Mamika, jánka és a nagy rasszizmusvita

A Mamikám című regény indulatokat keltett roma körökben, és nem csak ott. A szerző, Háy János viszont azt mondja: „A felvetett társadalmi kérdésekért a mű nem felelős, annak megoldása nem feladata, és semmilyen módon nem lehet azáltal megoldani, hogy a művön számonkérjük bizonyos társadalmi problémák felvetésének jogosságát.”

LAKNER DÁVID

Vót akkó az anyámnak egy

olyan ura, azt se tudom,

honnan vót, oláccigán vót,

tiszta fekete, mid a néger,

hát az osztán soha nem dógozott, de

mindig ivott, meg oszt meg is vert

bennünket. Pedig aki nem az apja

a gyereknek, az olyat nem is csináhat.

Oszt a nővéremet belökte a szobába,

az anyám meg csak hatta, pedig még

én is tuttam, micsiná vele, mer olyat

csinát, amit az én rendes apám nem

csinát vóna egy gyerekkel soha, mer

azé még gyerek vót a nővérem, olyat

nem csinát vóna, mer olyat csinányi

bűn.

Az elmúlt hetekben Háy János

Mamikám című regényének hasonló

részei okoztak felzúdulást,

főként roma megszólalók részéről,

de mások is visszautasították a regényből

általuk kiolvasott romakép

valóságát. Például Parászka Boróka,

aki az önkormányzati Józsefváros

Újságban azt írta: fehér, középosztálybeli

nőként sértette meg a kortárs

magyar regény.

„Amit a Mamikámban kapunk,

az maga a nyelvi giccs, ami arról

árulkodik, hogy mennyire távol

van ez az irodalom a társadalom-

és terepismerettől, de még

az önmagának felállított irodalmi

konstrukciós szabályoktól is. Ilyen

az, amikor például »székelyül«,

»góbéul«, »erdélyiül«, »svábosan

« vagy éppen »zsidósan«

ír megannyi dilettáns szerző” –

szögezte le az újságíró a cikkében.

A roma polgárjogi aktivista, Márton

Joci is felszólalt, megjegyezve,

hogy ő egy időben kifejezetten

szerette a kegyetlenségeket is bemutató

dél-amerikai regényeket,

de a Mamikámról nem érzi, hogy

az emberi lét mélységeit tárná fel.

Szerinte az sokkal inkább „a cigányok

mocskait mutatja be”. Kalla

Éva szintén a Józsefváros Újságban

írt kritikát, lapunk megkeresésére

pedig azt mondja, nemcsak íróként,

de egyszerre cigány emberként

is olvasta a regényt. Ebben

a minőségében pedig mélyen megalázva

érzi magát, amikor másmilyennek

képzelik el őket, mint

amilyenek valójában.

Igaz, ha a fenti mondatokat

idézzük, érdemes például az alábbiakat

is: a többségi társadalom

tagja az elbeszélő szerint nem

enne „a cigán után, a cigán lábasábó

egy falatot se, akkó se, ha

megdöglene éhen. Nem inna abbó

az üvegbő, amibő a cigán ivott,

mer utákozik tőlünk. A házába se

menne be, mer hiába kaptunk házat,

mondogatta az Öregmamika,

a Mamika annya, hogy a cigán az

cigán, a házbó is putrit csiná.”

A nem roma szereplőket a cigány

elbeszélő rendre parasztokként

emlegeti, kitérve arra is: amikor

a lopott holmikat kezdték a faluban

eladni, a nem cigányokat sem

túlzottan érdekelte, honnan származnak

azok. Ráadásul az elbeszélő,

mint ez nyilvánvaló, maga is

cigány, ahogy a korán elment apja

Az a pékként tisztességesen

dolgozó férfi , aki sosem bántotta

volna őket, nem hagyta volna lányai

zaklatását sem. Következik-e

ezekből, hogy egy nem cigánynak

is fel kell háborodnia, mondván,

ő nem tartja magát rasszistának,

nem viselkedne így cigányokkal?

Vagy hogy az említett elhunyt

édesapa testesítené meg valójában

a romák összességét?

Persze a kisebbségi érzékenység

jogosan lehet erősebb, miután

kevesebb alkalmuk nyílik a reprezentációra,

nehezebb küzdeni

a sztereotípiák ellen. Háy János

viszont eközben lapunknak arról

beszél, hogy szerinte nagyon

nem kéne középréteghez tartozó

fehér férfi akat emlegetni, mint

azt többen most teszik, „kisülne

a szemem a szégyentől, ha mondjuk

Tóth Krisztáról azt írnám egy

könyve kapcsán, hogy középréteghez

tartozó fehér nő.” Hozzátéve,

hogy a kritikusok szerinte azt

sem értik: a könyv nem is ebből

a szemszögből szólal meg, mert

ő nem turista abban a világban,

ahol a Mamikám játszódik. „Nem

hiszem, hogy az ideologikus és

indulatilag, illetve érzelmileg elragadtatott

olvasatokat bármilyen

szinten is meg lehetne változtatni.

Sőt, azt kellett tapasztalnom, hogy

még olyan dolgokban sem tudnak

visszavonulót fújni, amely dolgok

nem érintik a prekoncepciójukat,

például, hogy a nyelv és az, hogy

mi a neve az elbeszélőnek, az írói

kompetencia, akár tetszik, akár

nem” – mondja lapunknak.

A regényt védelmébe vette Kemény

István is, aki a Könyvterasznak

arról beszélt, a Mamikám az ő

számára katartikus olvasmányélmény

volt. „Egy, a görög klasszikusokhoz

mérhető végzettragédiát

találtam benne, az elbeszélő cigány

nőben, a »jánkában« és anyai barátnőjében,

»mamikámban« pedig

két felejthetetlen irodalmi nőalakot.

Kapcsolatukban, ami cigány és

nemcigány, idős és fi atal nő viszonya,

természetesek a konfl iktusok,

ahogy az egymásra találások, a szeretet,

harag, megbocsátás, gyanakvás,

félreértés, megértés, tisztelet

és szolidaritás is”, szögezte le.

Kalla lapunknak viszont azt

mondja, a regénynek egy vallomás

adja a keretét, ebből a vallomásból

pedig számára egyértelműen kiderül:

„az író a művészi szabadsága

jegyében a gyanúsítottat legfőképpen

olyan dolgokról beszélteti,

amelyek a cigányoknál tabutémának

számítanak.” Kalla szerint az

írónak elnézést kellett volna kérnie,

mert megsértette őt cigány mivoltában.

Parászka eközben kritikájában

azt írta: „Kalla Évának igaza

van, a regény alakjai, nyelve, helyzetei,

teljes íve szemlélteti és igazolta

a szélsőjobbos előítéleteket.

Amit így kapunk, az nem a raszszizmus

kritikája, ábrázolása, hanem

maga a vegytiszta rasszizmus,

irodalmi köntösben. (Anti)hősnőnk

megpróbált kitörni, de elbukott,

győzött a faék egyszerűségű társadalmi

fatalizmus meg a vérben

hordozott kulturális identitás.”

Háy lapunknak arról beszél,

minden irodalmi prózának van

valóságalapja, és erre épül a szövegben

érintett sorsok vizsgálata,

ahogy a lét mélyebb feltárása is.

Viszont soha nem ez a valóságalap

uralja a művet, még ha a társadalmi

gondot általában ez a reáliaalap

veti is fel. „A felvetett társadalmi

kérdésekért a mű nem felelős,

annak megoldása nem feladata,

és semmilyen módon nem lehet

azáltal megoldani, hogy a művön

számonkérjük bizonyos társadalmi

problémák felvetésének jogosságát.

Az Árvácska nem felelős azért, hogy

az árvaságra jutott gyerekek gondját

felveti, az Amerikai psycho nem

felelős a kiégett érzelemhiányos

pénzügyi befektetők sorsáért, még

ha nem is mindegyik sorozatgyilkos,

mint a regény főhőse, A halál

kilovagolt Perzsiából nem oldhatja

meg az alkoholizmus problémáját”

– sorolja Háy. Ellenben az említett

művek problémafelvetései valóságosak,

a gond pedig nem tűnne el

azzal, ha holnap arra ébrednénk,

hogy ezek a regények nincsenek. Az

író elmondása szerint a mögöttük

lévő valóságot nem szüntethetjük

meg, annyit viszont sajnos el lehet

érni, hogy a valóságot mint regényproblémát

kezeljük.

„Furcsa talán, de úgy érzem,

hogy a Mamikám elleni igazságtalan

támadások a Mamikám valóságalapjában

megragadott problémát

önkéntelenül eltüntetik, s

ilyen módon egy követ fújnak azzal

a döntéshozói felelőtlenséggel, ami

a mélyszegénység kapcsán zajlik az

országban immáron harminc éve.

Aki kétségbe vonja azt a sorsot,

ami ott meg van írva, nem, vagy

nem akarja tudni, milyen sorsokat

kéne besegíteni a jobb minőségű

életbe” – teszi még hozzá Háy,

aki szerint érdemes például Kocsis

Krisztián neurobiológus egy-egy

interjújába belenézni, milyen volt

élete első hat éve.

Márton Joci viszont úgy látta az

írása szerint, cigányként egy élet

megy el az önképük tisztogatására,

hogy ne gondoljanak magukra

úgy, mint „önsorsrontó, haszontalan,

kiszámíthatatlan, az érzelmein

uralkodni nem képes, velejéig

romlott szerencsétlenségre,

ez a könyv viszont ezt a szennyet

zúdítja a nyakunkba, és ez tette

számomra olyan nehezen olvashatóvá.”

Kalla eközben a kritikájában

úgy vélte, Háy egy olyan roncsolt

nyelvet hozott létre, „mint annak

idején a cigányokat karikírozó

Borsszem Jankóban, vagy ahogyan

a mai cigányviccekben csúfolják

a romákat.” Kérdésünkre, milyen

műveket ajánl, amikben számára

pontos a romák reprezentációja,

Lakatos Menyhért Füstös képek vagy

az Akik élni akartak című regényeit,

Osztojkán Béla Átyin Jóskának

nincs, aki megfi zessen című könyvét

és Holdosi József Kányák című

családtörténetét javasolja.

Háyt is kérdezzük róla, ő pedig

olyan műveket említ, amik

a Mamikámhoz hasonlóan „olyan

fi gyelmi terepre tévedtek, amely

terep addig nem tartozott az irodalmi

fősodor fi gyelmi terébe.” Elsőként

Bródy Sándor Nyomor című

novellagyűjteményét emeli ki, amit

elmondása szerint bár már nem

olvasunk, de megalapozta Móriczot

Utóbbi ezen a téren sokat tett,

nemcsak az Árvácskával, de olyan

alapművekkel is, mint a Sárarany

– teszi hozzá. A háború utánról Fejes

Endre Rozsdatemetőjét, Kertész

Imre Sorstalanságát, Hajnóczy Péter

Perzsiáját, Spiró György Csirkefejét

vagy „a mélyszegénységet szociografi

kusan feltáró” Csalog Zsolt

munkáit emelné ki. Utóbbi szerzőtől

a Parasztregényt említette cikkében

Kalla is.

Háy úgy látja, a közösségi média

és az internet katalizálhatja a vitát,

ami szerinte sokszor hányaveti

gondolatok leírásáig és személyeskedésig

jutott, miközben olyanok is

véleményt formálták, akiknek gőzük

sem volt, mi van a regényben.

„Ugyanakkor, ha leveszem azt,

hogy engem személyesen mennyire

megvisel az, ami történt, talán

fontos kiemelni, hogy egy kortárs

regény mégiscsak beleszólt a közbeszédbe,

mégpedig olyan téma

kapcsán, ami meglátásom szerint,

ha van olyan, hogy nemzeti sorskérdés,

akkor ez tényleg az. A regény

félreolvasása, ideológiai vád

alá helyezése rettenetesen meglepett.

Épp ezzel ellentétes reakcióra

gondoltam, hiszen a szöveg ebből

a szempontból pont az ellenkezőjéről

beszél. Persze, mondhatjuk,

hogy egy regénynek annyi olvasata

van, ahány olvasója, de azért

az alaptónusokat mégsem értjük

félre. Itt jegyzem meg, hogy akik

közösségi képviselőként léptek fel

a Mamikám ellen, ők sem feledhetik,

hogy csak egy olvasatot képviselnek,

e mellé keresnek fegyvertársakat.

Mivel sem íróként, sem

magánemberként nincs takargatnivalóm,

biztosan írhatom, hogy

rossz helyre tüzelnek!” – mondja.

Azt, hogy a maga számára ez

milyen konklúzióval jár, illetve

hogy mennyire pusztít és ő menynyire

pusztul tőle, egyelőre nem

látja. Annyit tud, hogy ha írni fog,

a továbbiakban sem külső elvárásokra

fi gyel majd, csak az adott

témájára és a belső írói lelkiismeretére.

„Az ideologikus gondolkodást,

bármibe van is csomagolva,

a művészetre, a gondolkodásra és

általában az életre is ártalmasnak

tartom. Elég csak felidézni Örkényt,

aki oly sokszor elmondta, miképpen

veszítette el a humorát, a barátait

és a művészi érzékenységét abban

az időben, amikor az ideológia

fogságába került”, zárja Háy.