Az építész szakma szerint a szálló a magyar modern építészet egyik jelentős emléke

 Magyar Hang  |   2022. február 27., vasárnap

Csoda Salgótarjánban: megvették a Karancs Szállót

Csoda Salgótarjánban: megvették a Karancs Szállót

A Karancs szálló Salgótarjánban (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)

Ha megveszik, akkor az annak a jele, hogy Salgótarján nem teljesen reménytelen – mondja Attila a város egyik legszebb épülete, az évtizedek óta üresen álló Karancs Szállóval átellenben, a zebra túloldalán. Megvették. Ezt akkor még nem tudtuk.

A Nool.hu-ról (a Nógrád Megyei Hírlap online felülete) értesültünk arról múlt héten, hogy „Kereken egy hét van hátra a novemberben kezdődött online árverésből, de egyelőre még egy licit sem érkezett a Karancs Szállóra. Salgótarján szebb napokat is megélt, ikonikus épületét a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) internetes felületén kínálják eladásra.”

A Magyar Bírósági Végrehajtói Karnak nincsen jó híre manapság. Ahogyan Salgótarjánnak sem túl jó az ázsiója, bár ez régebbi történet. A hirdetés szerint a 3224 négyzetméter alapterületű, 84 szobás szállodaépületben irodák, társalgók és egyéb helyiségek is vannak. A létesítmény rossz állapotban van, teljes felújításra szorul. A kikiáltási ára 212 millió forint volt, ám feleennyiért, 106 millió forintos minimum áron már lehetett rá licitálni. Ha esetleg több érdeklődő is akadt volna, ahogy végül is akadt, akkor 2 millió 120 ezer forintos licitlépcsővel ígérhettek egymásra a vevőjelöltek. A licitnapló tanúsága szerint a hétfőn lezárult árverésre egészen az utolsó előtti napig nem érkezett érvényes ajánlat.

Bár az árverés 18 órakor zárult, az utolsó, győztes ajánlat 18 óra 23 perckor érkezett, és 155 millió forintról szólt. Azt sajnos nem tudni, ki a nyertes, mert árverési álnéven szerepelt: M47WH-en licitált. Ha rákeresünk erre az interneten, a találatok között számítógépes akkumulátort például találni, szállodavásárlót nem.

 

 

A Sagra Architects építésziroda egyébként 15 éve már készített egy tervet a Karancs Szálló felújítására. Mint írják, 2007-ben az akkori tulajdonosok az akkor már jó ideje nem működő szállodafunkció visszaállítását tervezték. A szakembereknek sikerült meggyőzniük a tulajokat arról, hogy az épületet mindenképpen meg kell menteni. 2007-ben már hat éve üresen állt, és kezdett igen rossz állapotba kerülni. A helyreállítás több szempontból is hátrányos alaphelyzetből indult volna. Az akkori tulajdonosok birtokában csak a toronyépület volt, mivel a teljes ingatlant korábban már felszabdalták, és darabokban eladták, így a földszinten ruhaüzlet, bank, pékség, ilyen-olyan üzletek voltak mind külön tulajdonban, amelyek visszavásárlására az akkori tulajdonos kísérletet tett, de nem járt sikerrel. A helyzet most is ugyanez: a ruhaüzlet, pékség, egyebek ma is működnek. A toronyépület eladását ez nagyban nehezítette, hiszen így nem volt hely sem étteremnek, sem konyhának, semmi kiszolgáló területnek, de még földszinti előcsarnok, recepciós terület sem volt.

A 2007-ben készült tervek ezeket a hiányosságokat úgy orvosolták, hogy a főbejáratot az első szintre emelték. „A felújítás tervei akkor az építési engedélyt megkapták, de sajnos a 2008-as gazdasági világválság megakasztotta a beruházást. Az épület azóta is üres, az állaga romlik” – írja a Sagra Architects.

A Karancs Szálló 1961–63-ban épült Jánossy György építész tervei alapján, a salgótarjáni Fő tér első modern épületeként. Az építész szakma szerint a szálló a magyar modern építészet egyik jelentős emléke. A Fő teret olyan kimagasló építészeti alkotások övezik, mint a Karancs Szálló mellett álló, Szrogh György által 1962–66-ban tervezett József Attila Művelődési Ház és a Fő tér déli oldalán 1967-ben Finta József által tervezett Pécskő Áruház. A salgótarjáni városközpont 1968-ban Hild János-emlékérmet kapott.

Salgótarján furcsa egy hely. Ezt már én mondom. Lehet, hogy nincsen igazam. Nekem a „modern városközpont” szimplán betonrengeteg, a város meg nehezen értelmezhető városként. Egy keskeny völgyben húzódik, gyönyörű környezet, ronda panelházak. Persze a domboldalon gazdagok villái állnak, de ha csak a belvárosra koncentrálunk, olyan, mint valami emberelosztó. Itt van ugyanis a vasúti és a buszpályaudvar is, innen mindenki csak elfelé igyekszik.

Megállok egy üzlet előtt, nívós cukrászdának néz ki, bemegyek, mert nagyon éhes vagyok. Van néhány sütemény, de ez alapvetően egy kis ABC. Van viszont rántott húsos szendvics és jó szó. Marika, az eladó szerint itt nincsen értelme szállodát üzemeltetni. – Ki jönne ide? És miért? – kérdezi. Jogos a felvetés, de ez egy ördögi kör. Mivel a városban nincsen nagyobb létszámot elhelyezni tudó szállás, nem jönnek ide konferenciák. Lett volna itt több hasonló rendezvény is, de miután szállás csak messze elérhető, inkább oda mentek a reménybeli érdeklődők. Ezt már nem Marika közli, hanem egy panziós, aki félve – tulajdonképpen mindentől – inkább nem adja a nevét az interjúhoz. Hely van náluk, tizenöt embert el tudna szállásolni.

Ferencék az anyósától örökölt lakást adják ki, a Karancs Szálló mögötti egyik szalagházban. „Nem teljesen legálisan” – jegyzi meg a teljesen illegálisra. A lakást egy hónapból átlagosan két hétre veszik ki. Nem egyben, éjszakánként – pontosít. Erre alapozva úgy érzi, lenne helye egy rendes szállodának is a városban. – Két dolog kell hozzá – kezdi. – Egy jó étterem és egy jakuzzi.

 

 

Attila vezetéknevére visszakérdezek ugyan, ő is csak annyit árul el: Attila. A Salgótarjáni Kohász Sportegyesület zászlóját mutatja, a sok névváltozást megélt klub 1999-ben szűnt meg. – Ez is egy jelkép – mondja a zászlóra mutatva. – Meg ez is – bök a szálló épületére. Úgy véli, mindenképpen meg kell menteni, ha másnak nem, hát lakóháznak jó lehetne – vázolja fel a számára legkézenfekvőbb lehetőséget.

Vele is akkor beszéltem, amikor még nem lehetett tudni, lesz-e vevője a Karancs Szállónak. Hogy mennyire van igaza, nem tudom. Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt azért járt Tompos Ádám kollégám a városban, mert itt árulták az ország legolcsóbb lakását. Mindössze 600 ezer forintba került a 48 négyzetméteres, egy plusz két félszobás lakás, amelyben nem volt sem ajtó, sem ablak, sem fűtőtestek.

Jómagam utoljára 2019 szeptemberében voltam itt azon apropóból, hogy van még Magyarországon olyan megyeszékhely, „ahová csak átszállással lehet elvonatozni. És persze nagyon lassan. Ez a hely nem más, mint az ország egyik legszebb – fekvésű – városa, Salgótarján” – írtam akkor. Nem sok minden változott, ma Salgótarjánba 2,5 órás menetidővel, egy átszállással juthatunk el Budapestről vonattal.

Salgótarján jövőjének záloga a különleges természeti környezetében rejlik, turisztikai vonzereje hatalmas lehetne, ami teljesen kiaknázatlan és sokak előtt ismeretlen – írja a Sagra Architects építésziroda. Hozzáteszik: e vonzerő kiaknázásának és az egykori Karancs Szálló megújulásának abszolút lenne létjogosultsága. A Fő tér épületei a magyar modern építészet kiemelkedő alkotásai, ezek minőségi építészeti felújítása a jövőbe történő befektetés lenne.

A Karancs Szálló ügyében többször kerestem Fekete Zsoltot, Salgótarján összellenzéki polgármesterét. Nem sikerült beszélnünk.

A ház eladásáról megkérdeztem az ország legnagyobb ingatlanos hirdetési oldalának vezető gazdasági szakértőjét is. Nógrád megye lakáspiaca kicsit felborult – válaszolta Balogh László. Mint írta, óriási területi és értékbeli különbségek tarkítják a megyét. Nyugat-Nógrád ingatlanárai akár 2-3-szorosai lehetnek a kelet-nógrádi áraknak a lakóingatlanok piacán. Az Ingatlan.com-on fellelhető ezernyi Nógrád megyei hirdetés alapján Salgótarjánban átlagosan 200 ezer forintot tesz ki egy négyzetméternyi lakás vagy ház, és az eladásra felkínált lakóingatlanok középértéke 13 millió forint. Ezzel szemben Balassagyarmaton 290 ezer forintos négyzetméterárakkal találkozhatunk, és 23,7 milliós átlagos ingatlanértékkel. De ez nem csak a Nógrád megyei nagyvárosok sajátja: Bánkon és Diósjenőn 500–300 ezer forintos négyzetméterárak és 55–40 milliós ingatlanértékek a tipikusak. Ez a területi megosztottság a szakértő szerint jól megmagyarázza a Karancs Szálló helyzetét is: ha a hotellel bármely másik megyeszékhelyen találkoznánk, nem az lenne a kérdés, hogy a vevő kifizetné-e érte két családi ház árát, sokkal inkább az, hogy százmilliókban vagy milliárd forintban lehet-e meghatározni az ingatlan értékét.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/5. számában jelent meg, január 28-án.

A cikk a Helyközi járat program keretében valósult meg, amely a Partizán támogatásával jött létre, hat magyar szerkesztőség projektjeként. Ha teheti, támogassa munkánkat. Támogatással és ötletekkel kapcsolatban írjon a helykozijarat@gmail.com címre.