Utólag zseniálisan egyszerű ötletnek tűnik hajléktalanszállón kertet csinálni az intézetben magukat átmenetileg meghúzóknak. Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Aszódi Szállás és Nappali Melegedő. Vagyis éjjeli menedékhely és nappali melegedő hajléktalanoknak, valamint munkásszállás. A ferencvárosi rendező pályaudvar mögött állunk a kertben, az elgondolás egyik nagyszerűségét máris látom. A szálló lakói kijárnak dohányozni vagy csak úgy ücsörögni, és látják, hogy néhányan kertészkednek. Kedvük támad. Elképzelik, hogy saját termesztésű hagymát tehetnek a zsíros kenyérre. Esetleg kiad a termés egy jó lecsóra valót. És beállnak.

Amikor a Budapest Bike Maffia (BBM) BBM Kertek elnevezésű projektjének vezetőjével, Balassa Bettivel időpontot egyeztettünk, aggódva kérdeztem: lesz ott kertészkedő, tudok majd valakivel beszélni? – Biztosan – mondta. Így is lett. Most éppen ketten igazgatják az ágyásokat, máskor többen.

– Ez a ház harminc évvel ezelőtt még MÁV-szálló volt – meséli az egyik kertész, Burka Istvánné. Onnan tudja, hogy maga is MÁV-alkalmazottként dolgozott, itt, a rendező pályaudvaron, vonatfelvevőként. És lakott is a szállón. Az élettársa is vasutas volt, egy ideig az ő szolgálati lakásában laktak. Most le van százalékolva, a munkásszálláson élnek ketten a lányával. Kettejükre 48 600 forintot fizetnek. Ez megfizethető nekik, előnye, hogy tudnak főzni, fürdeni, mosni. Most meg már kertészkedni is.

Azt mondja, gondolatban már megvolt, hogy jó lenne egy kis kertet csinálni, de nem tudta, hogyan. És most tavasszal kapott az alkalmon, „hátha lesz belőle valami”. Eddig úgy fest, lesz. A növények ugyanis szépen nődögélnek. Ő ugyan városi lány, de lakott vidéken, és ott nagyon sokat tanult a gazdáktól. De kapnak segítséget Bettitől is.

 

 

Vannak növények, amelyeket a BBM-től kapott, például a borsót, hagymát, de az uborkát maga vette. Burka Istvánnénak a kert mindennapos elfoglaltság. – Mindig találok valami tennivalót. Például itt helybe’ vetettem a dinnyét.
– Dinnye is lesz?
– Igen, igen – mondja büszkén. Ami meg a mennyiséget illeti, kettejüknek untig elég lesz, amit a kis parcellában megtermel. De a többi kertésszel egymásnak is segítenek, nem fognak azon vitázni, ha valaki levesz egy paprikát. Segíteni meg azért kell, mert aki tud, eljár dolgozni. Ő például takarít.

Dávid Józsefné Ilona egy időben vidéken lakott, azt mondja, ért a növényekhez. De nem ezért vágott bele, hanem azért, mert szereti a hasát és mert a kertészkedés nem szégyen. Az ő ágyásuk közös. – Mindannyiunké. Így döntöttük el – mondja. Baj az persze mindig van, Ilona például nem szereti a macskákat, mert belepiszkítanak a veteményesbe. Macska viszont van szép számmal, jönnek az ablakokon kidobált maradékra. Ő viszont nem szeretne fertőzést kapni. Ilonának van két lánya, az egyik szállón lakik, de máshol, a másik Németországban. Ilona meg itt, a férjével. Nyugdíjas, le van százalékolva. Ellátja a háztartást, süt, főz, mos, vasal, a kert meg kikapcsolja, mert „addig sem kell foglalkoznia a bolondokkal”. Mint mondja, a kert összehozta a ház többi lakójával. A földszinten mozgássérültek laknak, ők adnak vizet a locsoláshoz. Így az ember önkéntelenül is megbarátkozik – mondja.

Balassa Betti, akit Ilona csak főnök asszonyként emleget, úgy került a Budapest Bike Maffiába, hogy olvasott a 2018-as hajléktalantörvényről. A jogszabály megtiltotta a közterületen való életszerű tartózkodást, az elkövetőt akár elzárással fenyegetve. Betti ekkor találta ki, hogy szociális kertet szeretne létrehozni hajléktalanoknak, hogy ne lehessen őket az utcáról börtönbe vinni.

Az „ellátórendszer” elnevezéssel is problémája volt, mert „fenntartjuk ezt az egészet, nem pedig megoldásokat próbálunk kínálni, vagy hozzásegíteni őket ahhoz, hogy valahogy kilépjenek ebből a helyzetből. És akkor még kriminalizáljuk is ezt” – mondja. Elkezdett keresgélni, majd meglepődve tapasztalta, hogy Magyarországon egyedül a Budapest Bike Maffiának van olyan projektje, ami közelebb viszi a hajléktalanokat a kertészkedéshez. Csatlakozott, majd idővel átvette a program vezetését.

 

 

Több helyen is működtetnek kerteket ősztől tavaszig, itt, az Aszódi utcában 2020 ősze óta. A park rendbe rakásával kezdték, először azt sem tudták, hogy van járda a kerítés előtt, annyira benőtte a növényzet. Az első cél az volt, hogy a szálló lakói legalább kijöjjenek az épületből. Most már szép a park, van napernyő, tavaly waldorfos diákok készítettek padokat, lengőteke, függőágy, egyéb kültéri eszközök várják a lakókat. Egyelőre az is feladvány, hogy a cigarettázókat kicsalják a napernyőig.

De azért kertészkedők is akadnak, egy házaspár például, akik megkeresték Bettit, hogy nagyon drága a zöldség, nem tudják megvenni, szeretnének sajátot, hogy tudjanak mit enni. Ők a hamarosan megépülő magaságyásokban fognak helyet kapni. Az intézmény kerekesszékes lakói közül is jelezték néhányan, hogy szívesen lejönnének a kertbe a tavaly megépült rámpán, de mit csináljanak utána? Így most nekik készülnek majd olyan asztalszerű építmények, amelyek alá begurulhatnak, és így tudnak majd kertészkedni.

Tervek mindig vannak, ezek közül az egyik, hogy a kertek idővel eladásra is tudjanak termelni. Nehezített pálya. A park mögött futnak a rendező pályaudvar sínjei, a közelben van az Illatos úti állattelep, veszélyes a talaj. Ezért csak emelt vagy magaságyásokkal lehet dolgozni, ezek kialakítása rengeteg munka, és leszűkíti a területet. A megtermelt zöldségek egyelőre tehát az önellátást segítik. Esetleg egy közös lecsózás is belefér majd nyáron. De most, az elején talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a kertészkedés afféle jó értelemben vett terápia, szabad levegő, mozgás, stresszlevezetés, hangulatjavítás.

A hajléktalanok közül többen is csatlakoznának, de ahogy itt hívják, a fapadon nagy a cserélődés, az emberek átlagosan 80-90 éjszakát töltenek itt el, utána másik intézménybe mennek, vagy a jobb idő beálltával vissza az utcára. Bár ez sem akadály, mondja Betti, a Madridi úti hajléktalanszállón például volt olyan lakó, aki azt mondta, lekacsolja a paradicsomokat, de ő már ebből nem fog enni, viszont aki majd utána idejön, és csinálja a kertet, annak majd milyen jó lesz.

 

Amikor arról kérdezem Bettit, milyen terveik vannak még itt, az Aszódi utcában, azt válaszolja, még nagyon nincsenek készen. De programjuk van, szeretnének például kertmozit létrehozni. A kertet madárbaráttá tenni. Gombaágyást létesíteni. Ezt meg is próbálták, egyelőre nem jött be, de nem adják fel. És nagyon szeretnék kinyitni a kertet a szomszédos lakótelepen élők előtt, akik saját otthonaikban laknak, de lépten-nyomon konfliktusokba keverednek a szálló hajléktalan lakóival. Megmutatni a lakótelepieknek, hogy milyen klassz környezetet tudnak teremteni. – Hátha elkezdődik valami kommunikáció, egy kis érzékenyítés – mondja Betti.

Apropó, érzékenyítés: a kertben elültetett palántákat önkéntesek nevelték magról az otthonaikban. Volt, aki az ültetésben is segített. Lapzártánk után egy könyvelőcég ment a kertbe 12 kollégával, ők építették meg az említett magaságyásokat. A vállalkozás zömében angol munkatársakkal érkezett csapatépítésként, de bárkinek tanulságos lenne meglátni, hogy ez mennyire más világ. Hiszen a legtöbben nem tudjuk, hogyan néz ki egy hajléktalanszálló. Az ilyen programok viszont megmutatják azt is, milyen egy ilyen helyen lakni. Ahová bárki bármikor bekerülhet, ha úgy adja a sors.

Miközben mi Bettivel beszélgetünk, odajön hozzánk Ilona, elköszön. Megy ebédelni. Brassói lesz. Még csak tavasz van, egyelőre bolti krumpliból.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/22. számában jelent meg május 27-én.