Egy Baranya megyei kis zsákfaluban drogosok, alkoholisták, politoxikománok küzdenek függőségükkel, sóvárgásaikkal. Sokuknak ez az utolsó esély az életre. A Mérföldkő Egyesület Rehabilitációs Otthonában jártunk.
A mecseki dombok ölelésében, Pécstől mintegy 25 kilométerre, Kovácsszénájára tartunk. A Szentlőrinc felé vezető országútról lekanyarodva lassan elfogy a térerő, de nehéz lenne eltévedni: egyetlen út vezet a mintegy 50 főt számláló zsákfaluba. A szépen felújított parasztházak között a betonút végén találjuk a Mérföldkő Egyesület Rehabilitációs Otthonát. A kőépület oldalsó falán önfeledten hintázó lány képe, a bejárathoz közel magasra halmozott fahasábok – a téli tüzelő.
A kerítésen belül idillinek tűnő vidéki hangulat fogad: virágágyások, árnyas fák, a csendet a kert felől érkező kutya ugatása veri fel. „Türelem, alázat, elfogadás” – olvasható odabenn a faliújságra szegezett papíron, kicsit odébb a 12 lépés pontjai, ebből az első: „Beismertük, hogy tehetetlenek voltunk függőségünkkel szemben, életünk irányíthatatlanná vált.”
Ahogy Madácsy Bea, a ház egyik terapeutája magyarázza, az otthon programja az Egyesült Államokból származó, úgynevezett Minnesota-modellre és az önsegítő közösségek 12 lépéses programjára épül. – Alapja a teljes absztinencia, ugyanakkor a függőknek saját személyiségük fejlesztésén, régi, rossz beidegződéseiken is sokat kell dolgozniuk. A függőséget gyógyíthatatlan betegségként kezeljük, amelyet tünetmentessé lehet tenni. Mindig csak az adott napon kell tartózkodni a szertől – mondja a szakember.
Az első három hónapban nagy a fluktuáció, de aki végigcsinálja a tíz hónapon át tartó terápiát, azok körében 83 százalékos a felépülési arány. A rehab’ napirendje szigorú, kevés a szabadidő, nincs idő kifelé gondolkodni. – Hétköznap fél hétkor van ébresztő, onnantól be van osztva a nap, házi- és kerti munkákkal, csoportterápiával, este az érzéskör alkalmával pedig mindenki elmondja, hogyan érezte magát. Hétvégén filmet nézünk, nyáron néha elmegyünk Orfűre sárkányhajózni vagy strandolni – sorolja Bea.
Az otthon koedukált, 2-3 fős szobákban laknak a gyógyulók, akik valamilyen kémiai (drog, alkohol, gyógyszerek), esetleg viselkedési addikció tarthatatlan volta miatt költöznek be az intézménybe. A 35 éves Bence alkohol- és drogfüggőként került ide több mint 20 év szerhasználat után. – Jómódú családból származom, ahol szinte mindenki jogász vagy orvos – kezdi történetét. – Kisvárosban nőttem fel, otthon mindig azt hallottam, figyeljek oda, mit csinálok, mert mit fognak mondani rólunk az emberek. A fiúról hamar kiderült, az elvárások ellenére nem fog egyetemre menni. Rendőrnyomozó szeretett volna lenni, de egy születési rendellenesség miatt a felvételi utolsó fordulójában kiesett. Nehezen dolgozta fel a kudarcot, jobb híján idegenforgalmi technikumot végzett, majd külföldre került, ahol többféle drogot is kipróbált, mellette rendszeresen ivott. – Sikertelen voltam, számtalan kudarc ért, a párkapcsolataim sem alakultak jól. Többre vágytam, a családom sem lehetett büszke rám. Volt bennem folyamatosan egy űr, amit a szerek hatásaival próbáltam feledtetni. Hétvégente a haverokkal ment a pia, úgy hittem, az belefér, ha ilyenkor rendszeresen lerészegedek – számol be múltjáról.
Amfetamin a kimerültségre, marihuána az alvászavarra
Hét közben biofüvet használt, mert olcsó volt, és könnyen beszerezhető. – Később Hollandiában épületbontásban dolgoztam, ez kemény fizikai munka. Az amfetaminok segítségével gond nélkül ment a műszak éjjel is, úgy éreztem, mindig koncentrált vagyok, bármennyit tudok dolgozni. A legális marihuána pedig mindennapos segédeszközömmé vált. Oldotta a szorongásomat, a belső feszültségemet, eltüntette az alvászavaromat. Elkezdtem használni az LSD-t, kokaint, ecstasyt is, már minden előkerült – részletezi Bence. Lebukás egy alkoholszondával, verekedés a szomszéddal, rendőrségi ügy, kirúgás a munkahelyről – a holland évek így értek véget. Azt mondja, a lelke mélyén mindig is nyugodt, polgári életre, családra vágyott, abban bízott, ha hazatér, erre több esélye lesz. – Itthon pár hónap után kiderült, a barátnőmmel kisbabát várunk. Úgy éreztem, végre révbe ér az életem. De három hónapos volt a baba, amikor a párom elvetélt. Padlóra kerültünk, ráment a kapcsolatunk, mélyebbre ittam magam, mint valaha. Bence visszaköltözött a szüleihez, akikkel a már kontrollálatlan alkoholizmusa miatt egyre rosszabb lett a kapcsolata. – Voltak vészjelzések a családon kívül is. Előfordult, hogy a szombati buliban összejöttem egy lánnyal, másnap reggel, amikor felébredtem mellette, hánytam, majd meghúztam a vodkásüveget, erre megkérdezte: normális vagy? Vagy amikor édesanyám mutatta a karját, hogy kékzöld, mert tegnap este a veszekedés alkalmával megrángattam. A fiatalember akkor döbbent rá, hogy mindez tovább nem tartható, amikor szinte öntudatlan részegen balesetet okozott, és elvették a jogosítványát.
Arra koncentrálok, a mai napon tiszta maradjak
Kovácsszénáján a beszélgetésünk idején már 296 napja tiszta. Négy nap múlva végez a terápiával, innen a pécs-somogyi félutas házba költözik. Ott már szabad az élete, havi 15 ezer forintért szállást kap, önsegítő csoportfoglalkozásokon vesz részt, közben dolgozhat. Hogy érzi-e magában az erőt a józan élethez, nem kérdés. De hogy soha nem fog többé inni? – Erre nem mernék megesküdni. Törekedni fogok rá, és már nem félek a visszaeséstől. Itt megtanultam, hogyan kezeljem az érzéseimet, a sóvárgásaimat. Már nincs bennem düh, hogy nem születhetett meg a gyermekem, belátom, akkor még nem tudtam volna normális családi életet biztosítani neki. Nem akarok már azon kattogni, mi lett volna, ha…, inkább arra koncentrálok, a mai napon tiszta maradjak – mondja.
De hogyan előzhető meg a függőség? Kiss András, a rehabilitációs otthon vezetője szerint kamaszkorban már késő erről gondolkodni. Ha azonban egy családban a kezdetektől a szeretet, a bizalom légköre uralkodik, nem lehet nagy baj. – A legfontosabb a szeretet, a következetesség, az őszinte hangnem, ahol a hibákat is fel lehet vállalni. Amikor pedig jön a kamaszkor, akkor vigyázni, ne mérgesedjen el a kapcsolat, a bizalom megmaradjon.
Ezzel Krausz Nándor is egyetért, aki szintén segítőként dolgozik a rehabilitációs otthonban, bár korábban ő is megjárta a hadak útját. – Átérzem az itt kezeltek mélységeit, sóvárgásait, hiszen ezeken én is végigmentem. Felépülő függőként tudom, ez egy kiszolgáltatott, magányos sport. Kellenek a mélypontok ahhoz, hogy az ember tényleg a változtatás mellett döntsön. Nándor a komlói rehabilitáción állt talpra, korábban politoxikomán volt, vagyis számtalan szert használt, kábítószer- és alkoholfüggőséggel küzdött. Mint mondja, a leszokás egy önismereti tréning is, meg kell birkózni a múlt nehéz érzéseivel, át kell dolgozni azokat. Mindez segítőként is fontos, hiszen a terápia során ők is teljesen bevonódnak, ahogy Nándor mondja „ezt nem lehet magas lóról csinálni”. Előfordul, hogy a kezeltek történetei megidéznek a terapeutában rég elfeledett, rendezetlen dolgokat. Ilyenkor fel kell tennie a kérdést, miért érinti meg ennyire ez az eset. Van esetleg hasonló trauma a múltjában? Ezért is fontos, hogy az otthonba rendszeresen járnak külső szakemberek, szupervizorok, akik a terapeutáknak segítenek szakmai személyiségük fejlődésében.
Halálos betegséggel küzdünk, az életünk a tét
Adri 40 éves, orvos, több mint 20 éve függő. Ezt azonban csak két éve ismerte be magának, akkorra már mindent felégetett maga mögött. – Már gyerekként mindenfélékbe menekültem, először az olvasásba, majd az evésbe, 14 éves korom után szerelmekbe. Volt egy barátom, aki gyorsítókat szedett, 16 évesen ismertetett meg a fűvel, LSD-vel, de ami igazán bejött nekem, az az alkohol. Ez oldotta a szorongásaimat. Az egyetemi években a bulikorszakban sok mindent kipróbáltunk, én azonban utána sem álltam le. A férjemmel esténként megittunk néhány pohár bort, akkor azt gondoltuk, ezzel nincs is probléma. Két gyermekük születése és a szoptatás alatt Adri józan életet élt, utána viszont ismét rendszeresen ivott. – A férjem egy idő után leállt az ivással, én azonban nem tudtam kilépni az ördögi körből. Lassan már hétvégeken, napközben is ittam, majd ez átcsúszott a hétköznapokra – meséli. Sokszor ígérte a férjének, befejezi az ivást, de nem sikerült. Ráment a házasságuk, sőt egy idő után a gyerekeivel is csak alkalmanként, felügyelet mellett találkozhatott. – A legnagyobb fájdalom amiatt van bennem, hogy nem vagyok ott a gyerekeim mellett. Nem tudom, feldolgozom-e valaha azt a bűntudatot, amit azért érzek, mert bántottam őket. Nem fizikailag, hanem azzal, hogy soha nem tudhatták, amikor találkozunk, józan leszek-e. Nem számíthattak rám. Amikor kiderült, hogy már részegen jár be dolgozni, kirúgták a munkahelyéről. Próbált leállni segítség nélkül, de jöttek az elvonási tünetek, a visszaesés.
Kovácsszénáját egy orvos kollégája javasolta neki. – Az első 30 nap rettenetes volt. Úgy éreztem, hogy eddig futottam valami elől, majd hirtelen ott egy fal, meg kell állnom, és szembe kell néznem önmagammal. És közben zúdul rám mindaz a szörnyűség, amit addig tettem. Az otthonban a terápia teljes időtartama alatt tilos a mobiltelefon használata, az első két hónap teljes izolációban telik, majd 60 nap elteltével lehet heti 10 percet beszélni egy hozzátartozóval, levelet írni. Az összezártság azonban nem könnyű, sok kompromisszumot igényel. – Mégis ez a legvalódibb dolog, amit valaha átéltem. Itt csak a lényeg van. Mindannyian halálos betegséggel harcolunk, nem beszélhetünk mellé. Ha összeveszel valakivel, lehet, hogy holnap elhagyja a házat, két hét múlva pedig túllövi magát, és meghal. Itt az életünk a tét, és hálás vagyok, hogy ennek a részese lehetek.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/31. számában jelent meg július 29-én.