A közegészségügyi szakemberek tisztában vannak azzal, hogy a kötelezővé tett oltások kétélű fegyvert jelentenek. Elméletben ugyan száz százalék közeli átoltottságot eredményezhetnének, ha mindenki engedelmeskedne az előírásoknak, de a valóságban sokakban inkább az ellenállást erősíti a kényszer. Ezért mindig előnyösebb a meggyőzés, az előnyök megértetése, és csak végső eszközként érdemes kényszerítőeszközökhöz nyúlni. Lassan elkezdenek megjelenni a covidjárvány idején bevezetett oltási kötelezettségek hatását elemző tanulmányok eredményei, és a kép igencsak vegyes. De ez nem a vakcinák hibája.
Bizonyos korlátozott oltási kötelezettséget szinte a világ minden országában előírtak a társadalom egyes csoportjai számára. Általános kötelezettség ugyanakkor egyetlen demokráciában sem valósult meg, bár Ausztriában törvényt is hoztak róla, de a végrehajtása előtt elhalt a kezdeti lendület.
Az az elmúlt években szinte természetessé vált, hogy külföldre utazni, repülőre szállni, sőt a legvészterhesebb időkben akár étterembe, moziba menni is csak úgy lehetett, ha az ember be volt oltva. A legtöbb országban kötelező oltakozást írtak elő az egészségügyi dolgozók számára, sok helyütt a különösen veszélyeztetett időseknek is, illetve voltak országok (például Szingapúr), ahol az oltatlan covidosok egészségügyi ellátásának költségeit ráterhelték magára a betegre.
Ezek az intézkedések mindenütt a világon ellenállást váltottak ki a társadalom bizonyos csoportjaiból, általában azokból az összeesküvés-hívőkből, akik már a lezárásokat is a fasizmus megnyilvánulásának tartották, és különben sem hittek a covidban vagy az oltások biztonságosságában és hatékonyságában. Az ellenállás mértéke azonban országról országra változott, amire hathatott az is, hogy az emberek mennyire vannak hozzászokva a kötelező vakcinákhoz.
Magyarországon az oltási rendszer a kötelező gyermekkori oltásokon alapul (hál’ istennek), így az emberek számára nem idegen a kötelező immunizálás intézménye. Ellentétben például az Egyesült Királysággal és az Egyesült Államokkal, ahol a legtöbb gyermekkori védőoltás csak javasolt, de nem kötelező. Ezekben az országokban szinte elképzelhetetlen lenne bármilyen oltás általánosan kötelezővé tétele, hiszen azt még a józan eszüket megőrző lakosok jelentős része is a testi önrendelkezése megsértésének tartaná. Sőt, paradox módon, ha kötelezővé tennének bizonyos oltásokat (például a covid ellen), az akár csökkenthetné is a hajlandóságot a vakcina felvételére.
A közegészségügyi stratégák már régen rájöttek arra, hogy kiskaput kell biztosítani az embereknek, hogy ne akarják használni a kiskaput (olyan sokan). Ellentmondásosan hangzik? Persze, mert az emberi viselkedés egyáltalán nem racionális az esetek többségében. A vakcinakötelezettségek általános kiskapuja az, hogy ha valaki nincs beoltva, de nemrég gyógyult fel a covidból, vagy bemutat egy néhány órával korábban készített negatív tesztet, akkor mentesül a kötelezettség alól, és mégis igénybe veheti az adott szolgáltatást. Persze elméletben ezek a körülmények is csökkentik a fertőzés valószínűségét, de e kiegészítő rendelkezések valós célja az, hogy az emberek ne érezzék olyan nyomasztónak az oltás kényszerét, ne érezzék magukat sarokba szorítva, mert akkor hajlamosak pánikreakciókra, lázadásra, és járvány idején arra senkinek sincs szüksége.
De a kérdés még mindig áll: működtek-e a vakcinakötelezettségek?
A kényszerítőintézkedések hatékonyságát két szinten lehet vizsgálni: sikerült-e a segítségükkel az elvárt irányba terelni az emberek viselkedését (vagyis többen oltatták-e be magukat), illetve mindez végső soron javított-e a járványadatokon, kevesebben fertőződtek, kerültek kórházba, haltak-e meg? Az első kérdésre nagyobb biztonsággal kijelenthetjük, hogy a válasz: igen. Természetesen nehéz egy intézkedés hatását felmérni a való életben, hiszen sosem tudhatjuk, hogy mi történt volna ellenkező esetben, de össze lehet hasonlítani a kötelezettséget bevezető és nem bevezető hasonló országok adatait. Például ott van Litvánia (ahol egy évvel ezelőtt szigorú korlátozásokat jelentettek be az oltatlanok számára) és Lengyelország, ahol nem volt ilyen – számol be a Nature. Az átoltottsági görbén jól látszik, hogy az oltatlanok leendő korlátozásának bejelentésekor azonnal megugrott az oltásra jelentkezők száma (hiszen az oltatlanok szembesültek a kellemetlen jövővel), miközben Lengyelországban semmi sem történt. Mire szeptemberben valóban bevezették a szigorítást, a két ország átoltottságában már több mint 10 százalékos különbség volt, holott előzőleg ugyanúgy álltak.
Hasonló hatást tapasztaltak Kanadában, ahol a tartományokban eltérő időpontokban döntöttek részleges korlátozásokról az oltatlanokkal szemben, és ezzel párhuzamosan eltérő időpontokban ugrott meg az oltakozási kedv (vagy inkább engedelmeskedés). Franciaországban hatalmas, több százezres tüntetések voltak, amikor Macron elnök bejelentette az oltási igazolványok rendszerét. Bár a demonstrációk látványosak, a valós hatások a statisztikákban rejlenek: a kutatások úgy becsülik, hogy az emberek 13 százaléka a belengetett korlátozások hatására (azok elkerülése érdekében) oltatta be magát. Más kutatások 8,6 millió beoltott francia embert az oltatlanokat sújtó korlátozások közvetlen eredményének tartanak.
És mindez hogyan változtatta meg a járvány trendjeit?
Erről csak feltételezések lehetnek, hiszen ahogy egyre áttételesebb, közvetettebb hatásokat próbálunk vizsgálni, egyre több olyan faktor lép be a képbe, amelyek hatását a való életben nagyon nehéz kiküszöbölni. De azért sok járványmodellező matematikus próbálkozik ezzel világszerte. Az eredményekből leginkább az jelenthető ki, hogy a hatások országról országra eltérők. Általában akkor volt jobban érezhető a vakcinakötelezettségek nyeresége a fertőzés terjedésének fékezésében, illetve a halálozás csökkentésében, ha a bevezetéskor még sok oltatlan volt. Ez nem meglepő, hiszen így a társadalom nagyobb csoportja érezhette magát kényszerhelyzetben.
Miquel Oliu-Barton, a Paris- Dauphine Egyetem matematikusa és munkatársa megbecsülte, hány életet mentettek meg a kötelezővé tett vakcinák a különböző országokban, ehhez pedig modellezték az intézkedések elmaradása esetén várható járványtrendeket. Azt találták, hogy például Franciaországban jelentős hatásuk volt az intézkedéseknek, míg Németországban kisebb. A becslés szerint Franciaországban 4000 ember halálát lehetett elkerülni azzal, hogy az oltatlanokat kitiltották a fertőzésveszélyesebb helyekről, miközben a nagyobb lakosságú Németországban csak ezer élet lehetett a „nyereség”. Emellett az sem elhanyagolható, hogy az intézkedések hozzájárultak ahhoz, hogy Franciaországban el lehetett kerülni az ország harmadszori lezárását, és mindez 0,6 százalékkal növelte a gazdaság teljesítményét. Olaszországban és Görögországban pénzbüntetést helyeztek kilátásba az oltatlan idős emberek számára. Mindkét országban 2022 januárjától havi százeurós büntetést kellett fizetniük az időseknek (Olaszországban ötven, Görögországban hatvan év felett), ameddig nem voltak hajlandók beoltatni magukat. Az intézkedés hatása egyelőre csak Görögországból ismert: ott még 2021. december végéig az addig oltatlan idősek 42 százaléka inkább beoltatta magát, csak ne kelljen fizetnie.
Hasonlóan jelentős hatással jártak a munkahelyek által bevezetett oltási kötelezettségek. Az Egyesült Államokban ott, ahol az egészségügyi dolgozók számára kötelező volt az oltás, 90 százalék felett volt az átoltottságuk, ahol nem, ott csak 73 százalék. Ahhoz már nagyon fanatikusnak kell lenni, hogy valaki vállalja a munkanélküliséget, csak nehogy beoltsák egy olyan vakcinával, amit előtte már sok száz millió ember megkapott, mindenféle probléma nélkül.
A helyzet azonban mostanra minden elemében gyökeresen megváltozott. A járvány is átalakult, hiszen a jelenleg domináns omikronok hipergyorsan terjednek, és könnyedén kikerülik a vakcinák biztosította védelmet, bár az oltások továbbra is védenek a súlyos komplikációktól. Így hamarosan szükség lesz a frissített hatóanyagú oltásokra. Ettől függetlenül tény, hogy az oltottság jelenleg nem szavatolja a fertőzés elkerülését, így ezzel nem is lehet reklámozni (vagyis lehetne, de nagyon nem ajánlatos ilyen életbe vágó kérdésben hazudni az embereknek). Másrészt az oltások népszerűsége ellen hat az emberek fásultsága, illetve az a természetes vágyuk, hogy mindent, ami a járványra emlékezteti őket (ideértve az oltásokat is) végre elfelejthessenek örökre, és élhessék az életüket. Csakhogy jön az ősz, és a covid attól nem fog eltűnni, hogy nem akarjuk látni. Az lenne az ideális, ha belátnánk, hogy az oltások szükséges eszközök a normális közeli élethez, és ezért a józan eszünkre hallgatva fogadnánk el őket, nem pedig a retorziók elkerülése érdekében.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/31. számában jelent meg július 29-én.