– Mit gondol, miért van ennyi kétely a szén-dioxid körül?

– Az éghajlatváltozásnak sok az összetevője. Az üvegházhatású gázok képezik a meghatározó okot, de nem kizárólag. A politika csak a szén-dioxidot emelte ki, és talán ez a túlzott leegyszerűsítés a probléma. Könnyen bele lehet kötni, miután a szén-dioxid-koncentráció és a hőmérséklet növekedése között nem közvetlenül egyenesen arányos a kapcsolat. Az óceánok elnyelik a hőt, a szén-dioxidot is, az állandó jégfelület hűtőszerepet lát el, tehát a Föld végeredményben kevésbé melegszik, mint ahogy azt a légkörben lévő szén-dioxid-többlet indokolná. Ez egy érdeklődő, de nem szakértő ember számára akár cáfolatként is hangozhat. De, sajnos, ettől még van összefüggés. Azt pedig nem lehet nagyon vitatni, hogy mi juttatjuk a légkörbe a többletet. Fosszilis tüzelőanyagokat égetünk, és abból többlet-szén-dioxid keletkezik.

– Hány százalékban lehet felelős a szén-dioxid az éghajlatváltozásért?

– Százalékokat ne mondjunk, de közel felében, az biztos.

 

– Milyen más üvegházhatású gázok, részecskék aránya nő még a légkörben?

– A korom hatása szintén jelentős, főként az északi jégfelületek gyors olvadására, ez a többlet-szén-dioxid és a metán mögött a harmadik legerősebb éghajlat-módosító tényező. Súlyos egészségkárosító hatása is van, tehát kibocsátásának a csökkentése több szempontból is indokolt volna, ráadásul a szén-dioxidhoz képest kevesebb lemondással járna. Egyelőre azonban nem látszik körvonalazódni az ehhez szükséges nemzetközi politikai akarat. Ezenfelül a dinitrogén-oxidnak van még meghatározó szerepe, ez a mű­trágyázásból származik.

– A szén-dioxid-kibocsátás démonizálásával kezdődő folyamatok eredményeként csökkent az energiatermelésben más üvegházhatású gázok és részecskék kibocsátása is?

– Nem teljesen, mert míg a dinitrogén-oxid-növekedés a mezőgazdaságból származik, a metán részben az állattenyésztésből. Korom például kisebb arányban biomassza égetéséből is kerül a légkörbe, magyarul fatüzelésből, amit szén-dioxid-kibocsátás szempontjából semlegesnek tartunk. De túlnyomó arányban valóban a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származik ez is, részben a metán is.

– De bizonyos hangok szerint a szén-dioxid áldás is lehet, és nem átok, mert a növények most nagyobb arányban veszik fel, a fotoszintézis miatt ez számukra trágya. Akkor ez örömhír?

– Nem. Ez a fokozott felvétel csak egy kicsivel több, hiszen a növényeknek egyébként vízre, tápanyagokra is szükségük van. Hogyha van egy autógyáram, attól még, hogy kétszer annyi autógumit kapok a beszállítótól, nem fogok tudni több autót gyártani, mert ahhoz kétszer annyi motor is kellene. Ráadásul az éghajlatváltozás és a talaj kimerülése rontja a növények életfeltételeit. Elsivatagosodó környezetben hiába bombázzuk a növényt szén-dioxiddal, az nem fogja megmenteni. Negyven százalékkal nőtt a koncentrációja az iparosodás kezdete óta a légkörben, ez túl nagy többlet. Van némi előnye, de azért a Föld egészére nézve túlsúlyban van a káros hatása.

– De volt már olyan a Föld történetében, hogy több volt a szén-dioxid a légkörben, és akkor is működött az ökoszisztéma…

– Sőt, sokkal több is volt. Persze, működött, más fajokkal, más formában. Soha nem a Földnek lesz probléma az éghajlatváltozás, mindig az emberiségnek. A mi életfeltételeink fognak drámaian megváltozni. Itt a sebesség a fő probléma. A Föld történetében ezek a hatalmas változások evolúciós léptékben zajlottak le, több tízmillió év alatt, amihez az élővilág képes volt alkalmazkodni. Most viszont erősen sérülnek majd az ökológiai rendszerek. Ugyanez a helyzet a vírussal, hatvanezer évbe telt, míg egyik kontinensről a másikra átkerült egy-egy kórokozó. Most ez hat óra alatt megtörténik, amihez lehetetlen evolúciósan alkalmazkodni. Persze a természet akkor is meg fogja tenni, csak teljesen megváltozik. Ha valaki nem is hiszi el a szén-dioxid hatását a felmelegedésre, az óceánok savasodását talán megérti. Az óceán nagy szén-dioxid-elnyelő közeg, pH-értékének változása miatt pedig pusztulnak a korallzátonyok. Ezek élővilágának jelentős szerepe van a táplálékláncban, ami végső soron az emberi élelmezést is komolyan érinti.

– És már húsz centimétert emelkedett a tengerszint a jég olvadása miatt…

– Nem tűnik soknak, de a kis szigeteken már megérzik. Nemcsak az a probléma, hogy elönti őket a tenger, hanem kevesebb lesz a mezőgazdasági termelésre alkalmas terület is, hiszen messzebbre jut be a sós víz a szárazföld alá, tönkremegy a talajvíz. A világ lakosságának elég nagy százaléka a tengerpart közvetlen közelében él, és a hasznosítható mezőgazdasági területeknek is jelentős része van ott.

– Mennyi lesz az emelkedés, ha az összes jég elolvad?

– 68 méter, az már érinti Párizst, Londont, New Yorkot.

– És a tengerszint emelkedése exponenciális lesz?

– Minden folyamat exponenciális. Ezt nehéz megérteni, mert azt jelenti, hogy az elején lassan emelkedik a görbe, kevésbé látványos, aztán hirtelen beindul, és egyre gyorsabb lesz, és akkor már nehezebb tenni ellene. A jégtömeg jobban olvad, ha már kisebb a mérete, ezt talán mindenki érti.

– El tudná magyarázni röviden és világosan, hogy a szén-dioxid növekedése hogyan függ össze az éghajlatváltozással?

– A Napból érkező energia egy része elnyelődik, másik része visszaverődik a Föld felszínéről. Az elnyelt, hővé alakult, majd más hullámhosszon visszasugárzott energia kijutását akadályozzák az üvegházhatású gázok. Ezt nagyon szépen meg lehet mutatni hőkamerával és két léggömbbel, ha az egyiket szén-dioxiddal töltjük meg, a másikat levegővel. A hőkamera mutatja az emberek testhőmérsékletét, most már használják is a vírushelyzet miatt iskolákban, reptereken, azt is jól lehet vele látni, hol szökik ki a meleg egy épületből. Na most, ha a léggömbök mögé állítunk egy-egy embert, akkor a hőkamerán keresztül csak azt fogjuk látni, aki a levegővel töltött léggömb mögött áll. A szén-dioxiddal töltött léggömb mögé nem fogunk tudni belátni hőkamerával, mert elnyeli a hőt, amit a testünk kibocsát. Tehát a szén-dioxid jó, mert valamennyi hőt itt tart a Földön, ennek köszönhetően vannak élhető körülmények. Ha viszont jóval többet tart itt, megváltozik az éghajlat. Ez ilyen egyszerű.

– A klímával kapcsolatos szkepticizmust a kényelem is táplálja? Vagyis hogy kényelmesebb megmagyarázni, hogy nem is mi vagyunk a hibásak, hogy élhessünk ugyanúgy tovább?

– Valóban, ezért az olyan környezeti problémákat, amelyeket kényelmesen meg tudtunk oldani, meg is oldottuk. Ma már senki nem kételkedik abban, hogy az ózonréteg elvékonyodott, vagy hogy az autók mérgező szén-monoxidot bocsátanak ki katalizátor nélkül. Az előbbi problémát megszüntették más hajtógázok alkalmazásával, és a hűtőszekrény-vásárlók ezt alig érezték meg. A katalizátor szintén nem járt óriási lemondásokkal, fel se tűnt a legtöbb autótulajdonosnak. Most azonban sokkal kényelmetlenebb életformaváltásra volna szükség, sőt, a féktelen növekedésről kellene lemondani, hogy visszatérjünk abba a világba, amelyben nincs a boltok polcain télen-nyáron avokádó meg eper. Akkor már inkább keresünk valami kifogást, hogy ez az egész miért kamu, vagy miért nem működő megoldás.

– De eddig minden problémát megoldott az emberiség. Ezt is meg fogja?

– Volt már rá példa a történelem során, hogy egy civilizáció összeomlott, mert felélte a tartalékait. Ott a Húsvét-sziget, ahol túlnépesedés alakult ki, ami az erdők kiirtásával együtt ökológiai katasztrófát okozott, és a 15 ezer fős lakosság két-háromezer főre csökkent száz év alatt. Hasonló eset volt az aztékoké, inkáké, és számos civilizációról nem is tudunk, mert nyomuk sem maradt. Most ez nem helyi szinten zajlik, hanem globálisan. Az energia tulajdonképpen a kisebbik probléma, a nyersanyag a nagyobbik. Ha Líbia területének egyharmadát letakarnánk napelemekkel, a világ energiaproblémája meg lenne oldva. Miért nem csináljuk? Nincs hozzá elég anyag. Az elektromos autóval is az a probléma, hogy nem lesz annyi nyersanyagunk, amennyi az átálláshoz kell. Energia bőven érkezik a Földre a Napból, nyersanyagból viszont véges mennyiségünk van.

– Mennyire véges?

– Egy-két évtizeden belül már komoly problémák lesznek az ellátással, az olcsó tömegtermelés számára hozzáférhető források el fognak fogyni, az ásványkincseket birtokló országok elkezdik letiltani az exportot, felmennek majd az árak. Most egyébként is irreálisan alacsonyak, pár ezer forintért lehet Londonba repülni, egy mobiltelefon olcsóbb, mint egy komolyabb vacsora egy étteremben. Ez tarthatatlan.

– De szoktuk azt mondani, hogy nem azért ért véget a kőkorszak, mert elfogyott a kő. Nem lehet, hogy megoldjuk a problémát új anyagokkal, új technológiai forradalommal?

– A hiány most már minden erőforrásra kiterjed, a Földet egészében merítjük ki. Ez a lépték nem maradhat, már nyolcmilliárd embert érint, és túlságosan erőforrás-igényes életformát. Egyetlen nap alatt húszezer év termését éljük fel, olyan készleteket, amelyek intenzív vulkáni folyamatok során keletkeztek.

– Hozhatunk nyersanyagokat a Holdról, a Marsról?

– Nem hiszem. Egyelőre ezeknek a technológiáknak több az ára, mint a haszna, mind pénzügyileg, mind az energiát és az anyagszükségletet tekintve. De tegyük fel, hozunk valamennyit. Csakhogy évente milliárd tonnákat használunk most fel, gyakorlatilag csúszdán kellene szállítanunk folyamatosan az utánpótlást. Mellesleg a Holdra szükségünk van, a jelenléte, a tömege nélkül nem lenne élet a Földön, biztosítja ugyanis a bolygó tengelyének azt a dőlését, ami a klíma stabilitásához elengedhetetlen. Tehát nagyon nem rabolhatjuk ki. De a legtöbb műszaki megoldás hasonló problémákkal jár. A szén-dioxid-elnyelő üzemekhez is rengeteg energia kell, amit lehet megújulóval fedezni, de évi 30 milliárd tonna kerül a levegőbe, szétszórva. Ebből jelenleg egy körömpiszoknyit tudunk begyűjteni. Pár éve megoldották, hogy az erőművekből kikerülő szén-dioxidot algákkal kössék le, amelyek olajat termelnek belőle. A laboratóriumban gyönyörűen működött, ám amikor nagyobb méretben kezdték el alkalmazni, kiderült, hogy a víz keringetéséhez nyolcszor annyi energia kell, mint amennyit az algák által kitermelt olajból lehet kinyerni.

– De az anyag, amit az eszközeinkbe építünk végül is nem vész el, itt marad a Földön.

– A víz sem fogy, csak adott helyen, adott időben, adott társadalmi csoportok számára van belőle hiány. Több mint kétmilliárd embernek nincs elég belőle, pedig ugyanannyi a víz a Földön, mint eddig. A nyersanyag is itt marad, csak szétszóródik. Valószínűleg össze lehet szedni, csak sokkal-sokkal drágábban, mint amikor csak kibányásztuk koncentrált formájában.

– Mi lesz ennek a vége?

– Elkezdődik majd egyfajta hiánygazdaság, hogy várni kell valamire, aztán még többet várni, aztán nem lesz. Folyamatosan drágul majd minden, végül kénytelenek leszünk újra GPS nélkül tájékozódni. Korlátozni kellene a fogyasztást, takarékosan bánni a nyersanyagokkal, de úgy látom, ezt nem nagyon akarjuk felismerni. Pedig nem életbe vágó fontosságú, hogy én hazatelefonálhassak a hűtőnek, hogy tegye be a sört, vagy a fűtésnek, hogy legyen meleg a lakás egy óra múlva. Ne legyen alapvető igény, hogy kiruccanjunk Londonba egy hétvégére! Gyakorlatilag most semminek nincs értéke, csak a pénznek. Ismét el kell kezdeni megjavítani az eszközeinket az újak helyett. Fogyasztói társadalom helyett gondolkodó társadalommá kell válnunk. Nem vagyok optimista, ugyanis a politika rövid távon működik mindenhol, tehát nem fogja a szükséges irányba terelni a társadalmat, ez nem érdeke a gazdasági erőknek sem. Pedig nem kellene megvárni, míg rákényszerülünk erre. Ennyien nem tudunk tovább élni ilyen életszínvonalon. Ha elmegy a civilizáció a falig, akkor is marad majd ember a Földön, csak kevesebb.