A minap a pozsonyi járásbíróság elnapolta a döntést a szlovák főváros melletti Pozsonypüspökiben élő magyar földtulajdonosok ellen indított eljárásban. A Szlovák Földalap (SPF) azzal a hivatkozással vette el tőlük a földeket az épülő autópályához, hogy már a második világháború után el kellett volna kobozni az akkor kollektíve háborús bűnösöknek kikiáltott magyar és német állampolgároktól a területet, és csak tévedésből maradtak meg az érintettek tulajdonában.

A Beneš-dekrétumok ma is velünk élnek: Fiala-Butora János nemzetközi jogász lapunknak arról beszélt, tudomása szerint erre hivatkozva az SPF ma is rendszeresen koboz el olyan földeket, amelyek a világháború idején magyarok tulajdonában voltak. – A Szlovák Földalap szisztematikusan túrta fel nemrég a levéltárakat, és próbált olyan földterületeket találni, amelyek magyar tulajdonosok nevén vannak, és ezeket közigazgatási eljárásban, az érintettek bevonása nélkül íratják az állam nevére – állítja. – Tapasztalatom szerint főként olyan területek után kutatnak, amelyeket elfelejtettek, nem tudnak róluk a tulajdonosaik. A kommunizmus alatt nem vezették az ingatlan-nyilvántartást (nem volt rá szükség, mert minden terület az államé volt), és a leszármazottak sokszor nem is tudnak arról, hogy földterületeik vannak – különösen akkor, ha azóta arra a területre út, gyár, egyéb állami beruházás épült vagy éppen épülne – magyarázta Fiala-Butora.

A forgalom egyébként már novemberben elindult a D4-es autópályán, amely alatt csak Pozsonypüspökinél nagyjából kétszázötven magyar érintettségű területet sajátítottak ki fizetés nélkül – köztük van olyan telek is, amelyiknek a piaci értéke százezer euró körüli.

A pénteken elnapolt pert a helyi magyar napilap, az Új Szó értesülése szerint az SPF indította két magánszemély ellen, akik megörökölték a pozsonyi körgyűrű közelmúltban átadott szakasza alatt lévő földterületeket. Az állam nevében eljáró földalap azt állítja, hogy a földet örökül hagyó néhai Wenhardt Gyulától a második világháború utáni években elkobozták az ingatlant, így jelenlegi örökösei jogtalanul tartanak rá igényt. A földalap a bíróság előtt nyíltan a Beneš-dekrétumokra hivatkozott, amelyek a magyarok és németek kollektív háborús bűnösségét mondják ki, és amelyek alapján a negyvenes években megfosztották őket a tulajdonuktól.

A pozsonyi lap szerint az örökösök védői a törvényszék előtt többek közt arra hivatkoztak, hogy Wenhardt Gyulától valójában soha nem kobozták el a vagyonát, ráadásul az állam az utóbbi évek földrendezései során már egyszer elismerte az érintettek tulajdonjogát. A bírósági eljárás már 2019 óta húzódik, a földalap ugyanis közvetlenül a tárgyalások előtt újabb és újabb dokumentumokat húz elő vagy kéret be. Ezek alapján azt állítja, egyértelműen beazonosítható a vereknyei illetőségű Wenhardt Gyula, és az is nyilvánvaló, hogy egykor elkobozták a vagyonát. A bíróság végül pénteken április végéig napolta el a tárgyalást.

 

 

Az ügy egyébként nagyon hasonlít egy másik felvidéki esethez, amelyben már veszített Szlovákia a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. A Bosits kontra Szlovákia per eredményét akkor mi írtuk meg először a magyar sajtóban, néhány órával az ítélet után. A vitás történet röviden: a panaszosnak van egy erdője Bártfa (Bardejov, Szlovákia északi része) mellett. A szlovák állam (egész pontosan az állami erdővállalat) 2009-ben indított ellene pert, hogy az erdőt elvegyék tőle. Arra hivatkoztak, hogy a nagyszülei, akiktől örökölte, magyar nemzetiségűek voltak, ezért 1946-ban a Beneš-dekrétumok alapján el kellett volna kobozni tőlük az erdőt. Az eljárás során a bíróságok megállapították, hogy annak idején valóban el akarták kobozni az erdőt a nagyszülőktől, de erre eljárási hibák miatt 1946-ban nem került sor. Ugyan kétszer is kimondta az elsőfokú bíróság, hogy nem történt érvényes vagyonelkobzás, mert nem kézbesítették ki a határozatot az érintettnek, az állam nem hagyta annyiban az ügyet.

A strasbourgi bíróság igazat adott a magyar felperesnek abban, hogy megsértették az igazságos eljáráshoz való jogát, és 3900 euró nem vagyoni kár megtérítésére, valamint 2000 euró ügyvédi költség megfizetésére kötelezte a szlovák államot. A döntésből kiderült egy elgondolkodtató dolog is: a magyar államot ugyan meghívták az ügybe, hogy írásban fejtse ki a véleményét, de valamiért nem élt a lehetőséggel.

Az Új Szónak sikerült felvennie a kapcsolatot a földalap nemrégiben kinevezett igazgatójával, Ján Marosszal is. Az intézmény vezetője elmondta, ők minden esetben arra törekednek, hogy védjék a kezelésükbe adott ingatlanok tulajdonjogát. A földalap ugyanis az állami földterületeken kívül az ismeretlen tulajdonú ingatlanokat is kezeli. Marosz szerint az úgynevezett ROEP-eljárások (felújított földnyilvántartás) során is történhettek hibák a tulajdonosok megállapításában, amelyeket most ki kell igazítani. – Ha pedig a történelmi igazságtalanságokról van szó, akkor elmondhatom, hogy nem vagyunk közömbösek. Készek vagyunk arra, hogy nyílt és igazságos párbeszédet folytassunk, amely az igazságos rendezést célozza azokban a kérdésekben is, amelyeknek a gyökere egészen a háború utáni rendezésbe nyúlik vissza – mondta az igazgató.

Fiala-Butora János lapunknak arról is beszélt, a szlovákiai politikumnak és a többségi nemzetnek szembesülnie kell azzal, hogy mi történik az ő nevükben. Az eljárás elfogadhatatlan: olyan, mintha a régi zsidótörvényekre hivatkozva elvennék a most élő zsidó származású emberek megörökölt ingatlanjait arra hivatkozva, hogy akkor csak adminisztratív hiba történt, azért maradt náluk.

Az ügyvéd felhívta a figyelmet egy 2021-es szlovák legfelsőbb bírósági döntésre – a bírák azt az álláspontot fogadták el, hogy nem egyénileg kell vizsgálni az eseteket, mert a dekrétum következtében automatikusan megtörtént a jogfosztás minden magyar és német esetében, akár kapott róla értesítést, akár nem. Ezt egyébként egy olyan ügyben mondták ki, ahol az a személy, akitől elkobozták az ingatlanját, már nem is élt a dekrétumok idején, mert 1944-ben meghalt. A vagyonát norvég állampolgárságú menyére hagyta (a dekrétumban a magyarok és a németek vannak nevesítve), így tőle sem lehetett volna elvenni. A jogász szerint ez az ítélet azért veszélyes, mert azt jelenti: mostantól kezdve az egyéni eljárás nem számít, a törvényből kifolyólag annak idején minden el volt kobozva, legfeljebb „adminisztrációs hibák” történtek, amiket most „korrigálnak”.

Az is sokatmondó, hogy az elkobzásokban érintettek közül senki sem akar nyilvánosan megszólalni, mert félnek. Történik mindez kis híján tizennyolc esztendővel azután, hogy az ország csatlakozott az Európai Unióhoz.

Ez a cikk az Új Szó és a Magyar Hang együttműködésével, az International Press Institute és a MIDAS által támogatott NewsSpectrum ösztöndíjprogram támogatásával készült.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/6. számában jelent meg, február 4-én.