A csalódottság hullámán

Konzervatív irányba és határozottabban az USA felé fordul Dél-Korea az új elnökkel, aki a magukat háttérbe szorítottnak érző fiatal férfiak szavazataival nyerte meg a választást.

AFP / JUNG YEON-JE

Nagy Gábor

Adél-koreai demokrácia 35 éves történetében az eddigi legszorosabb eredmény született a múlt heti elnökválasztáson: a győztes Jun Szuk Jeol mindössze 247 ezerrel szerzett többet a leadott 33,8 millió szavazatból, mint ellenfele. A minimális különbség nem csupán azt mutatja, hogy öldöklő harc zajlott az ellenzéki konzervatív Népi Erő Párt (PPP), valamint a nagy parlamenti többséget élvező és az államfői posztot birtokló liberális Demokrata Párt (DPK) jelöltje között. Hanem azt is, hogy a regionális megosztottsággal és társadalmi feszültséggel küzdő, a koronavírus omikron-variánsától sújtott dél-koreaiak – a szavazás szerdáján döntött épp rekordot a fertőzöttek száma – nehezen tudták eldönteni, melyik a kevésbé ellenszenves pályázó: a politikában újonc exügyész, a 61 éves Jun, vagy a sprőd viselkedésű, a liberálisoknak túl konzervatív, a konzervatívoknak túl liberális, 57 éves Li Dzse Mjung.

Az alkotmány által lehetővé tett egyetlen ötéves mandátum letöltésével távozó, DPK-párti Mun Dzse In utódlásáért sárdobálásban gazdag kampány zajlott. A családi tulajdonban lévő vállalatbirodalmak, a chaebolok és a politika összefonódása jellemezte Dél-Koreában minden választás biztos pontja az ellenféllel szembeni korrupciós vád. Az 1987-es rendszerváltás óta hivatalban volt hét elnökből hármat csuktak börtönbe korrupció miatt, egy pedig öngyilkos lett. A szegény sorból, önerőből jogásszá vált Lit azzal vádolják, hogy Szongnam polgármestereként ingatlanügyletekből húzott hasznot, a Szöul körüli Kjonggi tartomány kormányzójaként pedig közalkalmazottakat bízott meg azzal, hogy a felesége ügyes-bajos dolgait intézzék.

Az  1987-es rendszerváltás óta hivatalban volt hét elnökből hármat csuktak börtönbe korrupció miatt, egy pedig öngyilkos lett.

Gyakoriak a politikai sértések is. Jun azt állította, hogy a DPK Hitler és Mussolini módszereit használja vele szemben, míg őt Li szövetségesei diktátornak, szörnyetegnek, politikai tapasztalatlansága miatt „üres fémdoboznak” minősítették. A szokatlan a bulvárelemek bősége volt. Li múltjából felhánytorgatták, hogy ittas vezetésen kapták, egyszer ügyvédként ügyésznek adta ki magát, és nyilvánosságra került egy 2012-es hangfelvétel, amikor egy családi vita során válogatott káromkodásokkal küldte el melegebb éghajlatra a sógornőjét. De a kampányban is tüskés modorban szakított meg interjút, ha a kérdések nem voltak ínyére. Junnak azért kellett magyarázkodnia, mert a felesége az önéletrajzában feltupírozta a munkatapasztalatát, amikor oktatói állásért jelentkezett, s egy hangfelvétel alapján azt ígérte, ha a férje elnök lesz, a rend­őröket és az ügyészeket küldi a kritikus újságírók után. De azon is csámcsogott a sajtó, hogy a konzervatív elnökjelölt sámánok tanácsát szokta kikérni – a fáma szerint ebben hasonlít a dél-koreai politikai és üzleti elit zömére –, és kedveli az anális akupunktúrakezeléseket.

A két egyetemi oktató gyerekeként, a szöuli elitbe született Jun 27 éven keresztül ügyész volt, és 2017–2019 között azt a jogi csapatot vezette, amelyik sikeresen állította össze és képviselte a bíróságon a vádiratot két konzervatív exelnök, Li Mjung Bak és Pak Gjun Hje ellen, akik börtönbe is kerültek. Mun elnök főállamügyésznek nevezte ki, ám azt már rossz néven vette, hogy Jun a liberális politikusok ellen is elszántan nyomozott. Neki köszönhetően kényszerült lemondani a DPK elnökjelöltségére is esélyes igazságügy-miniszter, akinek a feleségét négy évre ítélték, mert dokumentumokat hamisított, hogy a lánya bekerüljön az orvosi egyetemre. Jun tavaly lemondott a posztjáról, belépett a konzervatív ellenzéki pártba, majd annak elnökjelöltségét is megszerezte. 

Mun a hivatali ideje alatt jó kapcsolatokra törekedett Észak-Koreával, háromszor is találkozott annak diktátorával, Kim Dzsong Unnal, és még Phenjanba is ellátogatott. Ennek a politikának a folytatását ígérte pártja jelöltje, ám a május 10-én hivatalba lépő Jun fordulatot hozhat a dél-koreai külpolitikában. Konzervatív elődjeihez hasonlóan a kapcsolatok javításának előfeltételeként szabja, hogy – az idén már kilenc rakétakísérletet végrehajtó – Észak-Korea hagyjon fel nukleáris ambícióival. Sőt azt is elképzelhetőnek nevezte, hogy Szöul előzetes csapást mérjen, ha úgy látja, Phenjan támadásra készül.

Míg a liberálisok igyekeznek egyenlő távolságot tartani a katonai szövetséges Egyesült Államoktól és a legfontosabb kereskedelmi partnernek számító Kínától, Jun újra erősíteni akarja a Washingtonhoz fűződő viszonyt. Újraélesztheti a közös amerikai–dél-koreai hadgyakorlatokat, amelyeket Donald Trump függesztett fel, amikor a csúcstalálkozóit tartotta Kim Dzsong Unnal. A megválasztott elnök venne még egy amerikai THAAD rakétaelhárító rendszert, noha már az első beszerzése és hadrendbe állítása is kiváltotta a hozzá járó nagy teljesítményű radar „fürkésző szemeitől” tartó Kína rosszallását, és Peking bátorította az emiatt a dél-koreai termékek ellen indított „lakossági bojkottot”. A konzervatívok – és az általában mögöttük álló chae­bolok – békülékenyebbek Japánnal, míg a liberálisok idején a gyarmattartói múlt kegyetlenségei miatt feszültebb a viszony az USA két legfontosabb ázsiai szövetségese között.

Miközben az idősebb korosztályban hagyományos a konzervatívok nagyobb támogatottsága, Jun a győzelmét a huszonéves férfiaknak köszönheti. A magukat antifeministáknak nevező korosztálynak elege van ugyanis a női egyenjogúsághoz vezető lépésekből, és a me too mozgalomból, amelyek persze egyelőre nem hoztak áttörést a hagyományosan férfijogú Dél-Koreában. Az ország a Világgazdasági Fórum tavalyi listáján még mindig a 102. helyen áll a 156-os listán a nők és férfiak közötti egyenlőség megteremtésében, és a két nem képviselői közti fizetési különbség átlagosan 32 százalék, ami az OECD-országok közül messze a legnagyobb Dél-Koreában. A politikát és az üzleti életet a férfiak uralják, és sokak szerint a nőknek az a legfontosabb feladatuk, hogy szépek legyenek és gyerekeket szüljenek, ráadásul ez utóbbiban nem is túl „szorgalmasak”, mert a dél-koreai születési arányszám a fejlett ipari országok körében a legalacsonyabb.

A fiatal férfiak dühe már a tavaly áprilisi helyhatósági választáson kellemetlen meglepetést okozott a liberálisoknak, akik Szöul és a második legnagyobb város, Puszan polgármesteri posztját is elveszítették. A huszonéves férfiak szerint miközben nekik 18 havi sorkatonaságot kell tölteniük, az erre nem kötelezett nők elveszik előlük a jó állásokat, emiatt nem kapnak a képzettségüknek megfelelő munkát, a helyzetet pedig súlyosbítják a nők elhelyezkedését segítő kvóták. Jun meg is ígérte, hogy megszünteti a nemek közti egyenlőségért és a családért felelős, 2001-ben létrehozott minisztériumot, amelynek feladata a szexuális visszaélések túlélőinek, az egyedülálló szülőknek, a kisebbségi és bevándorló családoknak a támogatása is.

A probléma azonban nem nemek közti, hanem társadalmi. Míg a korábbi generációk – a növekedés érdekében hozott áldozatok után – egyre jobban éltek, a mai fiatalok a legjobban képzettek, de a legkevesebbet keresők, sokuknak elérhetetlen a dél-koreai álom, a jól fizető állás és a szöuli lakás. A generációs bizonytalanság és frusztráció megjelenítése pedig egy filmes és egy tévés sikert is eredményezett a dél-koreai kultúra számára: a négy Oscar-díjjal elismert Élősködőket és a Netflixen robbant Nyerd meg az életed (Squid Game) című sorozatot.