A kispesti Fő utca panelsorával szemben van egy „étterem”, ahol látogatásunkkor épp rakott krumpli készül. A fogás azonban itt nem fizető vendégeknek fő, hanem diákoknak.
– Éhesen nem lehet tanulni – mondja Szarka Alexandra, majd kis gondolkodás után hozzáteszi: „meg úgy egyáltalán, semmit nem lehet éhesen csinálni”.

A Deviszont Közösségi Térben vagyunk, az épület valaha valóban étteremként funkcionált: a mai napig megvan például a műemléki védettséget élvező hely régi pultja, az oszlopokat és a falakat pedig gyönyörűen megmunkált, mélybarna faintarzia borítja. A posztszocialista közegben eleve érdekes színfolt az itteni polgári miliő, a közösségi tér facilitátorai, azaz segítői és odajáró fiataljai pedig fokozzák a kavalkádot: itt egy tarka házirend, ott egy neon postit, amott egy hatalmas portré egy fekete-fehér kultfilmből. A Deviszontra úgy bukkantunk rá, hogy tavaly év végén a lapunk olvasói által az év emberének választott partizános Gulyás Márton nekik ajánlotta fel a címmel járó, civil szervezetnek adományozható 100 ezer forintos támogatást. A jelképes összeget a műsorvezető-szerkesztő megduplázta és egy olvasónk is kiegészítette.

– Arra törekedtünk, hogy biztonságos légkört teremtsünk a fiatalok számára, ahol kíváncsiak rájuk és a gondolataikra. Tizennégy és huszonegy év közöttiek járnak hozzánk, ebben a korban merülnek fel mindenkiben a legnagyobb életkérdések, az oktatásban pedig ezeknek nem nyitnak teret – számol be Szarka Alexandra, a Deviszont egyik alapítója. A közösségi tér harmadik éve működik a kispesti, önkormányzati bérleményben és már a kezdetekkor világos volt számukra, hogy a szakképzésben részt vevő diákokat várnak a foglalkozásaikra. – Olyan fiatalok számára szerettünk volna programokat szervezni, akik nincsenek olyan anyagi és társadalmi helyzetben, hogy a megengedhessék maguknak, hogy különórákra járjanak, vagy alternatív oktatásban részesülhessenek. Az alapítók tapasztalatai és a statisztikák szerint is a szakképzésben tanulnak a legtöbben ebből a társadalmi közegből, ahova egyébként a legtöbb – mintegy 200 ezer – magyar diák jár. A Deviszontban úgy látják, hogy a szakképzés önmagában is tragikus helyzetben van, folyamatosak a változtatások, egyre csökken a közismereti tárgyak száma és úgy általában is „rohasztják le” a képzési formát. Így aztán egy olyan oktatási rendszer jön létre, amely „mindent megtesz azért, hogy ne szabadon gondolkodó, a társadalmi rendszereket értelmező és megkérdőjelező fiatalokat neveljenek”.

 

Márpedig mindezt a közösségi teret a kritikai pedagógia alapján álló facilitátorok nagyon fontosnak tartják. Adja is magát a kérdés: miként tudnak az iskolákkal együttműködniük úgy, hogy alapjaiban kritizálják az egész magyar oktatási rendszert? Fuxreiter Fanny facilitátor szerint a titok abban rejlik, hogy sokan vannak a pedagógusok között, akik hozzájuk hasonlóan gondolkodnak, ők is érzik, hogy vannak bajok, csak nem tudnak a rendszeren belül változtatni, ezért aztán a Deviszontba küldik a gyerekeket. Ők egyébként onnan tudhatnak a közösségi térről, hogy sok kis- és délpesti iskolába eljutottak már az önkénteseik alternatív osztályfőnöki órát tartani, ahol megmutatják, mivel is foglalkoznak.

– Fontos az is, hogy a mi kritikánk alanya maga a rendszer, nem pedig annak egyes résztvevői, hiszen ez a mai oktatás a pedagógust és a gyereket is bedarálja – teszi hozzá Szarka Alexandra. Kritikai szemléletük alapja, hogy az nem tudás, amit kiad egy tanár, bebifláz egy diák, majd magnóként visszamondja egy ötösért. Azt vallják, hogy a tudás közös gondolkodási folyamat részeként jön létre, amiben a diák aktív cselekvőként vesz részt, a saját tanulási folyamatának a megalkotója lesz. – Ha ez a szemlélet elterjedne, ha formailag és tartalmilag egyaránt rendszerszinten megváltozna az oktatás, akkor is szükség lenne közösségekre, de külön kritikai programokra már nem.

Hogy ez a gyakorlatban, a mindennapokban hogy néz ki, arról Fanny mesél nekünk. – Nem tanítani akarunk, hanem felfedezni egy témát közösen. Keddenként lazább programjaink vannak, filmnézés, társasozás, beszélgetés, egyszóval közösségépítés. Csütörtök délutánonként pedig hosszabb foglalkozásokat tartunk olyan témákban, amelyeket a fiatalokkal közösen találunk ki, ezekből persze a facilitátoroknak fel is kell készülniük. Az első másfél óra közös főzéssel telik, majd jön a foglalkozásszervezés. Vagyis közös ötletelés keretében kitalálják, mi az, amivel szívesen foglalkoznának. – Azt is megbeszéljük, hogy ez milyen formában történjen. Beszélgessünk, vitázzunk, videózzunk, esetleg dolgozzuk fel a témát drámapedagógiai módszerekkel? Ez azért kell, mert mindenki másképp tanul jól, és máshogy érzi magát komfortosan – mondja Alexandra, kitérve rá, hogy milyen szerepe van ebben „Áfonyának”. Áfonya egy plüss gyümölcsfigura, ez mindig a beszélőnél van, a többiek egyrészt innen tudják, hogy kinél van a szó, kire kell figyelni, másrészt segít koncentrálni az esetlegesen figyelemzavarral küszködő beszélőnek is, ha valamit tart a kezében.

Az így, közösen feldolgozott téma bármi lehet. Legutóbb például felmerült, megvitathatnák, hogy az érzelmek milyen hatással vannak a testre. A facilitátorok felkészültek – de úgy, hogy közben rengeteg újdonságot tanultak meg ők maguk is. Az érzelmek kapcsán pedig egészen addig jutottak, hogy az egyes társadalmi berendezkedések, mint a kapitalizmus, vagy az olyan rendkívüli állapotok, mint a járványhelyzet, milyen hatással vannak az egyén mentális állapotára.

A koronavírus – ahogy minden közösségnek, úgy – a Deviszontnak is megnehezítette a tevékenységét. Arra kényszerültek, hogy pár havonta újragondolják a szerepüket, a foglalkozásaik menetét. Volt, hogy teljesen bezártak, és online platformokra tértek át. Olyan időszak is előfordult, amikor maszkban voltak, ez mostanra is érvényes, de az is megesett, hogy sétálós klubokat tartottak: a fiatalok a hidegben sétálva vitatták meg a témaként megjelölt verset, filmet. – Igyekeztünk elérni, hogy bármilyen lezárásra is kényszerülünk, maradjon közöttünk kapocs. Ami nem volt könnyű, hiszen voltak fiatalok, akiknek a covidhelyzetben haza kellett menniük vidékre, és az online foglalkozásaink sem voltak olyan népszerűek, amikor hat órát ugyanebben a formátumban már lekövettek a sima oktatás keretében – idézi fel Szarka Alexandra.

Ez is olyan szituáció volt, amely formálja a Deviszont kereteit, foglalkozásait, hiszen ahogy Fanny fogalmaz: már abból is sokat lehet tanulni, hogy a saját élettapasztalatait megosztja egy-egy fiatal. – Például, hogy milyen középiskolába járni tizenévesen úgy, hogy közben már dolgozol is – meséli. A szakképzésben részt vevő fiatalok közül sokan a Deviszont foglalkozásait sem tudják összeegyeztetni a többi feladatukkal, vagy fáradtan jönnek, és látni rajtuk, hogy nehéz árufeltöltés vagy mondjuk konyhai munka után aktívnak lenniük. És persze volt rá alkalom, hogy feldolgozandó téma lett a munkajog kérdéséből. Először is mert előkerült egy konkrét visszaélésgyanús eset kapcsán a kérdés, hogy mi mindent tehet meg az alkalmazottaival a főnök, másrészt pedig erről sem esik szó az iskolákban – még a szakképzés során sem. Tehát ugyanúgy, ahogy például a zenei projektjüknél muzsikusokat hívtak a foglalkozásra, most szakszervezeti ügyekben járatos szakembert láttak vendégül, akivel átbeszélték a munkajog kapcsán felmerülő kérdéseiket.

A facilitátorok arra törekednek, hogy ne csak az iskolai években, hanem a munkavállalás idején is maradjanak a fiatalok öntudatosak és kritikusak. Ez utóbbi életszakasz egyébként egyfajta vízválasztó is: aki teljes foglalkoztatású, az öregdiáknak számít, hárman már el is érték ezt a státuszt, ők a közösségi tér nagyobb, nyitott programjaira járnak vissza. Jelenleg a civil szervezet hozzájuk hasonló szellemiségű tanodákkal szeretné felvenni a kapcsolatot, hogy azok a gyerekek, akik máshol tizennégy évesen „kiöregszenek”, ettől kezdve járjanak a Deviszontba. Hosszú távon pedig azt szeretnék elérni, hogy kiszámíthatóan fenntartható legyen a hely: pályázatokon való részvételen felül az „Adjuk össze” oldalon is van saját fiókjuk, ahol rendszeres támogatókat keresnek, például ahhoz, hogy meglegyen a foglalkozás előtti étkezések, így a rakott krumpli költsége is. Mert hát éhesen nem lehet tanulni.

Egyenlő Esélyekkel az Iskolapadban Egyesület Bankszámlaszám: 12100011-17902375 (Gránit Bank)

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/7. számában jelent meg, február 11-én.