Július 22-én eltemettük Schlecht Csabát. A magyar közvélemény legfeljebb a nevét ismerte, leginkább néhány gyalázkodó újságcikkre emlékezve. Pedig vele egy igaz ember távozott, a rendszerváltásnak nevezett időszak egyik koronatanúját vesztettük el.

Csaba mint tehetséges vidéki gyerek került az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziumába. Itt ismertem meg őt, és akkor figyeltem fel rá igazán, amikor a legendás Harkai tanár úr kérdésére – ki volt az első európai, aki látta a Csendes-óceánt? – csak ő tudott felelni az osztályból. Ennek immár 49 éve, és a sors akaratából meglehetősen párhuzamos életpályát futottunk be azóta. Tanárai – okkal – szinte versenyt futottak azért, hogy Csaba az ő tantárgyukból tanuljon tovább. Az ELTE fizikus szakát választotta, mondván, meg akarja érteni a világ működését. Aztán egy félév után úgy döntött, számára a fizika nem magyarázza meg a világot, és átiratkozott a történelem–népművelés szakra. Előbb ki kellett iratkoznia a TTK-ról, és újra felvételiznie kellett a bölcsészkarra. Otthagyta tehát a biztosat a bizonytalanért, s mindezt úgy, hogy erről még családja sem tudott.

Élvezte a bölcsészéveket, és szerteágazó intellektuális tevékenységekkel igencsak hosszúra nyújtotta, de végül soha nem vette át a diplomáját. A csikvándi parasztfiú ugyanis saját tapasztalataira és élményeire támaszkodva ismerte fel a Kádár-rendszer lényegét: hazug, erkölcstelen, 1956 tagadására épült ideológiáját, hosszú távon pedig zsákutcás jellegét. Így bekerült a demokratikus ellenzék világába. Nemcsak osztotta a szamizdat kiadványokat, hanem maga is készítette azokat. Éppen az albérletében Demszky Gábor egyik kiadványát stencilezte, amikor lebukott. Méretes pénzbüntetésre ítélték, amelynek kipengetésébe Demszkyék „megfeledkeztek” beszállni. Egyszer bejelentkezett ugyan Demszkyhez nem sokkal annak budapesti győzelme után, s a titkárságon várakozott, de amikor konstatálta, hogy a főpolgármester úr nem ismeri meg, csöndben távozott.

 

 

Akkor már a Századvég Kiadóban dolgozott. Ez az 1985-ben indult folyóirat volt a Fidesz tulajdonképpeni bölcsője, Csabát a szeretett és nagyra becsült kollégiumi társa, Gyurgyák János hívta a szerkesztőségbe. A különféle átalakulások közben Csaba bekerült a Fidesz hátországát jelentő körbe, amelynek idővel Simicska Lajos lett a vezetője, aki bírta Orbán Viktor feltétlen bizalmát.

Aztán elérkezett 1994 tavasza, a Fidesz megsemmisítő választási veresége. A párt tulajdonképpen csődbe ment, kifizethetetlen adóssághegyet hagyva maga mögött. Az agytröszt azt találta ki, amit nagy vonalakban a sajtóból ismerünk, bár annak részleteit azóta is homály fedi. Schlecht Csaba magára vállalta a becsődölt cégek eladását, hogy ezzel megmentse a kilátástalan helyzetbe került Fideszt! (Egyébiránt Orbán Győző bányatulajdonának is itt a nyitja.) Ha Csaba akkor nem teszi meg ezt, ma a Fidesz alkalmasint nem volna több, mint néhány iratdoboz a Magyar Nemzeti Levéltárban, maga Orbán Viktor pedig… Erről a döntéséről még a legközelebbi barátait sem tájékoztatta, jellemző módon egyedül magára vállalva ezt az iszonyatos terhet. Miért is tette mindezt? Nem lehet kétséges a válasz: hitből fakadó áldozathozatal, amely oly jellemző volt rá! A legnagyobb koszorúkat a temetésre Orbán Viktornak és a Fidesznek kellett volna küldenie, mert kétségkívül ők köszönhetik a legtöbbet neki. Ilyen koszorúkat azonban nem láttunk a temetésen…

Két éles emlékem maradt meg az akkori beszélgetéseinkből. Az egyik szó szerinti így hangzott: „Janó, leülöm szívesen. Csak mondja meg valaki, milyen törvényt sértettem meg.” Tény, hogy semmilyent, ilyen volt az akkori jogrend. A másik így szól: amikor parlagi skriblerek rendre a nevével poénkodtak, egyszer azt találtam mondani neki, hogy Simonyi Zsigmond nyelvész példálózott a jelentésváltozásokról szóló egyik tanulmányában a „schlecht” szó változásával a nyelvtörténetben. ơ azonnal közbeszólt: várj csak, azt hiszem, tudom – és tudta. Tudta, hogy a neve a középkori németben egyenes, sima, rendezett jelentéssel bírt (például a schlicht und recht fordulat őrzi ezt).

Csaba csöndesen, de megkeseredetten morzsolgatta éveit egészen 2015-ig, amikor elérkezett a nagy szakítás Simicska Lajos és Orbán Viktor között. Engem nem lepett meg, hogy nem a kormányoldalt választotta, beszélgetéseinkből jól tudtam, egyre idegenebbül szemléli az orbáni autokrata és korrupt rendszert. A híres-hírhedt G-nappal felvirradt Csaba napja is. Arra a posztra került ugyanis, amire teremtetett. Előbb a Lánchíd Rádió, majd röviddel később a Magyar Nemzet főszerkesztője is lett egyben. Siralmas az az ország, amelyikben ilyen drámai előzményekkel kell eljutnia valakinek oda, ami igazából tehetsége okán őt megilleti. Sajnálatosan rövid főszerkesztősége a sajtószabadság legszebb lapjai közé tartozik, hiszen Csaba végre azt csinálhatta, amihez a legjobban értett: értelmes embereket inspirálhatott arra, hogy merjék előhozni mindazt, ami bennük lakozik. Minden gondolatra nyitott volt, és olyanokkal dolgozhatott, akik bővében voltak a gondolatoknak. Egykori munkatársai életük legszebb időszakai közt tartják számon azokat az időket, amikor Csaba volt a főszerkesztő. Az ő hite, mégis-optimizmusa testesül meg a Magyar Hang számaiban is.

A temetésen tizenkét jelzővel ajánlottuk Csabát a Fennvaló irgalmába: művelt, intelligens, gondolatébresztő volt mindenkivel. Akik jobban megismerték, szellemes, derűs, mindig segítőkész cimborának tudták. A még közelebb állók gáncstalan, egyenes, adakozó jellemét is megtapasztalhatták. Akik pedig igazán közel lehettünk hozzá, az elbűvölő, szeretetreméltó és mindenekfelett diszkrét barátot siratjuk. Senkit sem ismerek, akinek valódi jelleme és a közvéleményben elterjedt képe között ekkora szakadék táton gana. S az nem lehet, hogy a Sors annyira igazságtalan lenne hozzá, hogy ez egyszer ki ne derülne! Addig is nyugodjon békében!

Schlecht Csaba: képek az emberiség történetének filozófiájához

ha
szétrobban bensődben a világ
nem mindegy: gyémánttömbök vagy
üvegszilánkok záporoznak

csillagot simogatsz tenyereden
tüskéi fölvéreznek vigyázz

az illatok országútján
oszló hullák bűzéhez tűzték ki a nul-
ladik kilométerkövet

túlérzékeny orrcimpáiddal
csizmatalpnál vékonyabb bőröddel
esernyőtlen jobbkaroddal

mit keresel itt mondd
embernek fia

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/31. számában jelent meg július 29-én.