A Szovjetunió szétesése után Oroszország magáévá nyilvánította az összes volt szovjet sarkkutató-állomást az Antarktiszon. Így az ukrán sarkkutatók munkahely nélkül maradtak, hiába szerették volna az egyik szovjet állomást tovább üzemeltetni. Nemzetközi mozgalom indult az ukrán sarkkutatás életben tartása érdekében, és az Egyesült Királyság felajánlotta Ukrajnának 1 fontért az addig általuk üzemeltetett Faraday sarkkutató állomást, az Antarktisz Graham-föld nevű kinyúló félszigetének csúcsánál lévő, 800 méter hosszú Galindez-szigeten, Kijevtől 15 ezer kilométerre.

Az ukrán zászlót 1996-ban vonták fel az ukrán tudományos akadémia első elnökéről, a mineralógus Volodimir Vernadszkijról elnevezett Verdanszkij-állomáson, és azóta folyamatosan lakják az ukrán sarkkutatók. A legénység legújabb turnusa január végén hagyta el hajóval Odessza kikötőjét. Jelenleg a 12 ukrán sarkkutató kétségbeesetten figyeli a napi 24 órában üzemelő tévét, amelyen az ukrán műholdas adást nézik, ha éppen nem havazódik be annyira a parabolaantenna, hogy teljesen elvágja őket a külvilággal fenntartott egyetlen összeköttetésüket jelentő műholdas kapcsolattól.

Az Antarktiszon mostanában van vége a nyárnak, hamarosan beköszönt a teljes sötétség és a jéghideg. A legtöbb kutató minden követ megmozgat, hogy hazatérhessen harcolni, de erre a jelenlegi helyzetben kevés lehetőségük van, nem tudnak értük hajót küldeni. A Wired riportja szerint egyikük, a traumatológus-aneszteziológus Kitrij (Khytryi), aki az állomás orvosa, például azért nem indulhat haza az előző turnussal, mert az őt felváltó orvos a fronton harcol. A független Ukrajna számára PR-szempontból is nagyon fontos, hogy a 26 éve folyamatosan üzemeltetett állomást ne kelljen feladniuk. Orvosra márpedig szükség van, tehát Kitrij marad még egy évet, bár szerinte nagyobb hasznát vennék a sebesült katonák ellátásában. „Hinni akarok benne, hogy egy szabad Ukrajnába térhetek haza” – mondja.

Sok ukrán kutató elmenekült a hazájából, az ő megsegítésükre indultak is alulról jövő kezdeményezések, amelyekben kutatócsoportok ajánlhatnak fel állásokat a tudós menekülteknek. Persze hogy ezek az együttműködések mennyire lesznek a gyakorlatban is működőképesek, az a személy kvalitásaitól függ, hiszen a nyugati egyetemekre, kutatóintézetekre bekerülni békeidőben csak a legkiválóbb, Keletről jött kollégáknak van esélyük.

Az ukrán kutatók nyomorúságával nem is lehet összehasonlítani orosz kollégáik helyzetét. Az ő életük legalább nem került veszélybe, bár sokuk munkája ugyanúgy ellehetetlenült. Oroszország a civilizált világ szemében páriává vált, és minden kapcsolatot igyekeznek megszakítani vele – akár van köze a területnek Putyinhoz és Ukrajna megtámadásához, akár nincs. Emiatt Oroszország nemzetközi tudományos kapcsolatai is megszakadtak az esetek többségében. Ez akár egész orosz intézmények létét is veszélyezteti. A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) több mint tíz évvel ezelőtt 300 millió dollárral szállt be a moszkvai Szkolkovo Intézet (Skoltech) megalapításába, és azóta is gyámkodik felette.

A Skoltechnek hatalmas nemzetközi reputációt adott az MIT-s kapcsolat, de ennek vége. Az ukrajnai invázió másnapján az MIT bejelentette, hogy megszakít minden együttműködést a Skoltechkel – írja a Science. A bejelentést tevő Rafael Reif MIT-rektor szülei a II. világháború elején menekültek el Ukrajnából. A Skoltech (egyelőre még) rektora, az amerikai Keith Stevenson ezt úgy kommentálta, hogy „ez olyan, mint amikor elválik tőlünk a szerelmünk. Kreatívan kell gondolkodnunk, hogy fenn tudjuk tartani a morált”.

Jelenleg azok a vélemények vannak túlsúlyban, amelyek az orosz kutatókkal való mindenféle kapcsolat megszakítását követelik, válogatás nélkül. Az Európai Bizottság felfüggesztette az orosz részvételt a legnagyobb európai tudományos programban, a Horizon Europe-ban, és a vezető tagállamok tudományos pénzosztó szervezetei is sorra határolódnak el az oroszoktól. Augusto Marcelli fizikus, az olasz külügyminisztérium tanácsadója szerint „ameddig háború dúl, és emberek harcolnak, az egyetlen lehetséges döntés, hogy leállítunk mindent”. Bár kevesen gondolják azt, hogy a kutatók nagy többségének bármi köze lenne a háborúhoz, a legtöbb nyugati kutató és tudománydiplomata egyetért: ebben a helyzetben a tudományt nem lehet kivonni a kultúra, a sport, a pénzügyek, a kereskedelem közül.

Vannak azonban olyan tudományos szervezetek is (bár ők vannak kisebbségben, és támadások kereszttüzébe kerültek), amelyek eddig ellenálltak az oroszok bojkottjára való felszólításnak. Ilyen a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU), amely elutasította az ukrán csillagászok oroszok kizárására vonatkozó petícióját. Az unió elnöke azzal érvel, hogy az IAU politikamentes szervezet, és nem fogalmazhatnak meg politikai üzenetet. Hasonló véleményen van a Franciaországban lévő ITER (vagyis a Nemzetközi Termonukleáris Kísérleti Reaktor) is, amely a vezetés szerint a „hidegháború gyermeke”, és szándékosan pártatlan szervezet.

A brit egyetemeket tömörítő Universities UK sem támogatja a válogatás nélküli bojkottot, bár arra szólította fel a tagjait, hogy tekintsék át az oroszokkal ápolt együttműködéseiket. A német rektori konferencia azonban befagyasztotta az összes oroszokkal kö zös projekt finanszírozását, mi közben arra biztatják a kutatókat, hogy informális csatornákon tartsák a kapcsolatot az oroszokkal. Több orosz kutató is felemelte szavát az ukrajnai orosz agresszióval szemben, de a minap elfogadott törvény – amely gyakorlatilag börtönnel fenyeget mindenkit, aki megpróbál eltérni a hatalom szóhasználatától – őket is elhallgattatta.

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN helyzete még kényesebb. A Franciaország és Svájc határán lévő kutatóintézet, a világ legnagyobb részecskefizikai laborja mindig is afféle hídszerepet töltött be az oroszok és a nyugati világ között. Sem 1968-ban, sem 1979-ben nem rúgták ki az oroszokat, amikor azok éppen Csehszlovákiát vagy Afganisztánt támadták meg. Most is óvatos döntést hoztak: felfüggesztették Oroszország protokolláris „megfigyelői” státuszát, nem kezdenek egyelőre új kollaborációt az országgal, de a több mint ezer orosz kutatót, aki a CERN-ben dolgozó fizikusok 8 százalékát adja, nem küldték haza, és a már megkezdett projektek folytatódnak.

Talán az űrkutatásban a legerősebb a Nyugat és Oroszország közötti együttműködés – pontosabban az egymásra utaltság. A legutóbbi időkig kizárólag Oroszország rendelkezett emberek szállítására alkalmas űrhajóval (a Szojuzzal), így a közreműködése nélkül nem lehetett elérni a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) dolgozó nyugati űrhajósokat sem. Ez a helyzet a Space X Crew Dragon űrkapszulájával megváltozott, de az ISS-t továbbra is együttesen üzemelteti a Roszkoszmosz és a NASA. A mindennapos fenntartás zavartalanságának biztosítása érdekében az ISS-t vezérlő csapatok közötti kommunikáció folyamatos, bár a Roszkoszmosz igazgatója megeresztett korábban egy fenyegetésnek is beillő figyelmeztetést arról, hogy a szankciók miatt le fognak állni a Szojuzok (amelyek az ISS-hez csatlakozva manőverező-hajtóműként üzemelnek), és akkor az ISS le fog zuhanni. De ez csak üres fenyegetőzés volt. Az Európai Űrügynökség azonban megszakította az együttműködést az oroszokkal, így lefújták a Bajkonurból tervezett, európaiak által rendelt rakétaindításokat, ahogy az ESA francia guyanai űrközpontjában is elköszöntek az oroszoktól.

A háború közvetett hatásaként egy másik országból is tömegesen indulhatnak meg a kutató menekültek Nyugat felé: Oroszországból. A Science-nek nyilatkozók szerint olyan pletykák keringenek Oroszországban, hogy Putyin hadiállapotot vezethet be, lezárhatják a határokat, és megtilthatják, hogy a tudósok elhagyják az országot. Függetlenül attól, hogy ennek mennyi a realitása, sokuk (főként azok, akik Putyin hangos kritikusai voltak) nem akarják megvárni, hogy újra a vasfüggöny mögé rekedjenek, és izolációban kelljen leélniük az életüket. Kérdés, vajon a jelenlegi helyzetben számíthat-e egy orosz ember arra, hogy tárt karokkal fogadják a szabad világban.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/12. számában jelent meg március 18-án.