Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban

Románia fogy. A rendszerváltáskori 23,5 milliós csúcs a múlté,

– nagyjából akkor, amikor hazánk a tízmilliós alá –, s a fogyás azóta is folytatódik, a lakosságszám most 19 millió körül, de inkább az alatt lehet. Ezzel párhuzamosan a romániai magyarság még drasztikusabb fogyást könyvelhetett el magának: 1992-ben még 1,625 millió magyar élt az országban, tíz évre rá 1,432 millió, 2011-ben pedig már csak 1,237 millió, vagyis arányaiban csaknem kétszer akkora volt a fogyás, mint a többségi nemzetnél.

Mint lapunknak korábban Kelemen Hunor elmondta, a magyarságot a románokhoz képest a térségre jellemző kettős csapda – az elöregedés és a kivándorlás – mellett az asszimiláció is sújtja, ez indokolhatja a nagyobb arányú fogyást.

Mindenesetre, mint a Mandinernek Barna Gergő szociológus, a nepszamlalas.ro információs kampányoldal kampánykoordinátora árnyalja a képet, előrejelzések szerint a természetes fogyás jelentős maradt, ám csökkent a különbség a többséghez viszonyítva, vagyis a románok „hozzá­öregedtek” a magyarokhoz; a nemzetközi vándorlás kapcsán Barnáék kisebb arányra számítanak a magyarok körében; az asszimiláció viszont nagyobb kérdőjel. Ám a becslések és a modellszámítás szerint nem történhetett túl nagy csökkenés az arányokat nézve a többséghez mérten, és

A becslések egyébként 1,10 millió és 1,15 millió közé teszik a magyarság lélekszámát, ugyanakkor az a nagy kérdés, hogy ténylegesen bekerülnek-e az adatbázisba.

„A hosszabbítás hosszabbításainál tartunk, a lakosság 10 százaléka szinte biztosan nem lesz összeírva, és ha abban ilyen arányban vannak magyarok is, akkor könnyen becsúszhat a hivatalos lélekszám 1 millió alá” – mutat rá a helyzet veszélyeire. Ugyanis akik kimaradtak az online adatfelvételből, és a számlálóbiztosokkal sem tudtak kapcsolatba lépni, azokat az állami nyilvántartásokból emelik be, amelyeknek viszont a nemzetiségi és vallási hovatartozás nem részük, törvény tiltja a hozzáférést is, így őket automatikusan románnak sorolják be a statisztikákban – az alulmérés ekként reális probléma.

Ugyanis, dacára minden kampánynak, az emberek egy jelentős része nem érzékeli, milyen jelentősége van annak, hogy minden magyar megszámláltassék, emellett

„Van egyfajta távolságtartás, főleg a nagyvárosokban látszik ez” – mondja Barna, aki szerint a kisebb településeken könnyebb megszervezni és általában otthon találni az embereket, ez már 2011-ben is tapasztalat volt, ellenben a nagyvárosokban mobilisabbak az emberek, nem ismerik magát a számlálóbiztost, ezáltal alapvetően bizalmatlanabbak is. Mint Pászkán Zsolt politológus is megerősíti nekünk: ötödannyi számlálóbiztos volt most, mint 2011-ben.

Számos olyan településen van probléma, ahol a magyarság aránya akár sorsdöntő határok közelében mozog: ilyen Marosvásárhely, ahol a múlt héten a lakosok 30 százaléka hiányzott az összeírásból, vagy Szatmárnémeti, ahol ez az arány 26 százalék volt.

Azonban alapvetően nem is a lakosság hozzáállásán csúszott el az ügy: Barna szerint

„Kaotikus volt a technikai megoldása a címek elkülönítésének. Nem volt egyértelmű a számlálóbiztosoknak, ki az, aki már kitöltötte magának online, ki az, aki elkezdte, de hiányos volt, és ki az, akinél nulláról kell indulni”, ezért, mint a szociológus mondja, rengeteg számlálóbiztos menet közben inkább felmondott a nehézkes rendszer miatt. „Bukarest igazi állatorvosi ló, az 1700 körzetből 1000-ben folyamatosan nincs számlálóbiztos, ez több, mint a fele” – mutat rá.

2011-ben számos visszaélésről szóltak a hírek: mint Pászkán visszaemlékszik, volt, hogy a számlálóbiztosok informális nyomást gyakoroltak a megkérdezettekre a nemzetiségi önbevallásnál a román irányába, például olyan alapon, hogy „hát Romániában élünk”, különösen, ha érezték a bizonytalanságot. Olyanról is hallani lehetett, hogy ceruzával töltötték ki a biztosok a lapot, majd tollal egy nyugodtabb helyen átírták a nemzetiséget,

ami Ceaușescu óta ismert megosztási módszer. Most egyébként a magukat székelynek vallókat is elvileg a magyar főkategória alá sorolják be, a csángókat viszont nem – emlékeztet a politológus. Arra is volt példa, hogy a Szatmár vagy Arad környéki magyar érzelmű svábokat győzködték, ha már nem románnak vallják magukat, akkor a magyar helyett inkább a németet jelöljék be.

Pászkán alapvetően optimista, mert a magyar szervezetek – pártok, egyházak, civilek – erősebben kampányoltak a központinál, ugyanakkor két dolog aggasztja: hogy a kevés szavazóbiztos ellenére eltanácsolták a magyar jelentkezőket, mint történt Nagyváradon, illetve hogy magas volt a rontott számlálólapok aránya.

Barna viszont úgy látja,

„Sem telefonos, sem e-mailes megkeresést nem kaptunk arról, hogy az etnikum vagy a felekezet beírásánál csalással próbálkoztak volna” –mondja. Alig érkezett tehát panasz, szemben a 2011-es évvel, illetve azzal, amire abból kiindulva számítottak. Amit ők tehettek, hogy felhívták a figyelmet arra: ellenőrizni kell, mi lesz beírva e tételeknél, de eddig a legsúlyosabb vétség annyi volt, hogy – a jogi kereteken kívül eső módon – telefonon kérdezgette a kérdezőbiztos az adott személyt, mert ilyenkor ellenőrizhetetlenné válik az adatbevitel. „De szerencsére csak néhány eset volt, és rögtön intézkedtünk is” – teszi hozzá a szociológus.

Nyitóképen: Határkő az erdélyi Torockótól keletre fekvő Székelykő kopár hegycsúcsán. Fotó: MTI / Cseke Csilla