Csisztu Zsuzsa interjúja a Mandiner hetilapban.

Egy ilyen nemzetközi sikert hozó rendezvény végén szinte homályba vész, milyenek is voltak az első lépések. Emlékszik még, hogyan kellett előhozakodni az ötlettel egy olyan sportágban, ami nem szerepel a hazai olimpiai sikersportok között, és még labda sincs benne? 
Magam is a hatása alatt vagyok a magyarok felé áradó szeretetnek, amelyet volt szerencsém személyesen megtapasztalni mind a három szakasz helyszínén. Mind a külföldiek elismerése, mind a magyar szurkolók kivételes rajongása újrapozicionálta a kerékpársport fontosságát a magyarok szívében és a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség vezetőségének a fejében is. De vissza a kezdetekhez: úgy öt évvel ezelőtt Szilasi László kerékpárszakértőtől hallottam, hogy meg kellene próbálni egy Grand Tour-versenyt Magyarországra hozni, mert ahol olyat szerveznek, ott kivétel nélkül lendületet vesz a kerékpározás. Más perspektívába helyezi a kerékpáros életmódot, és ráirányítja a figyelmet az adott országra oly módon, ahogy arra csak a kerékpársport képes. Fontos érvként merült fel, hogy mindez anyagilag is remek vállalkozás; kimutatták, hogy az észak-írországi Nagy Rajtnál minden befektetett font egy másikat hozott, és más országokban is minden euró további egy eurót jelentett a rendező országnak.

Miért épp a Giro megszervezésére esett a választás? 
Nagyon lelkesek voltak az olaszok, és szerettek volna a térségbe jönni, hiszen ebben a régióban soha nem volt még Grand Tour-verseny. Persze mindenki figyelmeztetett bennünket, hogy vigyázzunk az olaszokkal, mert túlontúl ügyesen tárgyalnak. De a tisztesség megkívánja, hogy elmondjam: a jogtulajdonos RCS-csoport képviselői mindig korrekt partnerek voltak, sőt a vállalt feladatoknál és kötelezettségeknél mindig többet láttak el, mint amennyit betű szerint kellett volna. Egyetlen olyan helyzet volt, amikor élesebb vitába kerültünk, amikor 2020-ban lemondtuk a versenyt a covidhelyzetre való tekintettel. Érdekes, hogy végül az RCS is a mi döntésünkre jutott, csak nagyjából három-négy héttel később. Mindannyian érzékeltük, hogy ez az a sportesemény, amelyet nézők, közönség nélkül egyszerűen nem érdemes megrendezni. Ami célt el akartunk érni, azt 2021-ben sem tudtuk volna megvalósítani, úgyhogy az a furcsa helyzet állt elő, hogy mi lettünk az egyetlen ország, amely két év alatt kétszer nyerte el a Giro rendezési jogát. A másodikat végül hatalmas sikerrel meg is rendeztük.

Még a nem szakmabeliek is érzékelték, hogy elképesztő tempóra kapcsolt a magyar kerékpársport. Három magyar indulója lett a Girónak, közülük Valter Attila tavalyi három összetettbéli szakaszelsőségével, a rózsaszín trikó viselésével sporttörténelmet írt, és az interjú pillanatában már az olaszországi szakaszokon jeleskedik a csapatában. Mindez járulékos sportszakmai haszon, amit a Giro előkészítő munkája termelt ki?
Igen, az elmaradt Giro is hatalmas hasznot hozott. Korábban egyedül Bodrogi László volt képes kijutni a Giróra, most pedig két év alatt már négy magyar versenyzőnek adatott meg az a lehetőség, hogy részese legyen a profi kerékpárosok egyik legjelentősebb világeseményének: tavaly Dina Mártonnak és Valter Attilának, idén pedig utóbbi mellé Peák Barnabás és Fetter Erik csatlakozott. Ha tartjuk a sormintát, jövőre négy, aztán öt versenyző indul.

Korábban itt, a Mandiner hasábjain Stephen Roche, a tripla korona ír birtokosa, az 1987-es Tour de France és Giro d’Italia győztese, a sportág világbajnoka, a mostani magyar szervezőmunka sportszakmai tanácsadója arról beszélt, hogy évek múltán is kimutatható hozadéka van a Nagy Rajtnak azáltal, hogy a kerékpáros életmód a civileknél is más polcra kerül. Erre is kiterjedt a kormányzati munka? 
A múlt évben a Giróhoz kapcsolódóan hirdettük meg a kerékpározás évét. Érdemes megemlítenünk, hogy Dániában, ahol egész más a kerékpárosok aránya, és ahonnan idén a Tour de France rajtol, ez évben tették ugyanezt, vagyis még a dánok is dolgoznak a saját kerékpáros kultúrájuk fejlesztésén. Az volt az egyik legfőbb célunk, hogy a Giro kapcsán ne csak a kerékpársportnak, hanem a hazai kerékpározás ügyének is lendületet adjunk. Megszerveztük, hogy a gyerekek közlekedési alapvizsgát tehessenek. Civil szervezetek együttműködésével létrehoztuk a Közlekedő kisokost, amelyet mára a negyedikesektől a nyolcadikosokig
mindenki megkapott, és a múlt évben 97 ezer iskolás tett közlekedési alapvizsgát.

Ennek nem az a lényege, hogy legyen egy újabb tárgy, amiből meg lehet bukni, hanem hogy addig gyakorolhatnak a gyerekek, amíg el nem sajátítják az ismereteket. Elég, ha csak a saját fiaimra nézek, látom, mennyire nem voltak tisztában a KRESZ alapjaival, pedig ma már minden tizenkét éves önállóan részt vehet kerékpárral a forgalomban. Elengedhetetlen tehát, hogy ismerjék a közlekedési szabályokat. A hazai közlekedési statisztikákban is tetten érhető a jelentős javulás: a kilencvenes évek elején minden esztendőben nagyjából 2500-an haltak meg közlekedési balesetben, a 2010-es évekre ez a szám 600-650-re csökkent. A világjárvány idején természetesen jelentős javulást állt be, ez most visszaesett nagyjából évi 540 halálesetre. Az unió átlaga egymillió lakosra vetítve 44 körüli éves halálozási statisztikát mutat, tehát még mindig bőven van tennivalónk. Célunk, hogy javuljon a felnövekvő nemzedék közlekedési kultúrája.

Mit érez majd a hétköznapi kerékpáros a Giro szerteágazó hasznából? 
Elindítottuk például a Google biciklis útvonaltervezőjét, ami a környező országok fejlettebb kerékpáros kultúráját tekintve – talán Ausztriát kivéve – hatalmas előrelépés. Azért, hogy a kerékpáros munkába járást támogassuk, tavaly elindult az elektromos rásegítéses kerékpárokra kiírt támogatás. Azon generáció előtt, amelyik akár egészségi, mozgásszervi okok miatt nem mert vagy nem tudott kerékpárra ülni, ezzel a technológiával új dimenzió nyílt. Kerékpáros forradalom zajlik Európa-szerte, a változás mértékét jól mutatja például, hogy Németországban hét év alatt négyezerről kétmillióra nőtt az elektromos rásegítéses kerékpárok eladása. Ez a robbanás, ha nem is ebben a mértékben, mindenhol megjelenhet.

A harmadik, balatonfüredi szakasz pódiumceremóniáján is túl vagyunk, milyen érzelmek kavarognak most önben?
A legmerészebb álmainkat is felülmúlta a magyar szurkolók szakmát értő szeretete és fegyelmezett, ám óriási lelkesedést mutató rajongása. Amikor a Nemzetközi Kerékpáros-­szövetség elnöke, David Lappartient a budapesti időfutam után már a második nap szóba hozta, hogy Magyarország megérett a Tour de France hasonló eseményére, akkor tényleg úgy éreztem, mindent kihoztunk ebből a lehetőségből, ami hazánk javára válhat. Az egyes versenynapokra lebontott néző­szám meghaladta a valaha volt legnagyobb bármilyen hazai rendezésű sporteseményét, hiszen több, mint negyedmillió ember jött ki szurkolni a hazai három szakaszon. A napi több­órás tévéközvetítések vagy a versenyzőkkel együtt vágtázó magyar huszárok képe és sok más kedves és felejthetetlen pillanat bejárta a világsajtót. Ráadásul a Giro után idehaza rajtoló Tour de Hongrie is hatalmasat profitál a versenyből, hiszen tíz-tizenegy World Tour-csapat világszínvonalú sprinterekkel vesz részt rajta. Ekkora lendületet tíz év alatt sem kaphatott volna ez a megméretés. Ha nagyzolni akarnék, azt mondanám, minden világszínvonalú koncert előtt van egy előzenekar. Giro, köszönjük a felvezetést!

*** 

*** 

*** 

Visszhang

*** 

Nyitóképen: Indulás a Budapest és Visegrád közötti nyitószakaszon május 6-án. Előtérben a három magyar versenyző: Fetter Erik, Peák Barnabás és Valter Attila. Fotó: REUTERS / Szabó Bernadett