Gózon Ákos írása a Mandiner hetilapban

Az egyeseket hajóra emlékeztető, másokat egy újonnan született városligeti dombvidék képzet­társítására ösztönző, Ferencz Marcel által tervezett ház az intézmény történetének első olyan otthona, amelyet kifejezetten néprajzi múzeumi – kiállítási, gyűjteménykezelési, kutatási és közönség­kapcsolati – céllal hoztak létre. Európa egyik legkorszerűbb etnográfiai múzeumépületében a szakembergárda számtalan kiállítási újdonsággal, izgalmas, korszerű megoldásokkal várja a múlt és a jelen kultúrája, hétköznapjai iránt érdeklődőket.

A Városliget szélén, az Ötvenhatosok terén álló, két egymásba fonódó, látványos épületnek már a homlokzata is egyfajta tárlat: félmillió pixelből kialakított, frízszerű, árnyékoló funkciójú díszítése húsz magyar és húsz nemzetközi néprajzi motívum kortárs, a számítógépes grafika látványelemeit segítségül hívó újrafogalmazása. A múzeumépület és a benne dolgozó szakemberek önmagában ezzel a külső megjelenéssel is üzenni kívánnak:

„Három új kiállítással nyitottunk, amelyek előkészítése, a szakmai forgatókönyvek írása, a műtárgyak kiválasztása hosszú folyamat eredménye: már 2014-ben elkezdődött ez a munka” – mondja lapunknak Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója. A három friss tárlathoz szorosan kapcsolódik egy élménypedagógiai tér, ezzel együtt négy vadonatúj attrakció várja az érdeklődőket a Városliget szélén. A Kossuth téri régi, kúriai épülethez képest – amely a Néprajzi Múzeum százötven éves történetének hatodik helyszíne volt – háromszor akkora kiállítási térrel gazdálkodhatnak a szakemberek az új otthonukban. A talán leglátványosabb új tárlatelemhez, a Kerámiatérhez belépőjegyet sem kell váltani a kiállítótérbe: a négyezer kerámiából álló, végtelen hosszúságúnak tetsző installáció mellett teljes hosszában át lehet sétálni az épületen, a Dózsa György úttal párhuzamosan.

„A nyitottság az új múzeum s benne kiállításaink egyik legfőbb üzenete” – mondja Kemecsi Lajos. A múzeum a 21. században egy befogadó jellegű tér, ahol kultúrák, emberek találkozhatnak egymással. E találkozások jegyében született meg

Az egyik irányban a társadalmi kód, a másikban pedig a múzeumi kód hívószava szerint rendezték el a két-kétezer, magyar és nemzetközi anyagból válogatott kerámiatárgyat. Az elsőnek az a célja, hogy a kerámiából készült eszközök használatának sokféleségére hozzon minél több adatot, példát. Az utóbbi segítségével a múzeumi megközelítés szempontjaiba nyerhetnek betekintést a látogatók: a tipológia vagy a technológiák kérdéskörébe.

A Kerámiatér egy olyan látványtár, amely a gyűjtemény bemutatásához egy látszólag távoli tudományterület: az agykutatás eredményeit is segítségül hívja. Az alkotók megfogalmazása szerint ugyanis a két rész olyan viszonyban áll egymással, amilyenben az emberi agy két féltekéje. A bal agyféltekénk a logikus rendszerezésért, az elvont fogalmakért és a nyelvhasználatért felel, a jobb félteke pedig a vizualitásért, a művészi krea­tivitásért és a képzelőerőért. Ezt a kettősséget használja a Kerámiatér a múzeumi gyűjtés és gondolkodás modelljeként: az egyik rész – a bal agyféltekéhez hasonlóan – logikusan rendszerez, földrészek, fazekasközpontok és formák szerint csoportosítja a világ kerámiáit, a másik pedig – akárcsak a jobb agyfélteke – hol érzékszervi szempontból, hol a sokrétűségük bemutatásával segít felfedezni és egymáshoz kapcsolni a különböző kerámiavilágokat.

„Az állandó kiállításunk egyik fő eleme a Zoom című tárlat – ismerteti Kemecsi Lajos. – A címet az magyarázza, hogy ebben a tárlatban mintegy ráközelítünk a gyűjteményünkre, egy speciális nézőpontból vesszük szemügyre a saját műtárgyainkat: az esztétikum, a látvány dominál.”

Ezen a kiállításon, amely egyfajta rávezetés a múzeum hatalmas gyűjteményére, ráhangolódás a részletes, alapos tematikákra, kevés a magyarázat,

Központi látványelemként ott lebeg a térben a múzeum legnagyobb műtárgya: egy bödönhajó; s ott látható a legrégebbi székely kapu: a mikházi ferences kolostor kapuja. Emellett megszemlélhető egy megragadó erejű fotóválogatás is az intézmény lenyűgöző gazdagságú fénykép-archívumából azokról, akikről a múzeum voltaképpen szól: az emberekről. A különböző korok és tájak – megszámlálhatatlannak tűnő – portréiból összeállított, kollázsszerű installáció hatalmas falfelületet tölt be.

A harmadik időszaki kiállítás pedig a Megérkeztünk címet viseli, aminek az az alapötlete, hogy a másfél évszázadon át ideiglenes helyszíneken működő Néprajzi Múzeum végre állandó otthonra talált egy, a 21. század igényeinek megfelelő raktárbázison, a Szabolcs utcában és a kiállításoknak helyet adó városligeti főépületben. Ez a bemutató sorra veszi a vándorlás korábbi állomásait, kiemelve, hogy egyidőben a Városligetben is működött a Néprajzi Múzeum, csak az első világháború után költözött át a Könyves Kálmán körútra – tehát a mostani helyszín igazából egyfajta visszatérés.

„Az installáció ezért a kinyíló ládákra épít – magyarázza a főigazgató –, s egy keresztmetszetet mutat be a negyedmillió darabnyi műtárgygyűjteményből és a képes archívumokból: a filmekből és a fotóanyagból.”

Nyitókép: Földházi Árpád