„Bűnös vagyok, mert a földi hatalmat a legsúlyosabb vétkek nélkül nem lehet gyakorolni” – ezt a rá nagyon jellemző gondolatot fogalmazta meg Szent László király 1091-ben Monte Cassino apátjához írt levelében.
– Ez több mint a korszak általános gondolkodása, ez egy valóban keresztény uralkodó önkritikus vallomása, ahogy arra Solymosi László történész rámutatott – mondja dr. Kristóf Lilla Alida antropológus, aki a biológiatudományok doktora, és most éppen történelemből írja disszertációját. – A szakrális világ elismerése és ismerete, az élő istenkapcsolat hatotta át gondolkodásmódját és egész tevékenységét, ennek köszönhető erős hatása a korán túl is. A hatalmat az Isten és az emberek előtti számadás tudatában gyakorolta, alázat és erő egyszerre jellemezte, ahogy a lovagokat. Tisztában volt földi lehetőségeivel, és mindig az ég felé tekintett, ez a nagyon erős szakrális kapcsolat különbözteti meg kardinálisan a lovagi középkort a későbbi korszakoktól.
Szent László nagysága abban is rejlik, hogy Szent István örökségét és életművét folytatta tovább, sőt kezdeményezte szentté avatását, noha Szent István volt az, aki nagyapját, Vazult megvakíttatta. László apja, Béla ezért menekült Lengyelországba, ahol feleségül vette II. Mieszko lengyel király leányát: közös gyermekük, László 1040-ben született.
– Felül tudott emelkedni a személyes érintettségén a Magyar Királyság érdekében, és megerősítette az ország szakrális elköteleződését a római liturgia iránt. A magyarok egy jó része ugyanis már a honfoglalás idején, sőt azelőtt is a keresztény hit szerint élt, kerültek elő sírokból az elhunyt hitéhez köthető keresztek. Vagyis valójában nem a keresztény vallás felvétele, elterjesztése jelentett újdonságot István király idején, hanem elsősorban a római liturgia iránti elköteleződés. Akkoriban erős versengés zajlott a bizánci és a római rítus között, és László kinyilvánította, hogy az ország számára a helyes utat nem a nagyapja, hanem Szent István mutatta meg. Az ő intelmei testesültek meg Szent Lászlóban.
Hadvezéri képességei már hercegként megnyilvánultak, amikor a besenyők, a kunok és a csehek ellen harcolt. Belviszályok közepette foglalta el a trónt és tette rendbe az országot, visszaverte az újra betörő kunokat, illetve megszerezte a tengeri kijárata miatt fontos Horvátországot, így lett horvát király is egyben. Szigorú törvényeivel nyugalmat és rendet teremtett: büntette a lopást, a nőrablást és a házasságtörést, kimondta az egyházi személyek sértetlenségét, megszabta a keresztény ünnepnapokat. Szent Istvánon kívül Imre herceg és annak tanítója, Gellért püspök, illetve a két zoborhegyi remete, András és Benedek szentté avatását is kérte: ők lettek az első magyar szentek. A magyarországi egyház az ő uralkodása alatt tartotta meg első zsinatát.
Jeruzsálembe kívánt zarándokolni, de 1095-ben váratlanul meghalt. Közel száz évvel később, III. Béla király kezdeményezésére avatták szentté, ami tovább erősítette a „lovagkirály” kultuszának elterjedését. Személyéhez számos csodatétel fűződik: bárdjával vizet fakasztott szomjazó katonáinak, sziklafal nyílt meg előtte. Szentté avatásakor helyezték koponyáját és több csontdarabját ereklyetartókba, majd Zsigmond királysága alatt készült a gyönyörű ötvösremekmű, az ismert herma.
A kerekasztal
Hatást gyakorolt az utókorra külföldön is, például Nápolyban az 1200-as évek végéről találtak olyan freskókat, amelyek a cselekedeteit mutatják be. Az Árpád-házi királylányok házasságai révén is terjedt a híre, a lovagi eszmény megtestesítőjeként tekintettek rá, és egy kanadai történész, Stephen Pow figyelt fel arra, illetve bizonyította doktori tanulmányában, hogy a brit Arthur-legendában szerepelő Sir Lancelot alakját Szent Lászlóról mintázhatták. Ez a karakter ugyanis nem volt része az eredeti mondakörnek, csak a XII. századi francia regényíró, Chrétien de Troyes munkáiban tűnt fel először, méghozzá az Árpád-házi király szentté avatásakor, és azután relatíve rövid időn belül hat különböző eposzban is.
Pow szerint a László név az újlatin nyelvterületen Lancelotra torzulhatott, mint ahogy a XV. század közepén uralkodó magyar király, V. László neve is rendszeresen Lancelot formában jelenik meg a kortárs francia és olasz szövegekben, így például François Villon műveiben is. De egy Magyarországra küldött francia követ is az összes László nevű magyar történelmi alakot Lancelotra fordította az írásaiban a XV. század végén.
Egy másik bizonyíték Pow szerint az említett, Lancelot, a Kordé Lovagja című regény egyik – filmekből is ismert – epizódja, amely szerint Artúr király feleségét, Ginevrát elrabolják, Lancelot pedig a megmentésére indul, és végül párbajt vív a gonosztevővel. Szent László élettörténetének pedig egyik legnépszerűbb epizódja, hogy még hercegként egy kunokkal vívott csata forgatagában egy leányrabló nyomába eredt, majd párbajban legyőzte a pogány vitézt.
Elkötelezett kutatók
Az első felkérés kutatásra a tulajdonjogokat gyakorló Győri Egyházmegyétől érkezett 2011-ben, mivel a győri bazilika Héderváry-kápolnájában található a Szent László-herma.
– A vizsgálatok szinte szakrális hangulatban folytak le, egy ilyen király koponyaereklyéjével dolgozni nagy hatással van az emberre – meséli Kristóf Lilla Alida.
Megrendülés, lelki megtisztulás és teljes elkötelezettség jellemezte a munkát. Több mint két tucat kutató, orvosok, antropológusok, történészek, genetikusok, művészettörténészek vizsgálhatták meg az ereklyét, amit egyébként rendőri felvezetéssel vittek a különböző helyszínekre. A kutatás egyházi összekötője dr. Lukácsi Zoltán atya, a Győri Hittudományi Főiskola akkori rektora volt. A kutatók maguk állták a költségek egy részét is, hiszen ritkán van lehetőség a herma megnyitására: ha már megtörtént, igyekeztek minél több adatot kinyerni, saját zsebből fizették például a radiológiai vizsgálatot, a CT-t és a 3D-s koponyanyomtatást is.
A koponyából lehet következtetni az egyén testfelépítésére – az izomtapadási felszín alapján, amelyek kapcsolatban állnak a vállizülettel –, és a vizsgálatok igazolták a Szent Lászlóról szóló történelmi hagyományokat, leírásokat. Erőteljes, atlétikus ember volt, valóban bárdforgató, honfoglaló őseikhez hasonlóan mongolid rasszjegyeket is őrizve, de már északi szláv vonásokat is mutatva, hiszen édesanyja a lengyel király leánya volt.
A koponya alapján több arcrekonstrukció is készült, két plasztikus, egy háromdimenziós, illetve több grafikus munka is. Persze ezek nem hasonlítanak a herma ábrázolásához, hiszen az a király halála után több száz évvel készült, az ötvösmester nem ismerhette Szent László pontos arcvonásait. Ezenfelül a herma fotogrammetriai, 3D optikai digitalizációs felmérése is lezajlott. A CT-adatokból készült el a koponya századmilliméter pontos háromdimenziós másolata, majd a meglévő eredeti fogak nano-CT-vizsgálata segítette a hiányzó állkapocs rekonstrukcióját. A kutatásról 2017-ben jelent meg reprezentatív tanulmánykötet Szent király, lovagkirály címmel.
Lehetőség nyílt DNS-mintavételre is, amit akkor az MTA archeogenetikai laborja végzett el, ez volt 2011-ben az egyetlen ilyen labor Magyarországon. Ez sajnos sikertelenül végződött. A kutató szerint a szakmai hiba sem zárható ki, de etikai szempontból erősen vitatható módon jártak el, hiszen többször folytatták le ugyanazt a sikertelen módszertani eljárást, így pótolhatatlan ereklyedarabok semmisültek meg feleslegesen.
2021-ben azonban ezt a vizsgálatot Kristóf Lilla Alida szervezésében megismételhették, immár a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének laborja és genetikuscsoportja együttműködésével, amely a Magyarságkutató Intézetéhez is kötődik. Az új módszertani eljárással már roncsolásmentesen sikerült eredményes DNS-vizsgálatot végezni. Az eredmény fontos szerepet tölt be az Árpád-házi királyok családfájának elemzésében. Ekkor, a 2011-es kutatások fotográfiai anyagát kiegészítve, direkt tárgyfotókat is készítettek a hermáról és a koponyaereklyéről, amelyek hozzájárulhatnak egy nagyobb volumenű illusztratív kötet születéséhez. Ez a kötet már a keresztény misztérium kibontására is törekedni fog, kitérve Szent László és Szent István szakrális kapcsolatára.
Nem sötét
Szent László alakja is mutatja, hogy szent és profán, földöntúli és evilági, misztérium és tudomány a középkorban egységben állt. Egyház és állam szimbiózisban fonódott össze, ami a holisztikus gondolkodás kifinomult és mesteri iskolapéldája.
– Nekem azt mutatta meg a Szent László-kutatás, hogy a sötétnek stigmatizált középkorról alkotott beidegződéseink teljesen tévesek – mondja az antropológus. – Az antikvitás tudományos élete és fejlődése tovább zajlott a kereszténység alatt, elsősorban Bizáncban, csak más szempontokat kapott a mély hit által. A középkorban még az is előfordult, hogy női orvosok praktizáltak, sőt volt női anatómus is.
A doktorandusz történész szerint a középkori, keresztény Magyarország is egy művelt központ volt, ennek szemléletes példája I. László leánya, Szent Piroska, aki Magyarországról vitte a magyar királyi udvar szellemiségét Bizáncba és ott változtatta kézzelfogható valósággá a császár feleségeként. Ez alapján is ábrázolják, tervezőlappal a kezében, míg férje, a császár kezében volt a „szütyő”, a pénz. Létrehozott egy olyan kórházkomplexumot, ami később lényegében csak a XX. században terjedt el: volt külön belgyógyászat, szemészet, nőgyógyászat női orvosokkal, ambuláns és fekvőbeteg-ellátás, illetve gondoskodott a szegények ápolásáról is. A kórházi termek 4-6 ágyasak voltak, és minden ágyban csak egy ember feküdt. Ez nagy szó volt, akkoriban ugyanis például Franciaországban egy ágyban elhelyeztek akár tíz beteget is. Bizáncban emellett mindennap szellőztettek, cserélték az ágyneműt, volt külön volt fertőtlenítőegységük, gyógyszertáruk és patológiai részlegük, tehát boncoltak is, mindezeken felül működött a kórházban fűtés és csatornahálózat is. A nemzetközi szakirodalom számos orvostörténeti, egyháztörténeti, régészeti tanulmányban tárgyalja Szent Piroska hagyatékát, miközben Magyarországon szinte ismeretlen az élete és működése.
– Horizontálisan és vertikálisan szemlélve lehet megismerni a történelmünket – magyarázza a kutató. – Ezért sajnálom, hogy igazán nincs tudományos kommunikációs kapcsolatunk a külföldi kutatókkal, sokszor még a hazaiakkal sem, hiszen rengeteg emlék van az Árpád-házról külföldön, amelyeket szisztematikusan kellene vizsgálni. Egyelőre inkább egyfajta ide-oda csapongás jellemző a kutatásokra, az egyes csoportok leszólják egymást, nincsenek összekötve a tudományterületek. Valami elkezdődött, de nem tudott még kialakulni olyan tudománypolitikai szemléletmód, amely a cél érdekében összefogná és motiválná, illetve finanszírozná az egyes területeket.