Orvos-Tóth Noémi jó ideje nemcsak a saját pácienseinek nyújt segítséget, hanem az olvasóinak is. Márpedig a történelem mellett a lélektan az a tudományterület, amely iránt széles tömegek érdeklődnek. Orvos-Tóth írt már érzelmileg bántalmazó kapcsolatokról (Egy nárcisztikus hálójában), első sikerkönyve pedig az Örökölt sors volt, amely „családi sebekről és a gyógyulás útjairól” szólt. Lényegében új kötetének is ez a témája, pontosabban a családi mintázatok és a rossz minták meghaladásának lehetőségei.

Nehéz témája ellenére a könyv nem engedi letenni magát, egy-két napra kivonja az olvasót a világból, hogy utána tudatosabban adja vissza. A nem szakmabéli recenzens tehát ismertethetné az olvasmányos tartalmat, azonban nem teszi, mert jobban megragadta az előző és a mostani Orvos-Tóth-kötet címe közti feszültség. Örökölt sors kontra szabad akarat. Az új kötetnek ugyanis lehetett volna a címe akár Örökölt sors 2. is, és ha valaki a szabad akaratról szóló direkt értekezéseket vár, az csalódni fog. Azonban szemben az előző kötet címével, amely a sorsra helyezi a hangsúlyt, a mostanié arra, hogy ha nehezen, küzdelmesen is, de a rossz mintákat felül lehet és érdemes is írni. Azaz sors ide, sors oda, determinálva azért nem vagyunk.

Ez jó hír. Már csak azért is, mert egyébként a kortárs társadalomtudományok kettős mániában élnek. Szerintük minden rendszer és struktúra kérdése, az egyéni szabadságnak nincs tere, egyéni szabadságról beszélni egyenesen szemfényvesztés vagy csak naivitás. Ezzel párhuzamosan – és ennek kissé ellentmondva – azt igyekeznek bebizonyítani, hogy több rossz tulajdonságnak van genetikai oka is, ami további felmentés a felelősség alól, mégis az egyéni szabadság radikális kiterjesztésének szándéka vezérli a társadalomtudományokat, már ameddig azt az egyenlőség keretei közt értelmezik. De ha struktúratermékek vagyunk, akkor nincs mit kiterjeszteni.

Steven Pinker szerint a társadalomtudományokban ma három téves feltételezés él az emberi természettel kapcsolatban: a tabula rasa, az üres lappal születés elgondolása; a noble savage feltételezése, azaz hogy az ember jónak születik, és a társadalom rontja meg; valamint az a vízió, hogy függetleníteni tudjuk magunkat a biológiától. Pinker szerint ezeket a téves meggyőződéseket a téves mivoltuk beismerésének következményeitől való félelem hajtja: félünk az egyenlőtlenségtől, a tökéletlenségtől, az ezek jelentette korlátoktól.

Ma nem divatos az eredendő, alias áteredő bűnről beszélni, pedig a kereszténység e teológiai fogalma, amely emberképének fontos összetevője is, nem pusztán teológiailag érdekes. Ha a bűn alatt minden hiányt, hibát értünk, nemcsak rossz cselekedeteket, hanem destruktív beállítottságot is, szóval nem csupán szigorú értelemben vett bűnt, akkor az örökölt családi minták, amennyiben rosszak, talán lehetőséget adnak az áteredő bűn misztikus fogalmának fülön csípésére is. Persze az egyik teológiai, a másik lélektani fogalom, az áteredő bűn következményeitől nem lehet megszabadulni, a családi mintáktól, ha nehezen is, de igen.

Mégis: ha a rossz minták öröklődnek (átadódnak), úgy, hogy nem az örökös a hibás ebben, talán könnyebben megérthetjük, miként működik az áteredő bűn: ez az „áteredő bűn akcióban”.

A mintákkal való küzdelemhez pedig mindenkinek sok erőt, támogató szeretetet és nagyvonalúságot kívánunk.
És ne feledkezzünk meg arról se, hogy rossz családi minták mellett remélhetőleg jókat is kaptunk, van tehát miért hálát is adnunk.

Orvos-Tóth Noémi: Szabad akarat. Jelenkor, 2021