A meglepően közeli céldátum szerint 28 év múlva már nem keletkezhet hulladék az Európai Unió gazdaságában, a sietség oka pedig a kényszer. A nyersanyagkészletek világszerte vészesen fogynak, például ezüst-, arany- és cinkforrásaink 2030 körül merülhetnek ki, de a rézellátás is veszélyben lehet. Ráadásul az EU nagymértékben függ a külső országokból származó behozataltól, a legtöbb fém esetében 75-100 százalékban. Számos kulcsiparág sorsát is meghatározzák ezek a beszállítások, mint az elektromos és elektronikai ipar, a gépjárműipar, az acél­ipar, a repüléstechnika, az informatika, az egészségügy és a megújulóenergia-ágazat, ami összesen 30 millió munkahelyet jelent. A jövőorientált technológiák pedig – mint az elektromos közlekedés, a digi­talizáció, a negyedik ipari forradalom és az energetikai átállás – tovább növelik a nyersanyagok iránti keresletet.

Harminc kritikus nyersanyag

Az Európai Bizottság 2011-ben adta ki először a nyersanyagellátásról szóló jelentését, amelyben 41 tétellel kapcsolatban állapított meg kockázatot, 14 ásványt pedig úgy határozott meg, mint amelyek 2030-ra vetített hiánya az átlagnál súlyosabb gazdasági következményekkel járhat. 2020-ra a 41 tétel már 137-re nőtt, miközben a 14 különösen kritikusnak ítélt nyersanyag világpiaci ára addigra 20-50-100-szoros növekedést ért el. Az ekkor közzétett cselekvési terv már 30 nyersanyagot minősített különösen kritikusnak, köztük több olyat, amely egyre fontosabbá válik a megújulóenergia-ágazatban, mint a lítium vagy a kobalt. A gallium és az indium ellátása szintén akadozhat majd, ezek a LED-ek gyártásához szükségesek, a szilícium a félvezetőkhöz, a volfrám az okostelefonokhoz, a platinafémek pedig a hidrogénüzemanyag-cellákhoz. A bauxit, a titán, a stroncium szintén felkerült a 2020-as listára. Maroš Šefčovič, a bizottság alelnöke így foglalta össze a helyzetet: „A fosszilis tüzelőanyagoktól való jelenlegi függőségünk helyébe a kritikus fontosságú nyersanyagoktól való függőség léphet.”

– A kettő szorosan összefügg – világít rá Gelencsér András levegőkémikus, akadémikus, a Pannon Egyetem rektora. – Energia folyamatosan lesz, hiszen érkezik a Napból, de nyersanyagra van szükségünk a hasznos formára való átalakításához. Egyre többre.

A belga Leuveni Katolikus Egyetem tanulmánya szerint ahhoz, hogy az Euró­pai Unió elérje a 2050-re kitűzött karbonsemlegességet, 35-ször több lítiumra és 7-26-szor annyi ritkaföldfémre lesz szüksége, mint amennyit most fogyaszt, alumíniumból 30, a rézből 35, a szilíciumból 45, a nikkelből és a kobaltból 330 százalékkal nagyobb arányú beszerzésre, továbbá a ritkaföldfémek, a neodímium, diszprózium és prazeodímium beszerzésének 700-2600 százalékos növelésére. Ezek szükségesek az elektromos járművek és akkumulátorok gyártásához, a szél-, nap- és hidrogénenergia-technológiákhoz, továbbá a hálózati infrastruktúra fejlesztéséhez. A tanulmány szerint Európa 2030 körül már szembesülhet komolyabb ellátási problémákkal.

 

Ráadásul ezek a nyersanyagok nemcsak kifogyóban vannak, hanem egy részük felett egy-egy ország rendelkezik koncentráltan, ami fokozza a kockázatot az ellátásbiztonság szempontjából. Például az EU-nak szükséges ritkaföldfémek 98 százaléka Kínából, a borát 98 százaléka Törökországból, míg a platina 71 százaléka Dél-Afrikából érkezik, a kinyerhető kobalt 95 százaléka Kongóban található – amely ország politikailag nem stabil –, a foszfor nagy része pedig Marokkóban. Európa ezenfelül Oroszországból oldja meg jelenlegi alumínium-, nikkel- és rézellátását.

Egyre drágábban termelhető ki

Persze, valaha az olajról is azt feltételeztük, hogy hamarabb kimerülnek a készletek, aztán most mégis bőven vannak.

– Nehéz megállapítani, miből mikor fogunk kifogyni, hiszen mindig vannak olyan lelőhelyek, amelyek az éppen rendelkezésre álló technológiával nehezen vagy drágán bányászhatók ki, de az árak emelkedésével, fejlesztések révén később azok is kitermelhetővé válnak – fűzi hozzá Gelencsér András. – De ez egy ördögi kör, hiszen egyre több energiára és anyagra van szükségünk ahhoz, hogy még több energiát és anyagot termeljünk ki. Előbb-utóbb azonban ez már nem pénz kérdése lesz, hanem a fizikai korlátoké. Ha az erőforrás kitermelése több energiát és anyagot igényel, mint amennyit kinyerünk belőle, akkor nincs értelme.

A legkönnyebben elérhető készleteket már kitermeltük. Régen egy fúrásból 30-40 évig kis ráfordítással termeltek olajat, ma az olajpalából a rendkívül költséges környezetszennyező repesztéses eljárással fúrt kutak mindössze 3-4 hónapig működnek. Hasonló folyamatok jellemzők minden nyersanyagra, a kőszenet leszámítva.

– Európa már felélte a tartalékait, ezért vált gyarmatosítóvá is, és most nem véletlenül lett olyan érdekes a sarkvidék is mindenki számára, mert ahhoz eddig nem lehetett hozzáférni – állapítja meg Gelencsér András. – A készletek nemcsak nehezebben megközelíthetők, hanem kevésbé koncentráltak is. Ha egy háziasszonynak van egy konzerv zöldborsója, húsz perc múlva kész a leves. De ha a szemek többszáz tonna kohósalak alatt rejtőznek, akkor a levesfőzés is több napba telik.

Hatalmas változások jönnek

Az Európai Unió függősége csökkentését részben az saját kitermelése fokozásával oldaná meg, nehezebben kitermelhető, új lelőhelyek megnyitásával. Például Magyarországon jelentősebb készletek vannak berilliumból, fluoridból, grafitból és volfrámból. Növelnék továbbá az újrafeldolgozás arányát. A számítások szerint a szükséges fémmennyiség 10-75 százalékát lehetne kielégíteni másodlagos nyersanyagból, de ehhez kutatásokra és beruházásokra lesz szükség, és akkor is csak 2040 körül tetőzhet az EU növekvő kereslete. A bizottság megalapította az ipar, a kutatás, a tagállamok és a civil társadalom képviselőivel az Európai Nyersanyagszövetséget. Ez legsürgetőbb feladatként a ritkaföldfémek és a mágnesek értékláncára koncentrál majd első körben.

Megjegyzendő, hogy egyes fémek, például a vas, a cink vagy a platina több mint 50 százalékát már újrahasznosítjuk, és ezek az EU fogyasztásának több mint negyedét teszik ki. Viszont a legtöbb esetben a másodlagos termelés csak csekély mértékű, pedig a kincseink megvannak: egy mobiltelefonban vagy egy nyomtatott áramkörben többször annyi arany található, mint egy dél-afrikai aranybányában kitermelt egytonnányi földben! Az elektronikai és elektromos hulladékot pedig kevesebb mint 40 százalékban hasznosítjuk újra Európában. Arra lehet ugyanakkor számítani, hogy ha egy kritikus pontot elér a nyersanyagkínálat hiányából fakadó árnövekedés, onnantól versenyképes lesz a hulladékból való kinyerés költsége, mint ahogy az bizonyos anyagok esetén már így is van.

A körforgásos gazdaságban viszont egyáltalán nem képződhet hulladék, tehát egy nagyon alaposan átgondolt, zárt termelési rendszert kell létrehozni. Ennek egyik eszköze, hogy az egyes ipar­ágak összedolgozva felhasználják egymás hulladékát, igen takarékosan bánnak az anyagokkal, és a termékek élettartamát kitolják a maximumig, az alkotóelemeket, az anyagokat újrahasznosítják, vagy le kell bomlaniuk a természetbe visszahelyezhető formában. Itt tehát kulcsfontosságú a gazdasági szereplők együttműködése, és vannak is már jelei, egyre-másra alakulnak a különféle platformok és szövetségek.

– Nem tűnik reálisnak a 2050-es céldátum, de ezt nem a megvalósíthatóság jelölte ki, hanem a kényszer – állapítja meg dr. Lukács Pál, a Pannon Egyetem körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntarthatósági kompetenciaközpontjának igazgatója. – A geopolitikai kockázatok csökkentésére is szükség van, például tíz-tizenkét évvel ezelőtt Magyarországról Ukrajnába települt át az elektromos kábelelosztó egységek komplett ipara, és a gyártóüzemek jelentős része most nem működik. Ez a teljes beszállítói láncot érinti az európai járműgyártásban. A magnézium előállítása pedig Oroszországra koncentrálódott, amit embargó fenyeget. Európa függetlensége, gazdasága, növekedése és versenyképessége múlik a nyersanyagellátás megoldásán.

De egyelőre az egész világ távol van még a körforgásos gazdaságtól. A Circularity Gap Report immár öt éve figyeli az idevonatkozó adatokat, idei jelentése szerint globálisan a felhasznált anyagoknak csupán 8,6 százaléka kerül vissza újrahasznosítva a gazdasági körfolyamatokba, miközben ez az érték 2018-ban még 9,1 százalék volt.

Búcsú az elavulástól

Fontos probléma, hogy a jelenleg gazdasági növekedés nem kis mértékben a termékek gyors elavulására épül, így pörgetve a fogyasztást. Azért, hogy a vállalatok ehelyett a termékek élettartamának növelésében legyenek érdekeltek, megoldásként felmerült, hogy ne terméket, hanem szolgáltatást áruljanak. Például ha egy cég egy mosógépet a fogyasztónak nem elad, csak bérbe ad, akkor üzleti érdekévé válik, hogy minél tovább működjön és minél olcsóbban és egyszerűbben javítható legyen. Gyakorlati példa erre a Philips, amely a fényt mint szolgáltatást adja el az amszterdami Schiphol repülőtérnek.

Az élettartam növelését fogja szolgálni a javításhoz való jog is. Ehhez az Európai Parlament április 7-én elfogadott egy követelményekből álló listát, a bizottság törvényjavaslatának majd ehhez kell igazodnia. A kezdeményezés alapja, hogy az Eurobarométer felmérése szerint az európaiak 77 százaléka megpróbálja megjavíttatni a meghibásodott terméket, mielőtt újat vásárolna, és csak akadályokba ütközik, illetve 79 százalékuk úgy gondolja, hogy a digitális eszközök gyártóit kötelezni kellene egyes alkatrészek javítására vagy cseréjére. A képviselők szándéka szerint a termékek javításának egyszerűnek és megfizethetőnek kell lennie, az eszközöknek eltávolítható és cserélhető alkatrészeket kell tartalmazniuk, támogatni kell a helyi, független javítóműhelyeket és kiterjeszteni a garanciákat. Ezenkívül olyan címkéket szeretnének bevezetni, amelyek jelzik a termékek tartósságát és javíthatóságát.

– Hogyha ez a jogszabály megszületik, és a tulajdonosnak azt mondja a gyártó, hogy az elromlott eszközéhez többe kerül új alkatrészt venni, mint maga a termék, akkor feljelentést tehet a fogyasztóvédelemnél – vázolja a jövőt Lukács Pál.

Egy másik megoldás a felhasználandó nyersanyagok csökkentésére a megosztásos gazdaság, a sharing economy, amikor a ritkán használandó tárgyakat közösen birtokoljuk, vagy inkább kölcsönözzük: ez már jól működik az autók, kerékpárok, rollerek esetében, amire Budapesten is van példa.

Az EU szerint a körkörös gazdaság felé való elmozdulás 2030-ig nettó 700 ezer munkahely létrejöttét jelentheti.