Egy barátság vége

Az Európába, főként Svédországba menekült, jogaikért küzdő kurdokat Törökország egybemossa a terroristákkal. Egyelőre egyik fél sem enged, ami a svéd és a finn NATO-csatlakozás útjában áll.

AFP / FREDRIK SANDBERG

Keresztes Imre

Az 1923-ban megalakult Török Köztársaságot Svédország ismerte el elsőként a skandináv államok közül, majd rá egy évre már alá is írták a barátsági szerződést. A szoros kapcsolatok annak a stratégiai együttműködésnek a folytatását jelentették, amely az Oszmán Birodalom és Svédország között alakult ki a cári Oroszországtól való félelem miatt. Mindez különös fénytörést kapott, miután a múlt hónapban Svédország és Finnország éppen az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt döntött úgy, hogy felvételt kér a NATO-ba, de a várt villámcsatlakozást a törökök meghiúsították. Úgy tűnik, az akadályok elhárítása még hónapokat vehet igénybe, hiába jelentette ki a hétvégén Helsinkibe látogató Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, hogy Törökország biztonsági aggodalmai jogosak.

Ankara általa terroristának tartott 33 kurd kiadatását kérte többek között a két észak-európai országtól, Tayyip Erdogan török elnök pedig úgy fogalmazott, hogy egyes európai országokban „terroristák ülnek a parlamentben”. Amineh Kakabaveh kurd származású svéd független törvényhozónak kétsége sem fért ahhoz, hogy Erdogan róla (is) beszélt, mert számára – fogalmazott – „a kurdok minden támogatója és védelmezője terrorista”.

Kakabaveh Irán kurdok lakta részéből menekült el, egy évig Törökországban bujkált, majd Svédország fogadta be. A kurdok jogaiért küzdő politikus asszony támogatása kulcsfontosságú volt, hogy a szociáldemokrata Magdalena Anderssont tavaly svéd kormányfővé válasszák. A múlt héten is az ő szavazatán múlt, hogy a bizalmatlansági voksoláson ne bukjon meg a stockholmi kabinet. Az egykori kurd pesmerga harcos közölte, addig nem szavaz az ellenzékkel, amíg a kormány betartja a vele kötött megállapodást, és továbbra is támogatja a szíriai kurd Demokratikus Egyesülés Pártját (PYD), amelynek tagjait szabadságharcosoknak tartja.

Csakhogy Ankara szerint a PYD és annak katonai szárnya, a Népvédelmi Egységek (YPG) a törökországi Kurd Munkapárt (PKK) szíriai lerakatai. A közel négy évtizede az önállóságért fegyveres harcot vívó PKK-t nemcsak Törökország, de az EU és az USA is terrorszervezetnek minősíti, viszont a szíriai kurdok mozgalmát nem. Ráadásul az YPG az amerikaiak fontos szárazföldi szövetségese volt az Iszlám Állam elleni harcban. Törökország viszont oly mértékű biztonsági kockázatot lát a PYD által Északnyugat-Szíriában kialakított kurd autonómiában, hogy újabb katonai offenzívára készül ellene.

Svédország kapcsolata a PKK-val és Törökországgal nem egyszerű. Ankara után Stockholm volt az első, amely 1984-ben terroristának bélyegezte a PKK-t. Abdullah Öcalan, a PKK alapító-vezetője parancsára 1984-ben és 1985-ben a párt két volt tagját is megölték Svédországban. Olof Palme svéd kormányfő 1986-os meggyilkolása mögött kurd szál is felmerült. A PKK által indított törökországi gerillaharc több mint negyvenezer ember életét követelte, számos terrorista merénylet történt, illetve a török hadsereg rendszeresen hajtott végre tisztogatóakciókat. Kurdok ezrei menekültek Európába, a svéd liberalizmus miatt különösen Stockholmban telepedtek le.

Ankara általa terroristának tartott 33 kurd kiadatását kérte

Az EU-ban összesen százezresre becsült kurd közösségek politikailag különösen aktívak, rendszeresen szerveznek kampányokat, a török állam elleni tiltakozásokat. Igyekeznek egyfajta diplomáciai jellegű kapcsolatot kialakítani, megdolgozni a közvéleményt, megjelenni a sajtóban, pénzügyi támogatást szerezni. A főként Törökországban, Iránban, Irakban és Szíriában élő 40 milliós kurd nép a legnépesebb a Közel-Keleten azok közül, amelyeknek nincs önálló államuk. Az európai kurd­barát mozgalmak irányultságai azonban elmosódnak, Svédországban és más európai országokban rendkívül nehéz megállapítani, hol ér véget a legális YPG és hol kezdődik a terrorista PKK támogatása. Stockholmban például a kurdbarát megmozdulásokon gyakoriak a PKK-zászlók.

A török–európai kapcsolatokat azonban ez sokáig kevésbé érintette. A svédek támogatták Törökország EU-csatlakozását, Ankara szövetségest látott a skandináv országban, sőt 2013-ban – már bőven Erdogan kormányzása idején – stratégiai partnerséget kötöttek. Igaz, közben Svédország nemcsak török másként gondolkodóknak adott menedéket, de a PKK menekülő tagjai között befogadta a szeparatista csoport volt társalapítóját, Huseyin Yildirimet, aki a szervezet európai kapcsolataiért volt felelős.

A svéd–török viszonyban a törést főként a PYD felemelkedése okozta a szíriai polgárháború éveiben. Mint a legtöbb nyugat-európai ország, Svédország is szimpatizál a szervezettel, és azt nem tekinti a PKK részének. A PYD 2016-ban irodát is nyithatott Stockholmban, majd a svéd kormány erőteljesen bírálta Törökországot, amiért 2019-ben megindította az első katonai offenzíváját az észak-szíriai kurdok ellen. Svédország akkor – több EU-taghoz csatlakozva – fegyverembargót vezetett be Törökországgal szemben.

Ráadásul Ann Linde svéd külügyminiszter különös figyelmet fordít a PYD-re, annak több vezetőjével is találkozott, és svéd küldöttség látogatott a szíriai kurdok által ellenőrzött területekre. Linde azt ígérte, hogy a kormány jövőre Északkelet-Szíria pénzügyi támogatását 376 millió dollárra növeli. Az pedig tovább rontott a helyzeten, hogy ankarai bejelentés szerint a török hadsereg több svéd gyártmányú AT4 típusú rakétát zsákmányolt a PKK fegyvereseivel török területen, 2020-ban és 2021-ben folyt harcok után. Kérdés, hogy ez igaz-e. A Stockholmi Egyetem török intézetének igazgatója, Paul T. Levin azt mondta, hogy az ő és mások vizsgálatai alapján a rakéták amerikai gyártású verziók lehettek, amelyeket a szíriai kurdoknak szállítottak. Levin szerint Svédország nem egy esetben támogatta a PKK elleni török akciókat, sőt a szervezet több tagját is kiadta Törökországnak.

Akárhogy is, a svéd kollektív tudat része az elnyomott kisebbségek és etnikumok, az emberi jogok támogatása, Törökországnak pedig jogos biztonsági elvárásai vannak. A kompromisszumot azonban nehezíti, hogy Svédországban szeptemberben, Törökországban pedig jövő júniusban választások lesznek, és nyilvánvalóan mindkét kormány tekintetbe veszi a belpolitikai érdekeit is.