Gali Rita 2010 óta ismeri a Tordasi Műhely csapatát. Noha más területről, a mérnöki világból csöppent a szociális szférába, mire észbe kapott, már a Jövőt Nekik Is Alapítvány önkéntese lett, és részt vállalt olyan feladatokból is, amilyenek a kötelező munkán túlmutattak. Az alapítvány 1993 óta támogatja a Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézményben élő embereket. A csapat tagjai egy olyan társadalmat tartanak ideálisnak, amelyben az értelmi és halmozottan fogyatékos emberek egyenértékű tagként vesznek részt mindenben. Céljaik eléréséhez fogyatékkal élő emberek értékeinek bemutatását segítő rendezvényeket szerveznek: sport-, egészség-és környezetvédelmi programokat. Rita 2014-ben lett az alapítvány kuratóriumának a tagja, rá egy évre pedig a vezetője, s ahogy fogalmaz, azóta ez teszi ki az életét.

A »fizetség« már a kezdetektől megvan”

„A helyzet adta magát, megismerkedni mindennel és mindenkivel, s kicsit rá is csodálkozni: jé, így is lehet? Hamar rájöttem, hogy egy különleges helyen egy különleges csapat tagja lehetek. Jöttek a feladatok, az események, öröm volt olyan emberekkel együtt dolgozni, akik tisztában voltak vele, hogyan kell megfelelő tudással és empá­tiával a megfelelő módon segíteni azokat az embereket, akik másként indultak az életben, akadályoztatva vannak valamiben, fogyatékkal élnek. Tiszta szívemből mondhatom, hogy ez egy olyan közösség, ahova jó tartozni, sőt kiváltság” – meséli Rita.

A tordasi intézményben bentlakásos formában élő értelmi fogyatékos felnőttek alapszükségletei biztosítva vannak. Emellett a fő kihívás az, hogy miként lehet megtörni ennek az életformának a monotóniáját kulturális vagy sportrendezvényekkel, kirándulásokkal, zenével, tánccal. „Egyszóval: élményt adni, ez a cél! A »fizetség« pedig tulajdonképpen már a kezdetektől megvan, hiszen örömet szerezni és adni talán jobb is, mint kapni” – magyarázza az alapítvány vezetője, majd kifejti, hogy egy efféle civil szervezet működtetése és fenntartása komplex feladat, főleg, ha eredményeket is szeretne felmutatni az ember. Az alapítvány vagyonát adományokból, pályázati támogatásokból gyűjti össze, és közhasznú szervezetként jogosult az állampolgárok egyszázalékos adófelajánlására. „Ez nem úgy működik, hogy várunk összetett kézzel, majd csak jön valami támogatás valahonnan. Pontos célok kellenek, rengeteg befektetett munka, jó csapat és jó kapcsolatok, szorgalom, kitartás, elhivatottság, elszántság és talán a legfontosabb: hitelesség.”

Sokan sokféle dolgot gondolnak a fogyatékkal élő, pszichiát­riai betegséggel küzdő emberek világáról, gyakori a tévhit, a rosszul értelmezett együttérzés és sajnálat, akárcsak az „idegenből” érkező feltételezés. Rita elmondása szerint változó, hogy milyen a magyar társadalom viszonya a fogyatékkal élő emberekhez. „Több kategóriáról van szó: vannak, akik tisztában vannak vele, mit is jelent ez pontosan, ők többnyire közvetlenül vagy közvetve érintettek, mert például a családjukban, baráti körükben akad ilyen ember. Aztán jellemző még a közöny és sajnos a teljes elfordulás is. Illetve van az a kategória, amely azt mondja: én szívesen adok támogatást, pénzt, bármit, csak ne kelljen velük közvetlenül foglalkoznom.”

Fontos, hogy a fogyatékkal élő embereket semmi ne akadályozza abban, hogy életük ritmusa hasonló legyen a környezetükéhez, tanulhassanak, dolgozhassanak, a képességeik fejlesztéséhez megkapjanak minden segítséget. A Tordasi Műhelyben a lakók kézimunkái között papíralapú díszek, textilből készült állatfigurák, ülőkék, szövött termékek, illetve helyben készített használati tárgyak és dekorelemek is szerepelnek. Munkáik túlzás nélkül bejártak már országot-világot.

„Nem tagadom, ez a hivatás azzal is jár, hogy sokszor feszegetnem kell a határaimat, új területekről kell tanulnom, néha fejest kell ugranom az ismeretlenbe. De mindig felteszem a kérdést: Megéri? Igen! Hiszen azért teszünk nap mint nap, hogy a társadalom perifériájára szorult embereket is elfogadják” – vallja Gali Rita.