A valóságban könnyen előfordulhat, hogy az életbe belehalunk
Végtelen gyűlölet
Kis híján végzetes támadás teljesítette be a három évtizede fenyegetettségben élő, világhírű író szavait, akinek a könyvei szerint a világ az a hely, ahol a valóságban könnyen előfordulhat, hogy az életbe belehalunk.
Ligeti Nagy Tamás
„Ez a bármi megtörténhet kora” – olvasható Salman Rushdie utolsó regényében, a Quichotte-ban, amelyben a búsképű lovag és kísérője a jelenkori Amerika útjain kóborolva vívja szélmalomharcát és veszíti el az illúzióit. A magyarul három éve, Greskovits Endre fordításában megjelent Don Quijote-parafrázisban az író alteregója a sorozatfüggő utazási ügynök, bolond, vén fráter, aki még hisz a régimódi ócskaságokban: a szerelemben, a barátságban, a szolidaritásban. A szakállas nemes lovag tévedésben van azonban, akár a kísérője, a hűséges vagy nem mindig hűséges Sancho, aki a regénybeli szerepkiosztás szerint a fia. A lovagi odisszea során hol együtt, hol el-elszakadva egymástól, kétségek közt kell megtapasztalniuk, hogy a régi barátok lettek az új ellenségek, a régi ellenségek az új barátok, a tévében elnököt játszó emberből tényleg elnök lett, a királyokból bűnözők és fordítva, és épp egy egész nemzet készül levetni magát a szikláról.
Nem találta az igazhitűek okulását szolgálónak
„A valóság fantasztikusabb, rettenetesebb, félelemkeltőbb, mint ahogy azt szerény szavaimmal ki tudnám fejezni” – mondta Rushdie a Quichotte megjelenését követően az Élet és Irodalomnak adott interjúban Hegedűs Claudiának, megjegyezve, hogy mindkét fia jelezte, ha a Covid után normalizálódik a helyzet, elmehetnének egy apa-fiai túrára. Erre a közeli jövőben aligha lesz lehetőség. A múlt pénteken egy irodalmi rendezvényen megtámadott, életveszélyesen megsebesített, 75 éves íróra alighanem hosszú rehabilitáció és ismét rejtőzködő életmód vár.
Színpadias tett
A könyvet nem olvasta ugyan, de a „népharagot” követve 1989-ben, egy évvel a Sátáni versek angliai megjelenése után Khomeini ajatollah, Irán akkori legfőbb vallási vezetője fatvát hirdetve valamennyi igazhitű muszlimot az „istenkáromló” szerző megölésére szólította fel. Khomeini a fatvát olyan lövedéknek nevezte, amely addig nem nyugszik, amíg célba nem ér. A rendeletet soha nem vonták vissza – azt csak az teheti meg, aki elrendelte –, de végrehajtását az iráni–amerikai kapcsolatok normalizálódásának idején felfüggesztették. Múlt pénteken a New York állambeli Chautauqua irodalmi diskurzusfesztivál vendégeként meghívott, 2003 óta a városban élő Salman Rushdie annak a beszélgetéspanelnek a vitaindítóját tartotta volna, amely arra kereste a választ, hogy az Egyesült Államok változatlanul a száműzetésben élő írók, a szabad véleménynyilvánítás menedéke-e. A színpadra felrohant egy feketébe öltözött férfi, akadálytalanul az íróig jutott, majd több késdöféssel megpróbálta megölni. Rushdie-t a nyakán, a kezén és a derekán érte sérülés. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol két napig lélegeztetőgépen volt. Orvosai szerint fennáll a veszély, hogy az egyik szemére megvakul. Támadóját, a 24 éves, mindeddig a szélsőséges mozgalmakkal összefüggésbe nem hozott Hadi Matart letartóztatták, és gyilkossági kísérlet miatt vádalt emeltek ellene.
Ehhez, ha nem is szokhatta meg, a múltban hozzáedződhetett: majd két évtizedet töltött állandó készenlétben, menekülésben és bujkálásban, miután 1988-ban megjelent legismertebb, legvitatottabb regénye, a Sátáni versek. A regény összetett, többrétegű cselekményének mindkét főszereplője indiai színész, az egyik a bollywoodi filmek szupersztárja, a másik örökös szinkronhang. Anglia felé tartva repülőgépüket szikh terroristák elfoglalják, majd felrobbantják. A filmszerűen bombasztikus és nem minden iróniát nélkülöző keretjátékban a La Manche csatorna felé zuhanó férfiak csodálatos körülmények hatására életben maradnak: Gibreelből próféta lesz, Saladinból sátán.
A mitologikus újjászületés meséje egy új világvallás keletkezéstörténetének csillaghullást idéző beszámolójával kezdődik, majd a Jó és a Rossz konfrontációi földi történeteivel folytatódik. Az elbeszélésmód emlékeztet Az Ezeregyéjszaka meséire, a „Küldött” alakjának ábrázolása pedig – annak ellenére, hogy nincs megnevezve – Mohamed próféta eljövetelére. De nemcsak ez és a hírvivő asszonyait szeretőként ábrázoló leírások sértették vérig, majd sarkallták tettre a regény kiadásában közreműködőket fizikailag is bántalmazó muszlim közösséget, hanem a címébe foglalt sátáni versek könyvbeli tálalása is. Rushdie két olyan versre hivatkozik, amelyet a próféta távolított el a Koránból, mert nem találta az igazhitűek okulását szolgálónak.
A pozícióján soha nem változtató fanatikushoz méltóan félreértették a szavait
A sok országban, elsőként a saját hazájában betiltott nevezetes negyedik regény, a Sátáni versek írójának saját szavaival a gyökértelensége abból az élményéből nőtt ki, amely az emigráns állapot lényege, és amelyből az emberiség egészének metaforája kibontható. A kevertséget, a tisztátalanságot ünnepli, az átalakulást, amely az emberi lények, kultúrák, eszmék, politikák, filmek, dalok új és váratlan kombinációjából születik. A keveredésnek örül, és retteg a tisztaság abszolutizmusától. A Sátáni versek szerelmes vers a korcs lényünkhöz. Csoda-e, hogy sokan – köztük Rushdie merénylője – egy pozícióján soha nem változtató fanatikushoz méltóan félreértették a szavait.
Az angliai Viking kiadó az eddig eladott kétmillió példányt tekintve történetének legjobb eredményét könyvelte el a Sátáni versekkel. Magyar kiadása már az angliai megjelenés évében szóba került, de a kiadó előbb a mű egyenetlen színvonalára hivatkozva, majd egyre inkább érzékelve a könyv körül kialakult feszült hangulatot és fizikai fenyegetettséget, elállt a tervtől. Előbb egy ma már nehezen fellelhető szamizdat nyomat jelent meg, majd az indulatok csillapodásával 2003-ban jött a hivatalos változat az erre a projektre alapított Konzorcium Kiadó gondozásában, amelyben nincs feltüntetve a fordító neve. Rushdie életműve Magyarországon majdnem teljes egészében hozzáférhető.
A nyelv bátorság: egy gondolat felfogásának és kimondásának képessége – ez az Indiában, muszlim családban született, 14 éves koráig ott élt, majd Angliába költözött, Cambridge-ben diplomát szerzett író krédója, aki már a Sátáni versek publikálását megelőzően is az angol nyelvű irodalmi kulissza nagy becsben tartott alkotója volt. Hét évvel korábban jött ki a ma is a fő művének tartott, az indiai szubkontinensen játszódó, 31 év eseményeit elbeszélő Az éjfél gyermekei. A regény főszereplője, Szalim Szinai 1947. augusztus 15-én, pontban éjfélkor, India függetlenné válásának pillanatában született, egy új mítosz földjén, ahol soha nem ér véget a pénz és az isten küzdelme. A történet szervező eleme – írja Kada Júlia műfordító a Huszonöt fontos angol regény című tanulmánykötetben –, hogy „az éjfél gyermekei” csak részben voltak szüleik sarjai, sokkal inkább az idő gyermekei, akiket a történelem nemzett. Az éjfél gyermekei amellett, hogy elnyerte a Man Booker-díjat, méltatói szerint a „nemzet allegóriája” és az új, rendkívül sikeres indiai írónemzedék fő inspirációs forrása.