbert George Wells tudományos-fantasztikus regényeit éppen úgy falta, mint a történelmi és természettudományos könyveket.

A Manchesteri Egyetemen 1939-ben vegyészetet kezdett hallgatni, s egy évvel később, kvékerként lelkiismereti okokból megtagadta a katonai szolgálatot a második világháborúban. Mire 1943-ban a patriotizmusa felülkerekedett a vallási meggyőződésén, már a diplomázása utáni első munkahelye, a Nemzeti Orvosi Kutatóintézet nem engedte bevonulni, mert túl értékesnek tartotta a higiéniával és a fertőző vegyületek terjedésével foglalkozó tevékenységét. A kutatóorvosi, majd biológusi doktorátust szerzett Love­lock világéletében inkább feltalálónak és mérnöknek tekintette magát, mint természettudósnak, és buzgott benne a kísérletezési vágy. Az 1950-es években sejtek, majd állatok lefagyasztásával és újraélesztésével próbálkozott, és a hörcsögöknél járt sikerrel, mert a vérükben lévő zsírsav hamarabb megfagyott, mint a víz. Ezzel a krionika kifejlődésének ágyazott meg, és ma már a jövőbeni újraélesztésükben bízó – és az eljárást megfizetni tudó – embereket hibernálnak rozsdamentes acéltartályokban, folyékony nitrogénben.

a  koronavírus-járvány talán a  Föld kísérlete arra, hogy megvédje magát az embertől

Ahhoz, hogy a hörcsögök alkalmasságát a fagyasztásra elemezni tudja, 1957-ben alkotott egy olyan detektort, amely milliárdnyi társa között meg tudta találni az apró gázrészecskéket. Amikor a készüléket összekapcsolták egy gázkromatográffal, akkor képes volt például azonosítani és mérni a levegőben lévő, klóralapú vegyületeket. A londoni szmogot kutatva figyelt fel a klór-fluor-karbonokra (CFC), amiket hűtőközegként és hajtógázként használtak. A halogénezett szénhidrogén – közkeletű nevén freon – emberi termék volt, és Lovelock a legritkábban lakott területeken is talált belőle. Amikor egy expedícióval eljutott az Antarktiszra, ott is mért a levegőben CFC-t, és globális elterjedéséről 1973-ban cikket írt a Nature tudományos szaklapban. A freon ózonrétegre gyakorolt káros hatását viszont már mások fedezték fel, és amikor 1995-ben a holland Paul Crutzen, a mexikói Mario Molina és az amerikai Frank Sherwood Rowland ezért kémiai Nobel-díjat kapott, sokak szerint negyedikként Lovelocknak is köztük kellett volna lennie.

A légkör összetétele iránti érdeklődését használta fel akkor is, amikor 1961-ben az amerikai űrkutatási hivatal szerződtette annak kitalálására, hogy a Marson van-e élet. A vörös bolygóra űrszondát küldeni akaró NASA nem örült, amikor Lovelock távolról is biztosra mondta, hogy ha ott volt is valaha élet, már nincs, mert a légköre szinte teljesen homogén, 96 százalékban szén-dioxidból áll. Akkorra ugyanis már kialakult az a meggyőződése, hogy csak olyan bolygón lehet élet, amelynek atmoszférájában krónikus kémiai egyensúlytalanság van. Ilyen a Föld, ahol a légkör 78 százaléka nitrogén és 21 százaléka oxigén, ráadásul az utóbbi olyan „jövevénygáz”, ami a fotoszintézis révén szén-dioxidból jön létre, és táplálja az általunk ismert életet.

AFP / JACQUES DEMARTHON

A következő lépésben Lovelock megalkotta azt az elméletét, hogy a Föld egyetlen hatalmas megaorganizmus, amelyben az élő és élettelen szereplők valamilyen összhangban „dolgoznak” ahhoz, hogy egyensúly alakuljon ki, és az élet feltételei az optimálishoz közelítsenek. Az alapot az jelentette számára, hogy a bolygónk atmoszférájának hőmérséklete két-három milliárd év alatt szinte semmit sem változott, noha a Nap közben a negyedével forróbb lett, és jóval több hőt bocsátott ki a Föld felé. Emiatt a földi életnek el kellett volna pusztulnia, ám nem ez történt, s Lovelock szerint mindez annak tulajdonítható, hogy a bolygó egésze alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez, és megtartotta az atmoszféra stabil hőmérsékletét. Az elméletét 1972-ben fogalmazta meg, majd a baktériumok és a növényi, illetve állati sejtek együttműködését tanulmányozó amerikai mikrobiológus, Lynn Margulis – Carl Sagan csillagász első felesége – segítségével öntötte formába, és 1979-ben jelentette meg könyv alakjában.

A Földnek mint megaorganizmusnak a Gaia nevet barátja, William Golding (A legyek ura írója) javaslatára adta a görög mitológia földistennője után. Bár Lovelock a későbbi írásaiban is jobban szerette a figyelemfelhívó fogalmakat, mint a száraz tudományosakat, állítólag megbánta a névadást. Az együttműködés helyett a versenyt és a természetes kiválasztódást hirdető darwini evolúcióelmélet hívei – különösen Az önző gén című könyv vitára mindig képes szerzője Richard Dawkins – tudománytalan, „new age” miszticizmusként kicsinyelték az elméletét, amit viszont a környezetvédők s egyes vallási irányzatok is felkaroltak. Lovelock mindkettőt kikérte magának.

A tudományos szaklapok sokáig nem voltak hajlandók írásokat közölni a Gaia-elméletről, az 1964 óta a félszáz találmánya után kapott jogdíjból, támogatásokból, ösztöndíjakból, professzori javadalmazásból élő, egy átalakított dél-angliai gazdasági épületben független tudósként kutató Lovelock azonban nem adta fel. Az ezredforduló közeledtével aztán szaporodtak azok a kutatások, amelyek eredményei interakciót mutattak a biológia, a geológia és a légkörtudomány „alanyai” között. Különösen a klímakutatók álltak elő ilyen újdonságokkal, és 2001-ben egy amszterdami konferencián az összegyűlt több mint ezer tudós megállapította, hogy a bolygónk „egyetlen önszabályozó mechanizmusként viselkedik, amely fizikai, kémiai, biológiai és emberi komponensekből áll”.

Ez utóbbival azonban gond van, és ennek kifejtése jellemezte Love­lock kései munkásságát. Úgy vélte, Gaia egyensúlyi állapotát felborította, hogy az ember az ipari forradalom kezdetétől egyre nagyobb mértékben tüzel el fosszilis energiahordozót, ami beindította a globális felmelegedést. Ráadásul – igazat adva Thomas Robert Malthus angol közgazdász 1798-ban megjelent könyvének a túlnépesedésről – úgy számolta, hétszer annyian élnek a Földön, mint amennyit az elbírna. Lovelock sürgette, hogy az emberiség álljon le a szén és az olaj eltüzelésével, s mivel szerinte a napenergia kivételével a megújuló energiák nem tartoznak a logikus megoldások közé, ezért atomerőműveket kellene építeni, minél többet, minél gyorsabban.

Még azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy – Teller Ede ötletét megvalósítva – egy hatalmas „napernyőt” állítsanak heliocentrikus pályára, ami felfogná a Napból érkező hő egy részét, és visszafogná a földi klímaváltozást. Lovelock persze a klímaapokalipszist csak az emberiség számára tartotta végzetesnek, mondván: Gaia a Föld mai népessége négyötödének elvesztése után is helyre tud hozni új egyensúlyt, ám az már más feltételeket kínálhat majd az élethez.