A cikk eredetileg a Demokrata hetilap március 23-ai számában jelent meg.
– Hogyan lett Pest városának első, 1717-ben alapított középiskolája a kezdeményezés szószólója és koordinálója?
– A Piarista Gimnáziumot fenntartó szerzetesrendet Kalazanci Szent József alapította azzal a küldetéssel, hogy a szegény gyerekeket a tanítás által segítse boldogabb élethez. Ez a négyszáz éves hitvallás ma, amikor több százezer háború elől menekülő diák marad oktatás nélkül, különösen aktuális. A katolikus oktatási intézmények igazgatóit tömörítő Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Pedagógus Műhelyében fogalmazódott meg a szándék, hogy az iskolák is vegyenek részt a menekültek felkarolásában. A tanárok leginkább azzal tudják támogatni a humanitárius törekvéseket, amihez a legjobban értenek, ez pedig az oktatás-nevelés. Mivel a Piarista Gimnáziumban van elég hely, úgy láttuk, hogy bizonyos átszervezésekkel és a feltételrendszer megteremtésével intézményünk alkalmas a gyerekek fogadására, amit lelkiismereti kötelességünknek érzünk.
– Mit szóltak a felhíváshoz a pedagógusok?
– A tanárok nagyon lelkesek, és bár még friss a kezdeményezés, már eddig is sokan jelentkeztek.
– És a menekült családok?
– Jelenleg elsősorban a lakhatási körülményeik megszervezésével vannak elfoglalva, de egyre többen találnak meg bennünket. Az óvodásoktól a 17 évesekig szinte minden korosztály szülei érdeklődnek, a Piarista Gimnáziumban egyelőre főleg ukrán gyerekek tanulnak. Szeretnénk mindenkinek segíteni, bár nyilván nehézséget jelent azoknak a diákoknak a fogadása, akik csak ukránul és oroszul, esetleg angolul beszélnek. Arra is figyelnünk kell, hogy az ideérkező családok jelentős része rövidebb magyarországi tartózkodás után tovább kíván utazni. Azt tervezzük, hogy számukra külön segítő-korrepetáló csoportokat hozunk létre, heti néhány órában. A hosszabb távon itt maradók esetében pedig azt tartjuk célszerűnek, ha a diákok valamelyik iskola megfelelő évfolyamán tudnának tanulni közösségben.
– A Piarista Gimnáziumban mennyi diákot tudnak fogadni?
– Az osztályaink eddig is nagy létszámmal működtek, ezért felvenni kevés diákot tudunk. Viszont úgy látom, hogy 50-60 tanulónak tudunk az épületünkben valamifajta tanítást, foglalkozásokat szervezni.
– Humanitárius és jogszabályi kötelezettség is, hogy az ideérkező gyerekeket ellássa az oktatási rendszer. De mi a helyzet a magyar állampolgársággal nem rendelkezők esetén?
– Az ukrán állampolgárságú gyerekek a menedékkérelmük beadása után válhatnak tankötelessé és vehetnek részt a magyar oktatási rendszerben. Minden egyes esetet külön kell majd megvizsgálni, de a helyzet nem könnyű, hiszen a nyelvi nehézségek mellett az ukrán iskolákban más tanterv szerint tanulnak, mások a követelmények például irodalomból, történelemből és egyéb tárgyakból.
– Van elég ukránul vagy oroszul beszélő pedagógusuk?
– Nekünk nincsen, de a programhoz csatlakozók között legalább tízen vannak olyan önkéntesek, akik beszélik az említett nyelveket. Remélem, hogy az ő segítségükkel ezek a gyerekek is folytathatják a tanulást valamilyen formában.
– Mennyire fontos eligazítani az iskola jelenlegi növendékeit a mostani történésekről?
– Rendkívül lényegesnek tartom, hogy tájékozódni tudjanak az őket körülvevő világban. Éppen ezért történelemtanár kollégám például szabadon választható előadást tartott a diákoknak a háború előzményeiről. De napirenden van a téma az osztályfőnöki órákon is, ahol a pedagógusok igyekeznek válaszolni a tanulókban felmerülő kérdésekre. Jómagam mozgóképkultúrát és médiaismeretet is tanítok. Ezeken az órákon a háborútól függetlenül is foglalkozunk a hiteles tájékoztatás, ezen belül a fake news kérdéskörével. A konkrét napi hírek elemzésével azonban nagyon óvatosan bánunk, hiszen momentán még a szakértőknek is nehéz minden kétséget kizáróan meghatározni azok valóságtartalmát.
– Részt vesz-e az iskola karitatív megmozdulásokban?
– Egészen friss kezdeményezésként az intézmény Piarista Alapítványán keresztül igyekszünk megszólítani a diákok szüleit, hogy csatlakozzanak az iskola adománygyűjtő akciójához a rászorulók megsegítésére.