Elvonókúra

A volt hondurasi elnök amerikai kérelemre történt őrizetbe vétele aligha zárja el az USA-ba tartó drogok útját, vagy szünteti meg Washington együttműködési kényszerét korrupt rendszerekkel.

AFP / ORLANDO SIERRA

HVG

„Juanchi New Yorkba megy, és ott ezt a mambót már Tonyval táncolja” – énekelték önfeledten a hondurasi elnökválasztást fölényesen megnyerő Xiomara Castro hívei a kampányban, majd a győzelem éjszakáján is. A politikai dalocska szövegének lényege, hogy a hivatalából nyolc év után távozó Juan Orlando Hernández elnök (Juanchi) következő útjának a New York-i területi szövetségi bíróságra kell vezetnie, ahol tavaly márciusban kábítószer-kereskedelemért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték az öccsét, Juan Antonio (Tony) Hernándezt. Az ő perében elhangzott, hogy a kolumbiai kokainszállítmányokat a bátyja tudtával és segítségével engedte át Mexikó felé, és az idősebb Hernández az első, 2013-as elnökválasztási kampányához egymillió dollárt fogadott el az azóta már szintén életfogytig amerikai börtönben ülő Joaquín Guzmántól, a Sinaloa kartell Köpcös becenevű egykori vezetőjétől. 

Joe Biden amerikai elnök napokkal a hivatalba lépése után Kama­­la Harris alelnököt bízta meg a latin-amerikai ügyekkel, ami pedig az ő asztala volt, amikor 2009–2017 között Barack Obama mögött volt a második ember. A The New Yorker amerikai magazin úgy tudja, a Hernández elleni vádakat meghallva Harris első reakciója az volt, hogy „kapják el” a hondurasi elnököt. Ezt azonban nemcsak az akadályozta meg, hogy a politikus éppen hatalmon volt, s ezért immunitást élvezett az országában, de az az amerikai íratlan szabály is, hogy hivatalban lévő államfővel szemben nem emelnek vádat. Hernández mandátuma azonban január 27-én lejárt, és a hondurasi rendőrség elit egysége akcióba lépett: a fővárosban, Tegucigalpában őrizetbe vették az 53 éves exelnököt. Az illetékes bíró elutasította az ügyvédek kérését, hogy a politikust helyezzék házi őrizetbe, így Hernándezt a rendőrség egyik kaszárnyájában tartják fogva március 16-áig, amikor az első tárgyalásra sor kerül az USA által benyújtott kiadatási kérelemről.

A Tony Hernández perében a vádat képviselő ügyész már 2019-ben állami segítséggel végrehajtott kábítószer-kereskedelemnek minősítette a történteket, és erre most az amerikai kérelemből kiszivárgott információk is ráerősítenek. A dokumentum úgy összegzi, hogy a családjában 17 gyerek közül a tizenötödikként született Hernández politikai felemelkedését a kábítószer-kereskedelemből érkező pénz segítette, a képviselői mandátum 1997-es megszerzésétől a házelnöki poszton keresztül az államfői tisztség megkaparintásáig. A kiadatási kérelem szerint 2004 és 2022 között szerepet játszott annak elősegítésében, hogy Hondurason keresztül több mint 550 tonna kokain utat találjon a világ legnagyobb drogpiacának számító Egyesült Államokba. Hernández kenőpénzért adott politikai védelmet kábítószer-kereskedőknek, akik közül időközben többen is – hogy mentsék a bőrüket – ellene vallottak.

A kiadatási eljárás három hónapig is elhúzódhat, s ha az exelnök az USA-ban köt ki, az annak is köszönhető, hogy a képviselőház elnökeként nagy szerepe volt annak a 2012-es alkotmánymódosításnak az elfogadtatásában, hogy hondurasi állampolgárokat átadhassanak más országoknak. A magát ártatlannak valló Hernández erre is hivatkozik, meg arra is, hogy a kábítószer-kereskedelem ellen együttműködött az amerikai hatóságokkal – a jelek szerint csak a felszínen, és azok kárára, akik nem fizettek a védelemért.

kenőpénzért adott politikai védelmet kábítószer-­keres­kedőknek

Utolsó szalmaszálként a kiadatási kérelemről döntő legfelső bíróságban bízhat, amelynek mind a 15 tagját pártja, a Nemzeti Párt neveztette ki 2016-ban, a testület elnöke pedig a személyes lekötelezettjének számít. Ugyanez a legfelső bíróság volt az, amely 2017-ben jóváhagyta, hogy az alkotmánynak az egymandátumos elnöki ciklust előíró passzusát felülbírálva Hernández harcba szállhasson az újrázásért, majd a külföldi megfigyelők által csalással fertőzöttnek tartott választás megnyerése és az azt követő, halálos áldozatokkal járó tüntetések után beiktathassák.

Az exelnök ellen szól továbbá, hogy hazájában rendkívül népszerűtlenné vált, amihez a drogvádakon kívül az is hozzájárult, hogy a tízmilliós Honduras több mint fele a szegénységi küszöb alatt él. Kiáltóak a jövedelmi és vagyoni különbségek, tombol az erőszak, és a GDP 2020-ban a latin-amerikai ország modern történetében a legnagyobb arányban, 9 százalékkal csökkent, mert a koronavíruson kívül két óriási hurrikán is pusztított.

Az USA-ban üdvözölték Castro győzelmét, és szeretnék rács mögött látni Hernándezt, de Washington viszonya a korrupt, autokrata politikusokhoz sem Hondurasban, sem Latin-Amerika egészében nem nevezhető következetesnek. Már Obama volt az elnök, és Biden az alelnök, amikor Hondurasban 2009-ben katonai puccsal leváltották a négy évvel korábban elnökké választott Manuel Zelayát, mert a konzervatívként indult államfő túl baráti viszonyt épített ki Hugo Chávez Venezuelájával és Fidel Castro Kubájával, és a hatalomátvételt az USA tudomásul vette. Harris most méltatta Honduras új elnökét, a baloldali egységfront élén győztes Xiomara Castrót, aki nem más, mint a dominikai száműzetéséből 2011-ben hazatért Zelaya felesége, s a hivatalba lépését követően első dolga volt a parlamentben elfogadtatni a férje egykori kormánytagjainak adott büntetlenséget, és kinevezni a saját kabinetjébe több rokonát. 

2017 januárjában Biden a Hernándezzel folytatott telefonbeszélgetésében megdicsérte Hondurast a nemzetbiztonság és az adóbeszedés területén elért fejlődésért. Donald Trump idején Washington még megengedőbb volt, nem érte hátrány Hernándezt a 2017-es elnökválasztás „lezsírozásáért”, amihez elég volt, hogy a hondurasi elnök megígérje az együttműködést a republikánus elnök által az USA-ra leselkedő egyik legnagyobb veszélynek tekintett illegális bevándorlás visszaszorításában. Biden számára is gondot jelent a Honduras, Guatemala és El Salvador alkotta Északi háromszögből érkező illegális bevándorlók tömege. Hernández kiiktatásával pedig aligha szakad meg a délről északra tartó drogútvonal, amelyen a kokain mellett egyre több szintetikus kábítószer – elsősorban metamfetamin és fentanil – érkezik az USA-ba.