Sebestyén Géza írása a Mandiner hetilapban.

Családi otthonteremtési kedvezmény (csok), falusi csok, zöldhitel, zöldcsok, kamattámogatott lakáshitel, babaváró hitel, otthonfelújítási támogatás, lakásfelújítási hitel, napelempályázat, áfa-visszatérítés, hitelmoratórium, kamatstop. Kevés ember tudná a magyar otthonteremtési program minden közvetlen és közvetett elemét felsorolni. A többmilliós, bizonyos esetekben több tíz milliós kormányzati és jegybanki támogatásokat magyar családok százezrei vették igénybe. Bőven egymillió fölött van azon gyermekek és felnőttek száma, akik az állami segítségnek köszönhetően nagyobb vagy jobb minőségű ingatlanban laknak.

Azt azonban parázs vita övezi, hogy mennyire hatékony a program. Az egyik oldal Európa legnagyvonalúbb család­támogatási rendszeréről beszél, a másik oldal ezzel szemben úgy érvel, hogy a támogatásoknak egyetlen hatásuk volt csupán: felverték az ingatlanok árát. Tény, hogy a magyar ingatlanok ára jelentősen emelkedett az elmúlt években. Ahogyan az is tény, hogy ezt az emelkedést – ha kisebb mértékben is, de – Európa többi államában is megfigyelhetjük. Az ingatlanok értéknövekedése természetesen jó hír a hazai lakosság számára, tekintettel arra, hogy a magyarok körülbelül kilencven százaléka él saját tulajdonú ingatlanban – amivel egyébként évek óta dobogósok vagyunk Európában –, így az otthonok áremelkedése pozitív hatással van a családi vagyonra. Az is igaz viszont, hogy az első ingatlanjukat megvásárló honfitársainknak kihívást jelent az ingatlanpiaci boom, még akkor is, ha az állami támogatások segítik a megnövekedett költségek fedezését.

A magyar otthonteremtési program hatékonyságának objektív vizsgálatához a megfelelő statisztikai adatokat kell elővennünk. Jelen esetben az Eurostat túlzsúfoltsági rátáját fogjuk segítségül hívni. Ez a mutató azt méri, hogy a megadott demográfiai csoportnak mekkora százaléka lakik túlzsúfolt otthonban. Egy otthont akkor tekint az európai statisztikai hivatal túlzsúfoltnak, ha a nappali mellett nem jut egy-egy szoba a szülőknek, minden 18 év felettinek, valamint a 12 és 17 év közötti azonos nemű, illetve a 12 év alatti gyermekeknek.

Ahogyan az 1. ábra is mutatja, Magyar­ország rosszul teljesített 2006-ban túlzsúfoltság tekintetében, és a helyzet a következő négy évben sem igazán változott. 2006-ban és 2010-ben minden második magyar túlzsúfolt otthonban lakott, Európában pedig csak minden ötödik állampolgár volt érintett. Bár a 2010 előtti négy évben minimális mértékben (51,2 százalékról 47,2 százalékra, azaz négy százalékponttal) javult a helyzet, a 21. század második évtizedének kezdetén lényegében ugyanolyan siralmas volt, mint 2006-ban.

2010 után viszont jelentősen javult a lakhatási helyzet hazánkban: a kormány családtámogatási programjának köszönhetően a túlzsúfolt lakásban lakó honfitársaink részaránya lényegében ugyanannyi volt 2020-ban, mint az európai átlag. A 2010-es 47,2 százalékról 28,2 százalékpontot javítva 19 százalékra csökkent a nem megfelelő körülmények között lakó magyarok aránya.

Hazánk fejlődésének mértéke nem csak első ránézésre számít jelentősnek. Ha megvizsgáljuk, hogyan változott a túlzsúfolt otthonban lakó állampolgárok aránya 2010 és 2020 között, akkor (ahogyan azt a 2. ábra is mutatja) láthatjuk, hogy Magyarországon javult a mutató értéke a legnagyobb mértékben egész Európában. Hazánk 28,2 százalékpontos javulását az észtek 27 százalékos, majd a litvánok 24,4 százalékos csökkenése követi a dobogó következő két fokán. A magyar családpolitika sikeréről sokat elmond, hogy a túlzsúfolt otthonokban lakók aránya nálunk jobban csökkent, mint a másik három V4-országban, Lengyelországban (10,6 százalékpont), Szlovákiában (10 százalékpont) és Csehországban (7,3 százalékpont) együttvéve.

A 2. ábra azt is jól mutatja, hogy a lakáshelyzet javulása korántsem volt általános Európa országaiban. A túlzsúfolt otthonban lakók aránya növekedett Málta, Franciaország, Luxemburg, Belgium, Finnország, Olaszország, Ausztria, Dánia, Svédország, Spanyolország, Hollandia, Németország és Görögország esetében is.

Ahogyan a 3. ábra mutatja, Magyar­országon a helyzet mind az alacsony, mind a magasabb jövedelmi helyzetű családok esetében lényegében változatlan volt 2010 előtt, azonban jelentős mértékben javult 2010 után. Sőt, a 2010 és 2020 közötti javulás mértéke körülbelül a másfélszerese volt az alacsony jövedelmi csoport esetében, mint az annál jobban keresőknél. Kijelenthetjük tehát, hogy az otthonteremtési támogatások a kiskeresetűeknél is jól működtek.

A 4. ábra még érdekesebb megvilágításba helyezi a kérdést. Egyértelműen mutatja, hogy 2010-ig hazánkban lényegében egyedül a nyugdíjasok esetében volt a túlzsúfoltsági mutató 50 százalék alatt. Sőt, a 25–29 éveseket és a 64 év felettieket leszámítva a magyarok 60-70 százaléka túlzsúfolt otthonokban élt. A 12–17 évesek közül négyből három honfitársunk szenvedett a helyhiánytól. E korosztály esetében 73,6 százalékon állt a vizsgált mutató értéke. 2006 és 2010 között a korosztályok átlagában csupán 2,1 százalékponttal javult a magyar lakhatási helyzet, 2010 és 2020 között viszont a családbarát gazdaságpolitika eredményeként 31,2 százalékpontot sikerült lefaragni a mutató értékéből

A legnagyobb javulást a 6 éven aluliak (közöttük 69,1 százalékról 35,1 százalékra csökkent a túlzsúfolt otthonokban lakók aránya) és a 20–24 évesek (64,3-ról 30,3-ra mérséklődött a részarány) esetében láthatjuk, de két korcsoport kivételével mindenhol legalább 30 százalékpontot csökkent a mutató értéke. A legkisebb javulást az eleve relatíve jó lakhatási helyzetben élőknél, a 25–29 éveseknél (27 százalékpont) és a 64 éven felüliek­nél (18,6 százalékpont) mérhetjük. Azonban nekik sincsen okuk panaszra, hiszen mindkét korcsoport mutatója jobb az Európában mért átlagos értéknél.

Az 5. ábra a magyar túlzsúfoltsági mutató alakulását nemenkénti bontásban mutatja. A két csoport között lényegi eltérést nem igazán lehet látni, mindkét nem esetében rossz volt a helyzet 2010 előtt, és nem is javult kifejezetten, ám 2010 után jelentősen csökkent a túlzsúfolt otthonban lakók aránya.

Ha a jövedelem, életkor és nem szerinti csoportokat külön-külön nézzük, még szomorúbb kép tárul elénk a 2010 előtti helyzetről. 2006-ban és 2010-ben is a magyaroknál volt a legmagasabb a túlzsúfolt otthonokban lakók aránya az alábbi öt kategóriában:

• a mediánjövedelem 60 százaléka alatti egy főre eső jövedelemmel bíró 6 év alattiak,
• a mediánjövedelem 60 százaléka alatti egy főre eső jövedelemmel bíró 15 és 29 év közötti nők,
• a mediánjövedelem 60 százaléka alatti egy főre eső jövedelemmel bíró 16 és 29 év közötti nők,
• a mediánjövedelem 60 százaléka alatti egy főre eső jövedelemmel bíró 18 év alattiak,
• a mediánjövedelem 60 százaléka alatti egy főre eső jövedelemmel bíró 18 év alatti nők.

Azaz mind az öt fenti csoportban a magyar túlzsúfoltsági ráta volt a legrosszabb az egész EU-ban.

A szemléltetés kedvéért nézzünk most meg ezek közül egy kategóriát, a mediánjövedelem 60 százaléka alatti egy főre eső jövedelemmel bíró 18 év alatti nőket. Ahogyan azt a 6. ábra mutatja, ebben a csoportban 85 százalékról 87,7 százalékra növekedett a túlzsúfolt otthonokban lakók aránya 2006 és 2010 között. Ez azt jelentette, hogy tíz adott csoportba tartozó honfitársunk közül kilenc lakott túl kicsi otthonban 2010-ben. 2020-ra ez az arány jelentős mértékben javult. Ekkor már csak 49 százalékuk életkörülménye volt nem megfelelő. További jó hír, hogy az EU utolsó helyéről is sikerült előrelépnünk, sőt 2020-ban már tizenöt európai országot magunk mögé utasítottunk ebben a csoportban is.

Érdemes megvizsgálni azt a csoportot is, amelynek tagjai mindhárom évben a legjobb lakhatási körülmények között éltek. Ez pedig – a fentiek után talán nem meglepő módon – a mediánjövedelem 60 százaléka feletti egy főre eső jövedelemmel bíró 64 év feletti férfiak. A túlzsúfoltsági mutató alakulását esetükben a 7. ábra mutatja. Jól látható, hogy ezen honfitársaink közül nagyon kevesen voltak kénytelenek túlzsúfolt otthonban lakni. 2006-ban 20,7 százalékuk, 2010-ben pedig 14,3 százalékuk volt érintett. 2020-ra a mutató itt is jelentősen javult, és már csak 4,5 százalékon állt.

2010-ben a legrosszabb helyzetben a mediánjövedelem 60 százaléka alatti egy főre eső jövedelemmel bíró 12 és 17 év közötti nők voltak Magyarországon. Ahogyan a 8. ábra mutatja, ebben az évben 90,6 százalék volt esetükben a túlzsúfolt lakásban lakók aránya. A javulás számottevő, 2020-ban már csak 49,8 százalékuk lakott rossz körülmények között.

2020-ban a zsúfolt otthonok tekintetében a mediánjövedelem 60 százaléka alatti egy főre eső jövedelemmel bíró 12 és 17 év közötti férfiak voltak a legrosszabb helyzetben. Bár a 2010-es 83,3 százalékos részarány esetükben is jelentősen javult, 2020-ra már csak a 65,5 százalékuk volt érintett, az adott csoportba tartozó három honfitársunk közül kettőt még így is érint a zsúfoltság problémája (9. ábra).

Az európai rangsor tekintetében a legnagyobb előrelépést a mediánjövedelem 60 százaléka alatti egy főre eső jövedelemmel bíró 18–64 éves honfitársaink esetében tudtuk elérni. Ahogyan a 10. ábra mutatja, 2010-ben ezen honfitársaink 65,6 százaléka, azaz kétharmada túlzsúfolt otthonban lakott. Ez a kontinens második legrosszabb értéke volt, csak a törökök 74,2 százalékos mutatója volt ennél rosszabb. 2020-ra a magyar mutató nagyjából a harmadára csökkent. A 22,5 százalékos érték azt jelentette, hogy hazánk jobban teljesített, mint huszonkét más európai ország, azaz huszonegy helyet sikerült előrelépnünk a kontinensen.

Összefoglalás

A magyar családtámogatási rendszer és az otthonteremtési támogatások világszinten is kiemelkedőnek számítanak. Számos elemük innovatív, nem egyet más országok is átvettek tőlünk. A programok hatékonyságáról azonban élénk vita folyik. Az európai uniós statisztikák azt mutatják, hogy a magyar otthontámogatási rendszer nemcsak unikum, de hatékonyságát tekintve is kiemelkedően sikeres. Ennek is köszönhető, hogy hazánk, amely 2006 és 2010 között az ötödik-hatodik legrosszabb mutatóval szégyenkezett Európában a túlzsúfolt otthonok tekintetében, 2020-ban már tizennégy másik országot megelőzve az európai rangsor középmezőnyéhez tartozik. 2010-ben minden második magyar túlzsúfolt otthonban lakott, 2020-ban pedig már csak minden ötödik honfitársunk esetében igaz ez az állítás. Magyarország a lakhatás minősége tekintetében is előre ment az elmúlt években, nem pedig hátra.

A szerző az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetője.

Nyitókép: Shutterstock