Mit jelent a vallásosság, és mitől válik valaki vallásossá? Vajon kizárólag attól, hogy hisz Istenben, rendszeresen imádkozik, esetleg vasárnaponként eljár a templomba is? A vallásosságot általában ezekkel az ismérvekkel azonosítjuk, miközben maga a fogalom ennél jóval tágabb. Nem beszélve arról, hogy napjainkban egyre szélesebb körben terjed a „maga módján vallásos” hozzáállás is, vagyis sokan vannak, akik nem követik egyetlen egyház és vallás tanítását sem, kizárólag egy önmaguk által felállított hitbéli rendszernek szeretnének megfelelni.

Az 1960-as években Charles Y. Glock és Rodney Stark amerikai vallásszociológusok a vallásosság fogalmát öt jól elkülöníthető – ideológiai, rituális, tapasztalati, intellektuális és következményi – területre osztották. Ezek alapján egy ötdimenziós modellt dolgoztak ki, amely ma is a legszélesebb körben elfogadott kritériumrendszer a vallásosság meghatározására.

A vallásosság kérdése, illetve mérése a fiatal korosztály körében a legnehezebb: mivel kialakulását hosszú lélektani folyamat előzi meg, szükséges hozzá egyfajta élettapasztalat. Ideális esetben ugyanakkor a hit és a vallásos identitás a családból ered, amely a későbbiekben nem – vagy csak nagyon kis mértékben – változik.

A KSH 2011-es adatai szerint Magyarországon mintegy 5,4 millióan vallják magukat valamely felekezethez tartozónak, míg 1,8 millióan nem tartoznak semmilyen hitbéli közösséghez sem. Ugyanakkor 2,7 millió ember a vallást és a felekezethez való tartozást firtató kérdést figyelmen kívül hagyta, nem válaszolt rá. A statisztikai hivatal adataiból az is látszik, hogy az idősebb korosztály vallásosabb, ezzel szemben a tíz év alatti gyermekek, illetve a 20–39 év közötti fiatalok között különösen magas a nem vallásosak aránya. A két legjelentősebb felekezethez tartozó katolikusok és reformátusok körében ráadásul az átlagosnál nagyobb mértékben esett vissza a gyermekkorúak és a fiatalok aránya, a csökkenés mértéke az előbbinél a legjelentősebb.

 

A tendencia nem új keletű. Már a 2000 és 2008 között lefolytatott vizsgálatok is azt mutatták, hogy kevés a vallását gyakorló fiatal, ugyanakkor számuk az életkor előrehaladtával növekszik. A 2012-es Magyar ifjúságkutatás a templomba járás gyakoriságára is rákérdezett, ebből kiderült, hogy a fiatalok csaknem fele soha nem megy templomba, 16 százalékuk ritkán, és csupán alig öt százalékuk heti rendszerességgel. Legutóbb, a pandémia időszakában, 2020 végén az Erzsébet Ifjúsági Alap Nonprofit Kft. megrendelésére a Társadalomkutató Kft. kérdezett meg nyolcezer anyaországi, illetve négy­ezer határon túli magyar fiatalt. A Magyar fiatalok 2020 című kutatás megállapította, hogy 2020-ban tovább csökkent az egyes egyházakhoz kötődő hívő fiatalok aránya, ugyanakkor a „maga módján” vallásosak száma tovább növekedett. Ezzel párhuzamosan a nem vallásosak aránya mintegy hat százalékkal csökkent, amiből úgy tűnik, mintha a 2000 óta tartó folyamat megtorpant volna; és mára kevesebb fia­tal vallja magát nem vallásosnak, mint az előző felmérések során. A vallásos fiatalok túlnyomó többsége a történelmi egyházak híve, ezeken belül is római katolikus. Templomba ugyanakkor továbbra is alig járnak, a 15–29 éves korosztály csupán nyolc százaléka látogatja legalább heti gyakorisággal Isten házát, további öt százalékuk alkalmanként, több mint ötven százalék soha. Miközben tehát az egyháziasan is vallásos fiatalok száma csökken, az elmúlt években erőteljesen növekszik a „maga módján vallásosak” száma. Feltehetően a járvány kiváltott egyfajta érdeklődést a spiritualitás, a természetfeletti erők iránt, a bizonytalan helyzetben a fiatalok kapaszkodót, válaszokat keresnek.

Különböző mértékben ugyan, de világszerte jellemző, hogy a fiatal felnőtt, azaz a negyvenévesnél fiatalabb korosztály kevésbé vallásos, mint az idősebbek. A Pew Research Center nemzetközi közvélemény-kutató szervezet 2018. június közepén korábbi, több mint száz országot érintő felméréseire támaszkodva megállapította, „a vallásgyakorlás ritkább azokon a területeken, ahol az élet könnyebb; és ahol könnyebb élni, a fiatalok nem igénylik a vallást annyira, mint szüleik és nagyszüleik generációja”. Így tehát az alapvetően keresztény Amerikában és Európában a fiatal felnőttek kevésbé tartják életük fontos tényezőjének a vallást, míg azokban az országokban, így Ghánában, Libériában, Csádban és Grúziában, ahol polgárháború vagy egyéb zavargások nehezítik a fiatalok életét, a fiatalok vallásosabbak, mint az idősek.

Az Európai Bizottság mellett működő European Science Foundation az 1990-es évek közepe óta European Social Survey (ESS) címmel kétévente készít reprezentatív felmérést, melynek célja, hogy nemzetközileg összehasonlítható képet kapjunk az egyes európai országok demográfiai és társadalmi állapotáról. Az elmúlt évek vallást érintő kutatásai során az ESS gyakorlatilag ugyanarra a megállapításra jutott, mint a Pew. Stephen Bullivant, a londoni Szent Mária Egyetem teológus- és szociológusprofesszora kétévnyi adatgyűjtés eredményét elemezve egy 2018-as tanulmányában egyenesen kijelentette, hogy „a vallás haldoklik”. Ennek oka pedig, hogy „néhány kivételtől eltekintve a fiatal felnőttek egyre kevésbé azonosulnak a vallásgyakorlással. Sok fiatal európai a keresztelés után nem lát többet templomot belülről. A kulturális vallási identitás egyszerűen nem öröklődik a szülőkről a gyerekekre, azonnal lemosódik róluk. Az új alapvető beállítottság a vallástalanság, és az a kevés vallásos ember úgy érzi, árral szemben úszik.”.

A European Science Foundation Ste­phen Bullivant által összegzett adataira nem lehetünk büszkék. A felmérésből, mely a 16 és 29 év közötti fiatalok valláshoz való viszonyulását vizsgálta, kiderül, hogy Európa 22 országa közül hazánk a hatodik legkevésbé vallásos. A sor végén Csehország kullog, ahol a fiatalok mintegy 91 százaléka állította, hogy semmiféle vallást nem követ, míg Észt­ország, Svédország, és Hollandia fiatal felnőttjeinek is csaknem 70-80 százaléka vallástalan. A legvallásosabb ország Lengyelország, majd a sorban Litvánia és Ausztria következik. Nagyjából ugyanez a trend figyelhető meg a templombajárási szokásoknál is, hiszen a cseh fiatalok 70, a spanyol, holland, brit és belga fiatalok több mint a fele soha nem vesz részt vallási eseményeken.

A számok alapján tehát nagyon úgy tűnik, ha nem is gyorsuló mértékben, de ma is folytatódik az elmúlt években tapasztalt negatív tendencia. Holott a vallás, őseink hite kulturális identitásunk része. Nemzet és hit összetartozik. Ha nem szeretnénk, hogy Stephen Bullivant jóslata a vallás és vele együtt a nemzetek haláláról valóra váljon, villámgyorsan ki kell találni valamit. Ez pedig nemcsak az egyházak, de mindannyiunk felelőssége.