Azt, hogy miért jut eszembe Hévízről A néma revolverek városa, maga a szerző, Rejtő Jenő sem tudná elképzelni. Annyi biztos, hogy a mű főszereplője, 13. Pác Tivald becsületes nevét jobb nem firtatni. Tivald egyébként „Negyvenen túl, deresedő fejjel, vidáman járta a világot, a börtönöket, és tudta, hogy mindenben balszerencséje van. Ezért ismerték úgy az alvilágban, mint 13. Pác Tivaldot. A Pencroft vezetéknév már előtte is homályos volt.” Mint ahogy a hévízi szállásadók, boltosok, vendéglősök neve is. Utóbbiakról legalább kiderül, miért.

Cirill betűk lépten-nyomon

Hévíz egyebek mellett arról híres, hogy az üzletei ajtaján, legyen az pékség, szálloda, thai masszázs, előkelő helyen szerepelnek a cirill betűs feliratok, mert a 4500 lelkes Zala megyei települést, a megye legkisebb közigazgatási területű városát hagyományosan rengeteg orosz és ukrán vendég kereste fel az ukrajnai háború kirobbanása előtt.

Rejtő Jenő 1943 január 1-jén a második világháborúban, az oroszországi Jevdavokóban vesztette életét. Vagy tűnt el, mert a kor gyakorlata szerint egy katona halálát három tanúnak kellett volna igazolnia jegyzőkönyvben, de nem volt ennyi. Az író halála, vele a második világháború messze van az időben, most azonban mégis közel. Ezek egyik szomorú vetülete, hogy most nem jönnek Magyarországra, így Hévízre sem az ukrán, sem az orosz turisták turista mivoltukban. Érkeznek ők, de most menekültként. És jellemzően tranzitország vagyunk: akik Magyarországra léptek, mennének is tovább, szabadabb, boldogabb, gazdagabb országokba.

A hosszú hétvége ideológiailag mindentől mentes Hévízen. Aki itt sétál, Ausztriában érezheti magát. A szép, rendezett városka utcáin szép, rendezett emberek korzóznak. Gyerekként nyaraltam néhányszor a nem távoli Bükfürdőn a nagyszüleimmel, ott tanultam meg felismerni a nyugati embert. Tökéletes frizura, választékos öltözet, véletlenül sem bolyhos mackóalsó vagy lenőtt haj, mint ami a magyarokra volt jellemző. Buta rádöbbenés, mégis nagy: már kamasz voltam, amikor nagyapám elmondta, hogy azok a jól szituált osztrák emberek ugyanúgy nyugdíjas postások, bolti eladók, agrármérnökök (mint ő) voltak, csak a történelem méltóbb lapokat osztott nekik.

Sétálok 2022-ben Hévízen, és ugyanezt érzem. Azonnal kiszúrom, ki jött Nyugatról. Nézem a rendszámokat, van osztrák, meg van néhány svájci, német, cseh. Mindegyikből kevés. Kell-e hulladékudvar a világhírű hévízi gyógytó városának belterületére, veszélyeztetve ezzel a tóval szoros szimbiózisban levő tőzeglápot? Alig néhány hete írtam erről, kapcsolati tőke tehát van. Hogy ne csak úgy spontán jöjjek, hosszas telefonálgatás előzte meg mostani látogatást is. Vendéglősökkel, panziótulajdonosokkal egyeztettem, a vége mindegyik beszélgetésnek ugyanaz lett: nyilatkoznak ugyan az elmaradt ukrán, orosz vendégekről, de csak név nélkül.

 

A kisember nem tehet a háborúról

Nem értettem, miért van ez így. Végül körvonalazódott egyfajta válasz: elegük van abból, hogy minden hír erről szól.
– Hévízről? – kérdem.
– Nem, hanem abból, hogy minden hír a háborúval foglalkozik – felelik.

Mert ők nem haragszanak az orosz emberekre. Nem a kisember tehet a háborúról, hanem Vlagyimir Putyin elnök. Az orosz átlagember hónapokkal a harcok megkezdése előtt szállást foglalt Hévízen, és jön, ha tud, ugyanígy vannak ezzel az ukránok is. Értsem meg, ebben a kérdésben nincsenek marketingszempontok, akik itt vannak, azok nem ideológiai alapon jönnek, hanem mert, mondjuk, fájnak az ízületeik. Márpedig a hévízi gyógyvíz kúraszerűen alkalmazva gyógyítja az ilyen panaszokat is.

– És hát igen – mondja egy panziótulajdonos, aki több ingatlan kiadásából él –, a háború miatt elmaradnak az ukrán és orosz vendégek, de nem panaszkodik, mert a helyüket elfoglalták a belföldi turisták. A hosszú hétvége közel százszázalékos foglaltság mellett ment nála, hasonlóról számolt be a többi, név nélkül nyilatkozó szállásadó is. Sőt, amikor arról érdeklődtem, mit javasolnának a most érkezőknek, hova menjenek fürdőzni, ketten is a kehidakustányi fürdőt említették, mondván, ott talán még van hely.

Az ötletet megfogadva el is autózom a történelmi iratokban már 1019-ben említett községbe. A termálfürdő parkolója, de még a mellette lévő liget is dugig van kocsikkal, a rendszámok – nem pontos kalkuláció – 98 százaléka magyar. A többi osztrák, német, cseh, ahogy látom. A recepciós azt mondja, nincsen telt ház, a bejárat előtt köntösben cigarettázó vendég szerint cipőkanállal még elfér néhány fürdőző. Hévízre visszafelé elhajtok a zalacsányi, szállodaként üzemelő Batthyány-kastély előtt, ott sem tudnék leparkolni. A közeli golfpálya zsúfoltabb, mint a Műegyetem rakpart ellenzéki tüntetés idején.

Útisör, viszki és csokoládé

– Ukránok nélkül is megvagyunk, köszönjük – summázza Hévízen a boltos, akinél virslis párnát vásárolok, éhség ellen. Panaszkodik. Hogy ide ritkán jöttek ukrán, orosz vevők, mert a szállodákban kosztoltak, hozzá legfeljebb „útisör, viszki és csokoládé beszerzése végett” érkeztek.
– Viszki? – kérdezek vissza.
– Igen, ezt én sem értettem az elején, de viszki – válaszolja. Az „útisör” meg, mint mondja, a nevében hordozza a jelentését: ráérő turista veszi, sétához.

Hasonló tapasztalatokról számol be az egyik négycsillagos szállodával szemközti kávézó tulajdonosa is.
– Hozzánk azért jönnek a vendégek, mert mást akarnak, mint amit az uniformizált all inclusive kínálat nyújt. De ez szezontól, emberek nacionáléjától független – teszi hozzá.

 

 

Ausztriai hangulat, zsebpénz csak euróban

Hévíz olyan, akár egy osztrák város: kisimult, mint egy helyi reumatológus felesége a botoxkúra után. De azért kétszínű is: a szuperelegáns helyek mellett a város vertikálisan értendő alsó felében könnyű beleszaladni az igénytelenségbe is. A Kocsi Csárda & Pizzéria teraszán 100 százalék műszálból készült fekete lajbit viselő, műbőr cipős pincérek röppennek vendégről vendégre, miközben a hangszórókból a Macarena szól.

A néhány méternyire, ünnepnapon is nyitva tartó üzletház előtt összefutok egy 17 éves fiúval, aki a haverjaival focizásból tart hazafelé. Azt mondja, a családi vállalkozásban (panzió) ő is dolgozgat, ha kell, az ott keresett pénzt euróban kapja a szüleitől.
– Húzok külföldre, ha esetleg be kellene vonulni katonának – mondja.
– Hová? – kérdem.
– Nyugatra. Németül egészen jól elpötyögök a vendégek miatt, Ausztriába vagy Németországba.
– És a család?
– Ők mindenben támogatnak – válaszolja.

Két oroszul vagy ukránul beszélő családdal is találkozom a közeli parkolóban. Patriarchális viszonyok: a nők megriadnak, és nem mondanak semmit, az első család feje nem ért vagy nem akar érteni angolul. A másik családfő készségesen megáll, hogy útba igazítson. Tetovált nyaka, kigyúrt teste és feltűnően nyárias frizurája miatt arra gondolok, a foglalkozása „üzletember”, amit német gyártmányú, prémium kategóriás autója is megerősít. Azt meséli, már a háború előtt lefoglalták a szállást, és ha már befizették, hát ki is töltik az időt itt. Innen Németországba mennek, rokonokhoz. A legalább 20 millió forintot érő SUV miatt nem kérdem meg, hogy ott miből élnek majd.

Megnézném a magyar kormány ajándékaként 400 millió forintból épülő helyi orosz ortodox templomot, de nincsen szerencsém. A biztonsági őr elzavar. Nem indokolja meg, miért. A templom már majdnem kész, építi a budapesti Odessa Konstrukt Kft.

Oroszok szállásolnak el ukránokat

Az elmaradó ukrán, orosz vendégek ügyében többször keresem Baldauf Csabát, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnökét, aki ráadásul a Hévízzel szomszédos Alsópáhok egyik szállodája igazgatója is. Nem járok sikerrel. Az egyetlen hévízi polgár, aki a nevét is vállalja a nyilatkozatához, Papp Gábor, a polgármester (Fidesz– KDNP). Azt mondja, a március 15-ei hosszú hétvége becslésük szerint 95 százalékos foglaltsággal ment a városban. Ezt mondják a néma revolverek városának szállásadói is. Mert ha másért nem, indokolják, az elképesztő euróárfolyam miatt most a magyarok inkább belföldön tavaszolnak.

Mint az ország minden felében, Hévízen is számos szervezet és magánszemély tart gyűjtést az ukrajnai menekültek megsegítésére. Papp Gábor arról számol be, önkormányzatként szálláshelyet még nem kellett biztosítaniuk, ezeket megoldották a magánkézben lévő szállodák, panziók. A városban 100–120 menekült tartózkodik éppen. Hozzáteszi, olyan magánkézben lévő ingatlanok is vannak a településen, ahol az orosz tulajdonos ukrán vendégeket szállásol el.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/13. számában jelent meg, március 25-én. A cikk a Helyközi járat program keretében valósult meg, amely a Partizán támogatásával jött létre, hat magyar szerkesztőség projektjeként. Ha teheti, támogassa munkánkat. Támogatással és ötletekkel kapcsolatban írjon a helykozijarat@gmail.com címre.