A felmosás nem boldogít

Alig vesztett aktualitásából Betty Friedan A nőiesség kultusza című, az amerikai kiadás után közel hatvan évvel magyarul is megjelent könyve.

GETTY IMAGES / STEVE KAGAN

Matalin Dóra

„Az Egyesült Államokban a 20. század derekán a nők a kielégítetlenség és a vágyakozás különös, felkavaró érzésétől szenvedtek. Minden kertvárosi feleség egyedül igyekezett megbirkózni az érzéssel. Miközben ágyazott, bevásárolt, huzatot választott az ülőgarnitúrára, mogyoróvajas szendvicset majszolt a gyerekeivel, fuvarozta a cserkészfiúkat és cserkészlányokat, a férje mellett feküdt az ágyban éjszakánként – még saját magának is félt feltenni a néma kérdést: »Ez minden?« Így kezdődik Betty Friedan A nőiesség kultusza című könyve. Meglepő, de közel hatvan évet kellett várni a magyar megjelenésig. Még meglepőbb, hogy állításai közül jó néhány még ma is aktuális. Sőt a mai Magyarországon talán aktuálisabb, mint néhány évtizede lett volna.

Friedan 42 éves volt, amikor első könyve megjelent. A megírására részben édesanyja és saját sorsa inspirálta, részben az a több száz interjú, amit újságíróként készített amerikai nőkkel. Anyai ágon magyar zsidó bevándorlók gyermekeként egy Illinois állambeli kisvárosban született 1921-ben. Anyja újságíró volt, de amikor férjhez ment és gyerekei születtek, a férje kérésére abbahagyta a munkát, hogy a családjának éljen. Egy ideig úgy tűnt, hogy neki is az anyja sorsa jut. Pszichológiát tanult, majd újságíró lett, de amikor teherbe esett, kirúgták. Ettől kezdve három gyermeke nevelésének szentelte az életét, és csak akkor tudott női magazinoknak szabadúszóként írni, amikor ők aludtak.

A fordulópont 1957-ben következett be, elment egykori női főiskolája, a Smith College diákjainak évfordulós találkozójára, és interjúkat vett fel az ott megjelent nőkkel. Cikket írt a beszélgetésekből, ám közlését több magazin visszautasította. De nem adta fel. Bébiszittert fogadott, és öt éven át rendszeresen bevonatozott kertvárosi otthonából a nagyvárosi könyvtárba, hogy a könyvén dolgozhasson. Legmerészebb álmaiban sem gondolt arra, ami a megjelenést követte. Könyve szinte azonnal bestseller lett Amerikában, hárommillió példányt adtak el belőle, nők milliói érezték úgy, hogy róluk szól. Egyebek mellett a könyv hatására a hatvanas években Amerikában elindult a feminizmus második hulláma, amely a nők nagyobb politikai részvételét, legális abortuszt, egyenlő esélyeket az oktatásban és a munkaerőpiacon, és bölcsődei-óvodai hálózat kiépítését tűzte ki célul. Friedan 1966-ban megalapította a National Organization for Women (NOW) nevű nőjogi szervezetet, és a nőmozgalom egyik vezetője lett.

A nőiesség kultusza arról a folyamatról szól, hogy az amerikai nők a második világháború után újra tömegével szorultak vissza az otthonaikba, hogy kizárólag anyák és feleségek legyenek. A feminizmus első hulláma elérte, hogy választójogot kapjanak, tanulhassanak és dolgozhassanak, de az ötvenes évekre a középosztálybeli nők mintha önként mondtak volna le az új lehetőségekről. Egyre korábban mentek férjhez, és egyre több gyereket szültek. Az amerikai felsőoktatásban a hallgatók között a nők aránya az 1920-as 47 százalékról 1958-ra 35 százalékra esett vissza.

Mindez azonban nem vitt boldogságot, elégedettséget a családokba. Sok háziasszony szenvedett különféle pszichoszomatikus tünetektől, terjedt körükben a depresszió, az alkohol- és a gyógyszerfüggőség. Friedan arra kereste a választ, milyen társadalmi, gazdasági nyomásra húzódtak vissza a nők az otthonaikba, és miért lettek ettől boldogtalanabbak. Vizsgálta a kérdést pszichológiai, oktatási szempontból, felvetette a média, a reklámipar, a fogyasztói társadalom felelősségét. Arra jutott, hogy az elégedetlenség és az üresség érzése akkor múlhat el, ha a nők tanulnak, kreatív, fizetett munkát végeznek, a lélekölő és monoton házimunkával pedig csak annyit foglalkoznak, amennyit minimálisan muszáj. Nem hirdette, hogy ne vállaljanak gyerekeket, hiszen maga is háromgyerekes anya volt, de azt igen, hogy a gyerekeknek sem jó, ha frusztrált, túlterhelt, de mégis unatkozó anyával vannak egész nap.

A  gyerekeknek sem jó, ha frusztrált, túlterhelt, unatkozó anyával vannak egész nap

Bármilyen furcsa, de a szavai egybecsengenek azzal, amit a május 10-ei beiktatására váró köztársasági elnök, Novák Katalin fogalmazott meg még 2010-ben, amikor azt írta: „Unom a bárgyú mesekönyveket, szeretnék két mondatot úgy váltani egy felnőttel, hogy nem szakít félbe senki, és minden vágyam csukott ajtó mellett pisilni. Szeretném hasznát venni a két diplomámnak, a négy általam ismert idegen nyelvnek, az élettapasztalatomnak.” Magyarországon 2010 óta mégis egyre erőteljesebben ösztönzik a nőket arra, hogy első számú feladatuk az anyaság, az ebbéli „kiteljesedés” legyen, bár az egykeresős családmodell az alacsony hazai bérek miatt lényegében megvalósíthatatlan.

A magyar kiadás előszavában Juhász Borbála nőtörténész, genderszakértő emlékeztet, hogy a szocializmusban evidens volt, hogy a nők is dolgoznak, volt gyes, bölcsődék, óvodák, és – ha szigorú és megalázó megszorításokkal is, de – legális volt az abortusz, bár például a családon belüli erőszak kérdését elhallgatták, tabutéma volt. A rendszerváltás után nálunk is megjelent azonban a „nőiesség kultusza”, ezzel együtt a Friedan által kritizált nyomásgyakorlás, az anyaság, az otthonteremtésnek nevezett vég nélküli házimunka piedesztálra emelése.

E tekintetben a könyv időtálló, még ha bizonyos részeit az utókor erőteljes kritikával illette is. A legtöbb jogos ellenérzést Friedan később visszavont hasonlata váltotta ki, amely szerint az amerikai kertvárosok olyanok a nők számára, mint a kényelmes koncentrációs táborok. Azon is sokan felháborodtak, hogy kizárólag a hozzá hasonló fehér, középosztálybeli nőkkel foglalkozik, figyelmen kívül hagyja a feketéket, az alsóbb társadalmi osztályok, a fizikai munkát végzők vagy a leszbikusok problémáit.

Friedan 2006-ban halt meg, élete végéig hangoztatva, hogy a nők még nem érték el a teljes egyenlőséget. „A forradalom még nem ért véget” – mondta, hozzátéve: hiába adják a dolgozó nők a háztartások bevételének felét, amíg a házimunka és a gyereknevelés fele nem a férfiaké, nincs igazi egyenlőség.