Amit kisütöttek, azt esszük

A magyarországi élelmiszerárak kétszer olyan gyorsan nőnek, mint az euróövezetiek. A magyarázat a bérköltségek növekedésétől a hurráköltekezésen át a forint erőteljes leértékelődéséig terjed.

FAZEKAS ISTVÁN

Nehézkesen indul a befőzési szezon. Némely hipermarketben személyenként csak öt kiló cukrot lehet megvásárolni, ha egyáltalán van belőle a polcokon. A hiány láttán a szentendrei Sparban a vevők a minap keményen összeszólalkoztak az alkalmazottakkal: elvárták volna, hogy telefonon megkérdezhessék, érkezett-e cukor, sőt akadt olyan idős vásárló, aki félre szeretett volna tetetni néhány zacskóval. Mindeközben a húsospult eladói azért mordultak rá vevőikre, hogy ne náluk reklamáljanak az általános drágaság miatt, hiszen az árakat nem ők találják ki. Mindenesetre a hétről hétre dráguló termékek árszintje – sertéshúsé, tejé, vajé, kenyéré – elszakad a csirkemell, a cukor, az étolaj szabályozott árától, ami egyre nagyobb feszültséget kelt. Ötven százalékkal is többet kellene fizetni a hatósági áras élelmiszerekért, ez a védelem a piaci árrobbanás ellen – mondta hétfőn egy sajtótájékoztatón Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Lehet, hogy a tényleges inflációt ily módon kozmetikázó árstop teszi, de az agrárminiszter ügyet sem vet arra, hogy a mezőgazdasági termelői árak egy év alatt, áprilistól áprilisig 45 százalékkal emelkedtek. Azt sem kommentálta, hogy az élelmiszerek fogyasztói ára a hét alapvető termék árrögzítése ellenére 18,6 százalékkal lódult meg a tavaly május óta eltelt esztendőben, ami több mint kétszerese az euróövezet élelmiszer-inflációjának. Az elmúlt napokban Nagy István a kormany.hu-n közölt tudósítások alapján jól megdicsérte az agrárszakképzést, méltatta az agrártermékek növekvő kivitelét, illetve a nemzeti identitást erősítő hungarikumokat, de a tárcája profiljába tartozó termékek hónapról hónapra gyorsuló inflációját még véletlenül sem hozta szóba. Csupán Feldman Zsolt államtitkár pendítette meg egy konferencián, hogy „a háborús helyzet és a szankciós politika táplálja az inflációs hatást”. Ha viszont táplálja, akkor az már eleve létezett, gondolhatja nem is alaptalanul az a vásárló, aki fél éve azzal szembesül, hogy a magyarországi inflációt főleg az élelmiszerek – és a lakhatással kapcsolatos kiadások – áremelkedése hajtja felfelé.

Az összes szereplő eszetlenül emeli az árakat

A dráguláshoz az alapot persze a globális folyamatok adják. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) öt alapvető termék áraiból képzett indexe idén márciusban soha nem tapasztalt csúcsra ért, azóta viszont lassan csökkenget. A növényi olajok, a tejtermékek és a cukor ára valamelyest esett – bár még jócskán az egy évvel korábbi szint fölött van –, a húsé és a gabonáé viszont tovább nő. A húsét a baromfi drágulása emelte meg, ami a madárinfluenza terjedése miatti termeléskieséssel magyarázható, a gabonáé pedig az ukrajnai kivitel bizonytalanságával, illetve India exporttilalmával függ össze. Az Eurostat áprilisra vonatkozó adatai szerint a gabona termelői ára egy év alatt 78, a vajé 71, a marhahúsé 36, a sertéshúsé 20 százalékkal nőtt. Vagyis a sertéshús más húsféleségekhez viszonyítva relatíve olcsóbb lett, mivel Kína egy időre visszafogta vásárlásait. Áprilisban azonban megint meglódult a kereslet, azóta gyorsan pörögnek felfelé az árak. Drágul az energia, vele a műtrágya, nőnek a szállítási költségek: alig van olyan eleme az agrártermelésnek, amely ne növelné a költségeket.

Az Orbán-kormány azt ígéri, megvédi a családokat. Ezt tervezgette az 1973-as globális olajárrobbanás után az akkori kormány is, amely abban bízott, hogy képes olyan pénzügyi technikákat bevetni, amelyekkel meggátolja az infláció begyűrűzését. Nem voltak ilyenek. A globális árrobbanásnak akkor is, most is alapvetően háborús, embargós okai voltak s vannak. A mai gazdaság- és pénzügypolitikusok próbálkozása sem kecsegtet sikerrel, mivel ellentmondásos eszközöket alkalmaznak. Egyrészt a kormány súlyos százmilliárdokat költ a háztartási energia nyolc évvel ezelőtti díjainak fenntartására, emellett veszteséges bolti árakat kényszerít rá a kereskedelmi szektorra. „Mi megtiltottuk a hipermarketeknek a beszerzési ár alatti értékesítést, a mostani kormány pedig az ársapkával erre kényszeríti őket, mi lesz ebből?” – morfondírozik Gőgös Zoltán, a Gyurcsány-kormány államtitkára. Másrészt a jegybank nemhogy hűtené, kifejezetten fűti az inflációt, lazán elnézi a forint értékvesztését.

A forint egy év alatt bekövetkezett, közel tízszázalékos leértékelődése kézenfekvő alkalmat teremt az importált élelmiszerek ezzel arányos drágítására. A belföldi termelők pedig örömmel veszik, hogy a növekvő importárak számukra is lehetővé teszik az áremelést. Ha a 200 grammos, nem is oly rég nyolcszáz forintos ír vaj ára ezer, majd 1100 forint fölé tart, azt követi a Magyar Vaj megnevezésű, Superbrands minősítésű riválisa is. „A gabona, a növényi olaj, a hasított hús árát a tőzsde és a nemzetközi forgalom alakítja, ehhez gyorsan igazodnak a magyar belföldi árak. Felfelé löki a belső árszintet a forintgyengülés is, mert a hazai termelés az importtartalma miatt szintén költségesebb lesz. A zöldségért és a gyümölcsért pedig azért kell egyre többet fizetni, mert nagyon megdrágult a napszám” – hoz fel néhány okot Juhász Pál agrárközgazdász, miért jóval nagyobb a magyarországi élelmiszer-infláció, mint az euróövezeti.

A gyorsan növekvő bérek részben emelkedő költséget, részben bőséges vásárlóerőt is jelentenek. Az idei első negyedévben az uniós élelmiszerár-robbanás négy éllovasának mindegyikében meglódultak a bérköltségek: Bulgáriában, Litvániában és Lettországban több mint 12 százalékkal, Magyarországon 20 százalékkal. Miközben a jegybank azt szorgalmazza, hogy az infláció megfékezése végett el kell kerülni az úgynevezett másodkörös hatásokat, a kormány jövedelempolitikája ezzel éppen ellentétes. Húszszázalékos minimálbér-emeléssel, több mint 14 százalékra belőtt bértömeg-növekedéssel nem lehet antiinflációs politikát folytatni. A pótlólagos kereslet első körben a napi fogyasztási cikkek, főleg az élelmiszerek piacán érződik. Az inflációs várakozások pedig egyre mélyebben beépülnek a munkavállalók bérigényébe, amelyeket a teljeshez közeli foglalkoztatás esetén viszonylag könnyű érvényesíteni. Ezzel együtt aligha véletlen, hogy az emberi erőforrásokért is felelős belügyminiszter, Pintér Sándor egy belső eligazításán megpendítette: az állami humán szférában egyelőre nem aktuális a béremelés.

Alig van olyan eleme az agrártermelésnek, amely ne növelné a költségeket

„Olyan nyomott élelmiszer­árak voltak az elmúlt öt-hat év­­ben, hogy most, az erőteljes jö­­vedelemki­áramláson felbuzdulva az ágazat összes szereplője esztelenül emeli az árakat” – említ egy újabb szempontot Raskó György agrárvállalkozó. Az Antall-kormány államtitkára úgy véli, az élelmiszeripari vállalkozások le akarják dolgozni a közelmúltban felhalmozott veszteségeket, de azzal is tisztában vannak, hogy ennek korlátai vannak, mert a hurráköltekezés csak időleges, egyszer vége szakad. „Korábban minden egyes sertésen hétezer forint veszteség volt, ha valaki húszezres állományt tartott, 140 milliót bukott” – mond gyakorlatias példát Gőgös, miért emelték a gazdák a hasított félsertés 350 forintos kilónkénti árát 600-700 forintra, amint azt a piaci helyzet lehetővé tette. „Most már lassan visszafelé korrigál a piac, a magas árak miatt bizonyos termékeket csak akciósan lehet eladni” – villant fel némi reményt a vásárlóknak.

A pillanatnyi helyzet azonban nem ad okot bizakodásra. A polcok foghíjasok, a kínálat szűkül, a heti át­­árazások egyre riasztóbbak. Csak tovább ronthat a helyzeten, hogy a hipermarketeket megint pótadóval sújtják. Az Országos Kereskedelmi Szövetség május végén úgy kalkulált, hogy az idei évre tervezett, közel 80 milliárd forintos különadót újabb 60 milliárddal fejelte meg a kormány, ami a február–júniusi időszakban az árstop miatt elszenvedett 25-30 milliárd forint veszteséggel együtt 200 milliárd forintot közelítő terhet jelent. Mivel az árstop újabb három hónapig fennmarad, a deficit tovább nő, ráadásul nem is arányosan, hiszen a beszerzési árak meredeken eltávolodnak a kötelező értékesítési áraktól. „Mi az árstopban hiszünk” – nyilatkozta Nagy Márton. Csakhogy a közgazdaságtan nem ismer hitelvű árképzést. Ráadásul ha az állam súlyosan deficites árakat kényszerít a forgalmazókra és kereskedőkre, biztosra veheti, hogy ők minden eszközt bevetnek veszteségeik tompítására. És ennek is ára van