A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) az 1980-as évekre kiüresedő, formális szervezetté vált. A pártállami rendszer egésze szempontjából ekkor már nem volt olyan jelentős, amilyennek esetenként a mából visszanézve tűnik – mondja Valuch Tibor történész, akivel az MSZMP ifjúsági szervezetének utolsó évtizedéről, az egyetemi életről, ügynökökről, csövesekről, volt és jelenlegi miniszterelnökökről is beszélgettünk. Az apropót A besúgó című sorozat szolgáltatta, amelyben mellékszálként az ifjúsági szervezet is megjelent.

A KISZ-t az 1956-os forradalom után, 1957 márciusában alapította az MSZMP a párt ifjúsági szervezeteként. Létrehozásának fontos motivációja volt, hogy a forradalomban tevékenyen vettek részt a fiatalok; tanulók, értelmiségiek, munkások egyaránt. A KISZ az ifjúság tevékenységének széles spektrumát lefedte az iskoláktól a gyárakon át az egyetemekig, beleértve a szabadidős tevékenységeket is. A szervezet jellege az évtizedek folyamán jelentősen megváltozott.

– Amikor gimnazistaként 1977-ben beléptem a KISZ-be – úgy emlékszem, az osztálytársaim közül senki sem maradt ki –, a legfontosabbak a teadélutánok, a balatoni ifjúsági táborok voltak, és nem igazán a mozgalom. Hogy KISZ-tagok lettünk, az akkori szocializációs rendszer része volt. A táborokban sem az ideológia érdekelt bennünket, hanem sokkal inkább a másik nem, és hogy melyik diszkóhajón lép fel Cintula, a híres lemezlovas – mondja Valuch Tibor. Illuzórikus lett volna azt várnia az állampártnak a KISZ-től, főleg a 80-as években, hogy a fiatalságból egységes „szocialista embertípust” próbáljon formálni – fogalmazott a történész. Az ifjúsági szervezet működése akkorra már nagyon formálissá vált. A szerepe mégsem kicsinyelhető le a történész szerint, mivel – a kisdobos- és az úttörőmozgalommal együtt – a szocializáció fontos része, a politikai nevelés lényeges eszköze volt. Ám az évtizedek teltével egyre kevésbé bizonyult hatékonynak.

 

 

– 1981-ben kezdtem egyetemi tanulmányaimat Debrecenben, akkor már a kiüresedettség jellemezte a szervezetet. Állandó kísérletezés folyt a hatékonyabb struktúra megteremtésére. A mindennapokban ifjúsági rétegszervezetként működött, de kevéssé voltak direktek a politikai elvárások ebben az értelmiségi közegben. Persze valószínűleg egy üzemben ez valamelyest másként lehetett. Akik a katonai struktúrában működő Ifjú Gárdához jelentkeztek, azok vehették ideológiai mozgalomként igazán komolyan a KISZ-t.

 

Szimat Sanyi figyelt

Valuch Tibor szerint az egyetemeken, főiskolákon színes élet folyt, a hallgatói mozgalmakra a KISZ próbált rátelepülni valamiféle ernyőként, meglehetősen sikertelenül. Ekkoriban Debrecenben, Szegeden, az ELTE-n és máshol is közéleti és szakmai lapok indultak, klubok, körök működtek. – A Kossuth Lajos Tudományegyetemen Határ címmel folyóiratot alapítottunk. 1982-ben tartottuk az első előkészítő ülést. A jóváhagyásokat 1985-re sikerült beszerezni, majd 1986-ban jelent meg először. Ekkorra én már nem voltam a KISZ tagja: 1983-ban ugyanis üressége miatt kiváltunk a szervezetből, a nyolcfős kollégiumi szobából heten egyszerre adtuk be a kilépési kérelmet. Ez nem annyira a tudatos szembenállás miatt történt, egyszerűen csak elegünk volt, mert nem láttuk értelmét a tagságnak. A Határ mint a „másfeles nyilvánosság” egyik fóruma, a rendszerváltás után is működött még néhány évig, irodalmi lapként. A tragikus sorsú remek író, Borbély Szilárd első verseskötete is a folyóirat könyvsorozatában jelent meg 1987-ben. Az egyetemen a közélet is sokoldalú volt: a Jászi Oszkár Körben például a KISZ-nek nem feltétlenül tetsző ideológiák is terítéken szerepeltek. Erős volt a szándék az öntevékeny szerveződésre. 1983-ból emlékszem olyan hajnalig tartó egyetemi klubvitaestre is, amelynek 1956 volt a témája.

A politikai rendőrség persze minden rendezvényen jelen volt: az egyetemen mindenki tudta, hogy kicsoda Szimat Sanyi. Ő volt az objektumfelelős, akivel egyébként a 90-es évek végén egy nagy barkácsáruház biztonsági őreként futottam össze. S persze voltak beszervezett hallgatótársaink. Közülük többen úgy kezelték ezt a nehéz helyzetet, hogy mindenkinek azt mondták: „előttem ne mondjatok semmit”, vagy elmondták mindenkinek, hogy beszervezték őket, így dekonspirálták magukat. Egy idő után békén hagyta őket a politikai rendőrség.

Ellen-KISZ

– Amikor 1987-ben végeztünk, történelem-földrajz szakos évfolyamunkból egyetlen évfolyamtársunk lépett be az MSZMP-be. Ez is azt mutatja, hogy ekkoriban már nem volt olyan nagy jelentősége a párthoz tartozásnak. A KISZ-tagság pedig még inkább formálissá vált a 1980-as évek közepére.
Az 1986-os KISZ-kongresszusról tudósító Népszabadság szerint az egyetemi szekcióvita visszatérő eleme volt, hogy a KISZ alapszervezetek a felülről érkező központi irányítás helyett önkormányzatiságot kértek. Valuch Tibor szerint nem igazán volt veszélyes mindezt megfogalmazni. – A KISZ-en belül témaként sok minden előkerült: emlékszem, nálunk felvetődött, hogy miért kötelező az orosz nyelvtanulás, hogyan lehetne ezen változtatni, de az egyetemi autonómia kérdéséről is volt szó. A párt tudatosan használta a KISZ-t arra is, hogy egyetemi kezdeményezéseket pacifikáljon, ellenőrzés alá vonjon. Az évtized második felére – a politikai klíma változásával – ez egyre kevésbé sikerült, és az öntevékeny intézményen kívüliség vált az egyetemi közélet meghatározójává. Ezt nagyban segítette, hogy a politizálás része volt az értelmiségi szerepfelfogásnak. A jelenlegi kormány tagjai is kezdetben lényegében egy „ellen-KISZ-t” akartak létrehozni a Fidesszel 1988-ban.

 

„Adj egy Bélást!”

Természetesen generációs és szocializációs különbség mutatkozott a 40-es, 50-es évek fordulóján született „beatnemzedék” és a 60-as években világra jött, a 70-es évek végére felnőtté válók között. Az utóbbi békeviselt, konszolidációs nemzedék, amelyre már kevesebbet hagytak örökül a korábbi értékrendből, így például a szülők jelentős része nem tartotta fontosnak, hogy átadja a vallásos szocializációt. Mindig voltak generációs csoportosulások, amelyek ki-ki léptek az adott keretek közül.

– Az én nemzedékem – magam is a 60-as években születtem – a posztbeat, a „csövesség” időszakával egybeeső generáció volt. Azok a fiatalok, akik a fővárosi Blaha Lujza téren „adj egy Bélást!” felszólítással 2 forintost tarháltak, nem azért mentek el egy P. Mobil-koncertre, mert az KISZ-szervezés volt, sokkal inkább mert csövesként lázadtak. Egyszerűen életérzést kerestek, és találtak. Anélkül, hogy túlértékelnénk a kort ebből a szempontból, tény: a 80-as években sokkal inkább kívül lehetett maradni a hivatalos kereteken, mint korábban. Ez beleillett az Aczél György-i kultúrpolitikába, amely kezdetben még sok mindent tiltott, a 80-as évre azonban már a tűrt kategória vált a legszélesebbé.

Jól fialt a kapcsolatrendszer

A KISZ részben persze káderképző is volt. Az apparátusban már a 70-es években sem hivatásos forradalmárok ültek, hanem hivatalnokok. Még a szervezet éléről sem vezetett egyenes út a legmagasabb politikai körökbe. Maróthy Lászlóé sem – aki 1973-tól 1980-ig a KISZ Központi Bizottságának első titkára volt –, pedig gyakran Kádár János lehetséges utódaként is emlegették.

Maróthy előbb országgyűlési képviselő, majd az Országos Tervhivatal elnöke lett. 1987 és 1989 között környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszterként dolgozott. A bős–nagymarosi vízlépcső építésének leállítását hozó országgyűlési döntés után azonban lemondott, és eltűnt a közéletből.
A KISZ testületeiben tűnt fel Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon személyében két korábbi kormányfő is, de jelenlegi fideszes politikusok is viseltek KISZ-tisztséget. Orbán Viktor is volt gimnáziumi alapszervezeti KISZ-titkár Székesfehérváron, visszaemlékezése szerint természetesnek tekintették a szervezetbe való belépést. Egy fennmaradt 1989-es videófelvétel szerint arról is beszélt, hogy egyetlen KISZ-es ismerőse van, akit komolyan kell venni, ha az ember tárgyal vele: Gyurcsány Ferenc.

Ezek a fiatalemberek többnyire tudatosan választották az apparátusi karriert: ők felsőfokú végzettséggel rendelkező hivatalnoki pályafutásban gondolkodó személyek voltak, akik úgy vélték, hogy a rendszer fennmarad. Ők később a korábbi politikai, kapcsolati tőkéjüket váltották gazdasági tőkére. Így vált Gyurcsány Ferenc is vállalkozóvá. Nagy Imre, a KISZ utolsó első titkára – és az utódszervezet Demisz (Demokratikus Ifjúsági Szövetség) első vezetője – is a kapitalizmus haszonélvezője lett: a Caola kozmetikai vállalatot privatizálva vált nagyvállalkozóvá.

Alkalmi viszonyban

A megváltozott és az egymást gyorsan követő közpolitikai eseményeket a KISZ már nem bírta követni. A szervezet 1989-re jelentős veszteségekkel fordult rá, miután két-három év alatt elveszítette 200 ezer tagját. A januári Reform című lapban Emőd Péter titkár már csupán 700 ezres taglétszámról beszélt. Aligha véletlen, hogy előzőleg Nagy Imre 1988 novemberében történt KISZ első titkárrá választása után a Magyar Nemzetnek adott interjúban szociáldemokrata fordulatot sürgetett. Más ifjúsági szervezetekkel pedig egyenrangú kapcsolatépítést hirdetett meg. Ekkor már azt is kijelentette: el tudja képzelni, hogy „március 15-ét együtt ünnepeljük a Fidesszel”. A tisztújítással egy időben tartott Fidesz-kongresszus is megszavazta – a lap szerint – a legális kapcsolatfelvételt a KISZ-szel.

A két kongresszus után néhány nappal ugyancsak a napilap tudósított arról, hogy a Szombathelyi Tanítóképző Főiskolán a KISZ a pártszervezettel és a Fidesszel közösen szervezett demonstrációt és élőláncot a helyi könyvtár statikai felújítására.

– A 80-as évek KISZ-vezetői már jórészt reformpártiak voltak. Az egyetemeken a közösségben aktív hallgatók ismerték egymást, informális beszélgetésekre sor került. Az egyetemi folyóiratok szerkesztőinek szerveztek például 1987 tavaszán Debrecenben kétnapos konferenciát, ahol az öntevékeny egyetemi körökhöz tartozó lapok képviselői is megjelentek. Olyan ellenzéki eseményről viszont nem tudok, amit a KISZ nevére vett volna – ilyet mutatott be A besúgó című sorozat. Igaz, a sorozat nem dokumentum-, hanem játékfilm.

Valuch Tibor úgy véli, a KISZ és ellenzék kapcsolata egészen más vetületben öltött testet 1986. március 15-én. Az akkor tartott illegális budapesti vonulásos megemlékezés és tüntetés során a néhány ezer fős tömeg Lánchídra vezetésében – a történeti emlékezet szerint – aktív szerepet játszottak a KISZ-esek. A „lánchídi csata”-ként elhíresült tüntetés több mint 500 személyi igazolvány begyűjtésével és gumibotozással zárult, és került a Kádár-rendszer sötét lapjaira.

– Mindent egybevetve az ellenzéki szerveződések Magyarországon viszonylag szűk körűek maradtak, a legkomolyabb teljesítmény a független nyilvánosság megteremtése. A Beszélő, a Hírmondó kétezer körüli példányban jelent meg, 30-40 ezer olvasót értek el – a terjesztésből a felsőoktatási hallgatók is kivették részüket. Azáltal nőtt a hatásuk, hogy a Szabad Európa Rádió rendszeresen szemlézte ezeket a lapokat. Magyarországon egészen más volt a kommunista hatalommal szembeni ellenállás helyzete, mint Lengyelországban, ahol az 1970-es évek elejétől nagyon jelentős második társadalom és nyilvánosság működött, a társadalmi autonómiákat ott erősen védelmező katolikus egyház támogatásával.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/23. számában, annak Időgép mellékletben jelent meg június 3-án.