A háborúk a szörnyű emberi veszteségek, illetve az épített környezetben és a kulturális örökségben okozott károk mellett kivétel nélkül minden esetben lerombolják a természetet, ahová a katonák beteszik a lábukat. Sőt, sokszor még a harcok által közvetlenül nem érintett vidéken is megszűnik a természet védelme. Nincs ez másként Ukrajnában sem, ahol az orosz támadók által okozott ökológiai károk némelyike valószínűleg visszafordíthatatlan lesz.
A Fekete-tengeri Bioszféra-rezervátum több mint 120 ezer vízimadárnak ad otthont, de talán legritkább állata egy kizárólag Dél-Ukrajna egyes régióiban élő vak földikutyafaj (Spalax arenarius). A rezervátumhoz tartozó vizekben élnek palackorrú delfinek is (amelyek közül egyes példányokat az ukrán hadsereg korábban a Krím félszigeten katonai célra is kiképzett, de a Krím orosz elfoglalásakor átálltak az ellenség oldalára), ám a ritka állatfajok mellett a természetvédelmi terület leglátványosabb lakói jelenleg az inváziós orosz csapatok, amelyek a háború kezdete óta megszállás alatt tartják a rezervátumot.
A New York Timesnak nyilatkozó helyettes ukrán környezetvédelmi miniszter, Olekszandr Krasznolutszkij szerint semmilyen információjuk nincs a rezervátumban, illetve a többi megszállt természetvédelmi területen történt környezeti károkról. Mindenesetre nem nagyon reménykedhetnek abban, hogy az oroszok foglalkoznak a természeti értékek megőrzésével, mivel olyan nagy kiterjedésű tüzek égtek a háború első hónapjában a ritka madarak költőhelyeként szolgáló területeken, hogy még a műholdfelvételeken is tisztán kivehetők voltak.
Teljesen természetes, hogy egy háborúban az emberélet és a létfontosságú infrastruktúra mentése az elsődleges, és a hadi szempontból sok értéket nem képviselő állatok, növények és teljes ökoszisztémák megóvására néhány elhivatott szakemberen kívül senki sem figyel. Ez pedig Ukrajnában különösen szomorú, hiszen az ország védett területeinek jelentős része éppen délen található, amelyet a Fekete-tenger irányából támadó oroszok már a háború első napjaiban elfoglaltak. A felmérések szerint az ország védett területeinek harmadát vagy az oroszok ellenőrzik jelenleg, vagy harcok dúltak ott.
A háború természetpusztító hatását nem csak úgy kell elképzelni, hogy a katonák leölik az állatokat. Bár a nagyvadak esetében erre is van példa, ha a hadsereg élelmezése nincs megoldva, emiatt a katonák frusztráltak és éheznek, viszont a kezükben van egy puska, az elfoglalt terület pedig tele van vaddisznókkal, őzekkel. Sokkal nagyobb károkat okoz az élőhelyek elpusztítása és a környezetszennyezés. Nemcsak Ukrajnában, de a világ összes háborújában megszokott, hogy a támadók a helyi energiaellátási infrastruktúrát támadják, hogy minél jobban ellehetetlenítsék a lakosok normális életét. Az ukrajnai háborús képeken is gyakran látható a fosszilis tüzelőanyagot raktározó, feldolgozó vagy továbbító infrastruktúra lebombázása után feltörő mélyfekete füst. Az efféle rombolás akár évtizedekre élhetetlenné teheti a környéket, mind az ember, mind az élővilág számára. Az első világháború egyes belgiumi csatamezőin mind a mai napig megemelkedett a talaj réz- és higanytartalma, amiről nem is lehet tudni, hogy valaha is visszacsökken-e a normál szintre.
A környezet mindig a háborúk néma áldozata, és – egy Conservation Biology folyóiratban megjelent tanulmány szerint – a XX. század második felében vívott háborúk 80 százaléka ráadásul úgynevezett biodiverzitási forrópontokon zajlott (vagyis olyan régiókban, ahol kiemelkedően nagy az élővilág sokszínűsége, ezért ökológiai szempontból kivételesen értékesek). Ez valószínűleg nem csupán morbid véletlen, hanem az okozza, hogy a harmadik világ országaiban gyakoribb a háború, viszont ezek az országok iparilag fejletlenek, így a természetnek a legutóbbi időkig több esélye volt náluk túlélni régi pompájában.
Ukrajna viszont erősen iparosodott ország, ahol egymást érik a vegyi üzemek, szénbányák és gázvezetékek – gyakorlatilag bármit lőnek, annak kiterjedt környezetszennyezés a következménye. Nem beszélve a folyamatosan jelen lévő nukleáris aggodalomról. Ezt kevésbé az a lehetőség okozza, hogy az oroszok harctéri atomfegyvert fognak bevetni (aminek továbbra is kicsi az esélye, bár nem nulla, ahogy azt Eszkalálj, hogy deeszkalálj című cikkünkben írtuk április 1-ji lapszámunkban), hanem az ukrán atomerőművek gátlástalan támadása, ami miatt korábban már Európa legnagyobb, Zaporizzsjában lévő atomerőműve is kigyulladt.
De még a harci cselekmények okozta környezeti károknál is súlyosabbak a háború okozta társadalmi krízis következményei – ezt gyakorlatilag minden háborúnál meg lehet figyelni. A háború miatt megszűnik vagy ellehetetlenül a természetvédelmi intézményrendszer, illetve az emberek létbiztonsága. A gyakran kitörő éhínség miatt sokak a vadászatra térnek át, és a korábban védett vadakat fogyasztják el (illetve eladják keresett testrészeiket, például Afrikában az elefántagyart és a rinocéroszszarvat). Az 1977-től 1992-ig tartó mozambiki polgárháborúban a Gorongosa Nemzeti Park nagytestűnövényevő-állománya 90 százalékkal csökkent.
Ukrajnában is élnek olyan állatpopulációk a nemzeti parkokban, amelyek csak látszólag „vadak”, vagyis képesek az önálló életre. Valójában csak a szabadban tartott, de az ember által táplált állatok ők, és emberi segítség nélkül nem sokáig maradhatnak életben. Az Aszkanja-Nova bioszféra-rezervátumban például élnek Przsevalszkij-lovak (amelyeket sokan az utolsó valóban vadlovaknak tartanak, amelyeket sosem háziasított az ember), de bölények is, ezek telente és kora tavasszal kiegészítő táplálásra szorulnak. Korábban a helyi gazdálkodók látták el őket szénával, fizetség fejében, de mostanra a terület orosz megszállás alá került.
Bár egyes ukrán természetvédők ennek ellenére is próbálják az állatok ellátását legalább minimális mértékben fenntartani, ez szinte lehetetlen. A természetvédelem egymásra épülő részrendszerek hálózataként működik. Egy háború az összes részrendszert érinti. „Hajlamosak vagyunk a közvetlen hatásokra figyelni – a nagy tüzekre, a füstfelhőkre, a megsérült olajvezetékekre – mondja egy interjúban Doug Weir, a Conflict and Environment Observatory nevű, a háborúk környezeti hatásaival foglalkozó szervezet igazgatója. – Pedig inkább a környezetvédelmi kormányzat összeomlása okozza azt az ezernyi sérülést, ami végül összességében pusztuláshoz vezet. Ennek pedig maradandó öröksége lesz.”
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/18. számában jelent meg április 29-én.