Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban

Már a számok is szédületesek: csaknem hatszáz feltaláló, kétszáz műtárgy, másfél kilométeres látogatói útvonal, és így tovább. Ennél azonban jóval gazdagabb a tartalom, amivel várja a látogatókat a Széll Kálmán tértől rövid sétatávolságra fekvő, nemrég megújuló Millenáris.

Emlékezetes, az eredeti Álmok álmodói kiállítás húsz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a mostanihoz képest kétszer akkora területen és eltérő koncepcióval: akkor az ismert tudósok, alkotók személye köré csoportosultak a tárlatok. És maradandó élményt nyújtottak a látogatóknak – az volt az év legnépszerűbb időszaki kiállítása 2002-ben –, köztük Dankó Virágnak, aki két éve dolgozik a rendezvényt megvalósító Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezetőjeként.

„Amikor két évvel ezelőtt az intézmény élére kerültem, valahogy természetesen jött az ötlet, hogy azt, amit mi húsz éve átéltünk, átadjuk a mostani fiatal generációnak is. Így rögtön a stratégiaalkotásnál leszögeztük, hogy méltóképpen meg akarunk emlékezni a 2002-es kiállításról” – meséli lapunknak Dankó Virág. Az ügyvezető őrzi emlékeit a húsz évvel ezelőtti eseményről, egészséges önbizalmat adott neki. „Megismerve a magyarok eredményeit a tudomány világában a golyóstolltól az elektromos autón át a nanotechnológiáig, a saját szemünkkel láthattuk, hogy elődeink a mieinknél sokkal nehezebb körülmények között mire voltak képesek. Mi pedig ezeket a géneket és ezt a kultúrát hordozzuk magunkban, hát mi is képesek vagyunk arra, amit célként kitűzünk magunk elé” – összegzi Dankó Virág.

Persze nem akartak ugyanolyan tárlatot. Rengeteget változott azóta a világ, s nem mellesleg számos új magyar találmánynak is helyet kellett találni a kiállításon. Nehézséget jelentett a szervezésben a pandémia okozta mindennapi kiszámíthatatlanság, a munkatársak megbetegedése. Emellett az árak és költségek jelentősen megemelkedtek.

Miután a kormánytól megkapták a megfelelő forrásokat, megkeresték ugyanazt a kurátorcsapatot, amely a 2002-es kiállítás anyagát összeválogatta, és felkérték az újabb rendezvényre. Annyit csavartak a dolgon, hogy személyek helyett témák köré rendezték a tárlatokat, s ezúttal a B csarnokban a reáltudományok kaptak helyet, szórakoztató és informatív formában. Rövid, ütős szövegek, videós tartalmak több mint hatórányi terjedelemben, tudományos érdekességek az úgynevezett Tudáscseppekben, anekdoták a Tudósmesékben, bejárható holdbázis, izgalmas kupolavetítés az űrről és a műholdakról, digitális eszközök – minden, mi 2022-ben szem-szájnak ingere.

A tartalmakat olyan hívószavak köré rendezik, mint a mobilitás – hiszen a ma ismert autógyártás sem létezne Járay Pál formatervezése, Galamb József konstrukciói vagy Barényi Béla töréstesztjei nélkül; s mint az ügyvezető rámutat, a Jedlik Ányos-féle, 1828-as kerekes villanymotor tekinthető az elektromos autó első ősének is. Az orvoslás témája érthető módon aktuális, s a C-vitamin felfedezésétől az agykutatás eredményein át az mRNS-vakcina megalkotásáig van mire büszkének lennünk. S ha már orvoslás: a helyszínen egy laparoszkóppal lehet „műteni”. Ott van továbbá az energia és az ipar szektora a világ első bányászati célú robbantásától a megújuló energiáig; az infokommunikáció az utóbbi fél évszázad nélkülözhetetlen eszközeivel; a földművelés, amely ma már egészen másképp fest, mint ahogy a városi parasztromantika látni szeretné. „A sivatagbeli növénytermesztés kapcsán például a Tungsram sok közel-keleti országgal kapcsolatban van. A kiállításon talaj és természetes fény nélküli növények is megtekinthetők. Téma precíziós gazdálkodás is: a műholdas technológia révén a gazda egy távirányítóval a nappalijából meg tudja mondani, milyen a búza talajnedvessége és hogy érett-e növény.” A matematika és a fizika, egészen a magyar űrprogram eredményeiig, a Tér nevű részlegben kapott helyet, a plusztérben pedig a hely szellemei, vagyis a hazai kreatívpiac innovátorai Széchenyi Istvántól a mai startupperekig.

A B csarnok tehát a reáltudományok temploma, a művészet és a humán tudományok, mint mondja az ügyvezető, a D csarnokban kaptak helyet, de nem tárlatos, hanem átélhető módon, kísérőrendezvényeken, s legfőképpen: élményszerűen. A kiállítók tehát nem feledkeztek meg az irodalom, a zene, a tánc és az egyéb művészetek terén elért teljesítményekről sem, hiszen a magyarok éppolyan határozottan tették le a névjegyüket itt is, mint a reáltudományokban, amelyekre a kiállítás reflektorfénye irányul. „A befogadható módon bemutatott ezernyi színes példa talán rádöbbenti a látogatót: bennünk, magyarokban igenis ott van a problémamegoldás képessége. S ez az, ami fontos” – összegzi Dankó Virág.

A cél az üzenet volt maga: „Megmutatni, hogy nemcsak a történelem távlatában voltunk sikeresek, hanem azok vagyunk most is. Megdöbbentő, hány kortárs fiatal magyar innovátor formálja a glóbuszt annak minden pontján, ha csak az utóbbi húsz évet nézzük is. A magyarok a történelem minden pillanatában adtak valamit a világnak, a ma ismert világ nem ilyen lenne, ha nem lettek volna magyarok.”

Nyitókép: Ficsor Márton